Turán Tamás: Adalékok a ‘neológ’ terminus történetéhez

“A „neológia” az ortodoxia által a haladókra ragasztott, eredetileg a keresztény teológia és politika polemikus szótárából kölcsönzött címke.”

A modernkori Európában kifejlődött „haladó” (az ortodox irányzatoktól elhatárolódó) zsidó vallási irányzatok Magyarországon kialakult válfaját nevezik neológ zsidóságnak, avagy röviden: neológiának.[1] A szó maga idegen eredetű; eredetileg nyelvészeti-irodalmi kontextusokban használták (mint a nyelvújítás kapcsán Magyarországon a 18.-19. század fordulóján), és ma is, ha közkeletűnek nem is nevezhető, mindenesetre hasonló jelentésben – kb.: „újszerű kifejezés, beszédmód” – használatos sok nyelvben. Hálás téma lesz, egyszer majd, elemezni a neológ irányzat jellegzetes (már évszázada inkább kortalannak, mint újszerűnek vagy megújulónak nevezhető) szótárát, intézményi sajtójának összetéveszthetetlen stílusát. És akik leltárt készítenek majd egyszer, hogy mit jelent (vagy jelentett) a neológia, hogy – újbeszéddel szólva – mit ér ez a márkanév a vallási piacon, azok a számos nyelvi, formai és tartalmi furcsaság között bele fognak botlani a neológia hagyományos elnevezéseinek – neológ/haladó/kongresszusi[2] zsidóság – problémájába is, mint ami szorosan összefügg ezen irányzat hazai és nemzetközi vallási kapcsolatainak és pozicionálásának kérdéseivel. Az alábbi kis adatgyűjtés a neológ/neológia fogalmának eredetéhez kíván adalékokkal szolgálni.[3]

A Magyar Izraelita – az első nem-kérészéletű magyar nyelvű zsidó sajtótermék, a „haladók” hetilapja[4] – írja 1862-ben:

„Mindazon hitközségekben, melyekben a viszálkodások eddig nagyobb mérveket vettek fel, két töredék szerepelt, a haladóké, és az ujítás elleneié; vagy mint közönségesen, de helytelenül nevezni szokás[:] a neológok és az ortodoxok pártja”.[5]

 

Magyarországon a neológ kifejezést leginkább az ortodoxok használták újító riválisaikra.[6] Ez önmagában is indokolja, hogy az említett lap szerzője helytelennek nevezi a neológ-ortodox szóhasználatot. Valószínű fordítva is igaz, legalábbis Magyarországon: az ortodox kifejezést leginkább a haladó zsidók alkalmazták a konzervatívokra.[7] A Magyar Izraelita szerzője persze nem annyira az ellenséges címkézés tényét kifogásolja, mint inkább a címke tartalmát és a mögötte meghúzódó éles szembeállítást a két párt között. A neológ terminus eredetileg újítót jelentett, reformert. Így, szinonimaként, váltogatva használta ezeket például a pozsonyi születésű, Bécsben élő (az ottani kormányköröknél a magyar és osztrák ortodoxia érdekében lobbizó, kétes hírű) Ignaz Deutsch, 1857-58-as német nyelvű beadványaiban.[8] És amit ez utóbbi fogalom jelölt a zsidóságban (ti. radikálisabb vallási újítást), azzal a magyar neológok nem azonosultak. A haladók szerepében szívesen látták magukat, az újítók szerepében azonban nem. A többség legalábbis kényelmetlenül érezte volna magát ebben a szerepben.[9]A berzenkedésre más okuk is volt. A terminus korábban, keresztény kontextusban is használatos volt – ott is eredetileg polemikus és pejoratív értelemben. Eredetileg a protestáns teológiának a felvilágosodás által megújított egyes irányzatait jelölték vele annak kritikusai a 18. század utolsó évtizedeitől kezdve.[10] Van-e ezzel kapcsolata a neológia zsidó fogalmának?

