Változik a zsidóság, változunk mi magunk is

Scheiber Sándor beszéde Schőner Alfréd rabbiavatásán.

A Keresztény–Zsidó Teológiai Évkönyv 2024. évi kötetében publikálta Hidvégi Máté Scheiber Sándornak Schőner Alfréd rabbiavatásán, 1974. január 13-án elmondott beszédét,[1] amelyet Darvas István főrabbi is felolvasott a 2024. január 14-én tartott jubileumi ünnepségen, aranydiploma-átadón. A beszéd kézirata betekintést enged Scheiber munkamódszereibe, homiletikai technikájába. Az alábbiakban a rövid szöveg néhány érdekes részletét elemzem.

Az ünnepi beszéd az itt-és-most-ból indul ki, és a kozmikus távlatok irányába halad. A szónok megemlíti, hogy az avatandó rabbi három héttel korábban vesztette el édesanyját, aki „a legboldogabb lett volna most”. Friedrich Schiller Tell Vilmos c. drámája 4. felvonásából idéz Scheiber németül: „Hier wird gefreit und anderswo begraben” (Harsányi Zsolt fordításában: „Itt esküvő, másutt meg temetés”). Hangfelvétel hiányában[2] nem tudhatjuk, hogy Scheiber lefordította-e magyarra az idézetet, de feltehetőleg a korabeli hallgatóság értette azt.

Majd a szónok héberre váltott, és Jezsajás prófétától idézte: hitnaari me-afar kumi… (Jes. LII. 2.). Habár a kézirat csak a héber szöveg első két szavát tartalmazza, szinte bizonyosra vehető, hogy Scheiber folytatta fejből a péntek esti Lekha dodi dalból is ismert idézetet.  Az IMIT Biblia fordításában a teljes vers így hangzik: „Rázd ki magadat a porból, kelj föl, ülj le Jeruzsálem, oldd le magadról nyakad kötelékeit, Cziónnak fogoly leánya.” Idézzük fel: a péntek esti istentisztelet során ezt követi az a pillanat, amikor a gyászolókat bekísérik a közösségbe, hogy a szombat szentsége és a közösség együttérzése oldja a gyászt. Scheiber azonban meglehetősen szabadon fordítja az általa megjelölt prófétai idézetet. Sőt, talán inkább kreál egy új, biblikus hatású szöveget, amely a Lekha dodi-t is felidézi, de a rabbiavatás pillanatára is reflektál: „Kelj fel a gyász porából, és öltsd magadra a papi palástot.” Most nem a szombat szentsége, hanem a szent szolgálat hivatott oldani az avatandó gyászát.[3]

Ezt követően Scheiber utal az ezekben a hetekben felfedezett Kohoutek-üstökösre, amely „48 óra múlva lesz legközelebb a Naphoz (…) Csóvája árnyékot vet reá, és elsötétíti majd.” Felidézi, hogy a „történelmet átlengte a babona, hogy az égi vándorok a végzet hírnökei”. Majd Scheiber ezt a képet állítja szembe azzal a talmudi hagyománnyal, amely szerint „[a]mikor Ráv Huna, a III. századi babiloni amóra iskolájában felálltak a tanítványok (…) a felszálló por fedte el a Napot.” Az üstökösökhöz kapcsolódó babona pedig – bár ezt nem teszi explicitté Scheiber – a felvilágosodással és a zsidó tudományossággal állítható szembe a beszéd egészének és Scheiber személyiségének a tükrében. „A közel százesztendős [Országos Rabbiképző] Intézet neveltjeinek papi és tudományos működése mozgásba hozta országunk és a világ zsidóságának légkörét, új életet pezsdített, s híre a csillagokra szállt” – fűzi tovább Scheiber a meteorológiai-csillagászati képet. Figyeljük meg és jegyezzük meg ezt a kettősséget: „papi és tudományos”. Talán nem véletlenül kerültek természettudományos utalások egy rabbiavató beszédbe.

A következő bekezdésben Scheiber az ifjú Schőnerhez fordul: „Állj a sorukba” – azaz a közel százesztendős Rabbiképző neveltjeinek a sorába. Légy pap, és légy tudós – véljük szinte hallani a folytatást. Azonban Scheiber meglepő fordulattal más irányba viszi a gondolatmenetet: „Simulj a korhoz és a körhöz, amelyben élsz. Légy magyar rabbi, aki a ma szellemét megérti, és a holnap eredményeit kimunkálja.” Feltűnően kétértelmű beszéd. A Goldziher örökségét[4] képviselő neológ hallgató kihallja a felszólítást: az új generáció legyen nyitott a modernitásra, a változó világra, és dolgozza ki, miként maradhat a zsidóság egy élő, progresszív hagyomány ma és holnap is. Természetesen az Állami Egyházügyi Hivatal besúgói pedig azt hallhatták ki, hogy Scheiber a marxizmus szellemének a megértésére és szocialista hazánk jövőjéért való munkálkodásra szólítja fel tanítványát.

