Nem ma kezdték  – az 1938-as tibériási pogrom

Az 1930-as években a Szentföld lakossága tapasztalhatta, hogy évről évre egyre több áldozata van a zsidókkal szembeni erőszaknak. Az évtized végén tetőzött az „Arab lázadásnak” nevezett erőszakhullám.

Ezzel egy időben Hadzs Amin al-Husszeini jeruzsálemi mufti vezetésével a Palesztin Mandátum területén megalakult az Arab Főbizottság, ami fő célkitűzéseként a Mandátum területén élő arab nemzetiségű lakosok képviseletét jelölte meg. Al-Husszeini mufti, a Bizottság vezetője, a fasiszta Olaszország és a náci Németország feltétlen híve volt, személyesen találkozott Hitlerrel és koncentrációs táborokat is meglátogatott. Bízott abban, hogy Hitler és Mussolini támogatásával megteremthet egy önálló arab államot, lehetőleg zsidó lakosság nélkül. Az általa vezetett bizottságnak három fő követelése volt: a zsidó bevándorlás megszüntetése, a zsidóknak való ingatlaneladások tiltása és Palesztin Mandátumterület irányításának átvétele a britektől. Ez utóbbi azt is jelentette, hogy a zsidó-arab viszony rendezése az Arab Főbizottság feladata lenne.

Az iskolákban, az arab újságokban, a mecsetekben folyamatossá vált a zsidók elleni uszítás. A zsidó termékeket és üzleteket bojkottálták. A zsidó lakosságot terrortámadásokkal próbálták megfélemlíteni és elüldözni. 1936 áprilisában arab terroristák megtámadtak egy buszt. A támadás következtében az utasok közül két zsidó életét vesztette. Ezzel a támadással kezdődött a közel három évig tartó terror.

A zsidó lakosok sehol sem érezhették magukat biztonságban, de volt néhány olyan település, ahol az erőszakos események koncentrálódtak. Ilyen település volt Jaffa, Jeruzsálem és Tibériás. A terrorcselekmények intenzitását mutatja, hogy Tibériásban 1938 májusában pokolgép robbant, szeptemberben négy arab terrorista végzett három zsidó lakossal, októberben pedig a helyi arabok zsidó-ellenes pogromot rendeztek.

Tibériás ebben az időben kicsi, elmaradott vidéki városnak számított. Vital Cuinet geográfus és orientalista 1896-os átfogó népszámlálása szerint lakossága 7433 fő volt, 5700 zsidó (77%), 1400 muszlim és 330 keresztény. A város környékén hasonló volt a nemzetiségek-felekezetek aránya, mint Tibériásban. [1] Ez  alapvetően zsidó terület volt a Szentföldön. Figyelemre méltó, hogy a tibériási zsidó lakosság jelentős része mizrachi (közel-keleti) zsidóból állt. A körzeti rendőrőrsön kéttucatnyi brit rendőr és néhány zsidó rendfenntartó (notrim vagy gaffír) szolgált. Ennek a kis létszámú egységnek kellett fenntartania a közrendet Tibériás városában és a környékbeli településeken is. A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) vezetője, Moshe Sharett többször is kérte a különböző brit hatóságokat, hogy alkalmazzanak több zsidó rendőrt, vagy engedélyezzék, hogy a zsidók fegyveres rendvédelmi csoportokat alapíthassanak. Kérései közé tartozott, hogy a veszélyes városok környékén a brit kormány által küldött mobil egységek járőrözzenek, akik erőszakos cselekmény esetén gyorsan közbe tudnak lépni. Indoklásában szerepelt az erőszak eszkalációja és az, hogy a hatóságok közömbössége bátorítja az arab terroristákat. A brit hatóság a Jewish Agency aggodalmát „túlzottnak” ítélte és kéréseit elutasította.

1938. október 2-ra virradó éjjel egy nagyobb, arab terrorista csoport rejtőzött el a Tibériás körülölelő dombok között. Este kilenc óra tájékán elvágtak minden telefonvonalat, ami Tibériásba vezetett, pár perccel később északról és délről is beléptek a város területére. A dombok között rejtőzködő figyelők fél tíz körül éles füttyöt hallattak, ez jelezte a két csoportnak a támadás megkezdését. [2]

A támadás pontos tervek szerint zajlott. Néhány terrorista megtámadta a rendőrőrsöt és a rendőröknek otthont adó lakónegyedet, hogy lekössék őket és ne tudjanak a zsidó lakosság segítségére sietni. A többi támadó a Központi Zsinagógához ment és felgyújtotta azt. A zsinagóga gondnoka, a 42 éves Ezékiel Katz a padsorok között égett halálra. A terroristák a zsinagóga után a postát is felgyújtották, majd fáklyákkal, puskákkal, bombákkal és késekkel felfegyverkezve a város északi részén lévő, Kirjat Smuelnek nevezett zsidó negyedbe rohantak. A negyed épületeinek jelentős része fából épült, ezeket felgyújtották. Először betörtek Josua Ben-Arjeh házába, ahol őt, feleségét, Sosanát és egyik fiukat halálra késelték majd a testeket és a házat felgyújtották. Legkisebb fiukat, Mosét, aki még csak 18 hónapos volt, agyonlőtték. A családnál vendégeskedett rokonuk három gyermeke is, a 12 éves Haim, a 10 éves Rivka és a 8 éves Ezra. Az arab terroristák miután megtalálták őket, mind a hármukat halálra szurkálták, majd a testeket felgyújtották.

Az éppen szolgálatban lévő zsidó rendőr, Simon Johanan Mizrachi házát is megtámadták. Mivel ő épp a város másik részében járőrözött, csak a feleségét, Ráchelt és öt gyermekét találták otthon. Mindannyiukat megölték. A legkisebb gyermek egy éves sem volt.

