Százéves professzort ünnepel az orvosi világ

George Berci (Bérci György) kalandos élete, lenyűgöző életműve keresztmetszete az elmúlt száz év történelmi-politikai viszonyainak. A kivételes tehetségű magyar orvos-tudós optimizmusát, aktivitását soha el nem vesztve maradandót alkotott a medicina világában.

A világhírű sebészprofesszor 1921. március 14-én született Szegeden. Családja 1922-től Bécsben élt, a zene bűvöletében: nagyapja egy katonazenekar karmestere volt, apja a Bécsi Filharmonikus Zenekarban játszott, majd meghívást kapott a Bombay Szimfonikus Zenekarba, így családját elhagyva Indiába költözött. Anyja hivatali adminisztrátorként dolgozott, a nagyszülők segítségével nevelte gyermekét, aki négyéves korában kezdett hegedülni – naponta járt hozzá egy karmester, aki oktatta. Szűkös körülmények között éltek, a klasszikus zene világa jellemezte napjaikat és milyen véletlen: még az utca neve is, ahol laktak a zeneszerző, Johann Strauss nevét viselte… Az általános iskola után a bécsi gimnáziumban már ő vezette az iskolai zenekart.

Családjában a sabati vacsorát mindig megtartották. Az átlag harminc osztálylétszámos gimnáziumban minden osztályban volt négy-öt zsidó gyerek. „Egy nap az osztályfőnök bejelentette: zsidó gyerekek mostantól csak a hátsó sorokban ülhetnek. Akkor még nem értettük ezt az erőltetett elkülönítést. Még az idősebb bécsi zsidók sem vették komolyan az egyre növekvő antiszemita megnyilvánulásokat, reménykedtek a helyzet javulásában. Számosan azonban már a más országokba történő kivándorláson gondolkoztak. Ilyen körülmények között történt az én bár micvám Bécsben. 1934-et írtunk” – emlékezett vissza 98 éves korában. (Fel kellett hagynia hegedűművészi ambícióival, igaz nemcsak politikai okok miatt – egy világhírű hegedűművész meghallgatva hegedűjátékát nem találta kirobbanó tehetségnek…)

Nyilvánvaló volt, hogy el kell hagyniuk Ausztriát. 1937-ben, a család feje, „parancsnoka”, a nagymama úgy határozott visszatérnek Magyarországra. Itthon már vallása miatt nem vették fel állami gimnáziumba. A magánkézben lévő zsidó gimnázium tanítási költségeit maga kereste meg, minden este kocsit mosott, benzint tankolt, olajat cserélt. Budapesten érettségizett 1939-ben. Vágyát, hogy hegedűművész lehessen már feladta. Egyetemre nem mehetett az akkori törvények miatt, így műszerész tanonc lett, majd két évig műszerész-segédként dolgozott.

Naponta biciklin ment távoli munkahelyére, közben klasszikus dallamokat fütyült…Kézügyessége és technikai találékonysága rendkívül sokat fejlődött ekkor, később, az új orvosi műszerek kialakításakor jó hasznát vette ifjúkori tapasztalatainak.

1942-ben behívták munkaszolgálatra. A következő két évet egy, a román határ közelében létrehozott munkatáborban, embertelen körülmények között töltötte éhezve, lefogyva. Bár katonasapka volt a fején, sárga karszalagot kellett viselnie, jelezve, hogy egy zsidó munkatáborhoz tartozik Az ott lévőknek semmilyen kapcsolatuk nem volt a külvilággal, nem tudtak sem a sztálingrádi csatáról, sem a szövetségesek normandiai partraszállásáról. 1944 júniusában váratlanul vonatra tették a munkaszolgálatosokat – németországi koncentrációs tábor volt az úti cél. A vonat megállt Budapesten. A Keleti pályaudvart éppen ekkor bombatámadás érte, az őrök menekültek. Bérci György letépte a sárga karszalagot és megszökött. Bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. A svájci követség pincéjében Carl Lutz konzul jóváhagyásával maga is gyártotta és szállította a hamis születési igazolványokat és a különféle engedélyeket. A következő hat hónap állandó izgalmat, hazárdjátékot jelentett számára. Egy alkalommal különös bátorságról tett tanúbizonyságot. A hamis iratok készítéséhez szükség volt a Budapesten, az Astoria szállóban állomásozó Gestapo központ új pecsétjére. Egy beépített magyar rendőr adott pillanatban elrontotta a szálló telefonvonalát. Röviddel később megjelent telefonszerelőként Bérci György és miközben „megjavította” a telefonvonalat sikerült másolatot készítenie a fontos pecsétről.

