Vámbéry Rusztem és Faludy György kapcsolata

Faludy György Pokolbéli víg napjaim című remek önéletrajzában azokról a kapcsolatairól számol be, amelyek említésre méltó módon befolyásolták kalandos életét. Mivel én 2000-ben kezdtem el kutatni a New York-i Egyetemen Vámbéry Ármin keletkutató (1832–1913) ismert és elismert tevékenységét a viktoriánus Angliában, érthető, hogy kutatómunkámhoz ezek közül az egyik legérdekesebbnek és a leghasznosabbnak az a szoros és hosszabb ideig fennálló kapcsolat tűnt, amely a költőt Vámbéry Ármin egyetlen fiához, Rusztemhez (1872–1948) fűzte. Így hát 2001 végén tollat ragadva papírra vetettem egy pár kérdést, amelyre a választ Faludy Györgytől reméltem. Nagy meglepetésemre az idős és akkortájt betegeskedő költő néhány hónap múlva válaszolt a levelemre.

 *

Ki is Vámbéry Rusztem? Külföldön – kiváltképp Angliában – elsősorban az apja, az 1860-as évek közepétől az Egyesült Királyságban rendkívül népszerű, zsidó származású protestáns orientalista, Vámbéry Ármin fiaként vált ismerté, aki azzal is büszkélkedhetett, hogy a keresztapja VII. Edward angol trónörökös. Itt zárójelben megjegyzem, hogy mivel Vámbéry Ármin felesége, Arányi Kornélia, haláhikusan zsidónak számított[1], a fia, Rusztem, aki zsidó intellektuális körökben is otthonosan mozgott, 52 éves korában, barátai szervezésének köszönhetően, a bar micvóját is megtartotta (Batu kán pesti rokonai, 155). A későbbiekben nemzetközileg elismert jogászprofesszorként, a kriminológia szakértőjeként[2], majd a második világháborút követően egy rövid ideig, a washingtoni magyar nagykövetként tartották számon (már amennyire számon tartották) az angliai és az amerikai köztudatban. Faludy jellemzése szerint Magyarországon Vámbéry Rusztemet hívei leginkább „jogtudós[ként] és író[ként]” ismerték, „aki bölcs bátorsággal állt ki minden igaz ügyért, és Horthyék politikai műpereiben azokat védte, akikről tudta, hogy koholt vádakat emeltek ellenük” (Pokolbéli víg napjaim).

Ebben a kontextusban említésre méltó Vámbéry Rusztem védőügyvédi tevékenysége, amely a korabeli magyar társadalom szélesebb köreiben is ismertté tette. Vámbéry Rusztemnek köszönhetően úszta meg börtönbüntetést a 19 évesen istenkáromlással vádolt költő, József Attila. Később, 1934–35-ben fontos szerepet vállalt a Rákosi Mátyás elleni második perben.[3] Vámbéry Rusztem, „a magyar polgári radikalizmus és szabadkőművesség egyik vezető alakja” (Szabolcsi, 31) a Horthy-korszakban magánügyvédi pályára kényszerült, miután radikális publicisztikái és az 1918-as Nemzeti Tanácsban, valamint a Polgári Radikális Pártban felvállalt szerepe miatt (ez utóbbinak elnöke lett) Horthy Miklós hatalomra jutását követően politikailag nemkívánatos személynek nyilvánították és megfosztották egyetemi katedrájától. Így 1926 és 1938 között a Századunk című folyóiratot szerkesztette. A kor szavára rendkívül érzékenyen reagáló Vámbéry Rusztem családjával 1938-ban Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált, ahol a New School, az alig húsz évvel azelőtt Európából New Yorkba menekült zsidó intellektuelek által alapított nagyszerű egyetem hívta meg a szociológiaprofesszornak. A második világháború után ismét aktívan vett részt Magyarország érdekképviseletében: 1945. április 2-án a nyolc főből álló Ideiglenes Nemzetgyűlés egyik tagja, majd Magyarország washingtoni nagykövete (1947 szeptemberétől 1948. márciusi lemondásáig).[4]

