„Olaszország királya háborút üzent”

Az olasz fronton harcoló magyar zsidók a sajtó hasábjain[1]

 Az I. világháború kirobbanásának századik évfordulójára

Az első világháború évfordulója számos korabeli dokumentumot, sajtóterméket, propaganda-képeslapot, háborús albumot, naplót, levelezést, relikviát hoz a közösségi emlékezet felszínére. Blogok, honlapok, online közösségek és hadtörténeti kutatók foglalkoznak az első világháború eseményeivel. A ténytörténet mögött az emlékezettörténet megnyilvánulásaival találkozhatunk. Az egykori hadban állók és kései leszármazottaik eltérő emlékezeti stratégiák mentén idézik fel a Nagy Háborút. Emlékének jelentősége főként abban áll, hogy szinte nincs olyan család, akit személyesen ne érintett volna Közép-Európában. Bár a családi emlékezetben ezek elhalványodhattak, más háborús eseményekkel felülíródhattak, a családfakutatásnak mégis stabil pontjai maradtak, a családi hagyatékok és a háború során kibontakozó hőskultuszok révén.

Írásunkban az első világháborús zsidó részvétel egyik részterületét, az olasz front hátországbeli sajtóvisszhangját elemezzük. Nem a ténytörténet rekonstruálására törekszünk, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia haderejében szolgáló magyarországi neológ zsidóság budapesti sajtódiskurzusait tekintjük át. Az emancipáció és a társadalmi szerepvállalás lehetővé tette a közép-európai zsidóság számára is a modern nemzeteszmékkel való azonosulást. A Nagy Háborúban ez gyakran a zsidó univerzalizmussal került ellentmondásba. A különböző nemzeteszmékhez csatlakozó izraelita felekezetűek egyrészt az adott nemzet háborús céljaival és propagandájával azonosultak, másfelől a zsidóság múltjában és a judaizmusban próbálták megkeresni az új helyzet előképeit.

 

Zsidóság a népek háborújában

A budapesti neológ izraelita hetilap, az Egyenlőség az uralkodónak és a Dinasztiának tulajdonította a Monarchia népei és felekezetei közötti béke fennmaradását, a Dinasztiát egy olyan nemzetek és vallások fölötti intézménynek láttatta, mely egyedül hivatott a Birodalom egységének megőrzésére.

A zsidóság birodalmi és nemzetállami törekvésekkel való azonosulása egyrészt tekinthető az emancipáció társadalmi elvárásának, másrészt a zsidóság részéről a befogadási gesztus viszonzásának. Ebben a helyzetben és az első világháborús részvételben látta Karády Viktor azt az azonosulási tendenciát, amit zsidó „kölcsönnacionalizmusok” jelzővel illetett.[2] Karády problémafelvetése az adott életvilágban szemlélendő, amelyet a nemzeteszmék, gazdasági törekvések és hatalmi konfliktusok határoztak meg.

Marsha Rozenblit szerint Habsburg-Ausztriában, akárcsak Magyarországon, a zsidó irányzatok mindegyike azonosult a Monarchia világháborús céljaival. Úgy érezték, hogy ez a háború szent zsidó háború is egyben, amelynek egyik fontos feladata, hogy megmentsék Osztrák-Galicia zsidó lakosságát az orosz zsarnokságtól. Rozenblit szerint így egyszerre demonstrálhatták az állam és a zsidóság iránti szolidaritásukat. A háború utolsó két évének eseményei (az élelmiszerhiány okozta feszültség, amelynek zsidóellenes agitáció lett a következménye) tovább erősítették bennük azt a tudatot, hogy csak ez a nemzetek feletti állam (Ausztria) garantálhatja a zsidók biztonságát.[3] Habsburg-Ausztria politikai, dinasztikus elvek mentén szerveződött, és így a Monarchia osztrák részében nem létezett állami szinten megjelenített nacionalizmus sem etnikai, sem nyelvi-kulturális értelemben. Ausztria zsidó polgárai úgy tudtak lojálisak maradni az államhoz, hogy nem kellett egyetlen nemzeti identitással sem azonosulniuk.[4]

