Megrázó (újra)temetés

Scheiber Sándor temetési beszéde az agyonlőtt Freud Lajos és fia,  Gábor ravatalánál (1955)

Az ötvenes évek nem vagy alig létező magyar zsidó nyilvánossága figyelmétől távol 1955. január 26-án furcsa temetés játszódott le Budapest központi zsidó temetőjében. Scheiber Sándor főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója temette újra a budapesti izraeli követség egykori munkatársát, Freud Lajost és kisgyermekét, Gábort. A két embert (apát és fiát) határátlépési kísérlet közben lőtték agyon a magyar határőrök mintegy két évvel korábban, 1953. márciusa idusán. A férfi családjával együtt – nyilvánvalóan izraeli követségi segítséggel – ki akart vándorolni a zsidó államba. Első lépésként Ausztriába akartak eljutni, legális lehetőség híján pedig csempész segítségét vették igénybe. Sajnos nem tudtak átjutni a határon, a családból ketten életükkel fizettek a kísérletért. Őket mindenféle vallási rítus nélkül temették (vagy inkább: földelték) el a közelben a hatóságok, minden bizonnyal Csornán.

Ezt a nagyon felzaklató, a korabeli (kimondatlan) magyar-zsidó status quo-t, a hivatalosan antifasiszta magyar állam zsidókat védő szerepét alapvetően megkérdőjelező eseményt reagálta le Scheiber Sándor temetési beszédében (heszped); a temetésről szóló izraeli követségi jelentés is ezzel foglalkozott. Ennek a mindezidáig ismeretlen beszédnek különleges sorsa van: a budapesti izraeli követségen lefordították héberre és az eseményről készült jelentés mellékleteként küldték el – a bécsi izraeli külképviseletnek 1955. február elején.[1] Ezeket a szövegeket találta meg nemrég Naftali Deutsch,  a jeruzsálemi Központi Cionista Archívum (CZA) munkatársa és juttatta el hozzám. Ennek nyomán kezdtem el kutatni az eredeti magyar szöveg holléte iránt és (kérésemre) találta meg a Scheiber-hagyatékban Hídvégi Máté. Köszönet nekik ezért.

Freud Lajos minden bizonnyal 1908-ban látta meg a napvilágot.[2] Gábor fia pedig a tragédia idején nyolcéves lehetett. Scheiber erről beszélt a sírnál, a síremléken pedig 1945. április 4-e (önmagában is szimbolikus dátum) van megadva a szomorú sorsú gyerek születése időpontjaként.[3] Annyi bizonyos, hogy Freud – akinek a nevét több dokumentum (valamint az Új Kelet izraeli magyarnyelvű napilap is) némileg elírva, Freundként aposztrofálta – családban élt, két gyermekével és Vera nevű feleségével együtt, aki 1917-ben született Pécsett.[4] Az is biztos, hogy az izraeli követségen dolgozott, erről több forrással is rendelkezünk.

A budapesti izraeli képviselet még csak pár éve létezett Budapesten. Ehud Avrielt (az első követet) 1950 júliusában Smuel Eljasiv (Samuel Friedman) váltotta fel (ő július 13-án adta át megbízólevelét Budapesten), aki elődjéhez hasonlóan Prágából irányította a követség ügyeit.⁷ Smuel Bencur „helyi” misszióveze­tőként, első titkárként és konzulként maradt Budapesten, és 1951 elejétől ő vezette a budapesti követséget. Eljasiv 1951-től moszkvai nagykövet lett, majd őt váltotta 1952-ben Avner Gershon (Hirsch), az új nagykövet. A Németországban, 1919-ben született diplomata nagyon aktív volt, de 1953-ban már Londonban folytatta tovább diplomáciai pályáját, nem maradt sokáig Magyarországon. 1953-tól Katriel Katz (1908-1988) vezette a követséget. A külképviselet erős nyomás alatt tevékenykedett, a diplomatákat szoros kontroll alatt tartotta a magyar államvédelem, a magyar személyzet közül pedig többeket is beszerveztek, ez amúgy folyamatos volt 1967-ig, a két ország közötti diplomáciai kapcsolat megszűnéséig. Még „nyugalmi időszakban” is feszült volt a viszony: 1953. februárjában a magyar hatóságok kiutasították az országból a nem legális cionista csoportokkal kapcsolatot ápoló Joszef Walter kulturális attasét.