Különösen figyelemreméltó Vámbéry 1946-ban kiadott angol, nyelven íródott könyve (Hungary – to be or not to be), amelyben az író a nemzetközi jog professzorához méltó részletességgel taglalja Magyarországnak a háború után kialakult politikai helyzetét. Vámbéry, Jászi Oszkárt követve, egy, a szomszédos országokkal kötött konföderáció mellett érvel, azt remélve, hogy elképzelése mind Magyarországon, mind az Egyesült Államok külpolitikai irányvonalát alakító politikusok körében támogatásra talál, és így elkerülhetővé válik Magyarország szuverenitásának a Szovjetunió általi felszámolása. Bár nem így alakult, de a mű számos újból aktuális, a demokratikus értékrenddel kapcsolatos kérdést vet fel, s bizonyára sok olvasó örömére szolgálna, ha magyar fordításban is megjelenne.[5]

A mai magyar politikai légkörben sajnálatos módon még időszerűbb lenne ismét megjelentetni Vámbéry Rusztem Élő múlt – Politikai téveszmék – Társadalmi babonák című munkáját, amelynek kapcsán Szász Zoltán (1877–1940) a Nyugat 1932-es számában a „kivételes elmeerő, az univerzális láthatár, a képzettársítási ötletesség s a már említett stiláris bravúr”-ral rendelkező Vámbéryról megállapítja, hogy e műve „…a mai magyar reakciós gondolkodás sztratégiai [sic] pontjainak bravúros megrohamozása s a rajtuk épült szellemi erődítmények szétrombolása.” Szász a kritikától sem mentes recenziójában még hozzáteszi: „Ha majd egyszer lesz egy demokratikus politikájú és liberális kultúrájú Magyarország, ez a fejezet az iskolakönyvekbe fog kerülni.” Ez az 1932-ben megálmodott korszak ma ismét ugyanolyan messzinek tűnik, mint nyolcvankét esztendővel ezelőtt.

Faludy számára azonban Vámbéry Rusztem sokkal többet jelentett az imént felrajzolt felszínes portrénál. Hozzám írt leve arról tanúskodik, hogy a két férfi között (elsősorban az emigrációban eltöltött éveik során) nemcsak intellektuálisan, hanem emberileg is rendkívül termékeny kapcsolat alakult ki, melynek keretén belül a kor legfontosabb társadalmi eszményeiről, intézményeiről és meghatározó személyiségeiről is beszélgettek. Mindez hosszú távon befolyásolta Faludy György gondolkodásmódját. Mindezen túl az egymás iránti kötődésüket – a csaknem negyven év korkülönbség ellenére – a kölcsönös tisztelet táplálta. Faludy Vámbéryben a széles látókörű, humanista, nagy tudású liberálist, míg Vámbéry Faludyban az energikus fiatal költő-géniuszt láthatta. Faludy így ír: „Vámbéry védőszárnyait már Magyarországon is kiterjesztette rám, és folytatta az emigrációban; nézeteltérésnek vele szemben nem lehetett helye, mert mindig igaza volt” (Pokolbéli víg napjaim). Faludy, aki első feleségével, Valyval Marokkóban élt, Vámbéry Rusztemnek és Jászi Oszkárnak köszönhette, hogy Roosevelt elnök személyes meghívója segítségével vízumot kapott Amerikába 1941-ben. Vámbéry Faludyt Amerikába érkezése után sem hanyagolta el. A Szabad Magyarország Mozgalom egyik megszervezőjeként őt kérte fel e csoportosulás főtitkári feladatainak ellátására, valamint A Harc nevű újság szerkesztőjének, ezzel biztosítva állást számára New York-ban. Pár évvel később Vámbéry Rusztem védőszárnyai életmentőnek bizonyultak. Amikor hírét vette, hogy  Faludy be akar vonulni az amerikai hadseregbe, nem beszélte le róla, hanem összeköttetései révén a háború utolsó, az amerikai hadseregben szolgálók számára az egyik legrizikósabb évében biztonságba helyeztette fiatal barátját. [6]

Vámbéry szellemisége elkísérte, vagy egy kicsit hatásosabb fordulattal élve, szelleme kísértette Faludyt évekkel azután is, hogy a magyar politikai tisztségéről lemondott idős professzor váratlanul szívinfarktusban elhunyt. A költő tisztában volt azzal, hogy ezután Vámbéry védőszárnyai már nem óvják,[7] és így teljesen védtelenné vált a kommunista hatósággal szemben. Két év sem telt el, és Faludyt koholt vádak alapján az ÁVO őrizetbe vette, majd ezt követve a recski munkatáborba internálta a sztálinista igazságszolgáltatás.

