Slana – Horvátország elfeledett haláltábora

1941 májusában az NDH (Nezavisna Drzava Hrvatska – Független Horvát Állam) Pag sivatagos szigetén, Metajna falutól néhány kilométerre megszervezte az „Uvala Slana” névre hallgató tábort. Ebbe a táborba szállították az NDH bírálóit, ellenségeit, az ország megbízhatatlan elemeit, azaz a szerbeket, a zsidókat és a baloldali horvátokat. A hivatalos történetírás 1000 és 15.000 fő közé teszi az áldozatok számát.

„Egy este a katonák (usztasák) kivitték Szonját a táboron kívülre, és megerőszakolták. Amikor az utolsó is végzett, megölték és a tengerbe dobták. Egy másik este az usztasák eljöttek, hogy elvigyék a kis Banjanin lányt, de ő közölte velük, hogy menstruál, így nem tudják hasznát venni. Mivel nem hittek neki, megnézték, igaz-e, amit mondott? Miután megbizonyosodtak róla, hogy menstruál, visszaengedték az anyjához, de közölték vele, hogy szombaton visszajönnek és akkor teljesítenie kell a kötelességét. Nem tudom, mi történt a kis Banjanin lánnyal, mert még szombat előtt különválasztották a szerbeket és átvittek minket Slanába. Elhagytuk Metajnát, és teherhajókon mentünk Slanába. … (Miután megérkeztünk a táborhoz) kiszálltunk a hajóból, az usztasák ütöttek, rugdostak és szidtak minket.”
Részlet Nada Feuereisen visszaemlékezéseiből.

Horvátország szerepének megítélése a II. Világháborúban a mai napig vitatott a horvát társadalomban és törésvonal a horvát-szerb kapcsolatokban. A csupán néhány évig fennálló usztasa rezsim üldözte a lakosság negyedét kitevő szerbeket és a zsidókat. A zsidó lakosság azon részét, akiket nem adtak át a németeknek és nem deportáltak Auschwitzba, helyi, horvát szervek által működtetett táborokban ölték meg. A haláltáborok létére a Jugoszláv időszakban a szocialista vezetés folyamatosan (és túlzó módon) emlékeztette a társadalmat: a katolikus, fasiszta, nacionalista ideológiák szimbólumává vált, olyan bűnöké, amelyek kizárólag a horvátokat terhelték.

Az 1991-ben kezdődő szétesés során Horvátországban is függetlenségpárti, jobboldali kormány alakult, amelynek számára az usztasa rendszer egyfajta előképe lett a független, horvát államiságnak. Egy sajátos szemüvegen át, ami a kegyetlenkedéseket nem láttatta, egy idealizált, vallásos-nemzeti, harcos államot láthattunk. A szerbek bűnbakkeresése a horvátokban ellenkező előjellel a pozitivista történelem részévé vált, ahol a kérdés arra egyszerűsödött, hogy a horvát vagy a jugoszláv rendszer volt-e a rosszabb? Horvát szemmel persze az utóbbi.

A II. világháborús szereplés része ugyan a horvát emlékezetpolitikának, de csak mint egy sajátos antikommunista-nemzeti harc, a kínos részek nélkül. A holokauszt, a szerbek ellen elkövetett bűnök nem részei a közbeszédnek, illetve csak az 1990-es években elkövetett háborús atrocitásokkal kontextusban. Szembenézés helyett az „ők rosszabbak voltak”, „és ők mit tettek velünk” narratívája él. A jugoszláv idők holokauszt-emlékművei eltűnnek, a helyükre a horvátokat legalább részben felmentő emléktáblák kerülnek, ha kerül egyáltalán bármi. A szembenézés és a megbékélés hiányát tükrözi az a tény is, hogy 2016-ban és 2017-ben az állami holokausztról tartott megemlékezésen sem a horvátországi zsidóság, sem a szerb kisebbség nem képviseltette magát.

1941 májusában az NDH (Nezavisna Drzava Hrvatska – Független Horvát Állam) Pag sivatagos szigetén, Metajna falutól néhány kilométerre megszervezte az „Uvala Slana” névre hallgató tábort. Ebbe a táborba szállították az NDH bírálóit, ellenségeit, az ország megbízhatatlan elemeit, azaz a szerbeket, a zsidókat és a baloldali horvátokat. A hivatalos történetírás 1000 és 15.000 fő közé teszi az áldozatok számát.

A jugoszláv történetírás a belső ellenzékkel való leszámolás jegyében gyakran hozakodott elő a fasiszta horvát táborokkal, az ott meggyilkoltak számát erősen eltúlozva. Az 1970-es években a jugoszláv általános iskolai tankönyvek 700.000 főre tették az áldozatok számát.* Pagról és a Slana táborról viszont nem ejtettek szót. A tábor néma maradt.

Ez a némaság még ma is tart. Nem beszélnek róla. A helyiek vagy nem is tudnak a tábor létezéséről, vagy jelentéktelen színekben tüntetik fel. A legkirívóbb példa, amikor a szerbekhez, a németekhez és az olaszokhoz kötik a gyilkosságokat.