Visszatérve a jelentésre: igazából nem tudjuk, melyik követségi munkatárs fordította le a Scheiber-szöveget héberre és a jelentés írója sem írta alá a nevét. A heszped esetében a fordító belső munkatárs lehetett: az izraeli követségi dolgozók egy része magyar származású volt és olyan magyar állampolgárságú embere is volt a követségnek (pl. Fazekas Pál[5]), aki jól tudott héberül. Így a két nyelv közti „átjárásnak” nem volt akadálya, nem kellett igénybe venni külső erőt a fordításhoz.

Freud életéről a legpontosabb információkat Steiner Júliától, a követség letartóztatott tisztviselőjétől (telefonkezelő)  tudjuk, ő mondta el fogságában. Ugyanakkor az államvédelem előtt tett vallomása – éppen azért, mert kényszerhelyzetben, koncepciós eljárás részeként keletkezett – némileg (személyétől függetlenül) elhalványítja ennek hitelességét, illetve pontosságát. Freud személye egyértelműen a budapesti izraeli követség személyi állományával kapcsolatos vallomás-részletben található meg: Steinert a kihallgató kikérdezte az általa ismert egykori összes kollégájáról. Az 1953. áprilisában felvett jegyzőkönyv szerint a hölgy Freudot Debrecenben ismerte meg.[6] Elmondása szerint Freud Magyarországon 1947. óta tagja volt az (Ichud) Mapai nevű baloldali cionista pártnak, 1948-ban pedig iparos csoportokat szervezett, hogy azok Izraelben közös szövetkezetet hozzanak létre. A csoport (vagy csoportok) végül is nem vándorolt(ak) ki és Freud is Budapesten maradt: 1949-ben lett az izraeli követség alkalmazottja. A követség asylum-funkciója nyilvánvaló volt a korban: számos, a korábbi évek legális cionista mozgalmi életében tevékenykedő embert vett fel állományába, foglalkoztatott, biztosított megélhetést a Gorkíj-fasorban működő képviselet.

Vallomása egy bizonyos pontján Steiner elmondta, hogy Freud – Murányi Miklós  újpesti rabbival együtt – illegális embercsempészést szervezett. Legálisan csak egyféleképpen lehetett távozni Magyarországról, ugyanis a határok lezárultával, a vasfüggöny kiépülésével, az illegális határátlépés (még ennek kísérletének is) büntethetővé tételével – és főleg a legális cionista mozgalmi tevékenység megszüntetésével – kivándorolni Izraelbe csak az 1949. október 20-i megállapodás alapján lehetett. Ekkor 3100 ember kivándorlásáról született egyezmény, melynek a végrehajtása amúgy nehézkesen haladt.[7]

Murányi – akit Izraelben később Menachem Meronnak hívtak – 1950-ben – a vallomás szerint illegálisan – kivándorolt a zsidó államba. A budapesti izraeli követség egyes diplomatái segítettek az illegális kivándorlások szervezésében, hiszen Joszef Walter budapesti attasé és Mose Jisaj belgrádi izraeli követ közreműködésével jutott el Pakson, Mohácson és Belgrádon keresztül (azaz kezdetben hajóval, a Dunán) végül Izraelbe a rabbi és felesége. Freud állítólag – mivel nem sikerült az alíjája – egy Balaton környéki faluba vonult vissza, mert kereste a rendőrség. 1951. elején visszatért a fővárosba és ismét a követségen kezdett el dolgozni. Ennek első embere (konzulja), Smuel Bencur (eredeti nevén: Péterfi Endre) – Fazekas Pál tanulmányi szabadsága idejére – az „információhoz” osztotta be, majd a gondnoki állást ajánlotta fel a számára. Freud 1951. májusában kivándorlási útlevélkérelmet adott be, de – Steiner letartóztatásáig – nem kapott erre választ. Vera, a felesége amúgy torna és tánctanárnő, egy tanári munkaközösség tagja volt.[8] Az illegális Hasomer Hacair 1953.január 29-e óta letartóztatásban lévő vezetője, Engländer Tibor is  utalt egyszer Freud Lajos nevére a kihallgatása során.[9] Amikor izraeli követségi kapcsolatairól kérdezték, megjegyezte, hogy 1951 májusában ment be először a Gorkíj-fasori intézménybe, majd augusztusában még egyszer. Azt is elmondta, hogy a belépő cédulát (a követségre) nem Freud, hanem Fazekas Pál biztosította a számára.

