Martin Gilbert: Igazak Magyarországon 2.

Írta: Martin Gilbert - Rovat: Történelem

Martin Gilbert brit történész egy egész könyvet szentelt a vészkorszak idején üldözötteket mentő igaz embereknek. Az alábbiakban a Magyarországgal foglalkozó fejezet második részét közöljük. Az első rész itt olvasható.

Rudolf Vrba (eredeti nevén Walter Rosenberg)

De az elszántsággal és eszközökkel bíró emberek minden bátorsága csak a vidéki zsidóság elenyésző töredékét menthette meg. Az ország szinte teljes megtisztítása után Eichmann és a SS figyelme a főváros felé fordult. Eichmann úgy tervezte, hogy július második hetében megkezdi a pesti zsidók deportálását, s a mintegy 150 ezres népesség elpusztításával felteszi magyarországi munkájára a koronát. De már a tervezés és előkészületek során akadtak a nem zsidó népesség köréből olyanok, akik hajlandók voltak kockázatot vállalni azért, hogy a transzportok gyors indítását megakadályozzák. Június 21-én a Belügyminisztérium megrója Budapest keresztény papságát és más egyházi vezetőit, amiért a magyar zsidók auschwitzi tömeggyilkosságáról keringő hírek nyomán hamis keresztleveleket állítanak ki, ám ez inkább csak fokozta az ellenállást és a mentési erőfeszítéseket.

Angel Sanz Briz

Négy zsidó férfinek sikerült megszökni Auschwitzból.[1] Beszámolójuk június 26-án került napvilágra, s bombaként robbant a Szövetséges és a semleges országok körében. A haláltáborból kicsempészett jelentésből egyértelműen kiderült, hogy az elmúlt két évben érkezett deportáltakat meggyilkolták, s a Magyarországról elhurcolt emberek gázkamrában végzik. A zsidóság vezetői Budapesten semleges országok diplomatáihoz fordultak, s kérték, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozzák meg a deportálásokat a fővárosból. Válaszként Angel Sanz-Briz, spanyol diplomata és Carl Lutz, svájci alkonzul védettséget biztosító papírokat bocsátottak ki. Sanz-Briz 1898, a spanyol követség bélyegzőjével ellátott igazolást osztott szét,[2] Lutz pedig 7800 zsidót látott el dokumentummal, ami kimondta, hogy birtokosa a svájci kormány védelmét élvezi. A követségi papírok nagy része saját kézjegyét viselte.[3] A német nagykövetség június 29-én Berlinnek panaszkodott az igazolások miatt, de Maximiliam Jaeger, a svájci követség vezetője Lutz mögé állt, s teljes körű szabadsággal ruházta fel beosztottját a mentőakciók folytatását illetően.[4]

Karl Lutz

A másik hely, ahová a zsidók segítségért fordulhattak, a svéd követség volt. „Akik sejtették, mi vár rájuk, szabályosan ostromoltak bennünket. Könyörögtek, hogy mentsük meg őket”, emlékezett Per Anger követségi titkár. Ideiglenes útlevelet kapnak mindazok, akik rokoni, vagy üzleti kapcsolatban álltak az országgal. „Rövid idő leforgása alatt nem kevesebb, mint 700 iratot bocsátottunk ki. Ahogy híre futott, úgy nőtt a kérvényezők száma napról napra.” A Carl Ivar Danielsson vezette nagykövetség minden tagja „éjt nappallá téve dolgozott ezekben a hónapokban. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem bírjuk ellátni ezt a rengeteg pluszmunkát, a külügyminisztériumunkhoz fordultunk, hogy emeljék a személyzet létszámát. Még új kinevezés is született a mentési erőfeszítések irányítására. Ezt a pozíciót töltötte be Raoul Wallenberg. Wallenberg 1936-ban fél évet töltött Haifában a család tulajdonában álló bank egyik fiókjánál, ott került kapcsolatba a náci uralom elől menekülő zsidókkal. Svédországba visszatérve egy export-import cég igazgatója lett, ami felett egy magyar zsidó elnökölt.[5] Július 9-én kellett Magyarországra érkeznie.

Carl Ivar Danielsson

Noha az Auschwitzba induló magyar transzportok híre nemzetközi felzúdulást keltett, a főváros peremkerületeiből induló szerelvények száma nem csökkent. Július 4-én azonban Horthy – a Szövetségesek által nemrég felszabadított Vatikán, VI. Gusztáv Adolf svéd király és a nemzetközi Vöröskereszt tiltakozására hivatkozva – közölte Budapest rangidős SS-vezetőjével, Veesenmayerrel, hogy a deportálásnak véget kell vetni. A kormányzó, néhány lehallgatott rádióüzenet után, azzal is tisztában volt, hogy ellenkező esetben küszöbön áll Budapest kormányzati épületeinek bombázása.

