„Mindannyian fizetjük az árát”

Elmondani az elmondhatatlant címmel jelent meg Pető Andrea történész kötete a második világháború alatt Magyarországon elkövetett nemi erőszakról.

A szerző körbejárja a kérdést: milyen arányban követtek (és nem utolsósorban: miért követhettek) el nemi erőszakot a magyar hadsereg, valamint az átvonuló hadseregek katonái 1944–1945 folyamán, milyen következménnyel, hogyan kezelte az egyes beszámolókat – ha egyáltalán volt ilyen – a család, a társadalom, milyen intézkedések történtek ennek nyomán, és ki hogyan, milyen eszközökkel dolgozta fel vagy zárta magába a történteket. A szerző összeveti a magyarországi adatokat az ugyanebben az időszakban Belgium, Németország, illetve Románia, Jugoszlávia, Ausztria területén történt esetekkel, megvizsgálja a szovjet és a német hadsereg által elkövetett nemi erőszak cselekményeket. Elemzi azokat a történeteket is, amikor a haláltáborból szabaduló nőkön a szovjet hadsereg katonái tettek erőszakot. Arról is beszél, hogy a háború a „férfiak játéka”, amelyben a nők csupán számba nem vett áldozatok lehetnek.

Pető Andrea kutatási területe a 20. századi nőtörténet. A kötetben olyan szempontokat is fölvet, amelyek a világháborút feldolgozó tudományos munkákban eddig még nem, vagy igen rendszertelenül jelentek meg, és nagy hangsúlyt helyez a traumák kibeszélhetőségére, egyáltalán: arra a még ma is igen szűkös nyelvi eszköztárra, ami a témával kapcsolatban Magyarországon rendelkezésre áll. A könyv kapcsán beszélgettünk a női testekbe zárt emlékezetről, és arról, hogy segíti-e a világhálón való nyílt kommunikáció a társadalmi emlékezet tisztulását.

Milyen üzenete van ma az 1944-45-ös nemi erőszak esetek pontos feltárásának és elemzésének?

A nemi erőszak olyan téma, amit elhallgatás vesz körül, és ennek az árát nemcsak azok a nők fizették meg, akik a nemi erőszak áldozatai lettek, hanem a generációkon áthúzódó traumák miatt az egész társadalmunk fizeti, immár több mint hét évtizede. A könyvemben rá akartam mutatni az összefüggésekre. A második világháború története a politikatörténet és a hadtörténészek terepe, de valamiféle szakmai logika alapján a holokauszt története is gyakran külön témának számít. Pedig az adott közösségben minden mindennel összefüggött.

A kutatók tapasztalata szerint az elhallgatás és a polgári jogrendszer összeomlása miatt a megerőszakolások nagyjából 5%-áról született bármilyen jegyzőkönyv vagy írásbeli vallomás. Ez döbbenetes számokat sejtet. Mit gondol ennek fényében a kibeszéletlen trauma további hatásairól, ami a következő nemzedékeket érinti?

A könyvben szerepel egy testvérpár történet, akik, miután megnézték Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című filmjét, ami ezt a témát dolgozza fel, üzenetet írtak a közösségi médián keresztül. Mert szerintük a filmből az derül ki, hogy a nőket megerőszakolták, aztán ezt elhallgatták, és ezzel vége a történetnek. Az ő életük a példája annak, hogy ez mennyire nem így van. Az édesanyjuk nemi erőszak következtében született, de erről soha nem beszélt senkinek, még a férjének sem. Az elhallgatás lassan hatott a családban, alkoholfüggőség és korai halál lett a következménye. Nagyon szép emaileket és üzeneteket kapok a könyv megjelenése óta, melyben túlélők vagy a családtagjaik megköszönik a könyvet, amiért ezzel levettem a stigmát róluk: kiderült számukra, hogy lehet erről beszélni.

Van-e köze a mai magyar társadalomban érzékelhető befolyásolhatóságnak az évtizedek óta magunkkal cipelt traumákhoz?

Nem szeretem az áldozati beszédmódot. Ami ma Magyarországon történik, az világos következménye az évtizedes elhallgatásoknak és annak az adósságnak, amit a történész szakmának kell megfizetnie: érthetően, szakmailag kiválóan és fontos témákról kell írni a nagyközönségnek. Számomra emiatt is volt elsődleges kérdés a könyv stílusának tudatos megválasztása. Fontosnak tartottam, hogy bemutassam: lehet elméletileg megalapozott, összehasonlító, interdiszciplináris, nagy empirikus anyagon nyugvó, mégis olvasmányos könyvet írni olyan kérdésről, ami sokakat érdekel.