Freud Lajos és családja tragikus végéről hivatalos és félhivatalos dokumentumok maradtak fenn. A Határőrség Országos Parancsnoksága 1953-as napijelentései között található meg a március 16-i jelentés, mely tartalmazza neveiket.[10] Ebben „eredményes fegyverhasználat”-ról számolnak be „kifelé” és összesen hat ember nevét (esetét) írják le. A csornai kerület területén éjjel fél 4-kor a mosonszentjános-i környéken (a község 1970 óta Jánossomorja) felállított kisörs járőre 6 embert fogott el. A jelentés beszámolt arról, hogy „A fegyverhasználat következtében Freud Lajos a helyszinen meghalt, Freud Gábor kiskoru pedig a fegyverhasználat során szerzett sérülésében kórházba szállitás közben halt meg.” A jelentés említi még Vera nevű feleségét, illetve, hogy eredetileg két kiskorú gyerekkel voltak.

Az Új Kelet izraeli napilap – mintegy félévvel az események után – cikket szentelt a történteknek.[11] A lap egy bizonyos – valószínűleg budapesti izraeli követségi – forrásra hivatkozva azt állította, hogy a kivándorolni szándékozó házaspárt – nem messze az osztrák határtól, a Fertő-tó vidékén – feltartóztatták és (nem tisztázott körülmények okán) sortüzet adtak le rájuk. Freud Lajos a helyszínen meghalt. Ez a leírás eddig megegyezik a hivatalos belső jelentéssel. Az Új Kelet még azt is hozzátette, hogy az egyik gyerek – nyilván Gábor – fejlövést kapott és így vesztette életét. Ugyanakkor a második gyerek is megsebesült és a család a rendőrség kezére került. Az újság szerint az ügyészségi vizsgálat befejezése után a „törvényszék” (ez akkoriban nem létezett, az Új Kelet nevezte így el a valószínűleg megyei bíróságot) egyéves elzárásra ítélte az asszonyt – ám nincsenek ezt megerősítő információink. Arról is írnak, hogy a gyermeket Csornán temették el, édesapja temetkezési helyét azonban nem ismerjük.

A budapesti zsidó hitközség (a korban Budapesti Izraelita Hitközség) Chevra Kadisa, azaz a temetkezéssel foglalkozó egyesülete megőrizte Freud Lajos és Gábor temetkezési kartonját. Ugyanis az özvegynek sikerült megtalálnia férje temetkezési helyét és kisfiával együtt felhozatta a maradványokat Budapestre; az (újra)temetés – a zsidó hagyomány szerint – a fővárosban történt meg.[12] A Chevra kartonjára amúgy Csornát írták be, mint a helyet, ahol a halálozás bekövetkezett. A halál okaként mindkettőjüknél az „agyonlövés” szerepel, mely szintén egyezik a Határőrség feljegyzésével. Az 1955. január 20-án (újra) eltemetett két szomorú sorsú ember[13], apa és kisfia ma is a Kozma utcában nyugszik.[14]