Van, méghozzá igen szoros. Mint a fenti idézet mutatja, a magyar nyelvű zsidó irodalom már az 1860-as évek elején is ismerte a neológia terminust. Ez az irodalom a haladók irodalma volt (akiknek törekvései ebben az időben az emancipáció, a magyarosodás és magyarosítás körül összpontosultak) és az 1860-as évek előtt csak igen gyéren létezett – sajtó például, mint a fentiekből kiderült, gyakorlatilag nem volt. A Magyar Izraelita idézett szerzője mégis bevett, szokványos dolognak mondja a neológ, ortodox megnevezések használatát már 1862-ben – márpedig ez azt sugallja, régóta elterjedt szóhasználatról van szó.

Feltehetően a gyorsan magyarosodó, de ekkor még igen erősen német- és jiddis-ajkú magyar zsidóság nem-magyar nyelvű kommunikációjára gondolt – bár talán a magyar nyelvű zsidó szóbeliség is élt e szavakkal. A neológia terminus újkori zsidó vallási mozgalmakkal kapcsolatos használata ugyanis évtizedekkel korábbra nyúlik vissza a német nyelvterületen. Bajorországban 1837-ben a konzervatív katolikus Karl von Abel került a nagyhatalmú belügyminiszteri székbe, aki mindenfajta újító, rebellis vallási törekvést, legyen az protestáns vagy zsidó, vissza akart szorítani.[11] A következő évben leiratot intézett a zsidó hitközségekhez, amelyben a rabbi-állásokra pályázók közül gyakorlatilag kitiltotta a „káros neológiának hódoló” jelölteket.[12] A rendelet megütközést és riadalmat váltott ki a helyi haladó zsidóság köreiben és hullámokat vert a német zsidó irodalomban és sajtóban – Neologenrescript néven emlegették. A haladókon belül a radikálisabb reform hívei (mint pl. Joseph Aub bayreuthi, később mainzi és berlini rabbi[13]) és a mérsékeltebbek is[14] a maguk szája íze szerint próbálták értelmezni a rendeletet. Eduard Kley, a korai (hamburgi) reform ismert személyisége egy katekizmus-tankönyvének előszavában hosszasan védekezik a neológia bélyege ellen, előhozakodva azzal a (reformerek által később is gyakran hangoztatott) érvvel, hogy Mózes és a próféták is újítók, neológok voltak – most bezzeg Bajorországban vallástanári állást se kaphatnának.[15] Ennek az ügynek a német-zsidó irodalmi visszhangja terjesztette el feltehetően Magyarországon is a neológ terminust.

Néhány évvel később a német zsidó hitközségi életben már ortodoxia és neológia feszült egymásnak – meg azoknak, akiknek egyáltalán nem volt ínyére ez a háborúság, vagy nem találták a helyüket egyik táborban se. „Nálunk [a Rajna-menti közösségekben] nincs tanítvány és nincs rabbi; az ortodoxia a 18. század holt öröksége, amiben egészséges életcsíráknak nyoma sincs, a neológia pedig nem egyéb, mint élveteg féktelenséggel párosult lapos [vallási] közönyösség” – tudósít egy kölni levelező egy jelentős zsidó hetilapban.[16]

Egy vágújhelyi tudósítás szintén magától értetődő módon használja az ortodox-neológ dichotómiát ugyanabban a lapban, 1845-ben: „az utóbbi időben sok idősebb magyarországi rabbi jobblétre szenderült – oda, ahol ortodoxia és neológia kart karba öltve vándorolnak, és ahol örök béke honol”.[17] Ironikus megjegyzése abból az időből származik, amikor haladók és konzervatívok összecsapásai már sok magyarországi hitközség életét megkeserítették – avagy felpezsdítették.[18] Nevet kellett már adni az egymással küzdő pártoknak. Érdemes megjegyezni, hogy később, különösen az ortodox-neológ szakadás (1868-71) után, a magyarországi ortodoxok és neológok (és az ún. status quo hitközségekhez tartozók), hol közös temetőkbe temetkeztek, topográfiailag megelőlegezve az „örök béke” viszonyait; hol külön temetőkbe, vagy legalábbis külön parcellákba, elkülönült közösségeik földi viszonyait megörökítve.[19]

Összefoglalva: a „neológia” az ortodoxia által a haladókra ragasztott, eredetileg a keresztény teológia és politika polemikus szótárából kölcsönzött címke, ami feltehetően az 1830-as évek végétől kezdve a német zsidó sajtó révén vált egyre ismertebbé és használtabbá a magyarországi zsidók kommunikációjában.

