„Találkoztam az emberség példáival, bár egyáltalán nem sokkal”

Történész és holokausztkutató. A Szegedi Tudományegyetemen végzett 2002-ben történelem és politikaelmélet szakokon. Helytörténeti kutatóként 2002 óta több magyarországi múzeum, illetve kutatócsoport projektjeiben vett részt, kiadványok összeállításánál és kiállítások szervezésénél. Írásai és könyvei a 20. századi sorsfordulók témáiban (hadtörténet, 1956, holokauszt) és helytörténet témakörben jelentek meg.

Most megjelent Gettóélet’44 – a magyarországi vidéki gettósítás története című könyvéről beszélgetek a szerzővel, Végső Istvánnal. 

Hány könyve jelent meg eddig a zsidósággal kapcsolatos kutatásairól?

Három. Az első a Zsidósors Kiskunhalason – kisvárosi út a holokauszthoz (2007), a második a bajai zsidó gyűjtőtáborról szóló “Isten legyen velünk” Kérelmek és levelek a bajai koncentrációs tábor gyűjteményéből. (2011) Mostani könyvem a Gettóélet ’44. Megjelent zsidó tárgyú tanulmányaim száma körülbelül száz.

Kiemelne néhányat a holokauszt témájú tanulmányai közül?

A legjelentősebbek Randolph L Braham professzor A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája (2007) köteteiben jelentek meg. A három kötet hét fejezetét, hét vármegye holokauszt történetét egyedül vagy társszerzőségben írtam meg: Bács-Bodrog, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Csongrád, Csanád-Arad-Torontál, Gömör-Kishont, Ugocsa és Vas.

Említene néhányat további holokauszt tárgyú tanulmányaiból?

Bővebb tanulmányt írtam Ceglédről, a zsidótörvények ottani hatásáról és a gettósításról, továbbá több vármegyéről, településről: Bácsalmás, Baja, Kecskemét, Nagykőrös, Kiskunfélegyháza, Vác, Gödöllő és még sorolhatnám. Zsidómentőkről is írtam, mint amilyen például Koszorú Imre zászlós vagy Ván Zsuzsanna szerzetesnő. Írásaim több helyen is megjelentek, említhetem az Újkor.hu oldalt, a Tanulmányok a holokausztról könyvsorozatot, a Gerjepart, a Honismeret, a Regio, az Országút, a Századok, vagy a Rubicon folyóiratokat. A Szombatban Balatonfüred zsidótlanítása című tanulmányom jelent meg.

Azt írja egy helyütt, hogy a magyarországi gettósítás némileg eltért az Európában elterjedt megoldásoktól. Kifejtené ezt?

Gettósítás mindenütt a német megszállással egyidejűen történt. A keleti típusú megoldás, hogy létrehozzák a gettót, és amikor az közigazgatásilag összeomlik, akkor a gettó lakosságot legyilkolják. Mire Magyarország megszállása megtörtént, addig ezt a keleti típusú gettósítást a németek már nagyjából kivezették Európából. A nyugat-európai és a magyar gettósítás abban állt, hogy a kisebb-nagyobb gettókat hoztak létre a megszállt ország területén, mint átmeneti lakóhelyeket, aztán ezekből egy viszonylag rövid idő után gyűjtőtáborokba szállították a zsidóságot. Innen történtek a deportálások a halál- és munkatáborokba.

Azt is írja, hogy a mai napig nem lehet teljes képet bemutatni a gettókról, mivel hiányoznak az átfogó történeti munkák.

Magyarországon közel 500 ezer embert 221 gettóba zártak. Ennek legfőbb előmozdítója Endre László és Baky László belügyi államtitkárok voltak, de sajnálatosan az egész magyar közigazgatás és rendvédelem felsorakozott mögéjük. A gettók története – megfelelő források hiánya miatt – talán ha 10 százalékban feldolgozott. Véleményem szerint Bácsalmás, Gyula, Kiskőrös, Bonyhád, Ózd, Sopron, Szeged, Nagyvárad, Nyíregyháza gettóinak története jól megírt, de már nem lehet őket tovább írni, mert nincsenek további levéltári források, és már oral history sem lehetséges.