A zsidó temetéseknek régóta megszabott rendjük van, ennek több szabályozása is van, az askenáz világban a Kicur Sulchan Aruch volt a mérvadó, bár ezen a neológia (mely irányzathoz Scheiber Sándor is tartozott) némileg változtatott. A koporsót az ortodox hagyomány szerint – Talmud-tudósok esetén – sokszor abból a fából (asztal, emelvény stb.) készítették, amelyen tanult az illető.[15] A rituálé szerint a ravatalozóban a kántor (általában) egy zsoltárt énekel el. Az elhunyt élettörténetét elemző, személyéről szóló gyászbeszédet (heszped) a rabbi mondja el, de mások is beszélhetnek az halottról. Többféle szokás van, ha többen is beszélnek az eltávozott emberről, általában a rabbi kezdi a beszédek sorát. Amikor ezek véget érnek, a kántor elénekli az El malé rachamim (A kegyes Mindenható) kezdetű imát. Utána a koporsót követve a sírhoz megy a temetési menet, közben többször (általában háromszor) megállnak. A sírnál leengedik a koporsót, és amikor már a hant „előáll”, elmondják az ősrégi arámi nyelvű káddist (ennek több formája is van), a gyászolók imáját. A halott utolsó útjára való elkísérése nagyon fontos vallási cselekedetnek számít a zsidóságban.

Az 1950-es évek nyomott légkörű világában – amikor is Freudék elindulását, annak időpontját talán Sztálin pár nappal korábbi halála is inspirálhatta – Scheiber Sándor óriási bátorságról tett tanúbizonyságot. Bár a Nagy Imre korszakban vagyunk és a zsidó felekezeti élet élén – 1953. júniusától –  a némileg szabadabb kormányzati politikának megfelelő Heves Lajos MIOK-elnök állt, egy ilyen beszéd elmondásához nem volt elég az óvatos és diplomatikus igazodás. Nem tudjuk azt, hogy csak Scheiber vállalta magára ennek a kényes temetésnek a „celebrálását” vagy pedig a család kifejezetten őt kérte fel erre a feladatra, de jó okunk van azt gondolni, hogy az előbbi verzió a valószínűbb. Scheiber nem hazudtolta meg korábbi önmagát. A Freud-család és az izraeli követségi alkalmazottak, valamint családjaik körében lezajlott temetésen egyértelműen – és ezt az izraeli jelentés ki is mondta – mártírokként utalt az elhunytakra. Bár némi távolságtartást is becsempészett Freud Lajos értékelésébe, kifejezte felháborodását a gyilkosságok kapcsán és az özvegy figyelmét fel is hívta az alíja, a kivándorlás folyamatának beteljesítésére. Az özvegy ennek eleget is tett, Izraelbe vándorolt ki és ott is hunyt el.[16]

Scheiber Izraelhez való hozzáállása egyértelmű volt, bár ahogy Komoróczy Géza is megállapította egyik cikkében, alapvetően tudományosra hangolta át Erec Jiszraelhez való zsidó vonzódását.[17] A Vészkorszak utáni koalíciós időkben számtalanszor publikált cionista kiadványokban, adott elő cionista pártok rendezvényein. Vele indul a Hechaluc (baloldali) szervezet kiadásában megjelent egyik oktatási kötet (ez a Savuot 5706 címet viseli), amikor is Scheiber Lag Baomer szokásairól írt. [18] Előadást tartott az Ichud Mapai pártnapokon is,[19] Izrael kikiáltását pedig tudományos dolgozattal ünnepelte.[20] Az 1949-es mozgalmi elhallgattatás után Scheiber szimpátiája nem szűnt meg Izrael és a cionizmus iránt. Későbbi visszaemlékezése szerint a már említett Murányi Miklós újpesti rabbit (egy másik társával együtt) Scheiber bújtatta a lakásán – illegális alijájuk előtt.[21] Ez nagyon bátor tettnek minősül a korban, az államvédelmi hatóság állítólag ekkor a lakását is átvizsgálta. Mindenesetre a növekvő elnyomás Scheibert még inkább a tudományos munka, illetve ennek magyarországi zsidó központja, a Rabbiképző Intézet felé irányította: Lőwinger Sámuel kivándorlása után – 1950-től kezdve – Róth Ernővel felváltva vezették az intézményt Róth 1956-os „disszidálásáig”.[22] Eseményünk időpontjában éppen ő volt az igazgató, amely még inkább emelte a szertartás komolyságát és reprezentativitását.

