Tiltakoztak, amikor látták, hogy a zsidók kóser ételt kapnak

Írta: Lázár György - Rovat: Történelem

1956-ban közel 200 ezer magyar állampolgár menekült Nyugatra, és egyes becslések szerint legalább 15 ezer zsidó származású lehetett közöttük.

lazar1

A HIAS-nál regisztrált magyar család

Az ötvenes években az egyházak szerepe Magyarországon minimális volt, és a menekülő magyarok meglepődtek amikor katolikus, protestáns és zsidó segélyszervezetek siettek segítségükre. Az amerikai székhelyű HIAS (Hebrew Immigrant Aid Society vagyis Zsidó Bevándorlókat Segítő Szervezet) regisztrálta a zsidó származásúakat. A szervezet az 1880-as évektől volt aktív és zsidó bevándorlók millióinak segített.

De nem csupán a HIAS volt jelen a zsidó menekültek között; az izraeli Jewish Agency (héber nevén Szochnut) is aktív volt – nevében Jámbor József az Új Kelet lap akkori szerkesztője kereste fel az ausztriai táborokat. Előadásokat tartott, és azt próbálta elérni, hogy minél többen vándoroljanak ki Izraelbe.

Az ausztriai magyar menekültek többsége az USA-ba és Kanadába kívánkozott, és amikor elterjedt a hír, hogy a HIAS-nál regisztrálók Észak-Amerikába vándorolhatnak ki, kitört a botrány. 1956 novemberében mintegy ezer magyar menekült tüntetett Bécsben, kifogásolták hogy a zsidók lehetőséget kapnak az amerikai kivándorláshoz.

hias-wien

56-os magyar család gyereke Bécsben HIAS regisztrációval

A zsidó és nem-zsidó menekültek között számos esetben feszültség is kialakult. Olyannyira, hogy a zsidó szervezetnél regisztráltakat külön barakkokban szállásolták el, sőt, az osztrák hatóságok egyfajta hírzárlatot is elrendeltek. Megpróbálták megakadályozni, hogy híre menjen a táboron belüli zavargásoknak. Megerősítették az őrséget, és távol tartották az újságírókat is, miután az osztrák rendőrséget be kellett hívni a Salzburg melletti Camp Roeder táborba hogy a parázs hangulatot megfékezzék.

A feszültségek ellenére az 56-osok kivándorlása többé-kevésbé zökkenőmentesen zajlott, de voltak kisebb súrlódások a hajóúton is. Például a kanadai Quebec City-be érkező 265 magyar zsidó a hajón történt antiszemita incidensekről panaszkodott. Amikor kóser ételt szolgáltak fel hetven ortodox menekültnek, a nem-zsidó magyar menekültek tiltakoztak. Jobb bánásmódot gyanítottak.

Az amerikaiak nagy figyelemmel kísérték a magyar menekültek sorsát. Eleanor Roosevelt, a néhai amerikai elnök özvegye már Ausztriában felkereste a magyar menekülteket. Nixon alelnök a Camp Kilmer, Nem Jersey magyar tábort kereste fel. A menekültek elhelyezését az Intergovernmental Committee for European Migration (ICEM) nevű ernyőszervezet koordinálta.

hias-eleanor

Eleanor Roosevelt magyar menekülteket látogat Ausztriában

Mivel a zsidó származású 56-os magyar menekültek jelentős része titkolta származását, a mai napig csupán becslések vannak arról, hogy hány zsidó származású magyar hagyta el az országot 56-ban.

A statisztikák szerint 1956. december 10-ig hétezer zsidó menekültet vettek nyilvántartásba Ausztriában, ötezret Bécsben helyeztek el. A bécsi izraeli nagykövet tizenöt ezer zsidó menekültről tudott. A HIAS hivatalos 1956-os évvégi jelentése szerint 10046 magyar menekült mondta magát zsidónak, de szerintük további 2500 nem szerepelt a nyilvántartásukban. Egy másik zsidó szervezet (JIAS – Jewish Immigrant and Aid Society) munkatársai 50%-ra tették azoknak a magyar zsidóknak az arányát, akik nem vetették zsidó nyilvántartásba magukat.

Montreal zsidó menekült központ 1956-ban

Montreal, zsidó menekült központ 1956-ban

Legalább tizenötezerre tehető az 56-os magyar zsidó menekültek száma; döntő többségük Kanadában és az Egyesült Államokban telepedett le. Hamar beilleszkedtek az ottani életbe, hasznos és sok esetben nagyon is sikeres tagjai lettek az ottani társadalmaknak.

A HIAS zsidó bevándorlási szervezet ma is létezik. Ezer amerikai rabbi támogatja új missziójukat; a szíriai menekültek amerikai letelepítésében segédkeznek.

hias_1000rabbis

 

Címkék:1956, HIAS, Szochnut, zsidó menekültek

[popup][/popup]