Oroszország 80 év után visszaadja a görög zsidók dokumentumait
A Görögországi Zsidó Hitközségek Központja (KIS) a hónap elején jelentette be, hogy Oroszország kéziratokat és zsidó közösségi dokumentumokat szolgáltat vissza. Az esemény diplomáciai folyamat eredménye, amelyben jelentős szerepe volt Kyriakos Mitsotakis miniszterelnöknek.
A náci megszállók 1942. július 11-én fosztogatást rendeztek Thesszaloniki városában, amely Európa egyik legvirágzóbb zsidó közösségének adott otthont. A rablott holmit Berlinbe vitték. 1945-ben a Berlint elfoglaló Vörös Hadsereg hadizsákmányként Moszkvába vitte a görög zsidók életéről tanúskodó tárgyakat és dokumentumokat.
A KIS üdvözölte a lépést. „A görögországi zsidóság lelkesen fogadta a hírt, hogy Putyin orosz elnök döntése nyomán a háború előtti zsidó közösségi levéltári anyagok, elsősorban pedig a thesszaloniki zsidó közösség archívuma hazatér.”
Az anyag a város 30 zsinagógájából, könyvtárából és zsidó intézményeiből származó könyveket és vallási kegyszereket tartalmaz.
Szaloniki a 19. században egyike volt azoknak az európai városoknak, amelyek igen jelentős zsidó kisebbséget mondhattak magukénak. A zsidó közösség túlnyomó része szefárdi volt, de élt ott egy romaniótának nevezett kisebbség, akik zsidó-görög nyelven beszéltek és akiknek az ősei részben még a spanyolországi kiűzetést (1492) megelőzően görög és török területekről vándoroltak oda és telepedtek le.
1943 tavaszán és nyarán a nácik a város zsidó lakosait szinte teljes egészében Auschwitzba deportálták, ahol túlnyomó többségük elpusztult.
„A görög zsidóság számára ezek az archív anyagok a történelmüket tárják föl, a fényes múltról, valamint a megszállásról és a Holokausztról tudósítanak. Visszaszolgáltatásuk egyben igazságszolgáltatás azok számára, akik a görög nép részeként nagyban hozzájárultak az ország fejlődéséhez, és most már nem élnek. Arról a mintegy 60.000 görög zsidóról, akiket elhurcoltak, és náci haláltáborokban pusztítottak el” – hangzik a KIS nyilatkozatában.
JTA – Bassa László
Címkék:Thesszaloniki, zsidó közösség