Budapesten érte a felszabadulás és itt fogta el őt az utcán egy szovjet katona. A fiatal magyar fiú viszont szerzett Ultraseptylt a katonának, aki ezért, hálából elengedte. 1945-ben kezdte meg orvosi tanulmányait szülővárosában, a Szegedi Egyetemen. Lakása nem volt a városban, egy közeli falu parasztházában kapott először szállást. Negyedéves hallgatóként már bejárt a Sebészeti Klinikára. Ott hamar megtanították altatni – bent lakhatott a klinikán, ott is étkezett, viszont éjjel-nappal készen kellett állnia, hogy altasson a műtéteknél. Nagy problémát jelentett, hogy a katolikus nővéreket, műtősnőket egyetlen nap alatt elküldték a klinikáról – ahogy írta, évekbe telt, amíg a teljesen tanulatlan új munkaerő át tudta venni munkájukat, ezalatt a medikusok és fiatal orvosok helyettesítették őket. A szegedi egyetemi élet meghatározó személye Gerő Ernő felesége, a szövettan professzora lett: gazdasági és személyi kérdésekben, kinevezésekben egyaránt döntő szava volt.

Bérci doktort kiváló professzorok tanították, Szent-Györgyinél is vizsgázott, 1950-ben a legmagasabb minősítéssel szerzett orvosi diplomát. Mint túlélője a holokausztnak reménykedett egy demokratikus világ építésében. De elkövetkezett számára – ahogy írta: „a kiábrándulás korszaka, számos zsidó elhagyta hitét, hogy vezető pozícióba kerüljön, mások elhagyták a szervezetet, látva, hogy elérkezett egy másfajta terrorizmus világa.”

A Szegedi Egyetem Sebészeti Klinikáján kapott állást, lelkesen élte a szakorvosjelöltek életét – nemcsak a műtőben, hanem a kísérleti kutatómunkában is jeleskedett. 1952-ben azonban történt valami, ami meghatározta további életét. Egy este bejött a klinikára egy férfi, az ügyeletes Bérci doktor ellátta alkar-törését, majd haza akarta küldeni, de ezen a beteg felháborodott: Te kis fasiszta! – sziszegte az orvosnak, akit másnap eltávolítottak a klinikáról. A beteg ugyanis fontos elvtárs volt, a nagyhatalmú kommunista vezető, Gerő Ernő feleségének közeli jó barátja.

A fiatal sebész ezután sehol sem kapott állást Szegeden, még a szalámigyárba sem vették fel. Ebben a helyzetben kapott hívást Borisz Petrovszkij orosz sebészprofesszortól, aki akkor az egyik budapesti sebészeti klinikát vezette. Olvasta ugyanis Bérci doktor kísérleti munkáját és szerette volna vele együtt folytatni a kutatómunkát. Meglepve hallotta, hogy a tehetséges fiatal doktor milyen helyzetbe került. A Szegeden elbocsájtott sebésznek ő szerzett állást Budapesten az Orvostovábbképző Intézet (az egykori Zsidó Kórház) Sebészeti Osztályán. Két évvel később itt tette le a sebész szakvizsgát.

Életét meghatározó esemény volt az ötvenhatos forradalom során a Parlamentnél sérültek tömegének műtét-sorozata. Egyszerre érkezett száz sérült. Folyamatosan operált, de hamar elfogyott a vér, az infúziós oldat, a gyógyszer, a kötszer, a kesztyű.”EZ A BORZALMAS LÁTVÁNY ÖRÖKRE EMLÉKEZETEMBEN MARAD”– írta így, csupa nagybetűvel angol nyelvű visszaemlékezésében.

A kórházban kinyitották a pártirodát, olvashatta saját „káder lapját”, a műtősnők és orvoskollégái ellene irányuló feljelentéseit: reakciós vicceket mesél a műtét alatt. Ezek után már nem volt maradása, a forradalom leverése után, november végén Ausztriába emigrált, onnan Rockefeller-ösztöndíjjal hajózott családjával Ausztráliába. A hosszú úton, már az Indiai Óceánon az egyik utas heveny vakbélgyulladást kapott. A hajó-orvos nem volt sebész, így Bérci doktor végezte a vakbélműtétet, mely után évekig kapott karácsonykor üdvözlő képeslapot az operált betegtől. Ausztráliában egy kisváros melletti táborba került családjával, onnan járt dolgozni egy közeli farmra, mezőgazdasági munkára. De elege volt, hogy ismét, mint munkaszolgálatos korában, táborlakó legyen. Kiállt az országútra és lestoppolt egy autóst, aki elvitte Melbournbe. Kiszállt a város szélén, keresett egy telefonfülkét, hogy ott találjon egy telefonkönyvet és abban bármely klinika címét ahová orvosi állást keresve eljuthat. A telefonfülke foglalt volt, de onnan magyar hangok szűrődtek ki. Az onnan kilépő ismeretlen magyar vitte el egy klinikára. Nem tudott angolul, így kezdetben csak a klinika laboratóriumában kapott asszisztensi állást – amíg megtanulja a nyelvet. Ezután már sebészként dolgozhatott.