Ezek közül beszélne valamelyikről?

Nagyon részletes például a gyulai gettó történetének feldolgozása, de talán Sopront választom. Dr. Csekő Ernő főlevéltáros munkája a német megszállástól indul, folytatódik az első zsidórendeletekkel, vagyonfosztással, a teljes kifosztással, de a gettóval kapcsolatban is bőségesen írt és feldolgozta a levéltári forrásokat. Ezekről az apró részletekről kellene a továbbiakban a később megjelenő gettótörténetet feldolgozó tanulmányoknak is szólniuk: a gettótípusok meghatározása, a házak kijelölése, a névsorok összeállítása, hányan költöztek be, illetve kik nem, hány kikeresztelkedett van köztük, vannak-e mentesítések, hogy zajlik a beköltözés végrehajtása. Aztán jönnek a vagyonösszeírások, a kérdés, hogy mit lehet bevinni a gettóba, a gettón belüli rend szabályai, a gettóélet, gettórendőrség (ha volt), a zsidótanács tevékenysége gettón belül és kívül, az atrocitások, szökések, végül a visszaemlékezések.

Beszéljünk az Ön könyvének átfogó jellegéről.

2019-től a Clio Intézet külső, majd belső munkatársaként kezdtem meg a téma feldolgozását. Végül az Erőszakkutató Intézet munkatársaként folytattam a munkát. Mindkét intézet nagyban segítette, támogatta a munkám megvalósulását. Eredeti munkám közel egymillió karaktert foglal magába. Persze nincs az a kiadó, aki ennek kiadására vállalkozna, így ami megjelent, az ennek az egynegyede. Hosszú bevezetőm a gettók tipológiájáról egy önálló kötetet kíván majd valamikor. Az első európai gettó, a középkori velencei gettó bemutatásával indítottam a munkámat, de foglalkoztam Magyarország középkori és kora újkori gettóival is.

Tisztázni igyekeztem magát a gettó fogalmát, és kutattam a szó eredete után is, amiben, úgy tűnik, nincsen konszenzus. Még a szakirodalomban is sok a tisztázatlanság. Keverednek a gettók a gyűjtőtáborokkal és új a gyűjtőhelyek fogalma is. Az én álláspontom, hogy a gettó kényszerlakhely, annak van belső rendje, azt körül zárják, bár van nyitott gettó is. A gettó több héten át áll fent, zsidó tanácsa volt, esetenként gettórendőrsége. A gettórendeket a polgármester, a főszolgabíró, a rendőrség, vagy a csendőrség határozza meg és a zsidó tanácsok tartatják be. A gettók szempontjából alapvető, hogy fennállásuk után innen gyűjtőtáborokba kerülnek az emberek. Könyvem példákat mutat be az egyes fogalmakra vonatkozóan.

1944-ben mikor és hol kezdődött a gettósítás Magyarországon?

1944. április 16-án, az első deportálási zónában, a Kárpátalja régióban. Ez Máramarosszigettől Kassán és Sátoraljaújhelyen át Nyíregyházáig terjedt. Öt deportálási zónát jelöltek ki, a hatodik Budapest és környéke volt. A jogi alapot a zsidók összegyűjtésére a 6163/1944 B.M. bizalmas rendelet adta, de a gettó felállítását a 1610/1944. M.E. rendelet írta elő. Utóbbi kapcsán nagyon fontos kiemelni, hogy annyira siettek a német és magyar kollaboránsaik, hogy meg sem várták a rendelet hatályba lépését (1944. április 26.) és már 10 nappal előbb megkezdik a gettósítást.

Hogyan jöttek létre a helyi zsidó tanácsok?