Bátorságáról korábban is tanúságot adott. Az eddigi legkomolyabb biográfiai cikket író Hídvégi Máté tanulmánya szerint életében több próbatétele is volt a rabbinak és ezeket mind kiállta.[23] Amikor 1944. októberében sáncmunkára vitték, társai, köztük szintén egy apa és egy fiú mártírhalálakor az útmenti temetésen a beszédet ő mondta: a legyilkoltak ártatlanságáról beszélt. Szintén bátor volt, ahogyan törődött az idős, Szegedről Budapestre szállított Lőw Immánuellel, majd, amikor 1944. június 21-én Lőw Immánuelt eltemették Farkasréten.[24]

Scheiber tehát nem csak 1944-ben, de az 1950-es évek zord világában is feddhetetlenül viselkedett. Ahogyan a követségi jelentés (amúgy anonim) írója fogalmazott, amikor indokolta, miért fordították le Scheiber (fő)rabbi beszédét:  „Azért, hogy ez a beszéd tanúságként megmaradjon arról, hogy 1955-ben Magyarországon volt egy bátor ember, aki ki merte mondani, amit érzett és ami a szívében volt.”[25]

 

———————————————————————————————————

Dokumentumok

 

1. Gyászbeszéd

Freud Lajos és Gábor exhumálása alkalmából a rákoskereszturi izr.

temetőben, 1955.január 26.-án.[26]

 

Haza akart jutni egy boldog kis család…s út közben, a viharban, elvesztették egymást…

Emlékezünk arra az időre…közel két éve már… félelemmel volt terhes a levegő, az idő méhe sok bánatot szült…, e tragédia hallatán mégis megrendültünk mindannyian.

Mi – a Biblián nevelődöttek – azt kaptuk örökbe, hogy kímélnünk kell a lelkes lényeket:

[27]/Lev.XXII.28./                אחד ביום תשחטו לא בנו ואת אֹת֣וֹ (kézzel – NA)

Apát és fiát nem szabad halálba küldeni egy napon.

Mi – a Biblián nevelődöttek – azt is kaptuk örökbe, hogy kímélnünk kell az anyamadarat:

[28]/Deut.XXII.7./   לך תקח הבנים ואת האם את תְּשַׁלַּח֙ שַׁלֵּ֤חַ

El kell hessegetni az anyát, ha a fiókát el akarják tőle venni.

Mi önmagunk számára csak azt kértük a testvérszeretet nevében az emberektől:

[29]/Szanh.45b/ יפה מיתה לו ברור כָּמוֹךָ לרעך ואהבת

A „jó halál” kegyelmé”-t adják meg nekünk, ha itt a vég. Micsoda nyomorúság és döbbenetes tragédia sötétlik a hagyomány e sóhajában!

És még ez sem adatott meg tinéktek, drága mártírtestvéreim!

Szegény Freud Lajos! Mindenki, aki közeledbe jutott, szeretett. Az általad felismert igazságnak fanatikusa voltál. Hívatását becsülettel végző férfiú, egész ember, jó kartárs, áldozatos férj és apa, hűséges testvér és fiú, akinek halálát az agg szülők máig sem sejtik. Utolsó földi tapasztalatod is szörnyű csalódás volt az emberekben.

Édes kicsi Gabi! Nyolc éveddel mennyi reményt, mennyi tehetséget, mennyi életkedvet vittél magaddal a sírba!

/Ab. z. 20a/ בארעא בלי שופרא האי [30]

„Mennyi szépséget nyelt el a föld!”

Úgy fáj, hogy neked is csalódnod kellett, csalódnod a felnőttekben. Te azt hitted, hogy míg szüleid fogják a kezedet, nem eshetik bajod. S elhomályosuló szemekkel látnod kellett –játékok, mesekönyvek, pajtások helyett – erősségednek, imádott Édesapádnak elestét. Végső perceidben még elpanaszoltad, hogy Apu megsérült s kérted, hogy szeretnél Hozzá kerülni…

Mi bűne volt ennek a kis fiúnak? Hogyan lehetett egy gyermeket halálra sebezni?

