„Mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik…”

A miértekre talán nem, de a hogyanra rávilágítanak a forrásszövegek
Vas vármegyében hosszú évek óta sokan és sokrétűen kutatják a holokauszt témáját, árnyalt és összetett képet festve a helyi zsidóság történetéről és a vészkorszak eseményeiről. Kelbert Krisztinával, a Savaria Múzeum Történettudományi Osztályának vezetőjével folytatott beszélgetésünkben különösen kitapinthatóvá vált a korabeli sajtó szerepe.

Néhány évvel ezelőtt azt kérdeztem tőled,[1] merre vezethet tovább a holokausztkutatás útja. Nos, merre vezetett tovább a te személyes munkádban és benyomásod szerint általában a hazai történettudományban?

Országos szinten nagyon professzionális és jó irányban halad szerintem a holokauszt kutatása, ugyanis a történészek fiatal generációja nyitottan és fogékonyan fordul a téma felé, annak minden nehézsége ellenére. Jó példa erre a Clio – későbbi nevén Erőszakkutató – Intézet által 2022-ben tartott konferencia a holokausztkutatás újabb eredményeiről.[2] Ennek tanulmánykötete a következő hónapokban fog megjelenni.

Ha jól tudom, erre a konferenciára dr. Bencze József uraiújfalui zsidó orvos és fia vészkorszakbeli viszonyát dolgoztad fel…

Igen, ez és egy másik konferencia is, melyet a Magyar Tudományos Akadémia II. világháborús emlékbizottsága szervezett a gyermekek témája köré,[3] a memoárok felé fordította a figyelmemet. Előbbin az apa-fiú viszonyt mutattam be Bencze József visszaemlékezései alapján, utóbbin pedig az orvos szemével látott általános gyermeki kiszolgáltatottság állapotát a gettósítás és a deportálás során.

Személyes szinten milyen irányokban folytatsz még kutatásokat?

Újabb forrásanyagok felbukkanása is meghatározza a kutatás lehetséges irányait. Ilyen volt a szombathelyi születésű Blau Márta kéziratos visszaemlékezése, amely a Savaria Múzeum Történettudományi Osztályának gyűjteményébe került. Márta és édesanyja, Ilona szintén együtt élték túl a holokausztot, és az erről szóló – az anya-lány kapcsolatra fókuszáló – tanulmányom is hamarosan megjelenik a MúzeumCafé című folyóiratban.

 

A Szemtől szemben kiállítás létrehozása és más tanulmányok kapcsán alaposan vizsgáltad a korabeli sajtót. A visszaemlékezések és források alapján mi volt a szombathelyi lakosság hozzáállása a zsidótörvényekhez, a zsidó vagyon újraosztásához, majd a túlélők visszatéréséhez?

A zsidótörvények végrehajtásához kapcsolódó hírek egyértelműen megjelennek például a Vasvármegye című napilapban és más orgánumokban. Felmerült például, hogy a zsinagógát alakítsák mozivá, vagy hogy a már kiürített gettóban milyen vagyon maradt…  A vagyon újraosztásával és a visszatérőkkel nem foglalkozik számottevően a sajtó.

Ezek – legalábbis amelyeket én láttam – meglehetősen érzéketlen, cinikus, kárörvendő hangvételű írások…

Valóban. A visszaemlékezésekben ennek ellenére – ahogy az említett dr. Bencze József és Blau Márta újabban fellelt memoárjában is – a kép árnyalt, nem lehet azt állítani, hogy kizárólagos és egyöntetű volt a rosszindulat és a gyűlölet. Bencze József többször is felemlíti, hogy mennyien meglátogatták és segítették őt és családját a sárvári gettóban – az egyszerű parasztlánytól Bezerédj Máriáig –, míg mások kegyetlenkedtek; Blau Márta pedig így fogalmaz: „Jobbról-balról az emberek hosszú sora kísért bennünket. Arcukról részben sajnálkozást, részben a megvetést és örömet olvastuk le.” Később, 1945. szeptemberében, amikor a hazatért Bencze József megpróbálta visszavásárolni egykori vagyontárgyait, a hatóságtól azt a választ kapta, hogy azok „törvényes úton” kerültek új tulajdonosukhoz, „nem lopottak”, és a művelt orvos „nem gondolhatja komolyan” követelését, amelynek „helye nincs”.

