Martin Gilbert: Igazak Magyarországon 3.

Írta: Martin Gilbert - Rovat: Történelem

Martin Gilbert[1] brit történész egy egész könyvet[2] szentelt a vészkorszak idején üldözötteket mentő igaz embereknek. Az alábbiakban a Magyarországgal foglalkozó fejezet harmadik részét közöljük.

Az írás első része itt, második része itt olvasható.

 

Egyes civilek különféle eszközökkel igyekeztek segíteni. Mikulai Gusztáv, aki zsidó nőt vett feleségül, s a háború előtt megalapította az első női zenekart Magyarországon, hamis papírokat és búvóhelyet szerzett számos üldözött részére, családokat csempészett ki a gyűjtőtáborokból, segítségével néhányan még a transzportból is meg tudtak szökni. Legalább 80 embert, közötte sok gyereket mentett meg.

Rácz Vilmos 1908-ban

Rácz Vilmos, aki a magyar atlétikai válogatott tagja az 1908-es londoni[3] olimpián, majd harcolt az első világháborúban, budai házának pincéjében 16 zsidót bújtatott. Egyikük, egy egykori humorista, több mint fél évet töltött a rejtekhelyen. Amikor végül kimerészkedett, hogy átkeljen a Duna túlsó oldalára, a Lánchídon lőtték agyon. Négy másik embernek Rácz vidéki birtokán adott menedéket.[4] Szabó Oszkár, a magyar légierő egyik szökevénye 48 haszid zsidó életét mentette meg azzal, hogy elbújtatta őket, és hamis személyi okmányokat szerzett menyasszonya és családtagjai számára.[5] Tonelli Sándor orvos 40 zsidót helyezett el egy budapesti kórház elhagyott épületének alagsorában a német megszállás alatt, ahol személyzete több tagjával együtt élelmezte őket, gondoskodott az ismétlődő razziák elkerüléséről, végül hamis papírokkal sikerült a nemzetközi gettó oltalmába helyezni őket.[6]

1944. október 26-án, alig két héttel azután, hogy a nyilaskeresztesek átveszik a hatalmat, az újonnan kinevezett védelmi miniszter hozzájárult, hogy Eichmann kérésére zsidókat németországi kényszermunkára hurcoljanak. Egy hét alatt 25 ezer férfit és 12 ezer nőt tereltek össze. Nagy részüket gyalog indították útnak nyugatra, az osztrák határ felé. Több mint 100 mérföldet kellett megtenniük. Október 28-án, miközben a razziák folytak, a nyilasok elfogták Kálló Ferenc katolikus papot, aki hamis keresztleveleket adott a zsidóknak. Hajnalban kivégezték.

Kálló Ferenc esperes, reverendában és katonai egyenruhában

Az újjáéledő náci fenyegetettség és az ausztriai deportálásokkal szembeni védekezés lehetőségeit kereső Angelo Rotta engedélyt kapott a Vatikántól, hogy az átkeresztelkedőknek menlevelet adjon. Rotta utasította munkatársait, hogy legyenek felettébb elnézőek a hitelesítés során, s végül több mint 15 ezer menlevelet osztottak ki. Határozottan felszólította a többi egyház képviselőit, hogy segítsenek „zsidó testvéreinken”.[7] Titkárát, Baránszky Tibort a menetoszlopokhoz küldte azzal, hogy annyi hamis dokumentumot juttasson el a foglyokhoz, amennyi csak lehetséges.[8]

Angelo Rotta

A Szálasi-rezsim erőszakos antiszemitizmusa a magyar hivatalosságok körében sem talált osztatlan elismerésre. 1944. november 4-én Solymossy János, Budapest rendőrkapitányának közbenjárása mentette meg egy zsidó öregotthon 90 lakóját a nyilas mészárlástól.[9] November 8-án azonban az elfogottak első néhány ezres csapata napi 30 kilométeres hajszolt menetelésbe kezdett a nyugati határ felé. Egy nappal később a nyilasok városszerte 10 ezer zsidót ejtettek foglyul, s egy külvárosi téglagyárba zsúfolták őket, élelem és tüzelőanyag nélkül. Az „Igazak” kitüntetést elnyert svájci történész, Meir Wagner így ír: „Miután sokan rendelkeztek menlevéllel, Carl és Gertrud Lutz többször is elhajtott a téglagyárhoz, hogy elérje a szabadon bocsátásukat. Gertrud órákig rostokolt a fagyban, mialatt a papírokat ellenőrizték, kitartóan követelve mentességük elismerését.[10] A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának képviselői, a svéd követség munkatársai és a magyar hadsereg számos tisztje megfordult a téglagyárban, s mindenféle dokumentumra hivatkozva próbálták legalább néhány fogoly szabadságát kieszközölni. A kormány november 15-én létrehozta a „nagy gettót” („zárt gettónak” is nevezték) a régi zsidónegyed központjában, aminek létszáma ekkor a 60 ezerhez közelít. További 30 ezren költöztek a „nemzetközi gettóba”, ők azok, akik valamiféle diplomáciai védettséget tudtak igazolni, s ennek köszönhetően a Vöröskereszt, valamint a svéd, a svájci, a spanyol, a portugál és a vatikáni képviseletek fennhatósága alá vont bérházak falai között meghúzhatták magukat.