Szerencsétlen asszony Te, ezekkel az élményekkel kell élned. De élned kell. Szeretteid szellemének, mert addig marad fenn, míg beszélsz róluk. És a gyermekednek, akit fel kell nevelned. Az ember sokat elbír; s ha nagyon akarja, csaknem mindent. Nekem hihetsz, hasonló emlékekkel kűzdök tíz esztendeje.[31] „Az igazi bánatot magunkba temetjük… Abból nem látni és nem hallani semmit.”1  Úgy gyászold őket, hogy tervüket megvalósítva élj tovább…

Látjátok-e: a mártír-apa kicsiny fiát kézenfogva hogyan lépdel az aranyporos úton, egyre feljebb – csalódástól, fájdalomtól, sebektől megkönnyűlten – az örök fényesség hona felé, ahol fogadja őket a hatszázezer és a hatmillió sorstárs, s ahová utánuk küldjük ősi nyelven végső búcsúnkat:

עלו נשמותיכם כי הגולה אדמת בעפר פה נטמנות עצמותיכם רק :הקדושים אחינו

של החיים בצרור צרורה נפשכם תהא .רוחכם נשאה אליה הקודש לאדמת

אמן שלמה לגאולה השואפים ישראל לכל יושר מליצי האמת בעולם שם נא היו עמנו קדושי

[32]

(*Szent testvéreink! Csak a csontjaitok vannak eltemetve itt, a száműzetés földjének porában, mert lelkeitek  felmentek a Szentföldre, lelketek oda emelkedett.  Legyen a lelketek népünk szentjeinek örök életének kötelékébe kötve. Legyetek ott, az igazság világában, őszinte szószólói a megváltás után vágyakozó Izrael egésze számára. Ámen! /Novák Attila fordítása/)

1/ Barbusse: A pokol. 137.

– Másolat

1955. 2.7. (olvashatatl.aláírás – NA).      Hová: Bécs

Kitől: Budapest

 

 

Tárgy:       Jegyzetek Freund Lajos és fia búcsúztatásáról.

 

1955. 01.21-én[33] zajlott Freund Lajos és fia, Gabi búcsúztatása. akiket körülbelül két éve öltek meg magyar határőrök, amikor megpróbáltak Ausztriába átjutni, mely alijájuk ugrópontja lett volna. Freund Lajos a helyi követségi stáb egyik munkatársa volt. Az özvegy nagy erőfeszítéseket tett, hogy megtalálja, hol temették el a férjét a határ környékén (a fiát Csornán helyezték nyugalomra). Nem sokkal ezelőtt az özvegy engedélyt kapott arra, hogy azonosíthassa a férje holttestét és átvihesse zsidó temetőbe.

A temetés a budapesti „Rákoskeresztúr” zsidó temetőben zajlott. Részt vettek a szertartáson: a követség helyi dolgozói, az izraeli személyzet és családjaik. Rabbiként Scheiber S. professzor, a Rabbiképző igazgatója funkcionált, a budapesti főkántor is (ott volt).[34]

Külön említésre méltó Scheiber rabbi gyászbeszéde, amely bátor és őszinte volt. Az elesetteket mártíroknak nevezte, akik nemzeti küldetésük teljesítése közben haltak meg, ezenkívül hangsúlyozta gyilkosaik kegyetlenségét. A szertartás egészében a mártírtemetés jellegét viselte.

Ezennel küldöm Scheiber professzor beszédének másolatát – ivrit fordításban. Azért, hogy ez a beszéd tanúságként megmaradjon arról, hogy 1955-ben Magyarországon volt egy bátor ember, aki ki merte mondani, amit érzett és ami a szívében volt.

(Novák Attila fordítása)

Jegyzetek

[1] Az anyag a Központi Cionista Archivumban található. Jelzete: CZA S61/63-3t. Itt köszönöm meg Naftali Deutsch (Mitzpe Yeriho, Izrael) segítségét, aki a dokumentumokra felhívta figyelmemet.

[2] https://www.geni.com/people/Lajos-Freud/6000000103004016993

(2024.január 16-i letöltés.)

[3] https://www.geni.com/people/Gabor-Gabi-Freud/6000000103149155900

(2024.január 16-i letöltés.)

[4] https://www.geni.com/people/Vera-Veronika-Freud/6000000103004153931

(2024.január 16-i letöltés.)