A harmadik ház, ami a terroristák útjába esett, két Amerikából érkezett bevándorló, Menachem Kabni és felesége, Dora háza volt. A beözönlő terroristák mind a kettőjükkel végeztek, a testeket felgyújtották. A mészárlást csak Menachem Kabni testvére, a látogatóba érkezett Eszter élte túl – elrejtőzött és nem találták meg. [3]

A mészárlás két órán át tartott. Összesen hat házba törtek be, akiket bent találtak, megölték, a házakat és a testeket felgyújtották. Néhányan megpróbálták felvenni a harcot az arab terroristákkal, több helyen alakult ki tűzharc. Ezekben az összecsapásokban vesztette életét Izrael Bukman és Cvi Chatzkeleviz (két zsidó rendőr), valamint Jakob Gross helyi lakos.

A telefonvezetékek elvágásának ellenére perceken belül elterjedt a hír Tibériásban és a környékén, hogy az arabok megtámadták a zsidó negyedet. A dombok között rejtőző arabok minden közeledőre lőttek, nehogy erősítés érkezzen a városba. Az első fél órában nem is érkezett senki a zsidók megsegítésére, majd elsőként a Szamakh faluban állomásozó határőrök jelentek meg. Azonban nem csak a britek akartak beavatkozni az öldöklésbe. A közeli Mizpah faluból származó zsidó rendőrök is siettek Tibériásba, mikor hírét vették a pogromnak, de útközben összetalálkoztak egy nagyobb arab csoporttal, akik a terroristákat támogatni indultak el a város felé. A két csoport között harc tört ki, amiben hat terrorista életét vesztette. A zsidó rendőrök több puskát és jelentős mennyiségű lőszert zsákmányoltak.

A harcok este 11 és éjfél között maradtak abba, a brit rendőrök és a zsidó önkéntesek ekkorra verték vissza az arab támadást. A britek a közeli Lubia faluig üldözték a terroristákat, akik a faluban elsáncolták magukat. A harcok itt reggelig folytatódtak, a terroristák közül legalább ötvenen estek el. Még aznap, a harcok lezárultával a britek összeszámolták a halottakat: közel 90 arab terrorista vesztette életét és 21 zsidó lakos. A 21 zsidó közül 11 gyermek volt. A mészárlás bekerült a világsajtóba is, elsőként a londoni Times írt róla. [4]

A pogrom után a brit katonai parancsnokság kijárási tilalmat rendelt el Tibériásban. A tilalom alól csak az áldozatok temetésére igyekvők jelentettek kivételt.

Iszaak Herzog és Jakob Meir főrabbik közös felhívást intéztek Malcolm MacDonald brit államtitkárhoz, amiben ezt írták: „A palesztinai zsidóságot mélyen elborzasztja a tibériási mészárlás és szentségtörés. Isten nevében arra kérjük, hogy vessen véget a terrornak.”

Sharett, a Zsidó Ügynökség vezetője, hozzátette: „A gyilkosságok szörnyű árat jelentettek azért, hogy a hatóságokat végre sürgős intézkedések meghozatalára késztessék.”

A terroristák nem adták fel. Pár nappal a mészárlás után újra szervezkedtek. Tanulva az október 2-án elkövetett hibákból barikádokat és torlaszokat emeltek a Tibériásba vezető utakon, hogy a brit egységek nehezebben és lassabban juthassanak el a városba. Október 27-én egy arab merénylő világos nappal, a város közepén agyonlőtte Zaki El Hadefet, Tibériás mindenki által tisztelt polgármesterét. Zaki El Hadef régi mizrachi zsidó családból származott, ősei 1715-ben telepedtek le a városban. Híres volt békeszeretetéről, ennek jegyében egy négy zsidóból, két muszlimból és egy keresztényből álló városi tanácsot vezetett és ezzel a tanáccsal 1936-ban, az erőszak kirobbanásakor egy békét kérő nyilatkozatot fogadtatott el. Folyékonyan beszélt angolul, arabul és héberül, a város minden csoportjával és felekezetével jó viszonyt ápolt. De ez is kevés volt ahhoz, hogy megmentse életét. [5]

A tibériási pogrom után Moshe Sharett, a Zsidó Ügynökség munkatársa, aki később Izrael második miniszterelnöke lesz, üzenetet küldött a damaszkuszi Arab Palesztina Védelmi Bizottságnak – olyan üzenetet, amelyet a zsidó vezetők újra és újra megismételnek, de az újra és újra süket fülekre talált: a palesztinai zsidók a békét és az együttműködést kínálják a palesztinai araboknak, de ha ezt nem fogadják el, a zsidókat nem fogják megfélemlíteni, és az araboknak tudniuk kell, hogy az erőszak és a gyilkosság nem fogja elriasztani a zsidókat attól, hogy tovább építsék hazájukat Izrael földjén.

A szerző az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hallgatója

Jegyzetek

[1] “Syrie, Liban et Palestine, géographie administrative, statistique, descriptive et raisonnée”, Vital Cuinet, p. 111

[2] Jewish Telegraphic Agency News Bulletin, United States, Vol. IV, No. 154, (October 4, 1938); The Evening Star, Washington D.C., (October 3, 1938).

[3] „U.S. Citizen and Wife Among New Holy Land Dead,” The Times-News, Hendersonville, NC, (October 4, 1938).

[4] „Massacre at Tiberias, Jewish Children Butchered, Victims Burned,” The Times, United Kingdom, (October 4, 1938), p. 14; Jewish Telegraphic Agency News Bulletin, United States, Vol. IV, No. 154, (October 4, 1938).

[5] “Ambushed Mayor Dies”, The Evening Start, Washington DC, October 30, 1938.