Magyar Házak a Mea-Searimban

A Magyar Házak, ahogy a negyedet hívják, több szakaszban épült, és lakói is több szakaszban érkeztek. Az elsők a jeruzsálemi óvárosból települtek át, később a különböző alijákkal jöttek magyar nyelvterületről az első és különösen a második világháború után.

A Magyar Házakat a kezdetektől fogva a Szentföldre érkező olék befogadására és lakhelyének építették; különösen azóta, hogy az óvárost zsidó lakói az arab zavargások miatt elhagyták, a Magyar Házakban minden talpalatnyi helyre, még a raktárakba is beköltöztek, amíg megfelelő lakóhelyhez nem jutottak.

Ugyanez történt a második világháború utáni alijahullám idején, amikor sokan egyenesen a Magyar Házakba érkeztek, és hogy istenfélő zsidók között élhessenek, még a raktárakban vagy egyetlen szobában is meghúzódtak.

A negyed népessége változatos képet mutatott. Egymástól különböző, szinte elidegenedett emberek mégis jó, barátságos és nyugodt szomszédságban éltek. A házakat (a számot is jelölő) héber betűkkel látták el; ezek között a címek között a látogatók csak igen nehezen igazodtak el, hiába hallották a meggyőző magyarázatot: a házak úgy épültek, hogy folyamatos számsort adjanak ki. Csak százhúsz évvel az alapítás után készítettek a negyedről minden épületet jelölő térképeket, melyeken a könnyebb tájékozódást a különböző színek segítik.

 

Ungarische stetl

Stetl, kisváros a szó valódi értelmében, hiszen a Magyar Házakban mindenki mindenkit ismert és kedvelt. Ha ne adj’ isten valaki megbetegedett, rögtön mindenki a gyógyulásáért könyörgött, segédkezett az ápolásában, és gondoskodtak róla, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Ha pedig egy család ünnepelt – brit-mila, bar-micva, esküvő –, ünneplőbe öltöztek, velük együtt ünnepeltek, bőséges lakomával örvendeztették meg őket. Az alkalomnak megfelelő ajándékokat vittek: színes ruhát az újszülöttnek, szent könyveket a „parancsolat fiának”, szép edényeket a szerencsés házasulónak.

Jaakov Gelbstein rabbinak, a Hevra Kadisa vezetőjének volt egy vidám társulata, esküvőről esküvőre jártak néhány önkéntes társukkal, és szórakoztatták a vőlegényt meg az örömapákat. A rabbi hosszú, különböző módon kettéválasztott szakállt viselt. Mások palackkal a fejükön táncoltak, és énekkel kísérték a mutatványt.

Amikor új család érkezett a Magyar Házak sikátoraiba, mindenki örömmel fogadta őket. Mézes házi süteményt küldtek nekik a gyerekekkel, vagy látogatással, mindenre kiterjedő beszélgetéssel tüntették ki őket.

Nahalat Cvi

A Hatam Szofer néven ismert pozsonyi rabbi tanítványai Izraelbe jöttek, hogy benépesítsék és építsék az országot.

A kiváló tanítványok többsége vallásos elkötelezettségből alijázott Jeruzsálembe, és nem is hagyta el többet a várost, a Falak Őrzői lettek a falon belül.

A Falak Őrzői közösség hozta létre a Magyar Házakat, noha a negyed alapítását nem mindennapi adottságokkal megáldott magánemberek sürgették, ezért alapításától fogva különlegesnek számított: a többi városnegyedet az „ügyért bolonduló”, közügyekben tevékeny magánemberek kezdeményezték, a Magyar Házak születésénél egy megfelelő, szükség esetén növelhető pénzalappal rendelkező, szervezett testület bábáskodott.

A Falak Őrzői akkoriban a legnagyobb és leggazdagabb közösség volt. Tagjai körében, ahogy más közösségekben is, megszületett az igény arra, hogy évről évre egy bizonyos összeget telekvásárlásra, szegények számára épülő házakra áldozzanak. A Falak Őrzői elsőként követte ezt a gyakorlatot, példájukra más közösségek is építkeztek a szegények számára.