Az egykori táborhoz nem vezet út. Nincsenek táblák. Egy 17 km-es túraútvonal érinti, hajóval is kiköthetünk a tábor partjainál, esetleg köves, hegyi utakon juthatunk el oda. De hová is?

A területen két tábort azonosítottak, egy szerbet és egy zsidót és 7 tömegsírt. Az odaérkező viszont szinte semmit sem talál. Az egyik őrszoba néhány falát láthatja, ennyi maradt meg. A sziklás terület közepén, összehordott kőrakáson áll egy kereszt. Nincs tábla, nincs felirat. Az ismeretlen nem tudhatja, mire-kire emlékszik a kereszt? 1975-ben állítottak itt egy emléktáblát (akkor a kereszt nem volt még itt), felirata szerint „megemlékezve az ártatlanul megölt szerbekre, zsidókra és horvátokra”. 1991-ben Horvátország a függetlenség útjára lépett s a tábla eltűnt. Egykor hajókkal hozták a rabokat, teherhajókkal és csónakokkal. Azokon a partokon, ahol ezek a hajók kikötöttek és partra tették elcsüggedt rakományukat, ma strandokat és discókat találunk.

A némaságot néha-néha megtöri egy-egy halk szó, egy-egy csendes történet. Túlélők visszaemlékezései, levéltári dokumentumok. Talán az is árulkodó, hogy a táborról a horvát Wikipedia 15 sorban emlékezik meg.  2010-ben, megtörve a hallgatást, megjelent Ante Zemljar könyve, amit az olasz katonai orvosok visszaemlékezéseiről írt, ebben olvashatunk arról, hogy az olaszok már 1941 őszén vizsgálatot indítottak a szigeten a tömeggyilkosságok miatt.

A tábor 3 hónapig létezett, majd felszámolták. 1941 szeptemberében Pagot és másik két környező szigetet megszállta az olasz hadsereg. Jelentések szóltak arról, hogy Pagon bomló holtak szennyezik az ivóvizet, ezért egy olasz orvosokból álló különítmény érkezett a szigetre, hogy kivizsgálják az ügyet. Amit találtak, elborzasztotta az orvosokat. A hír ugyanis igaz volt.

Az olasz jelentésben több tömegsír is szerepel, összesen 791 áldozattal. Az áldozatok több, mint fele nő és gyerek volt. A legfiatalabb mindössze 5 hónapos. A halottakat 5-20 cm-es földréteg fedte, aminek eltávolítása után az orvosok megkötözött kezű, hiányos ruházatú holttesteket találtak. A legtöbb holttest arca eltorzult és szörnyű arckifejezésbe dermedt, ami az olaszok szerint annak tulajdonítható, hogy élve temették el őket. Több helyen öt holttest is volt egymáson. „A gödör közelében géppuskagolyókat találtunk, és sok holttesten késsel ejtett halálos sebeket láthattunk a mellkason, a háton és a nyakon. Egy fiatal nő melleit éles fegyverrel teljesen levágták. Két gödörben csak nőket és gyerekeket találtunk, míg a többiben férfiakat, nőket és gyerekeket együtt temettek el. Attól a személytől, aki a vezetőnkként szolgált, megtudtuk, hogy a legtöbb slanai fogvatartottat nagy sziklákhoz kötözve dobták a tengerbe, hogy megfulladjanak” – áll a jelentésben. Az olasz hadsereg becslése szerint 8-9 ezer embert öltek meg a horvát fasiszták Slanánál és Metajnánál. A fellelt holttesteket az olaszok elégették.

A pagi katolikus kanonok, don Joso Felicinović, aki kezdetben támogatta az usztasákat, később azt írta, hogy „Slana miniatűr Auschwitz-Dachau lett, egy tábor, amelyben ártatlan férfiakat, nőket és gyerekeket öltek meg mindenféle állati módon.” Arról is ír, hogy egy pagi hajótulajdonos felesége, akinek a hajóján az usztasák legalább 3000 foglyot szállított Pagra, könyörgött neki, hogy járjon közben a fia érdekében, és azt mondta neki, hogy majdnem beleőrült a látványba, amikor látta, hogy a hajóról kiszálló internáltakat már a parton lemészárolták az usztasák. Felicinović azt is leírja, hogy az elhagyott slanai táborban tett első látogatása alkalmával „egy kartonpapírt talált a központi épület falán, amelyen a táborban megerőszakolt nőkről és lányokról vezettek nyilvántartást, nevekkel és dátumokkal. Don Felicinović becslése szerint az usztasák 12 000 embert ölt meg Slanában és Metajnában, közülük körülbelül 4000 nő és gyermek volt.

A Slanáról való megemlékezés nem tilos. De nem is erőltetik. Feledésbe merül, talán soha nem is emlékeztek rá. Marad egy kereszt és a strandok.

*A United States Holocaust Memorial Museum 370 és 420 ezer közöttire becsüli az Usztasa rendszer zsidó, roma és szerb áldozatainak számát. (A szerk.)