[5] Fazekas Pál (Izraelben Arje Kaddar) Nagyváradon szletett 1912-ben és 2002-ben halt meg Izraelben. Komoly zsidó és cionista szervezeti múlttal rendelkezett. 1950 és 1956 között a budapesti izraeli követség munkatársa, a külképviseléet hivatalos közleményét szerkeszti. Lásd: http://ungerska.se/index.php?option=com_content&view=article&id=275:izraeli-magyar-lexikon&catid=67:izrael&Itemid=102. Ezenkívül: https://izraelinfo.com/2020/06/20/egy-elet-a-cionizmus-szolgalataban/

[6] Feljegyzés. Budapest, 1953.ápr.4. és 5.     Tárgy: Steiner Júlia  sk. írott vallomása. In: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) Vizsgálati dosszié. Steiner Júlia és társai. V-111 724.

[7] Az egyezmény szerint ebből ezer fő családegyesítés kapcsán mehet ki, kétezer fő 65 év feletti kivándorló, 40 fő a vezető cionisták és 60 fő a családtagjaikból kerülhet ki. Ezeket az utóbbi helyeket pártalapon osztották fel. A kivándorlók – elvben – 5000 forintot vihettek magukkal. 1952 augusztusáig a 3100-ból már 2800 fő Izraelben volt.

[8] 1953.március 17-én, amkor Steinert Freudra és „Forbáthra” hallgatták ki, megjegyezte, hogy tisztviselőként dolgozik a követségen. – Kihallgatási terv. Budapest, 1953. március 17.     Tárgy: Steiner Júlia 23.kihallgatása. In: ÁBTL Vizsgálati dosszié. Steiner Júlia és társai. V-111 724.

[9] Tárgy: Englander Tibor 1. kihallgatása. Feljegyzés. Budapest, 1953. január 31-én. In: ÁBTL V-108606_1. Vizsgálati dosszié: Englander Tibor Társai.

[10] Budapest, 1953.március 16-i jelentés. Osztrák határ irányában. In: Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) XIX-B-10. HOP 1953 év. 2. doboz. I/3 Tárgykör. 97. Folyószám. A jelentést  Perge Mihály áv.hadnagy és Szalva János az ÁVH Határőrség Törzsparancsnoka írták alá (utóbbi s.k.).

[11] A budapesti Freund család tragédiája a magyar-osztrák határon. In: Új Kelet 1953. augusztus 10. 3.

[12] Freud Lajos és Gábor temetkezési karton. 117/A. Lásd: BZSH Chevra Kadisa kartonjai.

[13] Biztosan temetésről volt szó, bár Scheiber exhumálásról ír, de az valószínű, hogy még Csornán történt meg.

[14] Sírhely: 1/C-7-1. Lásd:  BZSH Chevra Kadisa kartonjai.

[15] Éppen Scheiber Sándor publikált erről a szokásról – halála előtt – nagyon értékes cikket. Asztalból koporsó. Egy zsidó szokás történetéhez. Folklór és tárgytörténet I-III. Budapest, MIOK. 348-357.

[16] Állítólag 2006-ban. Lásd: https://www.geni.com/people/Vera-Veronika-Freud/6000000103004153931 (2023. január 16-i letöltés.)

[17] Komoróczy Géza: Scheiber Sándor magyar-zsidó történelme. In: Scheiber Sándor emlékezete. Budapest, 2013, Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium. 151-165.

[18] Történelem és monda találkozása a Szefira-napok Lág bá-Omér jelentésében és szokásaiban. 1-7. Savuot 5706. Hechaluc Nesefanyag 3. Hechaluc kiadás. Budapest, 1946.

[19] Az 1947-es év harmadik negyedévéven október 27-én Zsidóság és katolicizmus címmel tartott előadást. In: Moshe Sharett Israel Labour Party Archives (Beit Berl, Izrael) 101/47.

[20]  A Szentföld a középkori zsidóság tudatában. In: Salamon Mihály: A zsidó állam. Budapest, Általános Cionista Blokk, 1948.28-35.

[21] https://or-zse.hu/hirdetes/meronelhunyt2014.htm

[22] Nehemia Aloni judaisztika professzor (1906-1983) 1954-ben Budapesten járt. Élményeit megírta a könyvében, mely számos utazásáról szól. A kötet magyar vonatkozásait a Szombat folyóirat két részletben közölte.