A kézirat folytatása még izgalmasabb. „Változik a világ, s változik benne a zsidóság is” – gépelte Scheiber, majd kézzel átjavította: „Változik a világ, s változunk benne mi is.” Vajon mi változott meg Scheiberben, hogy a pozitív-historikus zsidóság alapvetését egy közhelyre írta át? Mit akart mondani, és miért nem merte azt végül kimondani?

Még ha a módosított szöveg hallgatósága nem is feltétlenül értette, a következő mondat ismét kemény állítás az értő fülek számára: „Nem lehet a Newton előtti zsidóság problémáiról beszélni az Einstein utáni időkben.” Ha jól értem, Scheiber azt állítja, hogy a 16. századi (Newton előtti) törvénykódex, Sulhan arukh által szabott keretek nem feltétlenül relevánsak a 20. század (Einsteint követő) utolsó negyedéhez közeledve. Schweitzer József szavaival: „a poszkim [a döntvényezők – B.T.] sok mindenre gondolt, de arra nem, hogy a huszadik században ávós diktatúra lesz Magyarországon, és ilyen körülmények között kell halákhát érvényesíteni.”[5] Napjaink kihívásai új feladatok elé állítják a magyar rabbit, aki – ahogy a kézirat előző lapján már olvastuk – „a ma szellemét megérti, és a holnap eredményeit kimunkálja.”

Bár a feladat nagy, a szónok nem kívánt lehetetlen terhet helyezni az ifjú rabbi vállára, ezért hozzáfűzi: „Nem kell a kérdéseket mind megoldani, sokszor a felvetésük is misszió. A kétkedés olykor selyemszál, amelyen feljutunk az igazsághoz, ha valóban kívánjuk.” Azonban: „Legyen minden megnyilatkozásod meggondolt és gondos. A szigorú nyelvezet az igazság és szabadság hordozója.” Rejtélyes megfogalmazás? Épp Scheiber vizsgált beszéde illusztrálja, miképp lehet a szigorúan megfogalmazott nyelvezet még a szocializmus éveiben is „az igazság és a szabadság hordozója”?

Utolsó útravalóként a mester arra utal, hogy tanítványa ekkoriban Lőw Lipót és Lőw Immánuel utóda a szegedi rabbiszékben: „A bizalom olyan őrhelyre állít, amelyen az ország legtudósabb rabbijai működtek, s amelynek tradíciója ezt is feladatoddá teszi: Tanulj és taníts.”

Scheiber beszédének záró motívuma a béke. A messiási korra való utalás hagyományos záróelem a rabbinikus irodalomban, a béke pedig a zsidó imákban. Persze az ÁEH is örömmel értesülhetett arról, hogy Scheiber a világbékét kívánta tanítványának, közösségének és az egész emberiségnek: „A munka befejezésének foglalatja, végső értelme és áldása a béke. Ez kísérje működésedet közösségedben és egész közéletünkben. Így legyen szerte a földön, emberek és népek között is. Ámen.”

Köszönet dr. Hidvégi Máténak a hagyatékból előkerült beszéd közreadásáért, dr. Scheiber Máriának pedig a közlés engedélyezéséért. Amit nem fogunk már megtudni: 1974 januárjában a jelenlévők közül kik hogyan értelmezték ezt a rövid, de izgalmas beszédet?

Jegyzetek

[1] Scheiber Sándor: Beszéd Schöner Alfréd rabbiavatásán, 1974. január 13-án (fakszimile kiadás), közreadja: Hidvégi Máté. In Szécsi József (szerk.), Keresztény–Zsidó Teológiai Évkönyv 2024. Budapest: Keresztény–Zsidó Társaság, 2024, pp. 54–57.

[2] Hidvégi Máté: Prófécia egyetemről, és a porról, amely elfedi a Napot: Schöner Alfréd rabbiavatása 50. évfordulójára. In Szécsi József (szerk.), Keresztény–Zsidó Teológiai Évkönyv 2024. Budapest: Keresztény–Zsidó Társaság, 2024, pp. 47–53, n. 9.

[3] Általában megfigyelhető, hogy míg más felekezeteknél a bevett bibliafordítást szó szerint idézi a prédikáció szónoka, a neológ rabbik – miután a héber szöveget pontosan idézték – meglehetősen szabadon, a hitszónoklat gondolatmenetébe illeszkedő módon fordítják a bibliai idézeteket. Egy érdekes szakdolgozat tárgya lehetne ennek a szabadságnak a részletes elemzése.

[4] Biró Tamás: Goldziher Ignác a vallás fejlődéséről és a bibliakritikáról. Szombat online, 2024. 09. 01. https://www.szombat.org/hagyomany-tortenelem/goldziher-ignac-a-vallas-fejlodeserol-es-a-bibliakritikarol.

[5] Biró Tamás – Schweitzer József: „A szívnek van két rekesze”. Interjú Schweitzer József professzorral a neológiáról. In Koltai Kornélia (szerk.), A szívnek van két rekesze: Tanulmánykötet Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére, 90. születésnapja alkalmából. Budapest: L’ Harmattan – Magyar Hebraisztikai Társaság, 2012, p. 26.