Veszprémy László Bernát: „Baljós keleti báj a politikában”? (Zsidó nők és nőmozgalom a két háború közötti Magyarországon)[1]  

Írta: Veszprémy László Bernát - Rovat: Történelem

A zsidó feministákat is tömörítő mozgalom követelése: „A cél, hogy a nő többet ne az alacsonyabb-rendűség bélyegével homlokán jöjjön a világra”.

Bédy-Schwimmer
Rózsa

A két háború közötti időszak különös érdeklődésre tarthat számon azon történészek között, akiket érdekel a női szempontú történetírás.[2] A korszakunk közéletét tárgyaló irodalom egyik axiómája, hogy az úgynevezett „keresztény kurzus” a tolerancia, a haladás és – különösen – a szexuális szabadság ellenfele volt. Azonban talán erre az időszakra is illik bizonyos mértékben Regina Markell Morantz megállapítása a viktoriánus Anglia nőiről: „A nő képe ellentmondásos volt: fajának őre, egyben a férfi autoritás alárendeltje; a civilizáció megtartója, egyben intellektuálisan csökött: gyermekeinek fő nevelője, akinek alig volt több felelőssége és méltósága, mint tulajdon gyermekeinek”.[3] Írásunkban nem adhatunk teljes képet a kérdésről, mindössze a zsidóság és a szervezett nőmozgalom kapcsolatát vizsgáljuk, bemutatva az arról alkotott korabeli többségi percepciót, ám megkísérelve objektív perspektívába helyezni azt.

Zsidó feministák már a hazai nőmozgalom korai történeténél is jelen voltak, példának okáért a vezető pozíciókat betöltő Glücklich Vilma vagy Bédy-Schwimmer Rózsa. A két háború között „alámerülve” működtek a hazai progresszív feminista körök, Pető Andrea szerint főleg magánlakásokon, 1944-es betiltásukig.[4] A hazai zsidóság politikai preferenciái nem ismertek – és a források ellentmondásosak –, ám általában feltételezhető, hogy nem volt a magyar helyzet a németországihoz hasonlatos, ahol a századfordulón a zsidó nők 20%-a tagja volt a zsidó nőmozgalomnak.[5] Erre már csak a számok miatt sem volt lehetőség, hiszen 1917-es csúcspontján a magyar feminista mozgalom 4000 főt számlált.[6] Zsidó feministáknak azonban bizonyosan volt szerepük ekkor is a hazai mozgalomban. Buzarovits Auguszta, Ágoston Péter feminista felesége a második világháborút követően papírra vetett feljegyzésében fel is sorolta a – kor szóhasználatát kölcsönvéve – a „hitleri kegyetlenség áldozatait” a feminista mozgalom soraiból: Mellerné Miskolci Eugénia, Pogány Paula, Spádi Adél, illetve Vámbéri Melanie és leánya.[7] Érdekes zsidó vonatkozás, hogy a női választójog támogatója volt Vázsonyi Vilmos is.[8]

A két háború közötti időszakban a feminista követelések jogos kérdésekre világítottak rá, hiszen a diszkrimináció, a nők választójogának elvitatása, illetve a fehérterror során a vidéki erőszakoskodások valós jelenségek voltak. A progresszív katolikus Aurora folyóirat 1921-ben többek között így foglalta össze a feminista követeléseket: egyenlő választójog, törvény előtti egyenlőség, állami özvegysegélyezés, illetve a leánykereskedelem felszámolása.[9] Mindezek olyan valós és életbevágó kérdések voltak, hogy időnként még a radikális jobboldal is felvállalta őket: Ungváry Krisztián 2012-es könyvében a nyilasok választójogra vonatkozó programját „feminista” követelésnek minősítette.[10] Ám míg egyes követeléseiket a konzervatív nőmozgalmak is feministának nevezték, abban bizonyosak voltak, hogy nem azonosulnak Bédy-Schwimmerék felfogásával. Mint egy katolikus lap leírta, a katolikus nőmozgalom „búgó gerlicét” akar csinálni a magyar nőből, „nőt akar a maga érzelmeivel és szeretetével”, ellenben Bédy-Schwimmerrel, aki „vércsét” akar a nőből, „aki birokra keljen az élet sasmadarával, a férfival”.[11] A Szózat fajvédő folyóirat pedig félreérthetetlenül utalt arra, hogy Bédy-Schwimmer „zsidó marxista”, feministái „baljós keleti bájt” visznek „a politikába”.[12] Utóbbi mondat szinte hízelgően hathat a zsidó feministákra, és való igaz, hogy megannyi antiszemita író beszámolt munkáiban a zsidó nők iránt érzett vonzalmáról.[13] (Mindez természetesen nem enyhített zsidóellenes meggyőződéseiken).