A német megszállás után a vidéki, helybeli, prominens, vezető szerepű zsidók nagy részét internálták, aminek a célja az volt, hogy szervezettségét, vezetését veszítse az adott zsidó közösség. A zsidó tanácsok tagjait a maradók közül általában a polgármesterek és a rendőrkapitányságok jelölték ki, esetenként a rabbit is bevonva. Egy ideig ezek a tanácsok német fennhatóság alatt álltak. A kijelölt személyeknek tehát nem igazán volt választásuk, el kellett fogadniuk a rájuk osztott szerepeket. Együtt kellett működniük a hatóságokkal, az ő feladatuk volt mindjárt a kezdeteikkor a gettólisták összeírása is. A zsidótanács tagjainak nagyobb mozgásterük volt, ügyintézés céljából kijárhattak a gettókból. A magyar vidéki, helyi zsidó tanácsok általában öt főből álltak.

Milyen volt az élet a gettókban?

Közellátás szempontjából általában kielégítő volt a helyzet, kivéve az egyébként is gyengén ellátott területeket, például Erdély, Kárpátalja. 50 kg-ig vihettek magukkal „holmit”, de előírták, hogy 14 napi élelmük is legyen. A zárt területről bevásárló csoportok járhattak ki, volt belső gettórendőrség a külső őrzésen kívül. A gettókban viszonylag nyugalom és rend volt, nem volt éhezés. Mindez a kiürítés előtti utolsó napokban megszűnt, mert megkezdődtek a személyes értéktárgyak utáni kíméletlen kutatások, melyek nem ritkán kínzásokig terjedtek. A bevonulásukkor 50 kilónyi személyes holmit és pénzt vihettek magukkal. Ebből és árucseréből tudták fedezni az élelmezésüket a heti engedélyezett bevásárlásokkor. Lelkileg hitték is meg nem is, hogy munkára viszik majd őket. Nagyon kevesen próbáltak megszökni, mert hát hova is szökhettek volna, a kapukban pedig fegyveres őrség állt. Az általam korábban, túlélőkkel készített interjúkban többen elmondták, hogy bizakodtak sorsuk jobbra fordulásában, nem hittek a legrosszabb híreszteléseknek. A legtöbben azonban elkeseredettek voltak az otthonuk elvesztése, a gettó körülmények, és a bizonytalan jövő miatt. Könyvemben példákat olvashatnak az előfordult öngyilkosságokról, az élelmezésről, a bevásárlásokról, a zsúfoltságról, a hőségről, a csillagos házakról. Írok az egyházak magatartásáról, a gettóbéli konvertitákról, őskeresztényekről, az üresen hagyott gettók kifosztásáról, illetve a gettó legendákról, vélt, vagy valós zsidómentőkről, polgármesterekről, akik nem akartak és akik nem tudtak valamilyen okból létrehozni gettókat. Írok továbbá az utólagos felelősségre vonásokról is.

Találkozott a kutatásai során emberséggel is a végtelen embertelenség közepette?

Igen, bár egyáltalán nem sokkal. Bácsalmáson többekről is tudunk, akik segítették a gettóban élőket. Dr. Funták Gyuláné a gyermekeivel vitetett be a gettóba élelmiszert az őrség segítségével. Praefort Ferenc gyógyszerész, Pálffy Dénesné, Horváth Istvánné, Sebők Erzsébet szintén kenyeret és egyéb élelmiszert csempészett a gettólakóknak.

A budafoki barlanglakások egyikében lakó, akkor még 14 éves lány, Kópházy Erzsébet élelemmel segítette a helyi gettólakókat: „A gettóba is bejártam egy kis szőlőt, kenyeret vinni. Egy gyereknek aránylag könnyű volt a mozgás, és bennem van valamilyen adottság is, hogy eljussak oda, ahova akarok. Nem tart vissza senki. Szereztem sárga csillagot magamnak, hogy megkönnyítsem a gettóba való bejárást” – mesélte személyesen. Nyilván még több helyen is segítettek az üldözötteken, ahogy tudtak, de ismétlem, én nem találkoztam túl sok segítőkészséggel, persze a félelem is általános volt.

Végül milyen terjedelmű lett a könyv?

270 oldal.

Kiknek ajánlja?

Mindenkinek, akit érdekel Magyarország és a magyar zsidóság története a II. világháborúban.