A Habazeleth című lapban alapítása évében (1891) jelentek meg a következő sorok:

“Városunkat az a megtiszteltetés érte, hogy Jichak Cvi Razersdorfer rabbi a szent város és lakói látogatására érkezett. A filantróp rabbi ismert városunk lakói és különösen a magyar közösség körében nagylelkű adományáról a szentföldi szegények javára, alapítványából a szülőföldjéről származó Talmud-tudósokat, a vilnai segélypénztárt és a szombatfogadást segíti, […] támogatja a szegényeknek épülő házakat, harmincezer frankért mintegy tizenkétezer ama területű földet vásárolt a Mea-Searimmal szemben. Az ötvenkét részre osztott területből tíz részre házakat és zsinagógát épít saját költségén, a házakban háromévenként cserélődnek a szegény lakók. A fennmaradó telkeket apránként fizetve a Magyar Házak szegényei vásárolhatják meg. Bárcsak a szent városba látogató más filantróp testvéreink is látnák, és maguk is hozzá hasonlóan sokaknak segítenének!”

Úgy hírlik, Jichak Cvi Razersdorfer mesterénél, Joszef Haim Sonnenfeld rabbinál szállt meg, és minden bizonnyal a rabbi irányította figyelmét a tervek megvalósítása felé.

1897-ben építette Smuel Szofer rabbi és Mose Gerson Stadler rabbi a haszidizmus ellenzőinek zsinagógáját. A zsinagóga mellett Gerson rabbi néhány lakást alakított ki friss házasoknak, esküvőjük napján azzal a feltétellel adták át nekik, hogy mivel őket elkerülte a gyermekáldás, gyerekeiket róla és feleségéről nevezik el. Benjamin Löwe rabbi is adományozott néhány lakást azzal a kikötéssel, hogy neve után a lakók első fiukat Benjaminnak, első lányukat pedig felesége után Hadaszának hívják. A lakások bejárata fölött márványtáblát helyeztek el a következő felirattal: „Jeruzsálem, a szent város lakói szeretetének és odaadásának emlékére, mert ’kövei kedvesek szolgáidnak’. A Magasságos irgalmából felépítettünk három lakást a szegény, istenfélő, tanulásban elmélyedő Tóra-bölcsek számára, 1895-ben […], a poroszországi Deutsch Krone [Wałcz] lakói.”

 

Jichak Cvi nagysága

A filantróp rabbi lelki nagyságáról és bőkezűségéről legendák szólnak majd. Amikor megfordult a szerencséje, és elvesztette minden vagyonát, megkérdezték Sonnenfeld rabbit, miként lehetséges, hogy ezt a nagylelkű, igaz embert ilyen igazságtalanság érje, hiszen tudnivaló, hogy az adakozás gazdaggá tesz, így válaszolt: „Egyetlen bűnt találtam Jichak Cviben – túl sokat adakozott.”

Miután Razersdorfer elvesztette a vagyonát, ismét a Szentföldre látogatott. A Falak Őrzői elhatározták, hogy visszaadják neki az első tíz ház felépítésére költött összeget, hogy segítsenek neki egyenesbe jönni. A rabbi beleegyezett, hogy visszaadják neki a pénzt, a közösség vezetősége pedig minden követ megmozgatott, hogy összegyűjtse a teljes összeget. Razersdorfer rabbi elismerte a pénz átvételét, és szívből szóló köszönetet mondott a közösség vezetőinek, hogy mindent megtettek, és a segítségére siettek.

A lakások első listájába (1903) 64 numerust jegyeztek be, 1906-ra a számuk 113-ra emelkedett, és az utolsó, 1941-es New York-i lista szerint 302 lakás került a közösség tulajdonába a negyed bővítésére szánt megfelelő területtel együtt.

Az adakozók között a magyarországi ultraortodoxia minden ága képviselte magát, férfiak és nők, és néhányan Ausztriából, Németországból is. A közösségek rabbijuk-tanítójuk nevében adakoztak, egész családok Erec-Izrael javára örökítették vagyonukat, a kisvárosokban társaságok alakultak a házak építésére.

Kiemelkedik közülük a jómódú családból való Scheindel asszony, Hindel Perles lánya a burgenlandi Boldogasszonyból, aki „vagyonából, mellyel Urunk megajándékozta”, tizenöt házat építtetett, és mikvét a haszidok zsinagógája alatt. Scheindel később a budapesti ortodox közösség vezetőjéhez, a Talmud-tudós Freudiger Mózeshez ment férjhez, aki akkoriban kapott óbudai előnévvel nemesi rangot.

A Magyar Házak negyed alapítása

Körülbelül 1840-ig működött Jeruzsálemben a Közös Bizottság, amely a város minden – askenázi és szefárd – lakóját közösen képviselte. Zsidók csak az óvárosban éltek. A bizottság segélyalapot tartott fenn, amelyből a házasodókat, szülő nőket, özvegyeket és Talmud-tudósokat segítették, kit-kit rászorultsága szerint.