Azt írja, hogy amíg a nők elleni erőszak geopolitikai játszmák eszköze: amíg a „felszabadítás kontra megszállás” vitát hatalmi-ideológiai alapon tárgyalják, és az erőszaktevőt egy ellenséges hatalommal azonosítják, addig nincs mód sem a tiszta kibeszélésre, sem a tényleges mechanizmusok feltárására. Megszabadítható egyáltalán ez a téma az ideológiától?

A női testtel kapcsolatos beszédmód mindig átpolitizált és ideologikus. Amit egy történész tehet, az annyi, hogy ezeket elemzi és hatásukat értékeli.

Van-e adat férfiáldozatokról?

Ahogy a könyvből kiderül, hogy pontos adat a női áldozatokról sincs, a férfi áldozatokról még nehezebb bármilyen állítást tenni. Interjúztam olyan férfival, akit szovjet katonanők megerőszakoltak, és Nagy Ferenc miniszterelnök, akit nem lehetett szovjetbarátsággal vádolni, emlékirataiban szovjet katonanők által elkövetett tömeges nemi erőszakról ír. Ez azzal függ össze, hogy ekkor jelentek meg először Magyarországon a reguláris csapatok részeként fegyveres, egyenruhás katonanők, és a magyar férfiasság kudarcának, a második világháború elvesztésének egyik tünete lett ez a történet. De pontos számokat soha nem fogunk tudni, ugyanúgy, mint a női áldozatok esetében.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a könyvében az orosz levéltárak kutatásáról is szól. Ott hol tart ma a feltárás? És a németországi nemi erőszakról milyen párhuzamos kutatások folynak?

Az orosz levéltárak zártsága leginkább az orosz országimázsnak árt, mert tovább erősíti azt a jelenleg nagyon is valós helyzetet, hogy az orosz hatóságok politikai játszmákat játszanak azzal, hogy ki, hogyan és milyen anyagokhoz jut hozzá. Ez nagy politikai hiba. A német levéltári rendszer átlátható és hozzáférhető, ott inkább az a kérdés, hogy ha még van is forrás a háborús nemi erőszak kutatások elvégzésére, a publikált eredmények mennyire befolyásolják a történetírást, illetve a kollektív emlékezetet.

Hogyan segíthető elő a nemi erőszak máig hiányzó szókincsének kialakulása? Tud-e segíteni ebben a világháló, vagy éppen gátolja a tisztázás folyamatát?

Az, hogy beszélünk valamiről, valóban segíthet. De azt állítom a könyvben, hogy a háborús nemi erőszak esetében a hallgatás az ellenállás egy fajtája is lehet, mert minden egyes elmondással újra élik az áldozatok a traumákat. Ezért is kell rendkívüli etikai megfontolásokkal megközelíteni ezt a kérdést.

Hogyan lehet megtisztítani a nemi erőszakról való kommunikációt a politikai-társadalmi szempontoktól?

A militarizmus kultúrája és kultusza egyre erősödik. Az illiberális állam a biztonsági diskurzussal tartja fenn a hatalmát: minden szakpolitikai kérdés biztonságpolitikai kérdéssé válik, és ennek szükségszerű velejárója a társadalom militarizálása. Ebből történetileg még sehol nem jött ki semmi jó. Felelősségünk, hogy ezeket a tendenciákat észrevegyük és szóvá tegyük.

Mivel jár Magyarországon a gender tanulmányokat betiltó 2018-as politikai döntés? Hogyan befolyásolja például az emlékezetpolitikát?

A társadalmi nemek tudományának művelői számára a tiltás nagyon sok új lehetőséget jelent: sokkal nagyobb a média és a szakmai érdeklődés a munkánk iránt, és ezzel nagyobb a felelősségünk is. Azok a kollégák, akik eddig a gender szót hallva csak az orrukat húzogatták, most úgy tiltakoztak, hogy az aktív sztrájkon november 16-án, egyetemi kurzusukon a téma társadalmi nemi olvasatát tanították. Ez mutatja, hogy a szakmánkkal való foglalkozás „cool” lett. Ami helyes is, mert ez egy kritikai tudomány, amire nagy szükség van ahhoz, hogy tudjuk, mit tehetünk a mai, élhetetlen világunk megváltoztatása érdekében.

 

Pető Andrea (1964, Budapest) történész, az MTA Doktora, a Közép-Európai Egyetem egyetemi tanára. Kutatási területe a 20. századi társadalmi konfliktusok és a társadalmi nemek története. Hat monográfiája, 31 szerkesztett kötete és 261 könyvfejezete, valamint tanulmánya tizenkilenc nyelven jelent meg. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki. 2006-ban megkapta az MTA Bolyai Plakettjét. 2018-ban munkássága elismeréséül elnyerte az Európai Akadémiák (ALLEA) Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díját.