Részletek dr. Bencze József visszaemlékezéseiből[4]

„…egyik kis parasztház előtt 5-6 ember, nő és férfi vegyest, kint állnak, dacára a zuhogó esőnek, és istenhozzádot intenek, Varga Margiték ezek, a jóságos egyszerű falusi emberek, hűséges betegeim, sírnak és zokognak, odafutnának, tudom, ez a szándékuk…”

„Eljött többször. Ragyogó fekete kocsiján és fehér lovain Bezerédj Mária földbirtokosnő… És eljött gróf Cziráky Józsefné, aki Andrássy Gyula lánya volt…”

„…de kicsavarta az akarás és tettek kormánykerekét a kezeikből a hitvány és szolgalelkű […] aljas tisztviselőtársadalom, középosztály, középbirtokosok, a gaz csendőrök, […] a nyegle és műveletlen tacskó tisztek, akik alighogy felcseperedtek máris századosok lettek mostanság, akiknek kultúráról, műveltségről még távolról sem volt fogalmuk, akik ebben is csak üzletet és jó üzletet láttak. […] a gonosztevők és az ocsmány Celldömölki Ujság írói és munkatársai akarták ezt, akik bevették az éveken át tartó gaz maszlagot és készítették elő a talajt az ország tönkretevésére.”

„A zsidó vagyon közpréda lett, hát szabad a lopás. És ez alól csak kevés kivétel volt. Tisztelet adassék annak a főszolgabírónak, aki mindjárt az első napon beteget jelentett és megmondta, hogy ő ezeket az embertelen rendeleteket nem akarja végrehajtani. Dr. Galba Vincének hívták, de sajnos azonnal akadt utóda.”

„Szombathelyen az első ilyen tömörítő transzport bevonulásakor utcai tüntetés volt, a beledi és a vasvári zsidók érkeztek, ezt a szállítmányt hajtották a csendőrök a Szentmárton utcán végig. Az utcán járó-kelő közönség csoportokba verődött, szidták a rendőrséget, csendőrséget, minisztereket; hogy aztán ez többé elő ne fordulhasson, a gettótranszportok érkezéskor félórás légiriadót rendeltek el, és ezalatt gyorsan behajtották őket a gettóba.”

Nőtörténeti kutatásaid során Blau Mártáén kívül is számtalan visszaemlékezéssel és ilyen vonatkozású forrással találkoztál már. Az a kérdés foglalkoztat engem – például a köztük említett antiszemita történelem-tanárnő vagy az ellehetetlenült közös egyesületi élet kapcsán –, hogy vajon kimondottan a női lélekben és viselkedésben hogyan tud végbemenni ilyesfajta változás.

Konkrét visszaemlékezések olyan nőktől, akikben antiszemita, gyűlölködő felfogás és magatartás alakult ki, egyelőre nem állnak rendelkezésre. Viszont a nőegyleteknél valóban dokumentáltan tetten érhető az a változás, hogy a virágzásnak indult zsidó-keresztény együttműködés megszűnik. Az a váltás, amikor a zsidó nők háttérbe szorulnak, a Tanácsköztársaság utáni évek fő folyománya. Ebben az időszakban a sajtó is számos, rájuk nézve negatív megjegyzést tesz – „libazsíros bájak”, „Zsidóéknál bál volt”, „elfonnyadt, héberorrú rózsák” és hasonló kiszólásokkal élve –, sőt a zsidók és a keresztények társadalmi célú együttműködésének létjogosultságát is alapjaiban kérdőjelezi meg. A Vasvármegye szerkesztője, Lingauer Albin például ötrészes cikksorozatot szentel a témának 1920 augusztusában egy közös jótékonysági rendezvény kapcsán.[5] E sajtóbeli megnyilvánulások értelemszerűen a közhangulatra is hatással lehettek. S ha az egyesületek nem is tiltották ki soraikból a velük együtt tevékenykedő vagy belépni szándékozó zsidó hölgyeket, a húszas évek derekától már nem találjuk őket a gyűléseiken jelen lévők rendszeresen leközölt listájában.