1840-től a Közös Bizottság származási országok szerint kezdett szétszakadni. A történelmi Magyarországról származók is kiváltak, és kimagasló rabbijaik – közülük a legjelentősebb Ktav Szofer, Hatam Szofer elsőszülött fia – útmutatása szerint létrehozták a Falak Őrzőit.

Legfőbb feladatuk az volt, hogy szállást nyújtsanak a magyar nyelvterületről érkezőknek az óváros menedékhelyein.

1890-ben Jeruzsálembe látogatott Razersdorfer rabbi a belgiumi Antwerpenből, Joszef Haim Sonnenfeld rabbi jóbarátja a pozsonyi jesivából. Razersdorfer Jeruzsálem lakói javára kívánt adakozni. Mivel az óváros már túlzsúfolt volt, és lakói nélkülöztek, Sonnenfeld azt javasolta, vásároljon telket a városfalon kívül, és építsen házakat a Falak Őrzői számára.

A Magyar Házak leendő területének első tizenkétezer ama nagyságú telkét 1891 áprilisában vásárolták meg huszonkilencezer frankért.

A felépülő házakba tíz lakást terveztek minden emeletre. Először a földszint készült el minden épületben, hogy a nyitott sivatagi területet lezárják, és védelmet biztosítsanak a betolakodók és a vadállatok ellen.

A házak változatos stílusban épültek, tervezőik minden bizonnyal különböző országokból származtak: törökök, angolok, egyiptomiak. Erről tanúskodik a tervezés fontos stiláris eleme, az ablak- és ajtónyílások sokfélesége: íves, szögletes, kiugró és süllyesztett.

Minden épület mellett kialakítottak egy víztárolót az ivóvíz számára, és egy eső- és szennyvízgyűjtőt is.

A lakásokban nem volt mellékhelyiség, áram és folyó víz. Az illemhely az épületekhez tartozó udvarok végében volt. A lakásokban egy huszonöt négyzetméteres belső, egy tizenöt négyzetméteres külső szoba és egy kis konyha volt, összesen negyven-negyvenöt négyzetméter. Az épületek kelet–nyugati irányban épültek, minden lakás délre nézett, a nappali órák nagy részében napot, természetes fényt kapott, takarékoskodhattak a fűtéssel is.

 

A lakónegyed hat év alatt épült fel.

Lakói csak magyar nyelvterületről alijázók lehettek, akik között minden évben néhány héttel az iszlám naptár első hónapja előtt sorsolással osztották el a lakásokat. Mindenki három évig lakhatott a lakásokban jelképes lakbérért – a befolyt összegből azoknak a lakbérét támogatták, akik nem jutottak lakáshoz a Magyar Házakban.

Szabályzat írta elő, hogy a bérlők kötelessége a takarítás, a szemét összegyűjtése, a szennyvízgyűjtők tisztán tartása, a sátrak lebontása szukot után.

1948-ban kezdődött a vízvezeték-hálózat kiépítése és a folyó víz használata. Az áramot is bevezették, illemhelyeket alakítottak ki. De nem volt hozzá hely, ezért kívülről toldották a lakásokhoz. Ezzel elvesztek az arányok, az egész negyed elveszítette méltóságos formáját – és mindez csupán helyszűke miatt.

A lakónegyed közösségi szolgáltatásához tartozott két zsinagóga (askenázi és szefárd), üzletek, orvosi rendelő, egy közösen használt kemence, ivó- és szennyvíztárolók.

 

Drei Zeilen

– avagy három sor, három hosszú házsor a negyed délkeleti részén. Házak és padlások, boltíves ablakok, hidak fönt és alagsorok lent, íves lépcsőfeljárók, udvarok és vöröses kőpadlóval borított oszlopcsarnokok, ahol réges-régen és ma is hajlott hátú, jámbor alakok róják útjukat – a régi Jeruzsálemből maradtak itt.

Amikor két szomszéd beszélgetett, a többi lakó fültanú volt, vagy csendre intett. Lépcső vezet az első lakáshoz, és egy hasonló az utolsóhoz. Az épület hosszában végigfut a ganghoz hasonló nyitott folyosó a lakások bejárata előtt, a végén a lépcső a következő épületre nyíló átjáróhoz vezet.