1950 júliusában az ÁVO pincéjében íródott enyhén lírikus érzelmű s az első felében erőteljesen hamleti, a halál után a test enyészetével szembesülő Rusztem szelleméhez című verse tanúskodik arról, hogy milyen fontos szerepet játszott Vámbéry a negyvenedik életévében járó költő számára. A vers fontosabb mozzanatait megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy a Vámbéry Rusztem által fémjelzett életfelfogás mélyen beépült Faludy pszichéjébe és költészetébe is. Már a vers első sora is ezt jelzi. „Gyakran jársz nálam, dervisarcú holt” – aposztrofálja halott barátját a szabadságától megfosztott költő.[8] A mű elején Rusztem bomló teteme kísérti Faludyt. A költői fantázia képekben, metaforák segítségével ábrázolja a holttest bomlásának stációit. Először így szól: „arcod hamvát a férgek már leették,/de szép szemed nevet még,” majd később „körmeid hullnak s összegyűlnek, halvány/kagylók, koporsód alján.” Végezetül már „szemed helyén ma két csúf tócsa bámul.” Megrázó döbbenettel kiáltja a költő halott barátjának, hogy mennyire „Borzalmas ez, tanár úr.” Borzalmas, hogy a test, Vámbéry teste – és egyben potenciálisan Faludy teste is (mint minden emberé) – így végzi.

Pokolbéli víg napjaimban megerősíti Faludy, hogy az ÁVO cellájában a „szorongás és a halálfélelem is segített[e] verscsinálás[ában].” Ez a végletesen stresszes helyzet az élet legnagyobb abszurditásával, annak törvényszerű, visszafordíthatatlan elmúlásával szembesíti Faludyt. E vers tartalma segít csillapítani a vallatás során megkínzott fogoly szorongásteli halálfélelmét. Hiszen a tudat, hogy Vámbéry Rusztem teste szétmállik anélkül, hogy az általa képviselt eszmények megroggyantak vagy elvesztek volna, akkor a test borzalmas bomlása, bármennyire is megrázó, egy sor reményteli üzenetet is hordozhat magában.

A vers fiktív szituációja (a költő halott barátja szellemét szólítja meg) mindenekelőtt a totális diktatúrával szembeni ellenállás igen fontos üzenetének tekinthető. Mozifilmként lepereg a szabad élet, amelynek négy évvel azelőtt részese volt Vámbéryvel New Yorkban. A mindennapok banalitásának gyönyöreit: a teát, toastot és grépfrútot felidéző képek éles kontrasztot képeznek az ÁVO sötét pincéjével. Ezt a hatalmas ellentétet Faludy fokozza a vers további strófáiban. Felbukkan a jog tudora a Broadwayn, „hol várt vevők és boltosok füzére/tréfá[ja] görögtüzére”, majd később a szobájában, ahol, mint a költő felidézi, „Szép, ősz nejed vasalt: én lestelek,/míg szellemed szünetlen fénylett, forgott,/mint világítótornyok.”

De mik is ezek a világítótornyok? Nos, elsősorban az intézményesített, a szilárd jogrend által védett egyéni szabadság bölcs szószólójának világos gondolatmenetei.[9] Mint e versből is kiderül, a letartóztatott Faludy számára Vámbéry Rusztem alakja mindenekelőtt a Rákosi Mátyás sztálini Magyarországát a Harry S. Truman Amerikájától elválasztó fényévnyi távolságot mutatja. Hiszen az Egyesült Államokban a Vámbéry Rusztem és Faludy által is oly fontosnak tartott, a mindenkori elnök személyétől független, a demokratikus alkotmányban garantált jogrend uralkodott – ha nem is maradéktalanul, hiszen az afroamerikaik jogait akkor még erősen korlátozták. Ellentétben Magyarországgal, ahol a költő keserűen diagnosztizálja a kommunista diktatúra által teremtett társadalmi helyzetet, amelyben „Most, hogy a szörnyű államhatalom/úthengere mindent laposra nyom,/s kettő lehetsz csupán e présfej égbolt/alatt: tetű vagy vérfolt.” Egy szűk cellából életének 1946 előtti periódusára visszatekintve milyen profetikusnak tűnhettek Vámbéry Rusztemnek a New York-i kikötőben mondott intő szavai, melyeket a szédült inflációban vergődő és a diktatúrába csúszó Magyarországra visszaköltöző Faludynak szánt: „az ember éppoly kevéssé menjen egy országba, melynek határán elszedik az útlevelét, mint egy szobába, melynek ajtaján belülről nincs kilincs” (Pokolbéli víg napjaim). Ennek a metonimikus vagy szinechdokikus értelemben vett kilincstelen szobának az atmoszféráját festi le Faludy barátja kísértő szelleme elé, ahol „barátok közt a lég is jég,/beszélni nem mersz, szájad íze vackor/s remegsz a gondolattól.”