Július 6-án mégis csaknem 2000 zsidót indítottak útnak Pécsről. A célállomás Auschwitz. Sztójay Döme miniszterelnök azonnal magához kérette az SS-generálist, és hangsúlyosan értésére adja, hogy a kormányzó azonnali hatállyal a transzportok leállításáról rendelkezett. Két nappal később azután a fővárosban maradt 150 ezer zsidó deportálását – amit Eichmann napokon belül megkezdett volna – felfüggesztették. Raoul Wallenberg másnap érkezett Budapestre, zsebében 630 magyar zsidó nevével, akiknek Svédország vízumot ajánlott fel.

Raoul Wallenberg

Wallenberg eljuttatja a védett személyek listáját a magyar kormányhoz, s ezzel szinte egy időben Carl Lutz is előállt a maga svájci listájával arról a 700 zsidóról, akiknek Palesztinába emigrálását a Brit kormány hivatalosan is jóváhagyta. A svájciaké azután tovább gyarapodott 800 főre, de Lutz itt nem akart megállni, ezért az új papírok számozását – a magyar hatóságok gyanakvását elkerülendő – egyessel kezdte újra. Az igazolások tulajdonosai részére svájci és svéd fennhatóság alatt álló, az országok diplomáciai emblémáival ellátott „védett házakat” állítottak fel.[6]

Eichmann SS-kommandói így dolguk végezetlen tértek vissza Németországba. De a fejek fölül nem hárult el a veszély, bármelyik zsidó továbbra is áldozatául eshetett a nyíltan antiszemita nyilaskeresztes-hungarista mozgalom brutális támadásainak. Hogy védelmet nyújtson, egy kereskedelmi irodaépületben, a Vadász utca 29 alatt álló „Üvegházban”, Lutz létrehozta a „Svájci Külföldi Érdekek Hivatalának Kivándorlási Osztályát”, ahol azután több száz üldözöttet vettek védelem alatt álló személyként hivatalos nyilvántartásba.[7]

Harald Feller

Az augusztus és a szeptember viszonylagos biztonságot hozott Budapestre, de ez hamar véget ért, ahogy a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt kerül hatalomra október 15-én. Eichmann és az SS azonnal visszatért Budapestre. A most már hivatalosan is felkent nyilaskeresztesek és a prédájától korábban megfosztott SS-kommandó közös vérszomjával szemben Wallenberg és Lutz minden erejével azon dolgozott, hogy a védett házak számát és befogadóképességét növelje. Más diplomaták is igyekeztek megtenni, ami tőlük telik. A svájci nagykövetség épületében lévő rezidenciáján Dr. Harald Feller sok zsidót elrejtett, közülük 14-et sikerült biztonságban Svájcba juttatnia (kettőt előbb ki kellett menteni a kistarcsai fogolytáborból).[8]A nyilaskeresztes terror elharapózásával Angel Sanz-Briz több épületet is kibérelt, amiben spanyol papírokkal ellátott zsidókat helyezett el. „Valamennyi házra kifüggesztettük németül és magyarul egyaránt, hogy a spanyol nagykövetséghez tartozó semleges övezet”, írja visszaemlékezéseiben. „S noha ez teljesen valószerűtlennek látszott, a nyilaskeresztesek ezt tiszteletben is tartották”.[9] Október 23-án, Sanz-Briz egy általa jól ismert és tisztelt olaszt, Giorgio Perlascát nevezte ki a spanyol védett házak élére.[10]

Carlos de Liz-Texeira Branquino

Portugália Budapestre helyezett ideiglenes ügyvivője, Carlos de Liz-Texeira Branquino engedélyt kapott kormányától 500 igazolás kiállítására olyan zsidók részére, akiknek rokona él Portugáliában, Brazíliában, vagy az ország bármelyik gyarmatán. Valójában több mint 800 dokumentumot írt alá, akiknek tulajdonosát azután a követség védett házaiban helyezték el.[11] A nyilaskeresztes vérengzés láttán Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti vezetője több mint 3000 menlevelet és 4000 munkáltatói igazolást állított ki zsidók részére, amivel a Vöröskereszt védett házaiban meghúzhatták magukat. Ez több mint 60, a zsidó közösség tulajdonában lévő intézményt ölelt fel, kutatóintézeteket, öregotthonokat, kórházakat. A Vöröskereszt jelével ellátott épületek további menedékként szolgáltak.[12] Mialatt a hungaristák zsidókra vadásznak a főváros utcáin, Angelo Rotta, a Vatikán magyarországi képviseletének vezetője létrehozta a több tucat modern bérházból álló nemzetközi gettót, ahová végül 25 ezer zsidót menekítettek. A házakat svájci, svéd, portugál, spanyol és vatikáni felségjelek védték.