Hogy Bédy-Schwimmer „zsidó” jellegű politikát akart volna csinálni feminizmusával, alaptalan antiszemita vád volt. Az októberi forradalmat követő amerikai emigrációjában azonban több helyen is zsidósággal kapcsolatos, sajátos álláspontjáról tett bizonyságot Károlyi Mihállyal való levelezésében. A tényt, hogy Jászi Oszkárt „kártevőnek” nevezte, illetve a kommunistákat „Galilei-gyerkőcöknek”, még betudható az emigráció belharcainak.[14] Bédy-Schwimmer azonban arról is meg volt győződve, hogy Károlyinak „az amerikai zsidó szabadkőművességhez” kell fordulnia, ha publicisztikáját akarja közölni, mert azok az antiszemita „Tormay [Cécile] . . . ellen sokat tettek”.[15] Felfogásában tehát a zsidó szabadkőműveseknek a valósnál nagyobb hatalma volt a világ közéletére, példának okáért a magyar közéletre. Nehéz elképzelni, hogy a Tormayt ért – gyakran jogos – kritikákat „az amerikai zsidók” irányították volna. Egy másik levelében arról írt, hogy azért fontos az amerikai zsidó szabadkőművesekkel kapcsolatot tartani, mert szerinte ők finanszírozzák Magyarország akkori pénzügyeit.[16] Károlyi megsegítése azonban levelezésük szerint nem alakulhatott jól, hiszen Károlyi nem küldte el a New York Times-nak a megbeszélt cikkeket. „Meglehetősen bután néztem ki, amiért közbenjártam az Ön ügyében, ám Ön nem tett lépéseket”.[17] Bédy-Schwimmer láthatóan túlbecsülte az amerikai zsidó körök befolyását.

Buzarovits
Auguszta és
Ágoston Péter

A nőmozgalom elleni támadások persze nem feltétlenül voltak antiszemiták. Egy baloldali lap is úgy írta le a feministákat, mint „néhány foghíjas, kipúderozott mágnáshölgy, aki már minden kalandot és szerelmet átélt”, társulva „pár gépírókisasszonnyal, akik semmit sem éltek át, mert oly csúnyák, hogy a kutya se néz rájuk”.[18]

Ám a vádak fő szószólója Tormay Cécile volt, aki Bujdosó könyvében leszögezte, hogy a feministák a kommunistákkal együtt feleltek a régi Magyarország bukásáért, illetve, hogy a feministák nem voltak mások, mint „a politikailag szereplő izraelita női tábor”. Könyvében szerepelt egy megjegyzés, mely szerint a zsidó nők a megszálló román katonák kegyeit keresték.[19] Tormay a laza erkölcsöket egyértelműen a zsidósággal kötötte össze.

A „zsidó szexualitás” – azaz túlfűtött szexuális vágy – vádja gyakori volt a korabeli antiszemitáknál, így például Bangha Bélánál is.[20] Érdekes módon azonban zsidó hívei is akadtak a tételnek: Arthur Ruppin cionista politikus fiatalkori naplójában magára is utalva írta, hogy a zsidók szerinte túl sokat maszturbálnak.[21] A támadások természetesen képtelenek voltak, és Ágostonné Buzarovits Auguszta fel is jegyezte, hogy „mennyi közönnyel, mennyi meg nem értéssel kellett megküzdenünk, sőt az elavult felfogásokból eredő még veszedelmesebb fegyverekkel, mint amilyenek a tudatos félremagyarázások, alaptalan vádak, a gúny, a nevetségessé tevés voltak . . . Hogyisne! Hiszen amit ezek az asszonyok hirdettek, az nőuralom volt, szabadszerelem, család és otthon megtagadása, a rend és erkölcs felforgatása!”[22]

A feministák ekkor kétségkívül nem hirdettek ilyen dolgokat, és talán a rágalmak mögött álló előítéleteket mutatja, hogy a Szózat is óvott a zsidó fiúk és lányok társaságától, akik „virágzó keresztény csemetéinket a férfi és női homosexualitas átkos árkába rántják”.[23] Amennyiben a „zsidó homoszexualitás” vádját is felírjuk az antiszemita vádlistára, akkor a szigorú számok ismét azok valótlanságát bizonyítják. Egy 1933-ban közölt felmérés szerint az akkor Budapesten hatóságilag nyilvántartott 3425 homoszexuálisból 21,5% volt a zsidó, mely az országos számot nézve magasnak tűnhet, ám a cikk szerint budapesti számokat nézve alulreprezentáltságot mutat.[24] (Az adatok bűnügyi statisztikákból származnak.) A homoszexualitás Horthy-kori irodalmát vizsgálva egyébiránt szembetűnő, hogy a hivatalos publikációk meglehetősen liberális álláspontot képviseltek a kérdésben: Szántó Jenő főorvos a Népegészségügyben közölt cikkében például leszögezte, hogy két felnőtt hálószobaügyeihez „senkinek sincs köze”, megtoldva ezt azzal a sajátos érvvel, hogy szerinte a nácik is megengedőek voltak a homoszexualitással szemben[25]).

Glücklich Vilma

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy abban a korban, abban a helyzetben a magyar nőmozgalom releváns és megalapozott követeléseket hangoztatott.

Ellentmondásos jelenség, hogy annak egyes tételeit éppen ezért a szociális ügyekre figyelő radikális jobboldal is felvállalta, mely ezenközben valamifajta „zsidó machinációt” látott a feminizmusban. A zsidó feministákkal szembeni vádak alaptalanak voltak, miközben több zsidó feminista valóban kiemelkedő szerepet játszott a mozgalomban. Hozzáállásuk a zsidósághoz, mint láttuk, esetenként ellentmondásos volt. A korszak feminizmusának a vizsgált források tükrében nem volt egyéb követelése, mint amit Buzarovits Auguszta is írt: „A cél, hogy a nő többet ne az alacsonyabb-rendűség bélyegével homlokán jöjjön a világ

[1] A cikkhez fűzött megjegyzéseiért köszönet illeti Tóth Eszter Zsófiát.

[2] A korszak feminizmusához lásd: Pető Andrea: „Minden tekintetben derék nők”. A nők politikai szerepei és a nőegyesületek a két világháború közötti Magyarországon. In: Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Szerk. Nagy Beáta, Sárdi Judit. (Debrecen: Csokonai, 1997), 268-279.; Kovács M. Mária: Hungary. In: Women, Gender and Fascism in Europe, 1919-1945. Szerk. Kevin Passmore. (New Brunswick, N.J.: Rutgers University Press, 2003), 79-91.

[3] Regina Markell Morantz: The Perils of Feminist History. The Journal of Interdisciplinary History, 4:4 (1974 tavasz), 649-660, itt 649.

[4] Pető Andrea: Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből 1945-1951 (Budapest: Seneca, 1998), 43-44.

[5] Martion A. Kaplan: German-Jewish Feminism in the Twentieth Century. Jewish Social Studies, 38:1 (1976 tél), 39-53, itt 39.

[6] Szapor Judit: Feministák és „radikális asszonyok”. Női politikusok az 1918-as demokratikus forradalomban. In: Nők a modernizálódó magyar társadalomban. Szerk. Gyáni Gábor, Nagy Beáta (Debrecen: Csokonai, 1995), 264.

[7] Politikatörténeti Intézet és Levéltár (továbbiakban PIL), 689.f.19.ő.e. Ágostonné datálatlan írása a nőmozgalomról. 8.

[8] Simándi Irén: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon, 1848-1938 (Budapest: Gondolat, 2009), 21. skk, 30. skk, 164.

[9] Aurora, 1921. 232.

[10] Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon, 1919-1944 (Pécs-Budapest: Jelenkor-OSZK, 2012), 333-334.

[11] Szociális Missziótársulat Irattára (Budapest). Udvardy Tamás: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei és fejlődése eredeti forrásművek és folyóiratok tükrében (PPKE HTK doktori disszertáció, 2014), 135.

[12] Lendvai István családi hagyatéka (továbbiakban: Lendvai-hagyaték). Datálatlan kivágás a Szózatból, 1920-as évek. A Lendvai-család szívességéből.

[13] Konrád Miklós: The Jewish Woman as an Allegory: the Portrayal of Jewish Women in Hungarian Literature at the Turn of the Century. In: Gender, Memory and Judaism. Szerk. Gazsi Judit, Pető Andrea, Toronyi Zsuzsanna. (Budapest: Balassi, 2007), 209.

[14] PIL, 704.f.332. Schwimmer és Károlyi levelezése. 150-151.

[15] Uo. 170, 180-181.

[16] Uo. 196.

[17] Ua. 213.

[18] Idézi: Simándi: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért. I. m. 49-50.

[19] Tormay Cécile: Bujdosó könyv. Feljegyzések 1918-1919-ből (Budapest: Pallas, 1926), 7, 162, 445.

[20] Gyurgyák János: Magyar fajvédők (Budapest: Osiris, 2012), 79.

[21] Etan Bloom: Arthur Ruppin and the Production of Pre-Israeli Culture (Leiden: Brill, 2011), 37-38.

[22] PIL, 689.f.19.ő.e. Ágostonné a nőmozgalomról. I. m. 8.

[23] Lendvai-hagyaték. Datálatlan kivágás. I. m.

[24] Szántó Jenő: A homosexualitásról, különös tekintettel a budapesti viszonyokra. Bőrgyógyászati, urologiai és venerologiai szemle, 11:3 (1933. március), 40. skk.

[25] Szántó Jenő: A homosexualis férfiprostitutio kérdése. (Különlenyomat a Népegészségügy 1933. évi 20-21. számából) ([Budapest: n. k., 1933]), 10, 6.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]