A könyv bibliográfiai adatai: Nehemia Aloni: Mózes tanítónk kézirata. Útinaplók a héber kéziratok felfedezéséhez vezető utazásról. 1992, Jeruzsálem Reuven Mas Kiadó. (Héberül)

(Ktav jad sel mose rabenu. Jomanei masza legiluj kitve jad ivriim. Jerusalajim, Hocaat Reuven Mas, 1992.)

https://www.szombat.org/tortenelem/nehemia-aloni-mozes-urunk-kezirata-magyarorszagi-utinaplo-1954-bol-i-resz-1352774032https://www.szombat.org/archivum/nehemia-aloni-mozes-urunk-kezirata-ii-1352774033

[23] Hídvégi Máté: Scheiber Sándor (1913-1985). In: Scheiber Sándor munkásságának bibliográfiája. Szerkesztette Hídvégi Máté. OR-ZSE Budapest, 2013. 50-90.

[24] 58-59. In: uo.

[25] Ez a fajta éledező bátorság a felekezeti zsidóságban az egész időszakban érezhető volt. 1955. június 12-én ugyanabban a temetőben avatták fel az ÁVH által megkínzott és szabadulása után nem sokkal elhúnyt Domonkos Miksa sírkövét. Rosenblum Manó körzeti rabbi heszped-jében nem fukarkodott az áttételes kritikával: „méltatta a volt főtitkár érdemeit, párhuzamot vonva – héber neve Mordecháj volt – a bibliai Mordecháj és az ő cselekedetei között, mondván, hogy ő is Mordechájként küzdött a Hámánok ellen…” In: Új Élet 1955.július 4. (Hírek).

[26] Köszönöm Hídvégi Máténak, hogy rendelkezésemre bocsájtotta az eredeti dokumentumot, mely a Scheiber-hagyatékban található. A szöveg (minden bizonnyal) az exhumálás utáni temetésen hangzott el. Véleményem szerint Scheiber a címadással is jelezni akarta, hogy (több szempontból) sem szokványos temetésről van szó.

[27] Mózes 3 22: 28: „Ökröt vagy juhot, azt meg fiát ne vágjátok le egy napon.” (Bernstein Béla fordítása) Kifejezetten az áldozati állatokra vonatkozó rendelkezésekről van szó.

[28] „Bocsásd el az anyát és a fiakat elveheted, hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy.” Mózes 5 22, 7 (Bernstein Béla fordítása.)

[29] Ez inkább  Szanhedrin 45a:13-ban olvasható: אמר רב נחמן אמר רבה בר אבוה אמר קרא (ויקרא יט, יח) ואהבת לרעך כמוך ברור לו מיתה יפה אי הכי ליגבהיה טפי משום דמינוול. „Rabbi Nachman azt mondja Rabba Bar Avuh nevében. Azt mondja, hogy „szeresd felebarátodat mint tenmagad”(Leviticus 19:18),  ez azt tanítja, hogy [még egy elítélt ember is] megérdemli a kegyes halált…”

[30]דהאי שופרא בלי עפרא Avoda Zara 20a:10 (a talmudi traktátus neve). Itt Scheiber Sándor – amellett, hogy a talmudi helyet jól adta meg –kicsit variált. A בעפרא  és בארעא szövegvariánsok itt és a párhuzamos Berakhot-helyen.

[31] Scheiber Sándor édesanyját (aki a paksi főrabbinak, Adler Sándornak volt a lánya) a saját szeme láttára lőtték meg a nyilasok az Üvegházban 1944.december 31-én. A cionisták még beszállították mentővel a Wesselényi utcai ideiglenes zsidó szükségkórházba, de életét már nem lehetett megmenteni.

[32] Ez Scheiber Sándor magánimája. Az eredetiben a szöveg kipontozva szerepel.

[33] Itt téved a jelentés, a temetés – Scheber Sándor főrabbi és a Chevra Kadisa adatlapja szerint egyaránt – 1955. január 26-án volt.

[34] Valószínűleg Ábrahámsohn Manó (1886–1960) főkántorról van szó.