Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban

Szita Szabolcs könyve a Noran Libro Kiadó gondozásában jelent meg, ebből közlünk részletet.

„A kerekeknek gurulniuk kell a győzelemért” 

A megtévesztő manőverekben gazdag tapasztalattal rendelkező Eichmann-kommandó tagjai a magyar zsidó tömegek áltatására a már előkészített deportálás tagadására azt híresztelték, hogy „mezőgazdasági munkára” szállítják az embereket. Sikerrel. Az álhírt sokan elhitték, hisz néhány évvel korábban a külföldi földmunka ezrek megélhetési forrása volt.

A DRB számára 1944-ben a vezérelvet a „Räder müssen rollen für den Sieg” („A kerekeknek gurulniuk kell a győzelemért”) jelentette. Az egyre romló helyzetben e jelszó jegyében kellett döntéseket hozni. A legfontosabb a katonai igények kielégítése, illetve a szezonális szállítások miatt túlzsúfolt vasútvonalakon a szükséges gördülőanyag biztosítása volt. A német pályaudvarokon a közönséget új „felvilágosító” feliratok fogadták: „Unnötige Reisen verlängern den Krieg” („A szükségtelen utazások meghosszabbítják a háborút.”)

A tömeges deportálás, a „nagy szállítási feladat” előkészületeiről szólva érdemes megjegyezni, hogy a németek a magyar vasútvonalak áteresztő kapacitásáról elegendő információval bírtak. Négy esztendővel korábban, vagyis már 1940 elején adatokat gyűjtöttek. (A MÁV-hoz a DRB főmegbízottat delegált. Apparátusának feladata a két vasút közötti összeköttetés biztosítása volt.)

Időközben, a Kállay-kormány idején a németek felismerték, hogy a magyar fél többször időhúzó, vonakodó magatartást tanúsít. A vasúttal összefüggő német kérések, különféle szállítási igények gyakran vagonhiányba, úgymond technikai akadályokba ütköztek. A magyar kifogásokat a németek rendre legyűrték. Jól fizetett, beépített embereikről az egyik magyar tárgyaló tisztviselő megállapította, hogy „olyan jól vannak informálva, mintha csak az államvasutak elnökének íróasztalánál ülnének”.[1]

A deportálási akció „Schema F” szerinti szállítási tervének alapvonalait Berlinben dolgozták ki. Az egyeztető konferencia arról határozott, hogy Magyarországról napi négy szerelvény indítása és továbbítása lehetséges. (Endre és Baky eredetileg nagyobb léptékben, hat vonattal számolt.) A konferencia a térség, a háborús helyzet realitásait mérlegelve döntött az igénybe vehető vagonok számáról, vasúti szaknyelven a „tengelyekről”.

Raul Hilberg kutatásai[2] szerint a szállítási tervet táblázatban állították össze. Ebben az indulási hely, a vonatok száma, a menetvonal, a menetidő és a célállomás megnevezése (mindez a titkosítás érdekében konkrét nap nélkül) szerepelt. A szerelvények mindenkor irányítási számot kaptak.

Novak SS-Hauptsturmführer húsz évvel későbbi vallomásában olvasható, hogy célállomásul főként Auschwitz-Birkenau jött számításba. Mellette ismeretlen okból megnevezték Bécset, Bergen-Belsent és Theresienstadtot. A táblázatból többek között a csendőrségtől kiküldött Lulay László százados és Novak is rendelkezett példánnyal. Az „áttelepítés” tervezésekor több útvonalat is számításba vettek. Alapvetően úgy, hogy a vonatok Magyarország keleti feléből Kassán, a nyugatiból Pozsonyon haladnak át.

Novak bemutatta Budapesten a szállítási tervet a vidéki deportálásban vezető szerepet betöltő Wisliceny Hauptsturmführernek, majd tovább „pontosította”. A Transportprogramm (szállítási terv) a kiindulási pályaudvar, a „berakodás”, az indulási idő, a célpályaudvar, valamint az érkezési idő meghatározásával egészült ki. Mindezt a legnagyobb titokban tartották.

A magyarországi deportálás alapos előkészítését, az előzetes mérlegelést a külügyminisztérium belföldi osztályvezetőjének, Ehrental von Thaddennek a pozsonyi német birodalmi követséghez intézett levele is bizonyítja. Május 5-én a lehetséges útvonalak összehasonlításával, latolgatásával[3] Berlinben arra jutottak, hogy katonai szempontból a szállítás Kelet-Magyarországról Lembergen át rendkívül nehéz lesz.