Már, mint tagja a sebészeti osztálynak, meghívást kapott, hogy vegyen részt a hagyományos karácsonyi bálon. Tudatták, hogy mindenki szmokingot fog viselni. – Én nem hoztam magammal Európából válaszolta, de majd bérelek egyet.  És mindenki viseli majd a szmokingján a háborúban szerzett kitüntetéseit, úgyhogy ön is tegye fel ezeket – hangzott a további információ. Nekem csak egy kitüntetésem van ebből a korból, azt szívesen felteszem majd a szmokingomra. – És melyik ez a kitüntetés ? – érdeklődött a sebészeti osztály professzora . A sárga csillag – válaszolta …

1962-ben világraszóló esemény járta be az orvosvilágot. George Berci (ekkor már ezt a nevet használta) miniatűr televíziós kamerát állított elő, mellyel látni lehetett műtét közben egy élő ember hasüregének felépítését. Pályafutása az Egyesült Államokban folytatódott. Ott azonban senki nem operálhat, akinek nincs amerikai szakorvosi bizonyítványa. Ezért – hiába volt már szakorvos Magyarországon és Ausztráliában – az amerikai dokumentumot is meg kellett szereznie. Ezért az egyik egyetemen, mint sebész-rezidens dolgozott, a másik orvosegyetemen ugyanakkor tanított! Közben, mint vendégprofesszor Svédországban, Angliában is tanított.

1967-től Los Angelesben, a Kaliforniai Egyetem Cedars Sinai Kórházában dolgozik, az endoszkópos és az experimentális sebészet professzora. Sorra kapja az elismerő kitüntetéseket. Tudományos, kísérleti munkássága rendkívül gazdag. A világ minden táján elhangzott előadásainak, valamint tudományos közleményeinek száma több százra tehető, számos műve mérföldkő a sebészet történetében. Különös jelentőségű innovatív tevékenysége a modern műtéti eljárások meghatározó területén: a minimálisan invazív sebészet, a laparoszkópos technika kialakításában, fejlesztésében, oktatásában. Számos műszer viseli nevét.

Az Egyesült Államok egyetemein az a szokás, hogy egy-egy katedrát valaki, híres egyéniségről neveznek el, így jött létre a „Minimálisan Invazív Sebészet George Berci Tiszteletére” Los Angelesben. 2011-ben megkapta a hetvenhétezer tagot képviselő American College of Surgeons legnagyobb elismerését, a „Jacobson Innovation Awardot”.

Emigrációja után először 1985-ben látogathatott haza, azóta is folyamatosan számtalan módon támogatja a magyar sebészeket. Nevéhez fűződik az első magyarországi laparoszkópos epesebészeti műtét, továbbképző előadások szervezése, tanulmányutak megteremtése. A Semmelweis Egyetem – melynek sebészeti gyakorló központja a világhírű sebészprofessor nevét viseli – munkássága elismeréseként „Doctor Honoris Causa” címmel ruházta fel, a Magyar Sebész Társaság tiszteleti tagjává választotta. Százéves születésnapján nemzetközi on-line köszöntőt szerveztek barátai, kollégái.

George Berci professzor azonban nemcsak kiemelkedő sebészegyéniség, hanem végtelenül szerény, jó humorú segítőkész egyéniség – egy kongresszuson nem tud úgy végigmenni a folyósón, hogy ne lenne néhány kedves szava a világ minden tájékáról összesereglett résztvevőkhöz. Büszke magyarságára, az új módszerek iránti fogékonysága különleges empátiával és humánummal párosul.

Jelenleg, századik életévében Los Angelesben, a karantén világban is lenyűgöző aktivitással dolgozik: napokban jelenik meg új könyve, szervezi, hogy hazájába kerüljön egy olyan új, általa szerkesztett műtéti rendszer, melynek segítségével még pontosabban lehet operálni.

Születésnapján azt kívánjuk, folytassa jó erőben, egészségben munkáját és mielőbb látogasson haza, hozzánk!

A szerző sebészprofesszor a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen