„Összegyűlnek az elszórt csapatok”

Scheiber Sándor beszéde a szegedi zsinagóga 50 éves jubileumán

„Ha a 70. születésnap az öregkor nyitánya, nincs mit örülnöm neki. Bár – hasonló alkalommal – Édesapám azt vallotta: testben megöregedhetik, de szíve fiatal marad. Őt különben is idéztem volna. Tőle tanultam a tudomány és a tudós tiszteletét. Édesanyámtól az irodalomért való lelkesedést. Mártírhalálát máig sem hevertem ki. Álmaimban gyakran látom. Ilyenkor bizonygatom neki, milyen jó fia vagyok és hogy vittem valamire. […]”[1] Aki ezeket mondta, Scheiber Sándor (1913-1985), talán a valaha élt legnagyobb magyar zsidó volt. Fenti szavai 1983. július 9-én hangzottak el. Ahhoz, hogy megértsük, négy évtizedet kell visszamennünk az időben.

1944. június 15-e reggelén Lőw Immánuel főrabbi a szegedi Újzsinagóga kertjében várakozott.[2] Lőw világszerte ünnepelt orientalista volt, a zsidó reáliák (állat-, növény- és ásványvilág) művelődéstörténetének máig utolérhetetlen összegzője, akit zsinagógai beszédei miatt a magyar nyelvtudomány is az innovátorai közé sorolt.[3] A kongresszusi (neológ) zsidóság képviseletében – 1927-1940 között – a Parlament felsőházának megválasztott tagja volt. Kiemelkedő kortársa által a földkerekség legtudósabb rabbijának nevezett szegedi főrabbi[4] zsinagógája és annak kertje Szeged túristalátványosságai közé tartozott. A berlini Friedrich-Wilhelms egyetemen – az 1870-es évek első felében – botanikát is hallgató Lőw Immánuel nem klasszikus bibliai kertet telepített monumentális zsinagógája köré, hanem egy sajátos magyar-zsidó zöldparkot hozott létre. A Szentföld növényei mellé Magyarországon elterjedt növényeket plántált. Egy kortársunk utóbbiban Lőw „szenvedélyesen vállalt kettős identitását” érezte kifejeződni.[5] 1944 júniusára a „keleties pompájú” kertből alig maradt valami. Pedig az anonim módon – ténylegesen Lőw szerzőségével – turisták részére az 1930-as évek elején kiadott leporelló az Újzsinagóga parkját „a legszebb helyi kertészi alkotások” egyikeként említette, és hozzátette: „Legfeltűnőbb díszei a hatalmas cédruscsoportok”.[6] A hatalmas atlanti cédrusok utolsó példányait állítólag maga Lőw vágatta ki „a szomorú emlékű gettó áldozatainak koporsójára”.[7] A kert nyugati oldalán még megvolt a tujasor, a 91. évében lévő Lőw bizonyára nézte, bár a látása akkorra sokat romlott, olvasni már nem tudott. Vele várakoztak családtagjai és hívei, a szegedi zsidók, hogy a hitközség Margit (ma Gutenberg) utcai épületében lefolytatott testi motozás után a téglagyár átmenőgettójába vonuljanak. Az agg Lőwöt – fonott karosszékébe ültetve – szekéren vitték a menet végén. Szeged és környéke zsidóinak deportálása során Lőw Immánuel és családtagjai június 29-én a budapesti Aréna (ma Dózsa György) úti zsinagógában és annak kertjében létrehozott, németek őrizte átmenőtáborba kerültek. Itt volt a Kasztner Rezső vezette zsidó önmentési akcióval Bergen-Belsenen át végül Svájcba menekített zsidók egyik gyűjtőhelye. A szegedi téglagyárban kétoldali tüdőgyulladást kapott Lőw Immánuelt július 1-én Strausz Imre orvos mentőautóval a Wesselényi utca 44. sz. alatti ideiglenes zsidó szükségkórházba szállította. Scheiber Sándor és felesége, Bernáth Lívia – a Lőwnek főzött befőttesüvegnyi meleg húslevessel – éppen akkor érkeztek az Aréna úti zsinagógához, amikor az épületből hozták ki a „csont-bőrre lefogyott”[8] főrabbit, karon. Ekkor mondta a mentőbe beültetett és a levest izgatottan kanalazó, nagybeteg, kiéhezett, ám legendás iróniájának még birtokában lévő Lőw a kocsi mellett álló Scheibernek: „Jobb a levesed, mint az írásod”. „[M]ert nagyon haragudott rám, – emlékezett vissza Scheiber – hogy én apró betűkkel írtam. És mindig azt mondta: »Én vágok magának majd lúdtollat, avval írjon nekem, mert avval nagy betűket köll írni«.”[9]

Lőw és a rabbipályát Dunaföldváron kezdő Scheiber leveleztek. Nagy volt köztük a korkülönbség: Lőw hat évtizeddel volt idősebb Scheibernél, aki „pályakezdése büszkeségének” tartotta, hogy Lőw átolvasásra elküldte neki a Mineralien der Juden aranyról és ezüstről szóló összevont fejezetét.[10] A Rabbiképzőben Scheiber legjobban szeretett tanára Heller Bernát volt, és megfordítva, Hellernek Scheiber volt a kedvenc diákja. Scheiber Lajost Heller beszélte rá, hogy fiát 1939-ben angliai tanulmányútra küldje. Ez az út Scheiber Sándort egy életre a tudomány elkötelezettjévé tette. Heller kapcsolatai révén Scheiber az orientalisztika olyan tudományos szentélyeibe is bejuthatott és tehetett eredeti felfedezéseket, mint a londoni Jew’s College és a British Museum kézirattárai, ahol a középkori zsidó bibliaexegézis kiadatlan és addig senki által nem értelmezett szövegeit rekonstruálta, illetve mint az oxfordi Bodleiana, ahol karaita szövegek tanulmányozásával meglelte a legrégebbi rabbanita imakönyv töredékét.[11] Goldziher Ignác 1921-ben bekövetkezett halála után Lőw Immánuel legközelibb barátja Heller Bernát volt.[12] Lőw Hellernek írt leveléből (1941. IV. 23.) tudjuk, hogy összefogást akart Scheiber budapesti rabbiállásba kerülése érdekében: „Véleményét a fiatal Scheiber kollégáról osztom. Örömmel hallottam, hogy Dunaföldvárott Ön volt a székfoglalásnál manuductora. Hiszen jó, hogy tető alá került, de vétek volna falun hagyni ezt a tudományos talentumot és értéket. Úgy értesültem Frenkel kollegától, aki ért hozzá, hogy mint szónok is kiváló. Ezt az értéket vétek volna falun hagyni most, mikor Budán van egy megüresedett hely. Nem lehetne érdekében mozgalmat indítani?”[13] Hellernek a Rabbiképzőben fokozatosan beszűkített tanítási lehetősége – Stern Samuval való konfliktusa miatt – az 1935/36. iskolai év elején végleg megszűnt.[14] A rabbidiplomával is rendelkező Hellert a Budai Izraelita Hitközség alkalmazta tanfelügyelőként. E gesztus visszaadta életkedvét. Hetvenedik születésnapján barátai, tanítványai, hívei a hitközségben rendezett ünnepi üléssel és emlékkönyvvel köszöntötték. Az azt szerkesztő Scheibert idézem: „Ez alkalomra többnyelvű, közel 30 íves Emlékkönyv jelent meg tiszteletére, amelyben a hazai és külföldi tudomány 42 neves képviselője hozta elébe tudós ajándékát. Lőw Immánuel is fel akart utazni az ünnepségre. »Most készülő könyvem az ásványokról szól. Első kötete a fémeket tárgyalja és ennek első cikkének rövid kivonatát az antimónról küldöm üdvözletül, mint legújabb fölfedezésemet, mert tudom, hogy egy kis »tórát«, újat, szívesen fogad … Szerettem volna ünneplésében részt venni, de feleségemet nem engedi az orvos útra kelni ebben a rossz időjárásban. Szerettem volna Önnek felolvasni ezt a kis mutatót, mint valamikor Goldziherünk dékán korában a Färberpflanzent.« (Levele 1941. III. 12-ről.) A jubileumi évben méltató cikkek egész sora foglalkozott személyével, amely sokszor megsebzett lelkére gyógyír volt. Vajha testének is találhattunk volna ilyen gyógyírt! 1942. végén gyilkos kór támadja meg és hónapok alatt végez vele.”[15]

Heller Bernát sírkőavatása 1944. március 19-én volt a farkasréti zsidó temetőben. Benoschofsky Imre, budai főrabbi felkérte Scheiber Sándort, vegyen részt a sírkőavatáson. Scheiber feleségétől, Lilitől tudom, úgy tervezték, hogy az avatás napján, 19-én délelőtt utaznak vasúton Budapestre. Ez volt a tervük, amit azonban megváltoztattak egy kisfiú kedvéért. A kisfiú, Schwarcz Palika, a dunaföldvári zsidó gyerekek közül Scheiberék kedvence volt. A péntek estéket a gyerekek a rabbilakban, az akkor még saját gyermek nélküli Scheiberék házában töltötték. Kalácsot ettek, mesét hallgattak, imádkoztak, énekeltek. Scheiber még jiddis dalokat is tanított nekik. Palika elmondta Scheiberéknek, hogy ők is Budapestre utaznak, de nem vonattal, hanem hajóval, és nem 19-én, hanem egy nappal előbb. Kérte, könyörgött Sanyi bácsinak és Lili néninek, menjenek velük. Ez volt az oka, amiért Scheiberéket nem tartóztatta le az SS, amely március 19-én szállta meg Magyarországot. Már aznap igazoltatták a Budapestre vonattal érkezőket, és a vidéki zsidókat letartóztatták. Délután megvolt a sírkőavatás. A közvélekedés szerint a német megszállás csak Budapestet érintette, vidéken nyugalom van, Scheiberék ezért akinek tudtak, szóltak, köztük Heller családjának, Szemere Samuéknak, másoknak, jöjjenek velük Dunaföldvárra, ott biztonságban lesznek. Valaki elment megérdeklődni, van-e vasútközlekedés. Nem jött vissza. Valaki látta, amikor letartóztatták. Scheiberék úgy döntöttek, megvárják a következő napot. Másnap a budapesti rabbikat, köztük Scheiber apját és apósát berendelték a hitközség Síp utcai központi hivatalába, és közölték velük: senki ne utazzék, aki zsidó. Azok a vidéki zsidók, akik Budapesten ragadtak, várják meg, amíg a helyi hatóság igazolás küld nekik, mert e nélkül a pályaudvarokon letartóztatják őket. Scheiber mindenképpen vissza akart térni híveihez. Táviratozott, majd kérvényt írt a dunaföldvári főszolgabírónak, állítsa ki részükre az engedélyt, adjon igazolást, hogy hazautazhassanak. Nem kapták meg. Sőt, a főszolgabíró feljelentette Lilit a KEOKH-nál.[16] Akkoriban nem tudhatták, hogy a deportálásokat a vidéki zsidókkal kezdik, sőt a közeli deportálásokat sem sejtették. Abban biztosak voltak, hogy vidéken könnyebb lesz átvészelni a háború hátralévő idejét, mint a fővárosban. Scheiber szülei és Lili apja Budapesten voltak (Lili édesanyja már nem élt). Ám Scheiber vissza akart menni hitközségébe – nem a képzelt nagyobb biztonság miatt –, hanem azért, mert komoly megfontolásból azt tartotta, hogy a pásztornak nyájánál van a helye. Azt kell őrizze. Lili mondta nekem, hogy férje kétségbe volt esve, mert nem engedik hazautazni. Könyvtára, kéziratai, kiterjedt és értékes levelezése sem érdekelték, noha azok mind a dunaföldvári rabbiházban voltak, hanem a hívei és elsősorban a gyerekei miatt aggódott. Hogyan vigyázzon rájuk, ha nincs közöttük? Scheiber dunaföldvári közösségét, benne a gyerekekkel, elgázosították Birkenauban. „Sokszor kísértett, kínzott engem a chászid-legenda utánélése: időnként elképzeltem, mi lenne a mi gyerekeinkkel” – mondta Scheiber 1961-ben, a dunaföldvári mártírok emlékünnepélyén tartott beszédében. „Az évek során elgondoltam: most volna bár-micvó Becski Gyuri, Hirschl Laci, Kállai Ede. Most tenne érettségit Gottlieb Gyuri, Schwarcz Andris és Pali. Most esküdnék Deutsch Hédi és Ágota, Gottlieb Ági és Spernáth Vera.”[17] Dunaföldvári házukba Scheiberék csak a háború után jutottak vissza. Scheiber dolgozószobáját a németek lóistállónak használták. Könyvtára megsemmisült, készülőfélben lévő tanulmányait, kéziratait, jegyzeteit, hatalmas levelezését – benne Lőw és Heller hozzá írott leveleivel ­– tönkremenve, a trágya alatt találták meg. Tartalmával együtt megsemmisült az a míves faládácska is, amiben Scheiber és Lili őrizték az egymásnak küldött leveleiket. Tetején faragott levél volt Lili és Sándor nevével.

Lőw Immánuelt az Aréna úti zsinagógából 1944. július 1-én szállították a Wesselényi utca 44-ben kialakított zsidó szükségkórházba. Felesége és leánya kísérték és vele maradtak. Scheiber is látogatta. „Az élet alkonyán összetört roncsot láttam,” – mondta Szegeden Lőw újratemetésekor – „akire időnként a feledés jótékony szunnyadása borult. Irodáját látta maga előtt és könyvtárát. […] látta templomát és az Unetane tokef imáját mondta. Látta lelki szemeivel a zsidó tragédia rettenetes áldozatainak hosszú sorát, köztük a halál felé menetelő mártír-híveit.”[18] Lőw Immánuel július 19-én meghalt. Temetése két nap múlva volt a farkasréti zsidó temetőben. Scheiber és Benoschofsky temették a családtagok és Lőw „néhány elszánt híve jelenlétében” (Scheiber szavai).[19] Scheibert október 15-e után a nyilasok sáncmunkára hurcolták. Pécel környékén szökés miatt kivégzett munkaszolgálatosokat temetett. A kivégzendők csoportjában volt egy fiú, akinek apja a sáncásók között volt. Könyörgött, fogadják el életét a fiáé helyett! „Nem lehet!” Akkor őt is végezzék ki. Kivégezték. Az útmenti temetésen Scheiber a legyilkoltak ártatlanságáról beszélt. Egyik keretlegény megrendült és Scheibernek ajándékozott egy pár cipőt. Adja, akinek akarja. (A cipőket a munkaszolgálatos Szigeti Jenő színésznek adta.) Találkoztak egy Kabdebó nevű, erdélyi örmény származású emberséges és bátor tiszttel, aki egy női munkaszolgálatos század parancsnoka volt. Motorjára ültette Scheibert és elvitte a budapesti Vadász utca 29. sz. alatti Üvegházba, amely svájci védettség alatt állt, hogy segítsen menlevelet szerezni a századának. Scheiber megszerezte az okmányokat, a női század megmenekült. Az Üvegház cionista vezetőségének kérésére Kabdebó otthagyta Scheibert, aki behozatta feleségét, apósát és sógornőjét. Szülei a Wesselényi utcai szükségkórházban voltak, ahol Scheiber Lajos december 28-án elhunyt. Szilveszter napján Scheiber – cionisták szerezte mentőautóval – a szükségkórházból behozatta édesanyját az Üvegházba, hogy együtt legyenek és vigyázhasson anyjára. Alig egy órája voltak együtt, amikor részeg nyilasok betörtek az Üvegház pincéjébe és mámorittasan lövöldözni kezdtek az épületüvegek tárolására szolgáló ládák közé lapuló embertömeg fölé. Scheiber édesanyja, akinek itt minden új és ismeretlen volt, ijedtében felugrott és mellkasával a találomra kilőtt golyó útjába került. Fia karjába esett vissza, akit elöntött az anyja vére. Még bejuttatták a szükségkórházba, ahonnét érkezett. Scheiber ment volna vele, de a nyilasok nem engedték. Életét nem tudták megmenteni. Scheiber Sándor élete hátralevő részét traumaként kísérte végig édesanyja tragikus elvesztése és annak körülményei. 1948. január 1-én, az egykori Üvegházban rendezett emlékünnepélyen elmondott beszédéből idézünk: „Nekem a Vadász utca 29. több mint egy történelmi esemény vagy a menekülés színhelye. El szoktam ide járni, hogy megsimogassam a földszinti pultot, ott feküdt utoljára, vérében az Édesanyám. […] Testemmel védtem, testemmel fedeztem Édesanyámat, az első halálos golyó mégis őt érte el. És a kezemen végigcsordult az ő szent vére… az anyám vére… Nem lehet elmondanom, miként hajszoltak a gyilkosok, hogy a vergődő, szenvedő asszonyt az utcára hurcoljam a felsorakoztatott többi áldozatra szánt zsidó közé; nem lehet elmondanom, miként botladoztam vele vissza a földszinti pultig. Két testvérem ezt sohase tudja meg, legyen ez az én nehéz, nagy örökségem, amely belekéretőzik éjszakáimba és átszövi a nappalaimat is. Ne hallják a nyöszörgő, síró, sikoltó hangot sem, amely hívatlanul, váratlanul és vádlón időnként a fülembe hasít. Ez az örökség maradjon egyedül és elvehetetlenül az enyém.”[20]

1950-ben az Izraelbe kivándorló Lőwinger Sámuel átadta Scheibernek a Rabbiképző igazgatói tisztét. Lőwinger az Üvegház pincéjében már azzal vigasztalta a gyászban összetört Scheibert, hogy erősnek kell maradnia, mert együtt fogják újraindítani a Rabbiképzőt. A hitközség azonban a rabbinikus ismeretekben igen felkészült, ám Scheibernél szellemileg kisebb formátumú és kevésbé karizmatikus Róth Ernőt akarta igazgatónak. 1951-ben Scheibert erővel lemondatták, és évenként váltott igazgatást vezettek be. A Rabbiképző irányításának e gonosz szándékú megosztása, szellemiségének, nevelési koncepciójának e cinikus szétzilálása öt éven át, 1956-ig, Róth disszidálásáig tartott. A sok emberi konfliktussal is terhelt időszak után Scheiber Sándor lett az egyedüli igazgató, 1985-ben bekövetkezett haláláig ő vezette a Rabbiképzőt. A váltott igazgatás idején, a Rabbiképző tönkremenetelétől tartva, Scheiber lelkileg összetört. Ezt látva, barátja, Komlós Ottó[21] elvitte egy akkoriban híressé vált spiritiszta médiumhoz. A médium – akinek fogalma sem volt, hogy látogatója kicsoda – megkérdezte: „Van-e neked valakid, akinek a csuklóján egy seb van? Mert ő nagyon törődik a te sorsoddal.” Scheiber azt válaszolta, nem tud senkiről. A médium folytatta: „Tőled elvettek valamit.” Scheiber bólintott. Ekkor a médium ezekkel a szavakkal előrenyújtotta kezeit: „Azt a valamit, amit elvettek, tálcán fogják eléd vinni.” Ebben a pillanatban Scheiber emlékezetében megjelent édesapja, ahogyan – szokása szerint – előrenyújtja kezét és mondja: „Tálcán fogják neked a legjobb állásokat kínálni.” S amint apjára gondolt, rádöbbent, hogy csuklóján – egy operáció nyomaként – forradás húzódott.[22] Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy Scheiber spiritiszta összejövetelen részt vett.

Közismert, hogy idejének és erejének legjavát Scheiber Sándor az Országos Rabbiképző Intézetnek, illetve tanítványainak áldozta. Egymaga építette újjá a Rabbiképzőt, itt jelképesen említve építést, mert szellemi építményre értjük, ám ha szó szerint vesszük, akkor is igaz. Tanítványaival hordta a törmeléket, együtt építették fel – romjaiból – a könyvtárat. Az is igazság, hogy a Rabbiképző – Zsidó Egyetem addig fog fennállni, amíg vezetése a scheiberi koncepciót viszi tovább. Az egyetem első rektora, Schöner Alfréd és helyettese, Staller Tamás ezt pontosan tudták. A Rabbiképző történeti áttekintésekor Staller így fogalmazott: „A létező szocializmus először harsány ateizmusával, később csöndes vallásellenességével és kultúraiszonyatával regnál. Scheiber ebben az atmoszférában képes arra, hogy a Rabbiképzőt nem csak rabbikat kibocsátó intézményként tartja fönn, de a péntek esti legendás onegh sabbathjaival ide vonzza a budapesti zsidó értelmiséget is.”[23] Sajnos keveset szólunk és közösségeinkben nem elmélkedünk arról, hogy lényeges szerepe volt Scheiber Sándornak az istenhit soá utáni magyarországi megőrzésében. „Mert atyám s anyám elhagytak, de az Örökkévaló befogad engem. (Ps. XXVII. 10.)” E zsoltáridézetet írta mottóul az 1934-1944 között megjelent írásai bekötött gyűjteménye előzékére. Az 1946-1950 között megjelent írásai elé is zsoltáridézetet választott: „Ha törvényed nem volna gyönyörűségem, elmerülnék a nyomorban. (Ps. CXIX. 92.)”[24] Scheiber e két alkotói időszakának tudományos termése önmagában lenyűgöző (319 darab publikáció), köztük olyan monumentális művekkel, mint a Heller-, vagy a Lőw-Festschrift és olyan tudományos bravúrokkal, mint az Alexander Marx Festschriftbe küldött geniza-összeillesztés.[25] Istenhitét egész személyisége sugározta. A soában elpusztított magyar-zsidó közösségek túlélő maradékának vigasztalása mellett a vészkorszak után születettekből új, nagy magyar-zsidó közösség formálása is vágya volt. Mindezt annak a biztos tudatában tette, hogy az állam ideológiai közellenségnek minősíti, megnehezítik közösségi tevékenységét, és tudományos munkavégzését is megpróbálják ellehetetleníteni. Ám összehozta a fiatalokat – sokukat a házasságkötésig – és zsidó szívet és öntudatot adott nekik. Minden tevékenysége célja a zsidóság építése volt, különösen azé az unikális magyar-zsidó szellemiségé, műveltségé, tudásé, életérzésé, amelynek Lőw és Heller után örököse lett. Ő csak azt mondta, egyedül maradt.[26]

Az alábbiakban Scheiber Sándor hagyatékából mostanában előkerült beszédkéziratát adjuk közre.[27] Beszédét Scheiber Lőw Immánuel temploma, a szegedi Újzsinagóga 50 éves jubileumán, 1953-ban tartotta Szegeden. E gyönyörű Scheiber-prózát szükségtelen kommentálni. Tele van eredeti tudással és intuícióval. Mint Scheiber minden írása. Érvényes rá, amit ő mondott Lőwről: „Minden leírt sora orákulum”.[28] A teljes gépelt kéziratot, Scheiber Sándor magyar és héber kézírásos kiegészítéseivel, szedve, nyomtatásban közöljük.[29] Ám illusztrációként közreadjuk eredeti részletét. Hogy az olvasó igazat adhasson Lőw Immánuelnek, aki Scheiber Sándornak felhánytorgatta apró betűit. Ám Scheiber héber betűinek szépsége már írójuk életében legendás volt.[30] A Bialik-vers, amelynek monumentális részletével a Scheiber-beszéd zárul, Patai József fordítása.[31] Az új hazát építőkről szóló prófécia. A közösségépítő Scheiber Sándor ars poetica-ja is lehetne.

 

 

[1] Scheiber Sándor: Summa vitae. in uő. Folklór és tárgytörténet. III. Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1984. 585-586.

[2] A zsinagógáról lásd Oszkó Ágnes Ivett és Pataricza Dóra. Szeged zsidó vallási épületeinek öröksége. in Bárkányi I., Hegedűs A., Tóth I., és Varga S. (szerk.), Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2022 (Új folyam 9. 233-258); Varga Papi László: Az örök reménység temploma. A szegedi Újzsinagóga szimbólumai és hagyományai. Szeged, 2024.

[3] Hidvégi Máté: Löw Immánuel élete. in Löw Immánuel válogatott művei. I. Virág és vallás. Szerk. Hidvégi Máté és Ungvári Tamás. Löw Heritage és Scolar, Budapest, 2019. 9-112.

[4] Blau Lajosnak (1861-1936), a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet igazgatójának tulajdonítjuk Löw Immánuel idézett jellemzését. Scheiber Sándor írta: „Löw Immánuel ma 90 éves lett, de a magyar-zsidó tudomány eddig elmulasztotta méltó módon hódolatát nyilvánítani a »földkerekség legtudósabb papja« előtt (Blau Lajos jellemezte így), aki a magyar zsidóságnak egymaga is világhírt szerzett.” Scheiber Sándor: Löw Immánuel. in Keleti dolgozatok Löw Immánuel emlékére. Szerk. Scheiber Sándor. Alexander Kohut Memorial Foundation, Budapest, 1947. 1-5.

[5] Dávid Ferenc: Löw Immánuel szegedi zsinagógakertjének rekonstrukciója. Ars Hungarica 2021/1. 47-74. (idézet helye: 72.) Dávid Ferenc (1940-2019) művészettörténész. Munkásságát, amely az épített örökség, elsősorban a magyarországi zsinagógák rekonstrukciós célú kutatásában különösen maradandó értékűnek bizonyult, számos kitüntetéssel, köztük Scheiber Sándor-díjjal ismerték el.

[6] [Löw Immánuel]: Szeged. A zsinagóga. Tájékoztató a filléres-gyors utasai és más kiránduló csoportok részére. Traub B. és Társa, Szeged, é. n. [1933].

[7] Csongor Győző: A Zsótér-ház gyermekei (16). Délmagyarország 1991. augusztus 5. 3.

[8] Strausz szavai. Lásd Strausz Imre: Egy zsidó kórház 1944-ben. Múlt és Jövő 1994/4. 48-60.

[9] A történelmi jelenetet Scheiber írásaiban és egy beszélgetésben, amelyet hangfelvétel is megőrzött, megörökített. Utóbbit lásd Nathaniel Katzburg: Beszélgetések Scheiber Sándorral és Fejtő Ferenccel. Bábel, Budapest, 2000. 11-12; Hidvégi Máté: Löw Immánuel utolsó hónapjai. Remény 2015/4. 3-19. (A hangfelvételt tartalmazó magnókazetta gyűjteményemben megtalálható. H.M.)

[10] Löw Immánuel fő művéhez, a Flora der Judenhez hasonló igényességgel írta meg a zsidók ásványai egyetemes művelődéstörténetét (Mineralien der Juden). Az elkészült fejezeteket rendre publikálta. Ezeket főként emlékkönyvekbe szerette küldeni. Így került sor az aranyról és ezüstről írott nagymonográfiájára, amit a Leo Baeck 70. születésnapjára megjelentetni tervezett Festschrift számára küldött el Berlinbe 1943-ban. Előtte azonban megkérte Scheibert, nézze át a kéziratot, és javítsa, ha szükséges. Ez a tény mindkét szereplő kvalitását tükrözi. Löwét, akit nem zavart, hogy olyan valaki fogja ellenőrizni a munkáját, aki – életkora szerint – az unokája lehetne, mert pontosan tudta, hogy az ifjú Scheiber micsoda tehetség, és Scheiberét, aki fiatal kora ellenére (még 30 éves sem volt) már kész tudós volt. A Leo Baeck Festschrift munkálatai ellehetetlenültek miután az ünnepeltet Theresienstadtba deportálták. Löw kéziratát visszaküldték Szegedre, ahol 1944-ben – a Mineralien der Juden teljes kézirata részeként – megsemmisült. Löw Immánuel kiadatlan kéziratainak a szegedi holokauszt idején történt elpusztítását Scheiber Sándor a vészkorszak szellemi veszteségei legnagyobbjai közé sorolta. Más alkalommal így fogalmazott: „A kinyilatkoztatott erkölcsi törvények előtt kell vállalniok a felelősséget azoknak, akiket a Fauna és Mineralien der Juden többévtizedes gyűjtésének és az utóbbi mű kéziratának pusztulása terhel.” Lásd Hidvégi Máté: Bevezetés. in Löw Immánuel válogatott művei. II. Fényszóró drágakövek. Szerk. Hidvégi Máté és Ungvári Tamás. Löw Heritage és Scolar, Budapest, 2019. 7-25.

[11] Lásd Hidvégi Máté: Scheiber Sándor 1939-es angliai napló-levelei. in Múlt és Jövő. Zsidó kulturális antológia. Szerk. Kőbányai János. Szimultán Rt, Budapest, 1988. 38-48; uő. Scheiber Sándor (1913–1985). in Alexander Scheiber and the bibliography of his writings. [Scheiber Sándor és munkásságának bibliográfiája.] Ed. Máté Hidvégi. OR-ZSE, Budapest, 2013. 49-90.

[12] Löw Immánuel özv. Heller Bernátnénak küldött kondoleáló levelében (1943. III. 1.) Heller Bernátot „legmeghittebb barátjának” nevezte. Idézi: Scheiber S. Keleti dolgozatok. 5.

[13] Idézi: Hidvégi M. Alexander Scheiber 2013. 55. “Budán van egy megüresedett hely”: Kiss Arnold (1869-1940) főrabbi halálával megüresedett rabbiállásról van szó. „Frenkel kollega”: Frenkel Jenő (1902-1989) rabbi, bölcsészdoktor, a távolbaíró feltalálója. 1926-tól anyakönyvvezető rabbiként, 1942-től főrabbiként szolgált Löw Immánuel mellett. A Kasztner-akcióban megmentett rabbik közé tartozott, amit a hozzátartozóikat gyászoló szegedi túlélők nem tudtak elfogadni. 1949-ben alijázott. Tel-Avivban hunyt el.

[14] Stern Samu (1874-1946) a Pesti Izraelita Hitközség elnöke volt. Szerette volna a pesti hitközséggel egyesíteni a környező hitközségeket, különösen a budait (unifikáció). Alá tartozott a Rabbiképző. Az unifikáció helyeslőit rabbiszemináriumi állással, részállással honorálta. Heller Bernát ellenezte az egyesítést. Stern megszüntette az akkor már csupán nyugállományú professzorként óraadó Heller foglalkoztatását, és megfenyegette Heller fiát, hogy elküldeti a zsidó kórházból. Heller a sajtónyilvánossághoz fordult, amit Stern soha nem bocsátott meg. Lásd Katzburg N. Beszélgetések 2000. 16-17. Heller Bernát fia: Heller Vilmos (1907-1957) gyermeksebész, az 1940-es évek végétől a Szent István Kórház osztályvezető főorvosa. Rá akarták venni, hogy adja át az 1956-os forradalom idején általa gyógyított sebesültek névsorát. Nem árult el senkit, inkább a halált választotta. Főorvosi szobájában borotvapengével felvágta az ereit.

[15] Scheiber Sándor: Dr. Heller Bernát élete és tudományos munkássága (1871-1943). in [IMIT] Évkönyv 1943. Szerk. Szemere Samu. Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, Budapest, 1943. 82-125. Az említett emlékkönyv: Jubilee volume in honour of Prof. Bernhard Heller on the occasion of his seventieth birthday. Ed. Alexander Scheiber. Budapest, 1941. A Heller Festschriftben Löw Immánueltől a gyémántról szóló kismonográfia szerepel. Az antimonról szólót a Kohn Sámuel Gedenkbuch-ba küldte.

[16] KEOKH: Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság. Scheiber Sándor apósa, Bernáth Miklós (1885-1963), zuglói főrabbi, az elcsatolt Erdélyből települt át Magyarországra, ezért Scheiberné Bernáth Lívia külföldi menekültnek minősült.

[17] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd a dunaföldvári mártírok emlékünnepélyén, 1961.július 2-án. in Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Szerk. Kőbányai János. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 1994. 20-24.

[18] Scheiber Sándor: Ábrahám látomása. Emlékbeszéd Löw Immánuel exhumálása alkalmából Szegeden 1947 április 23-án. in uő. Löw Immánuel emlékezete. Két beszéd. Budapest, 1947. 11. Unetane tokef: apokaliptikus zsidó imádság a végítéletről. Az őszi nagyünnepek idején, zsidó újévkor, Ros HáSáná napjain, a Félelmetes napokon mondják.

[19] A szegedi hitközség kérésére – hosszas megfontolások és tárgyalások után – 1947-ben exhumálták Löw Immánuelt, és a szegedi zsidó temetőben nyugvó édesapja, Löw Lipót síremlékével szemben kialakított sírba helyezték. Az exhumáláskor, mások mellett, Benoschofsky és Scheiber beszélt. Lásd Hidvégi M. Löw Immánuel élete. 59-60.

[20] Scheiber Sándor: Mártírok vére. Emlékbeszéd a Vadász utca 29-ben rendezett emlékünnepélyen, 1948. január 1-én. in Scheiber Sándor könyve. 15-19.

[21] Komlós Ottó, Yehuda (1913-1988), egykori székesfehérvári-, majd budai rabbi, az Országos Rabbiképző Intézet-, 1957-től a Bar-Ilan Egyetem professzora volt. Bialik-díjas. 1984-ben – egyetlen ereci útja során – Scheiber felkereste a nagybeteg Komlóst. Megpróbálták lebeszélni a látogatásról, mert Komlós Ottó szinte élőhalott volt, senkivel nem beszélt, szinte semmire nem reagált. Scheiber a barátja fölé hajolt: „Tudod, ki vagyok?” Komlós megszólalt: „Te vagy a Sanyi.”

[22] Hidvégi Máté: „Nem tudok mesélni, ahhoz hangulat is kell” – Történetek Scheiber Sándorról. Irodalomismeret 6(3):98-109. 1995.

[23] Staller Tamás: Az Országos Rabbiképző Intézet története. http://www.or-zse.hu/resp/orzsetort-staller.htm

[24] Hidvégi Máté: Scheiber Sándor kézírásos mottói az Opusculák előzéklapjain. Múlt és Jövő 2016/2. 23-34.

[25] Scheiber, Alexander: Piyyutim from the Geniza Collection of David Kaufmann. in Alexander Marx jubilee volume on the occasion of his seventieth birthday. Ed. Saul Lieberman. Jewish Theological Seminary of America, New York, 1950. 537-546.

[26] Scheiber S. Summa vitae. 585.

[27] Scheiber Sándor: Zsidóság és zsinagóga. Ünnepi beszéd. Elmondotta a szegedi zsinagóga 50 éves jubileumán Szegeden 1953 június 7-én. Scheiber Sándor hagyatékából közreadja Hidvégi Máté. Első közlés. Köszönet dr. Scheiber Máriának a közlés engedélyezéséért. A kézirat adatai: gépirat Scheiber Sándor magyar és héber autográf kiegészítéseivel; Scheiber-hagyaték; terjedelem: 16 lap; címlap (számozás nélkül), 15 szöveges lap (számozva); méret: 21 x 15 cm. A versrészlet, Hayim Nachman Bialik Áldás c. költeményéből, Patai József ford.

[28] Scheiber Sándor: Emlékbeszéd Löw Immánuel felett Szegeden 1969. június 29-én. in [MIOK] Évkönyv 1970. Szerk. uő. Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1970. 258-265. (idézet, 264.) A beszédet Scheiber Löw Szegedről történt deportálásának negyedszázados évfordulóján tartotta.

[29] Scheiber Sándor héber kézírásának begépeléséért köszönetet mondunk Kövér András hebraistának.

[30] Scheiber Sándor egyik geniza-közleményét, amely kézírásában terjedelmes héber szöveget tartalmazott, egy amerikai tudományos folyóirat nem szedette ki nyomdában, hanem fényképként közölte. Schmelzer, Menahem: Löw Immánuel és Scheiber Sándor. in Papírhíd az egyetemes kultúra szolgálatában. Tanulmánykötet Scheiber Sándor születése századik évfordulójára. Szerk. Babits Antal. Logos, Budapest, 2013. 187-197.

[31] Patai József: Mai héber költőkből. in [IMIT] Évkönyv 1911. Szerk. Bánóczi József. Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, Budapest, 1911. 258-266. (Bialik: Áldás. 261.)