Friedrich Born

Franz Bischof, a svájci alkonzul, 30 zsidót bújtatott.[11] A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának budapesti ügyvivője, Friedrich Born, sikerrel járt közbe 500 zsidó gyerek szabadon bocsátása érdekében, akiket a szervezet által biztosított védelem ellenére erőszakkal hurcoltak a „nagy gettóba”. Born és munkatársai összesen 11-15 ezer embert mentettek meg. Born kezdetben genovai feljebbvalóitól bírálatot kapott, amiért mentési erőfeszítései során átlépi hatáskörét, a vádak alól azután a háború végeztével a szervezet belső vizsgálata tisztázta.[12]

A református „Jó Pásztor Misszió” vezetőjeként, Bornnal és a Vöröskereszttel karöltve dolgozott Sztehló Gábor evangélikus lelkész, aki élete kockáztatásával 905 zsidó gyereket és 635 felnőttet rejtett el az egyháza rendelkezése alatt álló mintegy 30 különféle otthonban. A háború előtt a Misszió leginkább zsidó gyerekek lutheránus hitre térítésével foglalkozott, de amikor az embermentés kérdése felmerült, habozás nélkül lemondott róla.

Paul Friedlander (Fóti Pál) egyike volt azoknak, akiket Horváth Kálmán százados munkásszázada mentett meg az auschwitzi rémálomtól. 1944 novemberében, 18 évesen, hamis papírokkal tartott Budapestre. „Szerencsém volt, nem igazoltatott senki. Jártam az utcákat, még egy moziba is beültem. Ha rám esteledett, behúzódtam egy kapualjba, vagy pincébe aludni. Hallottam, hogy nyilasok bandái hurcolják el a zsidókat és a Dunába lövik őket. Egyik éjjel a Dohány utcai zsinagóga egyik mellékszárnyában aludtam, ott találkoztam először Sztehló Gábor tiszteletes nevével, aki zsidó gyerekeknek segített menedéket találni. Felkerestem budai irodáját, de késő délután volt, s egy kövér portás állta utamat. Hangosan vitatkozni kezdtünk, amikor egy elegáns, ősz hajú, de még fiatal ember lépett ki az ajtón. Sztehló volt az, aki mosolyogva terelt beljebb a szobájába. Alig ocsúdtam fel a meglepetésből, mondtam neki, hogy zsidó vagyok, ő pedig megígérte, hogy egy gyerekotthonban talál helyet a számomra.” Sztehló adott neki egy vöröskeresztes igazolást, hogy futárként a szervezet alkalmazásában áll. Így jutott Friedlander egy budai hegyekben megbúvó gyermekotthon falai közé.[13]

Sztehlo Gábor

Egy másik fiú, aki ekkor 11 éves volt, így emlékezett a lelkész felügyelte otthonban zajló életre: „Olvastuk a Bibliát és minden este imádkoztunk. Sztehló meg sem próbált áttéríteni bennünket, de azt tudta, hogy az istenbe vetett hit nélkül aligha van esélyünk túljutni az elhagyatottság és a rettegés élményein. Vallásos meggyőződését egyszerűen és természetesen osztotta meg velünk. Sosem tértem át a keresztény hitre, de a mai  napig mélységes hálával gondolok a lelki vigaszra, amit nyújtani tudott, s ami oly nagy szerepet játszott mindannyiunk túlélésében azokban a rettenetes időkben. Sok otthont átkutattak a nyilasok, s magát Sztehlót is többször kihallgatták a kerületi parancsnokságon.”[14]

Vermes Gábor, aki szintén Sztehlónak köszönhetően talált menedéket, úgy emlékezett, hogy „a lelkész jobban tartott a nyilasoktól, mint a Wehrmachttól. Gondja volt rá, hogy jó kapcsolatot ápoljon néhány német tiszttel, mert úgy gondolta, adott esetben ezzel védelmet biztosíthat a rejtőzködők számára. Megesett, hogy az ismerős tisztek lejöttek a pincébe, s a gyerekek német dalokat énekeltek nekik. A háború után Sztehló elárulta nekem, egyikük pontosan tudta, hogy kik vagyunk, de nem törődött vele. Pokoli szerencsénk volt, hogy kilétünkre ő jött rá, és nem egy közismerten szadista SS-tiszt, aki egy időben szintén gyakran megfordult nálunk.”[15]