A szabadságától megfosztott költő a polgári radikális, a liberális alapokon nyugvó jogrendet következetesen védelmező Vámbéry eleven emlékéhez fordul ihletért. Vámbéry Rusztem apoteózisa legerőteljesebben a vers végén mutatkozik meg. Faludy érzelmi töltetű képekkel helyezi maga fölé a „holt” Vámbéryt („Egyre nagyobbra nő szobrod”). A vers természetfeletti szellemidézése, majd a 130-ik zsoltárra utaló utolsó előtti sora („az éj mélyéből sikoltok utánad”)[10] egyszerre emeli ki a materializmus szoros keretei közül és a sztálinista diktatúrából a költőt magát és Vámbéry Rusztem szellemiségét. Az elveszett paradicsom után sóvárgó Faludy keseregve látja be, hogy Vámbérynek bizony igaza volt: nem kellett volna hazamenni. „De kései a bánat,” fejezi be versét Faludy. Csak az 1956-os történelmi fordulat adhatott lehetőséget Faludynak arra, hogy Vámbéry tíz évvel azelőtt elhangzott szavait megfogadva másodszorra is emigrációba vonulhasson.

Nem meglepő, hogy Faludy a hozzám intézett levelében még 92 évesen is, több mint 54 év távlatából ennyire pontosan tud számot adni a Vámbéry Rusztemmel folytatott beszélgetéseiről. Vámbéry alakja nemcsak intellektuálisan, hanem érzelmileg is mélyen beleivódott Faludy szellemiségébe.

Ez a szöveg a Szombat decemberi számában megjelent, azonos című írás bővített változata.

Bibliográfia

Alder, Lory and Dalby, Richard. The Dervish of Windsor Castle: The Life of 

   Arminius Vambéry. London: Bachman & Turner Ltd., 1979.

Faludy, György. Pokolbéli víg napjaim.  Petőfi Irodalmi Múzeum.

http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/FALUDY/faludy00690/faludy00690_o/faludy00690_o.html

Faludy, György: „Rusztem szelleméhez.”
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000039&secId=0000003270&mainContent=true&mode=html

Kovács, Sándor Iván. ed. Batu kán pesti rokonai. Vámbéry Ármin és tatárja,

   Csagatai Izsák. Pozsony: Kalligram, 2001.

Kriminológiai Közlemények 10. Vámbéry Rusztem emlékkötet. Budapest: MTA, 1985.
http://www.kriminologia.hu/en/node/158

Magyar életrajzi lexikon (1000-1990).    http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/ABC16241/16354.htm

Nemzetgyűlés Almanachja. http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/almanach_1945-47/1945_ngy_a_t652.htm

Raj, Tamás. ford., Zsoltárok. Budapest: Makabi, 2009.

Semper, Victor. „Arányi professzor, a múmia apja.” Huszadik Század.  1943. október

http://www.huszadikszazad.hu/1941-szeptember/tudomany/aranyi-
professzor-a-mumia-apja

Szabolcsi, Miklós. Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923–1927. Budapest:

Akadémiai Kiadó, 1977.

Szász, Zoltán. „Vámbéry Rusztem könyvéről” Nyugat. 1932. 6. Szám

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00533/16622.htm

Vámbéry, Rusztem. Büntetőjog és ethika. Budapest: Plitzer-Féle Könyvkiadóvállalat,

1907.

Vámbéry, Rusztem. Extradition Treaties. Budapest: Printing-

Office of the „Athenaeum,” 1908.

Vámbéry, Rusztem. Kéziköny esküdtek számára. Budapest: Atheneum, 1900.

Vámbéry, Rusztem. The Territorial Conflict of Criminal Law. Budapest: Printing-

Office of the “Athenaeum,” 1908.

[1] Professzor Arányi Lajos György (1812–1887) hazafias magyarként Lóstájnerről magyarosította nevét, és ugyanakkor kivívta kollegái nemtetszését azzal, hogy az orvosi egyetemen magyar nyelven tartotta előadásait. (Arányiról, a balzsamozás magyar úttörőjének tartott orvosprofesszoráról a Huszadik Század 1943. októberi számában olvashatnak bővebben.) Arányinak azt az elméletét, miszerint a zsidókat – ha már kiirtani „sajnos” nem lehet – csak a vegyes házasságok gombaszerű szaporodásával lehet eltüntetni, a saját életében is alkalmazta azzal, hogy Joachim József világhírű zsidó hegedűművész, zeneszerző és karmester nővérét vette el feleségül (Alder és Dalby 259). Ennek a frigynek a gyümölcseként jött a világra Kornélia, Vámbéry Ármin felesége.

[2] Vámbéry Rusztem fontosabb, a büntetőjogról írt számos tankönyv értékű könyve közül mindenképpen említésre méltó az 1900-ban kiadott első jelentősebb, az átlagpolgárnak szánt munkája, a Kézikönyv esküdtek számára. Ezt a praktikus, felvilágosító jellegű munkát 1907-ben a Büntetőjog és ethika című könyve követte, amelyben a büntetőjog tudósa szilárd teoretikus alapokon állva alaposan megvizsgálja azt, hogy „egyes büntetendő cselekmények fogalommeghatározásai minő viszonyban állnak a kulturemberiség [sic!] által követett társadalmi erkölcsnek tapasztalás utján megismerhető szabályaihoz” (v).  Vámbéry, angol körökben híres apjához hasonlóan angol nyelven is publikált, többek közt nemzetközi büntetőjogi kérdésekben is (lásd Extradition Treaties és The Territorial Conflict of Criminal Law, valamint később Magyarországnak a második világháborút követően kialakult helyzetéről szóló, elragadó stílusban megírt könyvét Hungary—To be or not to Be címmel).

[3] Lásd A Rákosi-per. Vámbéry Rusztem előszavával. Második, az ítélőtáblai tárgyalás anyagával is bővített kiadás, 1935.

[4] Vámbéry Rusztem rövid életrajza egyebek közt megtalálható a Magyar életrajzi lexikonban (1000–1990), valamint a Nemzetgyűlés Almanachjában.

[5] Faludy nem sokkal New Yorkba érkezése után értesült Vámbérytől arról, hogy Vámbéry milyen szinten próbálta befolyásolni Magyarország háború után alakuló sorsát már 1941-ben.  Hogy mi is tisztábban lássuk, milyen szerepet játszott Vámbéry a diplomáciában és egyúttal Faludy politikai nézeteinek kiszélesítésében, hadd idézzem mit ír erről maga a költő: „Röviddel megérkezésem után 1941 őszén Vámbéry, aki legtöbb lépésébe beavatott, elmondta, hogy levelezést folytat Bárdossy magyar miniszterelnökkel, akivel emigrációja előtt szívélyes, jó viszonyban állt. Leveleiben Vámbéry arról akarta meggyőzni Bárdossyt, hogy Magyarország, ha majd az Egyesült Államok belép a háborúba – ezt Vámbéry előre látta –, ne üzenjen hadat Amerikának másodszor ebben a században. Minthogy Horthy, Hitlerrel szövetségben, már hónapok óta harcolt a Szovjetunió ellen, nem foghattam fel, hogy Vámbéry mit vár az ilyen diplomáciai formalitástól. Csak jóval később értettem meg, amikor láttam, hogy az Egyesült Államok mekkora engedményeket csikart ki Finnország számára, mely ugyancsak Hitler oldalán harcolt a Szovjetunió ellen, de nem üzent hadat Amerikának, mint ahogy Bárdossy tette.

Vámbéry széles körű összeköttetésekkel rendelkezett, többek közt az angol kormány egyes tagjaival, a szabad franciákkal, a csehszlovák és a lengyel emigráns kormányokkal és Titóval. Személyes jó viszonyt tartott fenn olyan rendkívül befolyásos amerikai publicistákkal, mint Dorothy Thompson, Freda Kirchway, Drew Pearson és neves emigránsokkal: Alvarez del Vayóval, Borghese herceggel, Pierre Cottal, Julius Deutsch-csal, Jan Masarykkal, Carlo Sforzával. Csak éppen a szovjet diplomáciával nem ért el semmit: Litvinov mindig szívélyesen fogadta, de amit mondott, elpukkant, mint az előző napról ottmaradt léggömb a szobában.

Vámbéry összeköttetéseivel azon dolgozott: adjanak módot a magyar népnek, hogy a háború után szabadon választhassa meg államformáját. Egyértelműen ama nyugati típusú demokrácia mellett tette le a voksát, amely évezredes nyomort széles körű szociális intézkedésekkel és földosztással enyhíti avagy számolja majd fel. Vámbéry, Károlyi és Jászi mindannyian úgy vélték, hogy Közép-Kelet-Európa gazdasági kérdései és nemzetiségi problémái nem oldhatók meg országonként külön-külön, és az ellen is csak egyetlen gyógyszer van, hogy ne essenek ezek a kis országok a háború után valamelyik másik nagyhatalom – mint anno a hitleri imperializmus – terjeszkedési és kolonizáló mániájának áldozatául, és ez a gyógyszer a föderáció” (Pokolbéli víg napjaim).

[6] Faludy a következőképpen számol be erről: „Vámbéry sem felelt, a következőkben mindent elkövetett, hogy valamelyik biztonságosabb csapattestnél helyezzen el. Először az Office of Strategic Serviceshez akart áthelyeztetni, majd az Office of War Informationhoz. Az első kísérlet az én ellenállásomon bukott meg, a másik katonai parancsnokomén, aki nagyon kedvelt. Csak a háború utolsó évében sikerült Vámbérynek New Yorkba hozatni, ahol egy ideig az Intelligence and Information Divisionnál dolgoztam, katonák és civilek közt, és ahol sok barátot és jó ismerőst szereztem a magas színvonalú együttesben, köztük Alekszandra Tolsztaja grófnőt; majd pedig a katonai lap, a Yank szerkesztőségébe kerültem, és néhány missziót leszámítva ott is maradtam a háború végéig.” (Pokolbéli víg napjaim)

[7] Vámbéry Rusztem halálhírére Faludy így reagált: „Néhány nappal később, 1948. október 23-án [mivel Vámbéry október 24-én hunyt el, Faludy a dátumot rosszul tünteti fel] cikket írtam a vesztfáliai béke háromszázadik évfordulójára, másnapra. Amikor befejeztem (Európa szétszakításáról sikerült írnom történelmi lepelben), szobám ablakához álltam, és kétségbeesetten néztem ki az esőbe. Néhány perccel előbb értesültem, hogy öreg barátom, Vámbéry Rusztem szívszélhűdés következtében meghalt a New York-i földalattiban, amikor egy indulni készülő kocsi ajtaján akart beugrani. Gyorsan, szépen halt meg és teljes szellemi frissességében. Írni nem írhattam róla: Vámbéry lemondott washingtoni követi tisztségéről, amikor a szociáldemokrata pártot feloszlatták. Rákosi, mint értesültem, még külön dühöngött, hogy éppen Vámbéry „tette őt lóvá”, aki annak idején, amikor a Horthy-korszakban bíróság elé állították, védője volt, és az angol munkáspárt közbenjárásával megmentette a haláltól. Kár volt a fáradságért – gondoltam keserűen.

A sajtóban egyetlen szó sem jelenhetett meg „az áruló Vámbéry” haláláról. Ha arra gondoltam, hogy hetvenhét éves korában, szellemi képességei teljes birtokában érte a szívszélhűdés az indulni készülő New York-i földalattiban, úgy éreztem, hogy öreg barátom ilyen szép, ilyen gyors, ilyen fájdalommentes halált érdemelt. Persze, élhetett volna még tíz évig – zsörtölődtem… Vámbéry meghalt. Ő volt az egyetlen barátom, aki, ha itt bajba kerülnék, összeköttetései segítségével meg tudja mozgatni a külföldet. Nélküle senki sem fog semmit tenni; magamra maradtam” (Pokolbéli víg napjaim).

[8] Ezzel a dervisképpel Faludy akaratlanul is összemossa Rusztemet a híres, dervisruhába öltözött, Közép-Ázsiát 1863–64-ben végigjáró apjával, Vámbéry Árminnal (1832–1913).

[9]  „ Vámbéry Rusztem egész életét a társadalmi problémákkal szemben tanúsított nagyfokú érzékenysége határozta meg. Humanista világnézete, rendkívüli tudása, éles logikája s érveinek – igazának biztos tudatában való – szellemes, olykor csípős kifejtése jellemzi minden munkáját” (Kriminológiai Közlemények 10, Előszó).

[10] Raj Tamás fordításában, a 130-ik zsoltár első sora így hangzik: “A mélységből kiáltok Hozzád, Örökkévaló” (497). Fontos megjegyezni, hogy ebben a versben az Örökkévalót Vámbéry szelleme váltja fel.

***

Annotációk Faludy György leveléhez 

 Somló Bódog (1873-1920): “jogász, egyetemi tanár, a magyar szociológia korai alakja. Pozsonyban született. Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, Kolozsvárott fejezte be. Itt szerzett 1895-ben jogi, 1896-ban államtudományi doktorátust. Közben állami ösztöndíjjal Lipcse és Heidelberg egyetemein is folytatott tanulmányokat. 1899-ben jogbölcseletből, 1903-ban politikából szerezte meg a magántanári képesítést a kolozsvári egyetemen, egyben 1899-től 1905-ig a nagyváradi jogakadémia professzora.”
(http://www.juris.u-szeged.hu/karunkrol/tanszek-multja/somlo-bodog-1873-1920?objectParentFolderId=11065)

Rassay Károly (1886-1958): “egyike volt a legtisztességesebb magyar polgári politikusoknak: elutasította mind a kommunista diktatúrát, mind Horthy kurzusát, a demokratikus államberendezkedés, a liberalizmus, az emberi szabadságjogok hirdetője volt. Jutalma Mauthausen, kitelepítés, küzdelmes öregkor volt.”
(http://regi.sofar.hu/hu/node/61983)

Conte Carlo Sforza (1873-1952): Olasz diplomata és államférfi. A fasiszta korszak ideje alatt Belgiumban majd 1940-től az Egyesült Államokban élt. 1943-ban visszatért Olaszolszágba. Fontos szerepet játszott a békeegyezmény ratifikációjában.
(http://www.britannica.com/EBchecked/topic/537338/Conte-Carlo-Sforza)

A(dollph) A(ugustus) Berele, Jr. (1895-1971): közgazdász, ügyvéd, politikai tanácsadó, a Columbia Egyetem professzora. Közreműködésével íródodtak meg a New Deal-al fémjelzett nagyszabású program keretén belül az amerikai bankrendszert szabalyozó törvények. Gondolatai a 20-ik században mélyen befolyásolták a tulajdonjogról és a hatalomról alkotott véleményeket.
(http://c250.columbia.edu/c250_celebrates/remarkable_columbians/a_a_berle.html)

Henry Lewis Stimpson (1867-1950): Amerikai diplomata, hadügyminiszter (Secretary of War) William Howard Taft alatt, belügyminiszter Herbert Hoover alatt, majd ismét hadügyminiszter  Franklin D. Roosevelt alatt (1940-1945). Jelentős szerepet játszott a második világháború alatt az amerikai hadsereg megerősítésében.(http://history.state.gov/departmenthistory/people/stimson-henry-lewis)

Dorothy Thompson (1893-1961): Amerikai újságíró, radióbemondó. Az egyik leghíresebb 20-ik századbeli újságírója. A náci mozgalomról szóló tudósításaival olyannyira felbőszítette Hitlert, hogy a diktátor 1934-ben kiutasította Németországból. Ő volt az első amerikai tudósító akit Németországból kiutasítottak. Amerikába visszatérve Thompson cikkeiben figyelmeztetette hatalmas olvasótáborát a hitleri Németország veszélyére.
Második férje Sinclair Lewis volt.
(http://www.britannica.com/EBchecked/topic/592960/Dorothy-Thompson)