*          *          *

A neológ/neológia terminusok elválaszthatatlanul összekapcsolódtak az említett ortodox-neológ szakadással. A neológ megnevezést a szakadás után is sokan elutasították,[20] a szakadást magát pedig sokan sajnálták vagy fájlalták a neológia köreiben. Az azonban kétségtelen (ha a magyar haladó tábor szerepét nézzük az ide vezető hosszú és összetett történeti folyamatban), hogy a szervezeti szakadásra a talajt nagymértékben előkészítették a haladók által adoptált, a zsidó felvilágosodás lényegéhez tartozó, újszerű és éles vallásfilozófiai, fogalmi szakadások és szakítások: vallásilag korszerű és hagyományos/elavult között, vallási forma/rítus és vallási lényeg/érzület között, a vallási és a civil/polgári szféra között – és így tovább. (Ezek azt is jelzik, hogy nem volt alaptalan, amikor az 1838-as bajor rendelet a neológia terminusával egy kalap alá vett egyes modern protestáns és zsidó [reform-]irányzatokat.) Az utoljára említett éles distinkció önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy a speciális magyar körülmények között a magyar zsidóságon belül visszafordíthatatlan szervezeti szakadást idézzen elő – ahogyan ezt a neológia egyes tisztán látó személyiségei (mint pl. Kármán Mór) is világosan felismerték már a kongresszus előtt.[21] De ugyanez a distinkció később a neológ táboron belül is jelentős feszültségekhez vezetett a „laikus” (világi) vezetés és a rabbik között.

A szerző az MTA TK Kisebbségkutató Intézet főmunkatársa.

[1] A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) jelenlegi tag-hitközségeinek többsége is ehhez az irányzathoz tartozónak vallja magát. A neológia történeti kialakulásáról jelentős szakirodalom áll rendelkezésre; újabb feldolgozások: Jacob Katz, A House Divided : Orthodoxy and Schism in Nineteenth-Century Central European Jewry (Hanover, N.H.: Brandeis U. Pr., 1998), kül. 31-47, 89-95, 137-165; Nathaniel Katzburg, Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon (Bp.: MTA Judaisztikai Kutatócsoport – Osiris Kiadó, 1999), 36-115; Komoróczy Géza, A zsidók története Magyarországon (Pozsony: Kalligram, 2012), I, 865-1188 (kül. 1028-1188); II, 13-170 (kül. 101-170).

[2] Az utóbbi terminus az 1868. december – 1869. február között megrendezett ún. Izraelita Egyetemes Gyűlésre utal, ami szakadáshoz: az ortodoxia neológiától való szervezeti elválásához vezetett.

[3] A német nyelvterületen keletkezett (és kisrészben a magyarországi) latin betűs német nyelvű zsidó sajtó jelentős része hozzáférhető egy német (http://sammlungen.ub.uni-frankfurt.de/cm/nav/index/title), és egy osztrák (http://anno.onb.ac.at/) digitális adatbázisban. Bár az optikai karakterfelismerő programok egyelőre viszonylag rossz hatásfokkal működnek (különösen a számunkra fontos régi, gótbetűs anyagot illetően), ez máris fontos segédeszköz a kutatás számára. A magyarországi magyar-, héber-, jiddis-, német- (és héberbetűs német-) nyelvű zsidó irodalom és sajtó (melynek digitalizálása gyerekcipőben jár) sok érdekes adatot tartogathat, és átvizsgálásra vár.