Budapest–Bécs irányában „a munkás áttelepítés” ugyancsak nem volt megfelelő, mert „a budapesti lakosság körében tetemes és nemkívánatos nyugtalanságot keltene”.[4] A Birodalmi Biztonsági Főhivatal úgy döntött, hogy a Kelet-Magyarországról indított vonatok ne Lembergen keresztül, hanem Szlovákián át közlekedjenek.[5]

Az eredeti utasítások szerint a külföldi zsidókat nem volt szabad deportálni, a gyűjtőtáborokból ki kellett őket emelni. (Az SS őket, rokonaikat „cserealapként”, extra bevételek elérésére tervezte felhasználni.) Endre László, ahol tudta, megszegte az utasítást. Helyszíni szemléin vagonba kényszerítette az elfogott külföldi útleveles zsidókat is.

Thadden feljegyzéséből tudjuk, hogy a magyar csendőrség kirendelt parancsnokai „szélsőséges buzgalmat tanúsítottak”. Az elrendelt kivételezést negligálva a szennyes, koszos tehervagonokba legtöbbször „feldobatták” az első világháborús, többszörösen kitüntetett magyar zsidó tiszteket is.[6] A tanácsos a csendőrökről hű életképet örökített meg. „Becsületükbe vágó kérdésnek tekintik, lehetőleg ne kelljen külföldieket jelenteniük.”

Ezzel szemben a fegyelmezett, „jól nevelt” németek az eredeti utasításhoz tartották magukat. A birodalmi követségről Adolf Hezingert[7] küldték ki, hogy a gyűjtőtáborokban, bevagonírozáskor szúrópróbaszerűen ellenőrizzen, a külföldi zsidók elkülönítését mindenütt rendelje el.[8]

Májusban Rudolf Höss SS-Obersturmbannführer visszatért Auschwitzba. Az Endlösung szempontjából kiemelt feladatot kapott: az SS birodalmi vezére, Heinrich Himmler a magyar zsidóakció – vagyis a magyar zsidók megsemmisítése – megbízottjának nevezte ki. (A parancsnokváltás a foglyok táborbeli ellenállási szervezkedésének leleplezésével, két addigi táborparancsnok leváltásával is összefüggött.)

Az előkészületek része volt, hogy megbízható partnere, Eichmann SS-Obersturmbannführer újra Auschwitzban járt. Szemléje során Birkenauban több hiányosságot talált. Ezek főként a megölt foglyok tetemeinek hamvasztását, a hamvasztó-berendezések közül az V-ös jelzésűt érintették (a gázzal megölt áldozatokat részben szabadtéri árkokban, a nyílt téren égették el). Eichmann észrevételezte Birkenau háromvágányos vasúti kapcsolatának sürgős kiépítésében tapasztalt késedelmet is.

Hösst pedig az új parancsnokok eligazítására, további képzésére is kötelezte. Az intézkedés Athur Liebenschel Obersturmbannführert, az Auschwitz I. addigi, 1943 novemberében kinevezett parancsnokát[9] váltó Richard Baer[10] Hauptsturmführert, és (azonos rendfokozattal) Josef Kramert[11] érintette. Baert (aki korábban Oswald Pohl első adjutánsa volt) május 11-én Auschwitz II. leváltott parancsnoka, Friedrich Hartjenstein Sturmbannführer[12] helyébe nevezték ki.

Höss befejeztette a belső rámpa (az SS szóhasználatában rakodó) kiépítését. A transzportok addig a kerítésen túlról, a vasúti vágánytól gyalogoltak be a táborba. Rendbe hozatta a négy vetkőzőhelyiséget, gázkamrát és égetőkemencéket magába foglaló krematóriumot. Alapos tervezést végzett, a várható túlterheléssel is számolt.[13] A tetemek megsemmisítéséhez újabb nagy égetőgödröket ásatott.

Közben belátta, hogy a terv túlfeszített, a „szállítmányok feldolgozása” a birkenaui berendezések meglévő méretei, kapacitása miatt nem teljesíthető. Megoldásért Budapestre utazott. Eichmannál igyekezett elérni a szerelvények számának mérséklését.

Szembesültek a valósággal: Birkenau kapacitása adott volt. Feszített ütem erőltetése, betartása nem volt lehetséges. A felek végső döntésként kezdetben egyik nap két auschwitzi vonat, másnap három beérkezését vették tervbe. A vasúti hatóságokkal – az első egyeztetés után – Magyarországról összesen 111 deportáló szerelvénnyel számoltak. A megvalósítás fedésként a Höss-akció nevet kapta.

1944 kora nyarán a legtöbb deportáló szerelvény Kassán át hagyta el az országot. A dr. Mikuláš Gaško készítette kassai listán (az első Nyíregyházáról május 14-én, az utolsó Rákoscsabáról július 20-án indult) 137 szerelvény szerepelt. Az ún. Glaser-listán[14] kilenccel több, összesen 146. Utóbbi vonatok a Bécshez közeli Strasshof a. d. Nordbahn–Wiener Neustadt–Breclav/Lundenburg–Přerov–Ostrava–Kattowitz–Auschwitz vonalon érkeztek Birkenauba.[15]

A gyors és eredményes megoldásért szükségből használaton kívüli, régi vasúti összeköttetést is igénybe vettek. Így szállítottak Kassára a Vác–Vácrátót–Galgamácsa–Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Hidasnémeti vonalon is.

