„Sokadszor menekültem meg a haláltól”

Bruck Edit 13 évesen került Auschwitzba. Írói nyelve az olasz; kell az érzelmi távolságtartás, ha anyanyelvén írna, nagyobb örvény kísértené az elbeszélőt. Fájdalom, nosztalgia és káprázatos életerő hullámzik Az elveszett kenyér című önéletrajzi regényében.

Ösztönös soraiból a tanúságtevő őszinte és közvetlen hangja cseng. A  sorsfordulók pedig a hányódásokból fakadóan olyan gyorsan váltakoznak, mint egy pikareszk regényben.

A narrátor-szerző eleinte egyes szám harmadik személyben beszél hőséről, Ditkéről. A falu, ahol a szegényparaszti sorban élő család él, nincs nevesítve, de tudjuk, Tiszakarád. E kis község lakói jók és rosszak, mint bárhol, az emberség apró gesztusokban nyilvánul meg; a tanító néni dicséretében, a szomszéd Gyula bácsi segítőkészségében. A gazdag és ultraortodox zsidók lenézik a szegény zsidókat. A kislány édesanyja (Frida / Deborah) jiddisül társalog a Jóistennel, apja, a hallgatag Ádám alig teszi be a lábát a zsinagógába. Három kisebb gyermekükkel éldegélnek új házukban fokozódó félelemben: ők Judit, Jónás és Ditke (Sára és Mirjam Budapesten lakik és Dávid is kirepült.)

Pészach után a jólelkű szomszédasszony lisztet ad anyának kenyérsütéshez. Dagadnak a cipók, mikor csendőrök törnek rájuk. „Anyjuk egyre csak azt hajtotta, a „kenyér, a kenyér”, mintha el akarna köszönni a cipóktól és meg akarná védeni őket.  A kifosztott zsidók karavánja a vasútállomásra tart, mikor átpördül a narrátori nézőpont: a szerző egyes szám első személyben mesél tovább; hisz a sátoraljaújhelyi (kimondatlan a helységnév) gettóba tartó vonaton „a valóságos idő, miként a gyermekkorom, eltűnt.” A gettóban feltűnik Dávid, és Gyula bácsi – égi csodaként – élelmet csempész az éhezőknek. A hősnő 13. szülinapját tortával ünneplik, „de anyu még mindig az elveszett kenyér miatt sóhajtozott.” Megállt az idő.

A vonatúton vannak szüleikkel utoljára együtt. Az auschwitzi rámpán balra sorolják, egy katona anyjától elszakítva jobbra küldi. 11152-es számon tölti lágeréletét Judittal. Fénysugarak: Dachauban egy katona rábízza a csajkáját és a tiszteket elszállásoló kastély szakácsa a nevét kérdezi. Gyalogmenetben, facipőben kutyagolva (vissza)érnek Bergen-Belsenbe, a férfitábor halottas sátrába viszik a holtakat; egy haldokló kéri: „mondd el, nem fogják elhinni, de ha túléled, mondd el, helyettünk is.” Amikor egy katona üti, Judit a bántalmazónak ront, aki kezét nyújtja. Fénypászma a pokolban.

Bergen-Belsenben szabadulnak, és egy menekülttáborban tépelődnek, mikor kerülhetnek haza. Katonaszökevényekkel indulnak el. Létezhet-e új élet? „Milyen világba jöttünk mi vissza?” Leginkább az otthontalanságba. Mirjam kisfiával túlélte a pesti gettót, de férje munkaszolgálatban meghalt; önvédelemből közönyös irántuk: „szakadék nyílt köztünk s azok között, akik nem élték át mindazt, amit mi…” A faluba hazatérve rettenetes a fogadtatás és a házuk látványa. Judit Palesztinába indul, hiszen „Nem tudnak velünk mit kezdeni.” Ditkét Sára kidobja a házából. Dávid kijuttatja a hősnőt egy pozsonyi cionista menekültszállásra, majd München mellett egy kiképzőtáborban látjuk. A marseille-i kikötőből „Noé bárkája” a Kánaán földjére tart, a fedélzeten Braun Gabi a támasza. A megalakult Izraelben a partot érés kiábrándító. Egyedül egy sivatagi táborban. Felkeresi Juditot és családját, és Dávidékat is. Gabival összeházasodik. Haifán kórházban takarít, fagylaltot árul, majd egy étteremben pincér. Agresszív férjétől elválik, és hogy elkerülje a katonaságot, névházasságot köt Tomi Bruckkal. Táncosnőként világot lát és Nápolyba érve új hazára lel. Rómában egy elit szépségszalonban dolgozik, a tulajdonosnő stílusa lekezelő. Megismerkedik Nelo Risi költő-filmrendezővel, első könyvének megjelenése főnöknőjét hideg zuhanyként éri; kilép. Házasságot köt Risivel, és el-eltűnődik, túlélő testvéreit merre sodorta az élet.

A zárszó, a Levél istenhez, üzenet a kifürkészhetetlen Teremtőhöz, attól, aki megjárta a Poklot, mert „mire való az imádság, ha semmit és senkit sem változtat meg.” De köszöni az Örökkévalónak, hogy gyűlöletet senki iránt se érez.

Edith Bruck: Az elveszett kenyér. Fordította Lukácsi Margit, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2022.