[4] Scheiber Sándor – Barabás Györgyi, Magyar zsidó hírlapok és folyóiratok bibliográfiája (Bp.: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993), no. 2, p. 32.

[5] „Hitközségi mozgalmak”, Magyar Izraelita 2 (1862), 40. sz. (okt. 8), 335. o. A cikk szignálatlan, szerzője feltehetően a felelős szerkesztő, Mezei Mór.

[6] Nathaniel Katzburg, “ההנהגה המרכזית של הקהילות בהונגריה, 1939-1870” [A zsidó hitközségek központi vezetése, 1870-1939], Zion 50 (1984/85), 379, n. 1; Komoróczy, A zsidók története Magyarországon, II, 121-122. Katzburg szerint az ortodoxok csak  a „kongresszusi viták kezdetétől” (valószínű a kiegyezést követő időszakot érti ezalatt) használták a neológia terminust; másrészt feltételezi, hogy a magyar ortodoxok Samson Raphael Hirschtől vették át a szót (aki legalább 1860-tól használta).

[7] Ld. pl. Magyar Izraelita 1 (1861), pp. 81, 95, 137, 322. A magyar ortodoxia önelnevezéseiről ld. Komoróczy, A zsidók története Magyarországon, II, 78-79. (A könyvben gyakran szereplő [autonóm] hittörvényű terminus –  így magyarították az ortodoxok a német gesetzestreu terminust – elírás, helyesen: hittörvényhű.) A 19. sz. első feléig azok, akik másutt egyáltalán – ritkán – használták a terminust, jellemzően nem a haladók voltak: Joseph Wohlgemuth, „Etwas über die Termini ‘Orthodoxes und gesetztreues Judentum’ ”, Festschrift zum siebzigsten Geburtstage David Hoffmann’s (hrsg. S. Eppenstein et al., Berlin: L. Lamm, 1914), 435-458. Szerző szerint Löw Lipót is csak az 1850-es évektől használta az ortodoxia terminust (ibid., 443-444, n. 1). Ez kissé pontatlan: használta az 1847-ben írt Zsidó valláselvek, megállapítva a nagy Sanhedrin által […] c. könyvében például (Pápa: A Ref. Főiskola betűivel, 1848), 9. Az ortodoxok szót az 1849-es egyenjogúsítási törvény indoklása is használta, szembeállítva a reformóhajtókkal.

[8] Israel Levi Kohn [Gerson Wolf] (hrsg.), Beitrag zur Geschichte jüdischer Tartuffe. Eingaben an das ehemalige k.k. Cultusministerium in Wien über die religiösen Zustände der Juden in Oesterreich (Leipzig: C. G. Naumann, 1864), 11-12, 17-18, 20, stb.

[9] Talán ez a hezitálás vagy kényelmetlenség-érzés is vezeti a cikk szerzőjének tollát a haladók vs. újítás ellenei aszimmetrikus terminusok használatában, a haladók vs. haladás ellenei, vagy a újítók vs. újítók ellenei szimmetrikus, frontális ellentétpárjainak használata helyett.

[10] H. D. Betz, et al. (hrsg.), Religion in Geschichte und Gegenwart (4. Aufl.), Bd. I (Tübingen: Mohr, 1998), 945-946.

[11] Heinz Gollwitzer, Ein Staatsmann des Vormärz: Karl von Abel 1788-1859. Beamtenaristokratie – Monarchisches Prinzip – Politischer Katholizismus (Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 1993), 460-462.

[12] „[…] wird […] hierdurch eröffnet, daß Se. Majestät der König für die zu besetzenden Rabbinate nur gründlich gebildete und zugleich den echten mosaischen Glaubenslehren und Ceremonial-Satzungen treu anhängende, nicht verderblicher Neologie huldigende Kandidaten fortan bestellt und resp. bestätigt wissen wollen.” A rendelet szövegét közli: Allgemeine Zeitung des Judentums 2 (1838), no. 153 (22. December), [616] – a legfontosabb (Magyarországon is széles körben olvasott) korabeli zsidó újság.

