“Viszontlátásra műtrágyaként!”

Poroszló és Heves megye zsidóságának deportálása 1944-ben.

1944 tavaszán, megkezdőtek a zsidóság megsemmisítésének az előkészítései. Március 31-én elrendelték a sárga csillag viselését, április 16-án elrendelték a zsidók vagyonának zár alá vételét, április 21-én bezáratták a zsidó kereskedéseket, és az iparosok műhelyeit. Poroszlóról 128 zsidó polgárt deportáltak, a közösség 2,5 százalékát, a tiszafüredi gettóba. Tiszafüredre összesen 701 embert hurcoltak el, több kisebb településről. Szabó Gyula alispán a zsidó tulajdonban lévő téglagyárat jelölte ki szállásul és helyszíni szemlén győződött meg a terület alkalmasságáról. A téglagyárba május 8-ig kellett beköltözniük a tiszafüredi járási településeken élő zsidóknak.[1]

Heves megyéből 6601 zsidó embert hurcoltak el, zárták ideiglenes gettóba. Volt, akiket ideiglenes gettóba a Bagólyukba szállították, ahol az élelmezésről és a tábor felszereléséről maguknak kellett gondoskodniuk, fejenként 100 pengőt kellett fizetniük. A gettóba szállítás költségeit, úgyszintén az elhurcoltaknak kellett fizetniük. . Ezen kívül kötelezték az egri járási zsidóságot, hogy saját költségükön tűzkár ellen biztosítsák javaikat a táborba szállítás napjáig május 10-ig.[2]

Május elején állították fel a gettót a téglagyárban, a Debreceni úton. Elhagyni nem lehetett a gettót, amelynek a kapuján nagy tábla hirdette: A tiszafüredi járás zsidófajú lakosainak lakhelye – gettó.

A tiszafüredi gettó viszonylagos lakhatóvá tételét, a félig nyitott oldalú téglaszárítók részbeni befalazását a fiatalok végezték el. Szilágyi Sándor csendőr főhadnagy felügyelte a kínzással vegyített motozást a gettó mellett bérelt parasztházban. Az élelmezésre összeszedtek 59 ezer pengőt, amelyből csak 27 ezret használtak fel. A gettóban töltött idő alatt az időjárás különösen rossz volt, május 24-én az egri újság szerint fagyponthoz közeli hőmérsékletet mértek, és esett az eső is. Az ott élőknek mindezt a félig nyitott téglaszárítók falai között kellett elszenvedniük.[4]

Több alkalommal történt személyes motozás, gettóban a nőket és a férfiakat is kíméletlenül megmotozták, elrejtett értékek után kutatva.

Dr.Lebovits Imre /Holokauszt túlélő/: “Megérkeztek a csendőrnyomozók és elkezdték elővenni a legtekintélyesebb és leggazdagabb embereket, és kegyetlenül, tényleg a legkegyetlenebb módon verték őket, csalánnal a nemi szervüket, vallatták őket, hogy hová dugták el az értékeket. Hallani lehetett a szerencsétlen emberek sikoltozását. Megverték őket függetlenül attól, hogy bevallották-e, vagy nem vallották be a dolgokat. Ezeknek a minden emberi mivoltukból kivetkőzött személyeknek az, hogy gettóba vittek bennünket, hogy mindenünket elvették nem volt elég, hanem emberi mivoltukban is meg akarták alázni azokat, akik ott voltak.”[5]

2-3 hétig tartották itt őket, borzalmas körülmények között. “1944. június 8-ának délelőttjén lovas kocsikkal és gyalog hajtották a tiszafüredi gettóból a zsidókat a vasútállomásra. Nem a város központján keresztül, hanem a ‘part alatt’, a város szélén végig húzódó egykori Tisza-mederben legalább öt kilométeres úton kísérték őket, mivel a városban éppen úrnapi körmenet zajlott. A zsidókat; gyerekeket, felnőtteket, öregeket, férfiakat, nőket két oldalra besorakoztatták, egy-egy táskával a kezükben. A kocsikon fent ültek a betegek, öregek, felpakolták a táskákat is. Az állomás irodájában nyilvántartásba vették őket.”[6]

Tiszafüred: A zsidók útja a téglagyári gettóból a vasútállomásra.

Kuczik Tamás: “Egyek felől jött egy mozdony, négy, öt, vagy hat tehervagonnal. Az ablakok lekötve szúrókásdróttal, még az is új volt, az is előttem van. S akkor megkezdődött, először a gyerekeket be a vagonba, az ajtót csukták rájuk, utána a nőket. Akkor aztán jött a sírás, a gyerekek a vagonban, az anyák meg kint sírtak. A nőket be a következő vagonba, akkor rájuk az ajtót, harmadszorra a férfiakat. Rázárták, de nagyon gyorsan ment. Akkor nekünk kellett állni a kocsikkal a vagonajtókhoz, hogy pakoljuk a bőröndöket befelé. Voltak benne minden formák, húzottak, használtak. Azt mondták a csendőrök, hogy dobáljuk befelé, ezt nem kell annyira kímélni, ez már úgyse lesz az ő kezükbe.” A szolgabíró a következő szavakkal búcsúztatta őket: ’Viszontlátásra műtrágyaként!’” A szerelvény elindult Füzesabony felé.[7]

A Heves megyei zsidóságot a kerecsendi téglagyárban gyűjtötték össze, ahol egy éjszakát töltöttek el, itt többen öngyilkosok lettek, Nagy Jenő állatorvos megőrült. Másnap gyalogmenetben indították el őket a tíz kilométerre lévő maklári vasútállomásra.[8]

1944. június 16-án, pontos névsorolvasással ellenőrizve vették át a deportált zsidókat, Az állomáson 82 embert zsúfoltak össze egy-egy marhavagonba. Az útvonal Füzesabony, Miskolc, Kassa, Auschwitz. Három napig utaztak embertelen körülmények között, ivóvíz, élelmiszer, tisztálkodási lehetőségek nélkül Az úton is többen meghaltak, megzavarodtak.[9]

Az Auschwitzba deportált 128 poroszlói zsidó polgárok közül, 105-en váltak a holokauszt áldozataivá, 1945 után csak egy zsidó család tért vissza a faluba.

Jegyzetek

[1] Heves Megyei Levéltár

[2] Heves Megyei Levéltár

[3] Fotó: Magyarázó a Zsidó Múlt-Heves Vármegye Tiszafüred c. tablóhoz. 14 oldal.

[4] Heves Megyei Levéltár

[5] Orbánné Szegő Ágnes: A tiszafüredi zsidóság története és demográfiája. 99.oldal.

[6] Magyarázó a Zsidó Múlt-Heves Vármegye Tiszafüred c. tablóhoz. 14.oldal.

[7] Orbánné Szegő Ágnes: A tiszafüredi zsidóság története és demográfiája. 101.oldal.

[8] Orbánné Szegő Ágnes: A tiszafüredi zsidóság története és demográfiája. 104.oldal.

[9] Orbánné Szegő Ágnes: A tiszafüredi zsidóság története és demográfiája. 105.oldal.