Eichmann megszállottan dolgozott a zsidóság teljes és végleges megsemmisítésén.[16] Heinrich Himmler célja azonos volt, de a maga körében a harctéri veszteségek következményeként a birodalmi munkaerőigény kielégítésére, a haditermelés folytonos növelésére is kiemelt figyelmet fordított. A tömeges megsemmisítés adataira tekintve mégis a gyorsítás mellett döntött. A feszített terv szorgos, igyekvő kivitelezőjét a nagyüzemi gyilkolás sokat tapasztalt felügyelőjében, Höss Obersturmbannführerben látta.

Az addig példátlan tömegszállítás Magyarországról a kassai csendőrkerületben kezdődött. A „zsidóakciók” törzse Munkácsra települt. Május 11-én Eichmann nyolc tisztje (a német „tanácsadók”) 40 fővel, 10 gépkocsin a munkácsi rendőrkapitányságra érkezett. A deportálási törzset két SS-Hauptsturmführer, Wisliceny és Novak vezette. Személyi állományként öt alcsoportvezető, valamint nyolc SS-legény állt rendelkezésükre.[17] Ezekben a napokban a „zsidókomisszár” Eichmann is Munkácson járt. Intézkedéseiről közelebbi adat nem ismeretes.

Magyar részről a felhatalmazott irányítókat Ferenczy csendőr alezredes (összekötő tiszt), dr. Meggyesi Lajos királyi ügyész[18] és Koltay László detektívfelügyelő személyében határozták meg. (Területenként karhatalmi parancsnokot is kiküldtek.)

Érdemes a Berlinből május 17-én kelt, 109. számú külügyminisztériumi táviratra figyelmet fordítani. A megszállók rablóösztönét, nagy gyakorlatát bizonyítja. Veesenmayert a Führer nyilatkozatáról értesítették: „amennyiben a lakosság a zsidók elleni rendszabályokban segítségünkre lenne, mi talán ezeknek a zsidóvagyonból juttathatnánk. Ez aktivizálná a lakosság közreműködését”.[19]

A magyar kiszállítások részletes dokumentációja nem maradt fenn. Az erősen hiányos iratanyag feldolgozásakor a szlovákiai deportálás néhány szervezési intézkedését is felelevenítjük. A tehervonatokat Pozsonyban „David-transzport” jelzéssel tartották nyilván, a szállítást a Katonai Szállítási Parancsnokság bonyolította le. A szlovák miniszterelnökség elrendelte, hogy a vasút a szállítási költségeket hitelezze meg. A szlovák vasúti kocsik a „berakóállomástól” a végállomásig futottak, azonban Zwardonból, a Deutsche Reichsbahn első állomásáról a szlovák őrszemélyzet és a vasúti kísérők visszatértek. Csupán egy szlovák vasutas kísérhetett el minden vonatot a rendeltetési állomásig, ahonnan Zsolnára (Zilina) hozta vissza.

A David-transzportok (melyekre használták a DA-jelzést is) költségein felül a szlovák vasút felszámította a zsidók beszállításának költségét lakóhelyükről az indítóállomásig. Ez a summa az 1942. évi deportálás egész tartalma alatt 13 600 032 koronát tett ki, míg a David-szerelvényeké csupán 2 620 608 koronát.[20] A magyarországi és a szlovákiai deportálások abban is eltértek, hogy Szlovákiában fennmaradtak a „behívottak” – közel pontos – névsorai, miként a hírhedt szeredi táborból deportáltaké is.

Jegyzetek

[1] Szigorúan bizalmas! 155. Láner Kornélt, a MÁV elnökét – aki kiváló szakember, gépészmérnök, mozdonyszerkesztő volt − 1940 áprilisában nyugdíjazták. Hegyeshalomban a német Schenker szállítmányozási cég kirendeltsége is a magyar vasúti szállításokról, vagon- és szállítmánymennyiségekről gyűjtött információt. Az adatokat a magyar fél zsarolására a gazdasági tárgyalásokon használták fel.

[2] Raul Hilberg: Sonderzüge nach Auschwitz. Dumjahn, Mainz, 1981. 43, 57, 88−89.

[3] Használaton kívüli magyar vasútvonalak – szükség szerinti – igénybevételét is számításba vették.