*

Részletek Blau Márta és más női túlélők visszaemlékezéseiből

„Gyalog jöttünk vissza Szombathelyre. Míg távol voltunk, kifosztották a lakásunkat. A szomszédoktól kértem egy-egy edényt, mert semmim sem maradt – mindent széthordtak, bizonyára arra számítottak, sohasem térek vissza.” (Németh Lászlóné Berger Klára[6])

„A történelem-tanárnőnk fanatikus antiszemita volt. […] meg akarta alázni a zsidókat, de tudta, hogy ez nálam nem fog működni. Ki nem állhattuk egymást. […] Amikor 1970-ben Szombathelyre visszatértem, megtudtam, hogy a város főnácijának felesége lett, és pontosan olyan gonosz volt, amilyennek annak idején tűnt a szememben.” (Mosonyi Gertrúd[7])

„Ma pedig te ülsz azon a helyen, ahol azelőtt a kis zsidó gyermekek tanultak, és jegyzed az elrablott ékszerek és órák súlyát, és arcodon ott ült az a végtelen gyűlölet, amit embertársaid iránt éreztél. Én akkor rád néztem, te elpirultál. Talán szégyellted magad?” (Blau Márta, még kiadatlan kézirat)

*

A visszaemlékezésekből és a korabeli sajtóanyagokból egyértelműen kiemelkedni látszik az akkori napilapok és szerkesztőik szerepe, ami egy ősi zsoltárrészletet juttat eszembe: „Köröskörül járnak a gonoszok, mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai közt.”[8] Eddigi kutatásaidból kirajzolódik bármilyen általános mintázat az eseményeket alakító tényezőkről, amely alapján azok beazonosíthatóvá és a hasonló fejlemények talán megelőzhetővé válhatnak?

Az országosan zajló események mikrotörténeti aspektusú megközelítése, azaz jelen esetben a szombathelyi és Vas vármegyei napilapok szisztematikus áttekintése és elemzése, valamint a visszaemlékezésekben fellelhető, sajtóra vonatkozó reflexiók arra engednek következtetni, hogy a két világháború közti időszakban a napi- és hetilapokban megjelent tartalmak manipulatív módon befolyásolhatták olvasóikat. Ahogy dr. Bencze József emlékezett: „Mérgezte Sárvár levegőjét a Celldömölki Ujságnak nevezett szennylap, amely akkor is okádta ránk a mérget, amikor mi már nyomorultul földig voltunk sújtva. […] ez az újság egy kanál vízben fojtott volna meg bennünket nem is holnap, hanem azonnal.”  Természetesen minden egyes olvasó saját felelőssége volt, hogy a tartalmakat miként interiorizálta, de a lapok hatása és befolyása feltétlenül erőteljes véleményformáló lehetőségként kúszott be a háztartásokba, az emberek mindennapjaiba.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

 *

Szendrei Zsoltné (87) visszaemlékezése a szombathelyi gettó lakóinak kivezetéséről (1944. június vége)^[9]

„Terelték őket. Odamentünk, ahol a Gayer-szobor volt. A mai óvoda helyén kerthelyiség volt, a mellett mentek el. Körülbelül ott álltunk a park szélén, onnan néztük őket, felnőttek álltak előttünk. Azt láttam pont, hogy társzekéren voltak a ruháik, lepedővel összecsomózva, az a szekér szakította meg a menetet. Anyám mondja: »Jézus Mária, ott van a Farádi doktor, a nőgyógyász családja!« Tolják a gyerekkocsit, lehajtott fejjel. Sokan nézték a menetet, kenyeret dobáltak be nekik az útra. De rájuk szóltak a csendőrök: aki még egyszer bedob valamit, az beáll a sorba. Szitokszó nem hangzott el, inkább részvét volt az emberekben. Én nem hiszem, hogy nem szerették őket.”

 

[1] Kalcsics Ildikó: A szél fúj, ahová akar – Merre vezet tovább az emlékezés útja? Hetek, 2019. január 25., 44–47.

[2] Clio Intézet: A magyar holokausztkutatás legújabb eredményei – Konferencia, 2022. október 19–20.

[3] MTA II. Világháború Története Albizottság: Gyerekek a háború viharában – Konferencia, 2023. március 24.

[4] Dr. Bonta Eszter tulajdonában. (A kéziratos visszaemlékezéseket mai helyesírással közöljük.)

[5] Lásd Lingauer Albin: Vita a zsidóbarátságról I–V., Vasvármegye, 1920. augusztus 10., 1; stb.

[6] Szombati Napló, 2007. május 23–24.

[7] Levi, Trude [Mosonyi Gertrúd]: Eine Katze namens Adolf, Witzenhausen, Ekopen Verlag, 1997, 58 és 60.

[8] Zsoltárok 12:9 (Károli-fordítás).

[9] Forrás: Kelbert Krisztina személyes interjúja Szendrei Zsoltnéval, 2024. április 17.; fotó: Szombathelyi Zsidó Hitközség.