Habsburg-Ausztriával szemben a magyar politikai elit Magyarországot nemzetállamként határozta meg, és elvárta zsidó lakosaitól, hogy az uralkodó magyar, nyelvi-kulturális alapú nemzetkoncepciót adaptálják. Magyarországon mindez – egy kettős lojalitás: Dinasztia és nemzet iránti elköteleződés keretében – a Kelet felé tekintés gondolatkörében, az orosz és a balkáni zsidóság között végzendő kultúrmisszió ügyével is összefonódott. A neológ sajtó korábban is úgy tekintett a nemzetiségi területeken élő neológ hittestvéreire, mint a magyar nyelviség és kultúra terjesztőire. A balkáni zsidóság világát gyakran utalták a történeti és néprajzi érdeklődés körébe, amivel egyúttal el is határolták őket a közép-európai zsidó polgár világától, és egy romantikus keleti zsidóképet alakítottak ki. Ezekre a közhelyekre könnyedén épülhettek rá a balkáni háborús célok és jövőbeni feladatok képei.

 

„A hitszegő olaszok” képe

1915 tavaszán Olaszország esetleges háborús szerepvállalása okozott gondot a hadviselő felek katonai vezető köreiben. A Monarchia és Olaszország között ekkor már olyan érdekellentétek feszültek, hogy a központi hatalmak maximum Olaszország további semlegességét remélhették.[5] A Monarchia sokat áldozott arra, hogy az olasz propagandalapok a neutralitást szorgalmazzák.[6] Az antant a Dél-Tirolra és Triesztre vonatkozó olasz igényeket minden további nélkül elfogadhatta, viszont az ezen túlmenő szláv területekre (Isztriára és Dalmáciára) vonatkozó olasz követelések teljesítése elől Oroszország 1915 tavaszáig elzárkózott. Az orosz politikai elit úgy vélte ugyanis, hogy ebbe az irányba Szerbiát kell erősíteni. Oroszország, azonban 1915 tavaszára összehangolt német-osztrák-magyar támadást várt, így végül hozzájárult az olasz igények maximális elfogadásához.[7] Olaszország végül 1915 áprilisában végleg elkötelezte magát az antant oldalán és 1915. május 23-án hadat üzent a Monarchiának.[8]

Az Egyenlőség neológ hetilap, azonosulva a háborús propagandával, szövetségesi árulásként tolmácsolta Olaszország hadba lépését: „midőn már a végleges diadal napja tünt fel horizontunkon, álnok és orv módon belénk döfi tőrét a hamis barát. Ránk kényszeríti az uj háborut, nem mi akarjuk; szivünk-lelkünk szeretettel és áhitattal tekint mindig a bűbájos délszaki táj felé. De becsületünk és fennállásunk forog kockán, s a kihivást, eddigi barátunk kihivását, el kell fogadnunk.”[9]

A jelen és a múlt eseményei közötti lényegi párhuzamokat keresve, a háborús neológ vezércikkek is gyakran éltek szentírási hasonlatokkal. „És a gonoszok között a leggonoszabb, az elvetemültek között a legelvetemültebb a hitszegő olasz, a nemes latinok elfajult utóda, ki Amálek példájára hátból támad reánk és ezzel megbélyegzi önmagát az egész világ szine előtt.”[10] A neológ cikkek eszkatológikus víziója a hitszegő megbűnhődését vetítik elő. „A bosszuló Isten keze mutatja győzelmes utunkat, a büntető Isten ujja fogja örvénybe sodorni elleneink hajóit és pusztulásba hadseregeiket. Magyar zsidók, megedzve e rettentő korszakban, megacélosodva e gigászi napokban: emelt fővel és vas karokkal tovább, előre, nemzetünkkel a végső győzelem felé!”[11]

 

A Monarchiához hű zsidó missziója

A keleti zsidók kapcsán került ismét előtérbe a már világháború előtt is hirdetett neológ kultúrmissziós stratégia. Ennek a háború idején az volt a lényege, hogy a remélt győzelem után a magyarországi neológia feladata lesz a keleti zsidók kulturális felemelése, és megfeleltetése a modern időknek. Emellett nemzetiségi területen jelen volt a magyar kultúra terjesztésének missziója is.