Sinclair Lewis (1885-1951): Amerikai Nobel-díjas regényíró. “Csakhogy a minden irodalmi újítástól tartózkodó, a hagyományos prózai elbeszélő formákat példás pontossággal és gondossággal betartó, mesterien szokványos és már régóta Európában is sikeres szerző látványosan szakított a megszokott amerikai önelégültséggel, amely a nem tagadott hibák ellenére mégis Amerikát – illetve az Egyesült Államokat – és lakóit tekintette a tökéletesség megtestesülésének. Sinclair Lewis indulásától kezdve a bírálnivalókat látta és láttatta az amerikai átlagemberben és életformában. Európát pedig a kultúra tekintetében magasabbrendűnek értékelte. Alighanem ez az egyértelmű Európa-tisztelet nyerte el azt az európai megbecsülést, hogy a vele legalábbis egyenrangúak közül éppen ő lett a Nobel-díjas…ifjúkorában neki is volt szocialista korszaka, persze nem marxista, hanem az utópista alapon. Később azonban a polgári életformát és szemléletet tartotta természetesnek. De sohasem azonosult a kapitalizmus embertelenségeivel. Humanista volt a szó legeredetibb értelmében: az ember pártján állt.”
(http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/lewis.htm)

Eckhard Tibor (1888-1972): “Berlinben, Párizsban s a bp.-i tudományegy.-en tanult, 1908-ban Bp.-en államtudományi doktorátust szerzett. Pályáját vármegyei tisztviselőként kezdte, 1918-ban Torda–Aranyos vm.-ben főszolgabíró s az ún. önkéntes karhatalom parancsnoka. 1919–20-ban az aradi, majd a szegedi ellenforradalmi kormány miniszterelnökségének sajtóügyeit irányította. 1922-ben a Keresztény Kisgazdapárt listáján ngy.-i képviselő lett. 1923-ban az Ébredő Magyarok Egyesülete egyik alapítója és elnöke volt, a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt egyik vezetője, 1928-tól a Magyar Revíziós Liga ügyvezető alelnöke. Az 1926. évi ogy.-i választásokon kisebbségben maradt. 1930-tól a Független Kisgazdapárt tagja, Gaál Gaszton halála után a párt elnöke (1932-40). 1931-től Miskolc, 1933-tól Mezőcsát ogy.-i képviselője. 1934-35-ben Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején, mint Mo. népszövetségi főmegbízottja eredményesen képviselte a m. érdekeket a Sándor jugoszláv király meggyilkolása miatt keletkezett feszült helyzetben; 1936-tól titkos tanácsos; ogy.-i képviselő (1935–39; 1939–41). 1940-ben lemondott a FKgP elnökségéről. 1935 után ellenezte a német orientációt, az angolszász irányzat híve volt. A kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök megbízásából 1940 nyarán az USA-ba ment, hogy ott kapcsolatokat építsen ki; nem tért vissza. Előadó lett a georgetowni egy.-en. 1945 után a szovjetellenes és antikommunista emigráció egyik vezéralakja, a Magyar Nemzeti Tanács egyik megszervezője és végrehajtó bizottsági tagja lett. Részt vett az európai „Rab Nemzetek Tanácsának” megalakításában, s ennek m. részlegét vezette.”
(http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03609/03627.htm)

Anatole France (1844-1924): Francia regényíró, költő, újságíró. Állást foglalt társadalmi kérdésekben és tiltakozott a Dreyfus ítélet ellen.
(http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/literature/laureates/1921/france-bio.html)

Franz Viktor Werfel (1890-1945): Prágában született zsidó német regényíró. 1938 után Franciaországban majd az Egyesült Államokban élt. Manhattanben találkozhatott Faludyval és Vámbéry Rusztemmel.
(http://www.lehrer.uni-karlsruhe.de/~za874/homepage/werfel.htm)

Alma Mahler Gropius Werfel (1879-1964): Bécsben született. Három férje volt. Gustav Mahler (1902-1911), Walter Gropius (1915-1920) és Franz Werfel (1929-1945). Baráti köre korának legjelentősebb zeneszerzőiből és festőiből állt.

Jacob Epstein (1880-1959): Amerikai szobrász. A modern szobrászat kiemelkedő alakja. 1905-től Angliában telepedett le. Szobrai sexuális tartalma miatt sokakat megbotránkoztattak. Az Oscar Wilde Párizsban nyugvó sírhelyére készített szobrát szemérmetlennek titulálták és lefedték rövid időre 1912-ben. Szoborportréiről vált ismerté. Albert Einstein-ről is mintázott három mellszobrot.
(http://www.britannica.com/EBchecked/topic/190536/Sir-Jacob-Epstein)