Egyes egyházi személyek is megpróbáltak segíteni. Raile Jakab, a jezsuita tartomány korábbi főtitkára, a Pápai Nunciatúra Segítő Bizottságának elnöke közel 150 zsidót mentett meg.[13] Jánossy József, jezsuita szerzetes, a Szent Kereszt Egyesület elnökeként szervezte azoknak a mentését, akiket Raile Jakab látott el hamis keresztlevelekkel. Az egyesület egyik vezetője, Slachta Margit szerzett papírokat többek között a lengyel zsidóság egyik híres vallási vezetője, Aaron Rokeach, a belzi rabbi számára, akinek hét gyerekét és a teljes családját meggyilkolták Przemysl városában.[14]

Raile Jakab

Lévai Jenő történész átfogó képet rajzolt a budapesti keresztény szervezetek mentő akcióiról és az elképesztő kockázatról, amit vállaltak. A Mária Iskolatestvérek (maristák) Champagna Iskolájának szerzetesei legalább 100 zsidó gyereket iskoláztattak be 50 szülővel egyetemben. Egy magát rejtőzködő francia katonának kiadó SS-ügynök leleplezte őket, s egyik éjjel 40 gestapós tört rájuk, s hurcolta el a szülőket, a gyerekek nagy részét, s hat szerzetest velük együtt. A szerzeteseket hosszas kínzás után elengedték, a zsidókat lemészárolták. Csak azok menekültek meg, akiknek az éjszakai razzia során sikerült elrejtőzniük.

A Megváltó Nővéreinek pesti zárdájában 150 gyereket bújtattak, de a szomszédban tanyázó nyilaskeresztesek megtalálták és elhurcolták őket. 52 gyereket lőttek a Dunába.

A ferences nővérek több mint 100 zsidó gyereket és felnőttet fogadtak be. A zárdára rátörő nyilasok elől csupán öten menekültek meg, akiknek a felfordulásban sikerült a tetőn át kereket oldani. A többieket elhurcolták és kivégezték.

A Jó Pásztor zárda 112 leányt fogadott be. Az épületet kétszer is átkutatták, ilyenkor a gyerekek a szomszédos házakban húzták meg magukat. A Szatmári Irgalmas Nővérek otthonában 20 zsidó bújt meg. A bérház lakói tudták, hogy az apácák menekülőket támogatnak, de nem adták fel őket. Mindannyian megmenekültek. A Sacré Coeur apácák rendházában 200 zsidó nő és gyerek élte túl az üldöztetést. A Karitász Központ Nyugdíjas Otthonában 11 zsidót rejtegettek. Az otthon vezetőjét a nyilasok letartóztatták, vallatták és fenyegették, de nem árulta el, kik az otthon lakói, akik így életben maradhattak. A Szűz Mária Társasága (Josephium) 60 gyereket és néhány felnőttet bújtatott a nyilasok Andrássy úti főhadiszállásának szomszédságában. Az Unió Eucharistica nővérek kis kórházat tartottak fenn, ahol ápoltként 20 zsidót rejtegettek. Egy rajtaütés során felfedezték és elhurcolták őket. A vezető nővért elvitték, bántalmazták, majd azzal engedték el, hogy ha még egyszer rajtakapják, helyben felkoncolják. Ekkor felkereste a társaság alapítóját, Pataky Arnold prelátust, aki saját, 4 szobás lakását bocsátotta rendelkezésre, ahol a nővér folytatta tevékenységét, s annyi menekülőt fogadott be, amennyit csak lehetett.[15]

Ara Jeretzian családjával 1956-ban

Ara Jeretzian, egy Budapesten élő örmény orvos[16] egy magánházban klinikát rendezett be, ahol 40 zsidó orvost, családtagjaikat és másokat, hozzávetőleg összesen 400 embert foglalkoztatott, illetve bújtatott. Gondoskodott az ellátásukról, saját vagyonát mozgósítva gyógyszereket és hamis dokumentumokat szerzett. Az üldözöttek mentését titkára, Nagy László segítette, akiről ezt írják: ”Könnyűszerrel lerázhatott volna magáról minden kockázatot és felelősséget, miután fizikai fogyatékosságban szenvedett. Önfeláldozó munkáját ellenszolgáltatás nélkül végezte.”[17]