[4] A budapesti „nyugtalanságtól” a deportálók valóban erősen tartottak. 1944 júniusában – Bólyai Mandl Márton bírósági vallomása szerint – egy kánikulai napon többen jelentették a Zsidó Tanácsnál, hogy „a Keleti pályaudvaron vagy 50–60 vagonban kiszállítandó zsidók vannak, ott rettenetes az ordítás, a sírás, mert vizet kérnek”. A nyugtalanság leküzdésére Bólyai ügyvéd (aki összekötő volt a Zsidó Tanács és a Hain Péter vezette ún. magyar Gestapo között) próbált vízzel ellátásra engedélyt kapni, de többen elutasították. Telefonálgatások után a kellemetlen ügyet végül Baky államtitkár zárta le röviden: „Ott dögöljenek meg mind egy rakásra.” Az Endre–Baky–Jaross per 302–303.

[5] The Destruction of Hungarian Jewry I. 343. A május 6-i berlini táviratból az is kiderül, hogy „közlekedéstechnikai okokból a Kelet-Szlovákia–Eperjes útvonalat kellett választani”. A Wilhelmstrasse 844.

[6] A deportálás kezdeteinél – magyar kikötés volt – az orvosokat, egészségügyi személyzetet különválasztották. (Például Nagykanizsán. Ezután Szombathelyen voltak őrizetben, az ottani gettó felszámolásakor deportálták őket.)

[7] Adolf Hezinger (1905-2001) német diplomata, 1933-tól az NSDAP tagja. 1944 februárjától a külügyminisztériumban zsidó ügyekkel foglalkozik, március 19-től augusztusig Budapesten az Eichmann-stáb tagja, megbízott referens Veesenmayer mellett.

[8] A Wilhelmstrasse 853.

[9] KL Lublin (Majdanek) és több munkatábor parancsnoka lett.

[10] Richard Baer (1911–1963) SS-Sturmbannführer 1944 májusa és 1945. január között Auschwitz I. parancsnoka.

[11] Josef Kramer (1906–1945) SS-Hautpsturmführer 1944. május 8-tól november 25-ig Auschwitz-Birkenau parancsnoka, majd KL Bergen-Belsenbe nevezték ki táborparancsnoknak. Az összeomlásig posztján maradt.

[12] KL Natzweiler (Franciaország) parancsnoki beosztásába helyezték.

[13] 1944 első négy hónapjában Birkenau terhelése (kihasználtsága) alig érte el az 50%-ot. A vonatok 25 ezernél kevesebb zsidó deportáltat szállítottak be.

[14] A Glaser-lista az auschwitzi táborrendszerben folyt tömeggyilkosság újabb bizonyítéka. Leo Glaser a Magyarországtól elszakított Nyitra (ma: Nitra, Szlovákia) városban született. Politikai okból került német őrizetbe. Hét évig raboskodott, köztük Párizs peremén, a hírhedt Drancy táborban. A negyvenéves ember fogsága 1942 októberétől Auschwitz–Birkenauban, a ruharaktárban folytatódott, (Bekleidungskammer)[14] kápó lett. Új posztján Glasernak módja nyílt (a szigorúan tiltott) feljegyzések készítésére, listák összeállítására. A történelemben páratlan bűntettért fő felelősnek Hitlert, a „nagy akcióért” Höss SS-Obersturmbannführert, Kramer SS-Hauptsturmführert, táborparancsnokot, és a „védőőrizetes” tábor parancsnokát, Schwarzhuber SS-Hauptsturmführert tartotta. Szerinte a legkegyetlenebb, bestiális gyilkos Otto Moll SS-Hauptsturmführer volt.

[15] Dr. Lang Tamás egyetemi docens, érsekújvári történész kutatási eredménye.

[16] Szorosan együttműködött Alois Brunnerrel (1912–2010). Az SS-Hauptsturmführer halálának időpontja bizonytalan. Számos országban a deportálás szorgos megvalósítója volt, 128 ezer zsidó halálát okozta. 1944-ben Magyarországon járt, részt vett 12 ezer ember bevagonírozásában. A háború után a fogságból sikerrel megszökött, elrejtőzött. 1954-ben Franciaországban halálra ítélték. Simon Wiesenthal: A gyilkosok közöttünk járnak. Politikai, Bukarest, 1970. 346.

[17] Veesenmayer május 16-i jelentésében a Kárpát-térségből és Erdélyből összesen 300 ezer „koncentrált” magyar zsidó szerepel. The Destruction of Hungarian Jewry II. 575.

[18] Dr. Meggyesi Lajos különleges feladatokkal felruházott királyi ügyész volt. Hatásköre 1942. július 9-étől az egész országra kiterjedt. Vagyoni ügyekben, a köztisztviselők által elkövetett visszaélések ügyében nyomozott.

[19] A Wilhelmstrasse 848.

[20] A szlovákiai zsidók üldözése 1939–1945 157.