Peleg Dávid, Sztehló másik patronáltja, ezt írja: „A családunk egyik barátja egy evangélikus templomban működő gondozási központban dolgozott, ami a Vöröskereszt védelme alatt állt. Az intézményt egy csodálatos lelkész vezette. Névleg keresztény menekültként kerültem hozzájuk. A hamis papírokat a lelkésztől kaptam. Két hete lehettem ott, amikor a helyet egy bombázás során találat érte, és el kellett hagynunk a templomot. A németek ragaszkodtak az evakuáláshoz. Hová mehettünk volna a háború kellős közepén? Ezúttal is ugyanaz a nagyszerű ember segített ki a bajból, amikor fogott minket, 33 zsidó gyereket, és hamis papírokkal a lakása pincéjében rejtett el, saját családjával egyetemben.”[16]

Koren Emil idősebb korában

Mások mellett Sztehlót két lutheránus lelkésztársa segítette: Bereczky Albert, akinek szolgálati helye a nemzetközi gettó északi csücskének szomszédságában lévő templom volt, és Koren Emil, a budai Várnegyed templomának lelkipásztora, akinél a mentést szervező Sztehló sokat tartózkodott.[17]

[1] Sir Martin Gilbert  (1936 – 2015) a 20. századi angol történetírás legendás alakja, Winston Churchill hivatalos életrajzírója, a két világháború és a Holocaust szakértője. Történészi munkásságáért, valamint politikai és diplomáciai tanácsadóként tett szolgálatainak elismeréseként 1995-ben lovaggá ütötték. 88 könyvet írt, eddig 24 nyelvre fordították le. Magyarul két műve jelent meg: Martin Gilbert: Zsidó történelmi atlasz, Gondolat, 1991, illetve: Izrael története, Pannonica Kiadó, Budapest, 2001.

[2] Fordításunk a szerző Righteous című könyvének Magyarországról szóló fejezete. (Martin Gilbert: Righteous, Henry Holt and Co., Doubleday, 2002, 381–405).

A téma teljesebb feldolgozásához lásd.: Frojimovics Kinga – Molnár Judit (szerk.): A Világ Igazai Magyarországon a második világháború alatt, Balassi Kiadó/Jad Vasem, 2009 (a fordító).

[3] Az 1912-es stockholmi olimpián is részt vett (a fordító).

[4] Anna Porter (Rácz Vilmos unokája): The Storyteller: Memory, Secrets, Magic, and Lies, 187–194.

[5] United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Worksheet 05820.

[6] Desmond Brown: „Israel honours two Toronto war heroes” (Két torontói háborús hős izraeli kitüntetése), National Post, 9 February 1999. A Kanadában élő Tonelli ekkor 85 éves volt. A másik díjazott Jan Schoumans.

[7] „Portrait of Monsignor Angelo Rotta” (Angelo Rotta portréja), United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Worksheet 45669, idézi Eric Saul: „Vízum az életbe” Kiállítás, 2000 február

[8] Sara Reuvenitől származó információ, aki a Yad Vashem Intézet Igazak a Népek Között magyarországi részlegét vezeti (fájl 7690).

[9] Valójában Solymossy János a rendőrség politikai osztályának nyomozója volt, akit 1944 november közepén neveztek ki „a zsidók összeköltözésére kirendelt miniszteri biztossá”. Budapest főparancsnokának tisztségét kicsit később és csak néhány napig (december 15-24-ike között) töltötte be. Lásd.: Karsai Elek – Karsai László (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen: Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez IV., Balassi Kiadó, Budapest, 2014 (a fordító).

[10] Meir Wagner: The Righteous of Switzerland, 181.

[11] „Portrait of Franz Bischof” (Franz Bischof portréja), United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Worksheet 45660, idézi Eric Saul: „Vízum az életbe” Kiállítás, 2000 február

[12] „Portrait of Friedrich Born” (Friedrich Born portréja), United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Worksheet 45659, idézi Eric Saul: „Vízum az életbe” Kiállítás, 2000 február

[13] Pál Fóti (Paul Friedlander): „The Survivor«s Tale: 50 Years Ago the Holocaust Reached Hungary”, AJR Information, April 1994.

[14] Kézirat, amit David Peleg egyik barátja juttatott el a szerzőhöz 2001. szeptember 1-jén.

[15] „Gábor Vermes” – Vermes Gábor feljegyzése a szerző számára, 2002 március 8.

[16] Davig Peleg levele a Yad Vashemhez (beérkezett: 1971, május 18), Yad Vashem Righteous Among the Nations Archive, file 722.

[17] Yad Vashem Righteous Among the Nations Archive, file 722.

 

támogatás