Ocskay László százados egy munkásszázad parancsnokaként legalább 1500 embert mentett meg azzal, hogy fővárosi táborhelyén besorozta, bújtatta és élelmezte őket. A védelme alatt álló zsidók kétharmada nőkből és gyerekekből állt. A háború végeztével több tucat menekült igazolta, hogy életét Ocskaynak köszönheti. A parancsnok emberei részt vettek a Vöröskereszt munkájában, zsidókat rejtegető árvaházakat és gyerekotthonokat láttak el élelemmel és gyógyszerrel. Ocskay saját pincéje is búvóhelyként működött.[18] Egy alkalommal, amikor tudomására jutott, hogy nyilaskeresztesek készülnek a gondjaira bízott nőkre támadni, riasztotta egy német barátját, bizonyos Webert, aki a Waffen-SS egyik különítményével szétzavarta őket.[19]  Dan Danieli (korábban Faludi Dénes), a Yad Vashem központhoz írt, Ocskay Igazak-díját szorgalmazó levelében ezt mondja: „A családom és én túléltük; a munkásszázad tagjainak ezer más hozzátartozójával együtt; hozzátartozókkal, akiknek semmilyen körülmények között sem tartózkodhattak volna a zászlóalj táborhelyén. Az életünket mind Ocskaynak köszönhetjük.”[20]

Az első rész itt olvasható

[1] A szökés részletes krónikájához lásd: Rudolf Vrba – Alan Bestic: 44070: The Conspiracy of the Twentieth Century, Star and Cross Publishing House, 1989. (a fordító)

[2] „Portrait of Angel Sanz-Briz” (Angel Sanz-Briz portréja) United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Workshhet 45684, idézi Eric Saul, „Vízum az életbe” Kiállítás, 2000 február.

[3] Yad Vashem Righteous Among the nations, fájl 46.

[4] „Portrait of Maximiliam Jaeger” (Maximiliam Jáger portréja) United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Worksheet 45654, idézi Eric Saul „Vízum az életbe” Kiállítás prospektusa, 2000 november.

[5] Mordacai Paldiel: The Path of the Righteous, 320.

[6] Randolph Braham: The Politics of Genocide, volume 2, 788-789.

[7] Lutz-dokumentumok, Yad Vashem archive, fájl 46.

[8] Portrait of Dr. Harald Feller (Dr. Harald Feller portréja), United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Worksheet 45652, idézi Eric Saul, „Víza az életbe” Kiállítás, 2000 február.

[9] Yad Vashem Righteous Among the Nations Archive, fájl 121.

[10] Ernie Meyer: „Italian Wallenberg” to be Honoured for Saving Jews (Zsidók mentéséért tüntetik ki az „olasz Wallenberget”), Jerusalem Post, 22 September 1989.

[11] Portrait of Carlos de Liz-Texeira Branquino (Carlos de Liz-Texeira Branquino portréja), United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archive, Worksheet 45665, idézi Eric Saul „Vízum az életbe” Kiállítás, 2000 február

[12] Portrait of Friedrich Born (Friedrick Born portréja), United States Holocaust Memorial Museum, Photo Archives, Worksheet 45659, idézi Eric Saul „Vízum az életbe” Kiállítás, 2000 február

[13] Randolf Braham: The Politics of Genocide, volume 2, 1123.

[14] Jewish Budapest: Monuments, Rites, History, 344. (Frojimovics Kinga – Komoróczy Géza – Pusztai Viktória – Strbik Andre: A zsidó Budapest: Emlékek, szertartások, történelem, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest, 1995)

[15] Eugene Levai: Black Book on the Martyrdom of Hungarian Jewry.

[16] Valójában Jeretzian kereskedő volt, aki az általa alapított és fenntartott kórházat igazgatta (a fordító).

[17] Yad Vashem Righteous Among the Nations Archive, fájl 2002 (Jeretzian), 2002a (Nagy).

[18] Dan Danieli: Captain Ocskay, A Righteous Man

[19] Mordecai Paldiel 1997. szeptember 1-jén kelt levele Dan Danielihez. Yad Vashem Righteous Among the Nations Archive, fájl 7587.

[20] Mordecai Paldiel és Dan Danieli 1997 június-júliusi levélváltása. Yad Vashem Righteous Among the Nations Archive, fájl 7587.

 

Címkék:Budapest, embermentők, holokauszt, Igazak Magyarországon