 

A magyar-zsidó hős az olasz fronton

A magyar hőstípus megformálása már a fronton megkezdődött: az önfeláldozó harc és a végsőkig való kitartás képei rajzolódtak ki. Ez nem csupán magyarországi jelenség volt. Habsburg-Ausztria egyik legismertebb lovas katona nótáját, a Reiterliedet – ami ugyanezt a hősképet tolmácsolja – egy cseh zsidó kereskedő fia, Hugo Zuckermann írta, ismert dallamát pedig Lehár Ferenc szerezte, és Károly trónörökösnek ajánlotta. A hazájukért életüket áldozó magyar zsidó hősöknek a neológ és a cionista lapok külön állandó rovatot szenteltek. A zsidó háborús részvételt és elköteleződést megkérdőjelező sztereotípiákkal szemben ezek célja az emlékállításon túl hősiesség és a nemzet iránti messzemenő elkötelezettség bemutatása volt.[12] „Adler Sándor dr., Adler Illésnek, a népszerü pesti rabbinak egyetlen fia, harmadik éve katona. A fiatal hős 20 éves és jelenleg a xxxxx gyalogezred zászlósa. 3 hónapig volt az orosz harctéren, junius óta az olasz fronton küzd. A 11-ik isonzói csatában tanusitott hősiessége és bátorsága jutalmául soronkivül lett zászlós, azonkivül ezredese kitüntető beszéd kiséretében tüzte mellére az elmult napokban a kis ezüst vitézségi érmet és a Károly csapatkeresztet, mely utóbbit szintén soronkivül kapta meg.”[13] Ekkor vette kezdetét az a hőskultusz, ami a Nagy Háborúra emlékezve az elkövetkező évtizedek során teljesedett ki.

 

 

[1]A szerzők közül Glässer Norbert az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport (03 217) ösztöndíjas munkatársa, Zima András az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem adjunktusa.

[2] Karády Viktor: Zsidó identitás és modernizáció, avagy az asszimiláció paradoxonai. In. U.ő.: Zsidóság Európában a modern korban. Társadalomtörténeti vázlat. Új Mandátum, Budapest, 2000. pp. 269.

[3] Rozenblit, Marsha L.:Reconstructing a National Identity. The Jews of Habsburg Austria during World War I.Oxford University Press. 2001. pp. 4.

[4]  Rozenblit, Marsha L.:Reconstructing i.m. pp. 4, 9.

[5] Galántai József: Az első világháború (1914-1918). In: Diószegi István, Harsányi Iván, Krausz Tamás, Németh István (szerk.): 20. századi egyetemes történet I. kötet. Korona Kiadó, Budapest, 1997. 203.

[6] Schwendinger, Christian Kriegspropaganda in der Habsburgermonarchie zur Zeit des Ersten Weltkriegs Eine Ananlyse anhand fünf ausgewählter Zeitungen. Diplomatica Verlag GmbH, Hamburg, 2011. pp. 93.

[7] Galántai József: Az első világháború… i.m. 203.

[8] DiószegiIstván: A hatalmi politika másfél évszázada (1789-1939). História Alapítvány Kiadó, Budapest, 1997.pp. 252-253.

[9] Egyenlőség 1915. máj. 23./1. Uj háboru

[10] Egyenlőség 1915. jún. 13./ 16. Egy zsidó államférfiu győzelme az olaszok fölött. [Írta:] Dr. Groszmann Zsigmond.

[11] Egyenlőség 1915. máj. 23./1. Uj háboru

[12] Penslar, Derek J.: Jews and the Military A History. Princeton University Press, Princeton and Oxford,2013.152-154.; Zima András: Az „örök zsidó kérdés”. Első világháborús neológ és cionista csoportstratégiák a budapesti felekezeti sajtóban. In: Kiss Endre, Balázs Edit (szerk.): A teológiától a divatig. Magyar Zsidó Szemle könyvek 3. Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem – OR-ZSE Kaufmann Dávid Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport, Budapest, 2013. pp. 123-125.

[13] Egyenlőség 1917. november 10./ 7. A háboru körül: Adler illés fia.