[13] Joseph Aub, Betrachtungen und Widerlegungen. Erstes Heft: Betrachtungen über die den Mosaismus und die Neologie der Rabbinen betreffende Königl. Bayer. Ministerial-Entschließung (Nürnberg: Riegel und Wiesner, 1839). A szerzőről lásd: Biographisches Handbuch der Rabbiner, hrsg. Michael Brocke und Julius Carlebach, Teil 1: Die Rabbiner der Emanzipationszeit in den deutschen, böhmischen und großpolnischen Ländern 1781-1871, bearbeitet von Carsten Wilke, Bd. 1 (München: K. G. Saur, 2004), 152-154; Michael A. Meyer, Response to Modernity; A History of the Reform Movement in Judaism (New York – Oxford: Oxford U. Pr., 1988), 105.

[14] M[eier] Bierheim, „Geschichtliche Uebersicht der inneren israelitischen Verhältnisse in Bayern” (és a szerkesztő, Marcus Jost e cikkhez fűzött megjegyzését), Israelitische Annalen 1 (1839), Nro. 7 (15. Februar), [49]-53; Allgemeine Zeitung des Judentums 3 (1839), no. 60 (18. Mai), [239]-240. A szerzőről ld. Wilke, ibid 192.

[15] Eduard Kley, עדות ה’, Catechismus der mosaischen Religionslehre (3. Aufl.; Leipzig: Karl Rüdel, 1839), VII-IX. Hosszasan idéz az előszóból az Israelitische Annalen 1 (1839), Nro. 33 (16. August), 262. 1844-ben a Bajorországgal szomszédos Hessen sem hajlandó neológiára hajló rabbikat beiktatni – Der Orient 5 (1844), no. 36 (3. Sept.), 273-274.

[16] „Wir haben keine Schüler und keine Rabbiner; die Orthodoxie ist nichts als ein todtes Erbtheil des achtzehnten Jahrhunderts, ohne eine Spur von Lebenskeim, und die Neologie nichts als platter Indifferentismus, mit sinnlicher Schrankenlosigkeit gepaart.” – Der Orient 4 (1843), no. 38. (19. September), p. [297].   Egy korai „harmadikutas” megnyilvánulás, Nagykállóból: Magyar Izraelita 1 (1861), 10. sz. (márc. 7), 81-82.

[17] „Von den alten Rabbinen Ungarn’s gingen seit Kurzem mehre in ein besseres Leben ein, in jene seligen Gefilde, wo Orthodoxie und Neologie Arm in Arm wandeln und ewiger Friede herrscht […].” –  Der Orient 6 (1845), no. 14 (16. März), 112.

[18] Győrből való tudósítás: „[…] itt Győrött pártoskodásról szó se lehet, és a legszebb békében (érdekletlen közönyösségben?) élünk […]” – Magyar Izraelita 1 (1861), 17. sz. (ápr. 25), 136.

[19] Hasznos és tanulságos volna egy kutatás, ami tisztázná a temetkezési viszonyokat az említett szempontból azokon a magyarországi településeken, ahol a három irányzat közül legalább kettő saját hitközség által képviselve volt.

[20] Mezey Ferenc, „Szemle”, Magyar Zsidó Szemle 8 (1891), 331; Neumann Ede, „Az Országos Értekezlet”, Magyar Izrael 5 (1912), 43-44; 8 (1915), 150.

[21] Kármán Löw Lipóthoz írt leveléből idéz Venetianer Lajos, „A magyar zsidóság szervezetéről”, Egyenlőség 22 (1903), 34. sz. (aug. 23), 4; vö. 40. sz. (okt. 4), 6. (Ugyanez különlenyomatban: Bp.: Brózsa Ottó, 1903, pp. 7, vö. 25-26.) Kármán a neológia liberális „balszárnyához” tartozott.