A hosszú folyosón áthaladni olyan, mint belépni egy alagútba. Látszik ugyan a fény az alagút végén, de a levegőt áthatja a fertőtlenítőszer és a petróleum szaga, mert az illemhelyeket nem csatornázták. A várakozók sora időnként végighúzódott az egész folyosón a lakások bejárata előtt.

A Drei Zeilen nyugati részét Cvia barakkjának nevezték, semmi más nem volt ezen a területen – ma a Toldot Aharon intézményei állnak ott.

Az első sorban lakott Jehiel Friedman, aki feleségével együtt mágiával foglalkozott, és ólmot öntött szemmel verés ellen. Udvarukban kenyérmaradékot gyűjtöttek addig, amíg a szukot előtti héten a Cvia barakkja mellett összegyűlt zsákokat a Jeruzsálem felé vezető út mentén egy mosav tyúktenyészetébe szállították.

A szomszédos lakásban élt Amram Blau, a mellette levőben pedig az anyja. Mose Blau, akár esett, akár fújt, mindennap eljött, hogy anyja hogylétéről érdeklődjék. Amram felesége, Hinda asszony vőlegényeknek varrt kaftánokat, és különösen az ünnepek közeledtével alig győzte a munkát.

Eliazar Klein különösen népszerű volt, a távközlésnél dolgozott. Sokan keresték fel, és kérték, sürgesse a telefon iránti kérelmüket, a telefonvonalak beszerelését.

Közeli barátság és megértés alakult ki az emeleten lakó Jesaja Scheinberger rabbi és a földszinti Zalman Sonnenfeld rabbi között, akik minden kérdést hangosan megvitattak. Éles eszükkel és nem kevésbé éles nyelvükkel nemegyszer megnevettették az egész szomszédságot. Zalman Sonnenfeldnek irodája volt a Spitzer utcában. Csak neki volt otthon kávédarálója és telefonja, amikor kávét kért otthonról, csak tárcsáznia kellett.

A Drei Zeilen házai lakóépületek voltak, de néhány lakás napközben üzlethelyiséggé alakult, bár ezek sem voltak nagyobbak a többinél. Az üzlet a szobák előtti hallba került, a belső szoba egy része pedig raktár lett.

Eljakum Weissenstern feleségének, Haia Kohnének a vegyesboltja sokféle árut kínált, csoda, hogy minden befért a hallba: a közszükségleti cikkek, a hering és olykor a petróleum is.

Mikor Haia Kohne felhagyott a kereskedéssel, szomszédja, Jedidia Lock folytatta. Aztán ő is bezárta az otthon működő boltot, és a Klein testvérek szódapalackozó üzemében kezdett dolgozni a Haneviim utcában, közel a Muszrara (Morasa) negyedhez. A peszah előtti hónapokban pedig a Waxelstein maceszsütödében maceszsütő mesternek bizonyult.

Naftali szeletelt halvát árult, és petróleumot is kimért. Egyszer valaki egy szelet halvát kért, és Naftali épp petróleumot töltött egy palackba, de készségesen szolgálta ki a vevőt a petróleumszagú halvával.

A középső sor utolsó lakásában lakott Base, s mikor visszaadta lelkét teremtőjének, még ki sem vitték a lakásból, máris kollégiumnak foglalták le a lakást a jesivanövendékek.

Smuel Zanwill Spitzer rabbi, Chije David Spitzer Halevi rabbi fia Pozsonyban született, és Jeruzsálemben hunyt el 1951. március 26-án. A Falak Őrzői elöljárója volt. Évtizedeken keresztül szolgálta a közösséget anélkül, hogy ezért elismerést várt volna. A Hevra Kadisa és a Seare-Heszed segélypénztár, a Magyar Házak és a Niitin Házak vezetője volt – ezekkel a feladatokkal az áldott emlékű Joszef Haim Sonnenfeld rabbi bízta meg.

Zanwill rabbit a maga korában a jótékonykodás atyjaként ismerték Jeruzsálemben. Otthonából irányította az intézményeket és a jótékonykodást, olyan szűkösen és szerényen élt, hogy a csodájára jártak. Hatalmas vagyon fölött rendelkezett, de önmagának semmit sem juttatott; amikor meghalt, semmit sem hagyott hátra. Ósdi ruhái még a török időkből maradtak meg, lakása egyetlen bútordarabját, a különleges építésű faágyat nappal asztallá és székké alakították.

A Falak Őrzői elöljárójának legnehezebb feladata akkoriban a lakások háromévenként esedékes bérlőcseréje volt. A lakók kiköltöztetése természetesen mindig kellemetlen feladat, és a több száz bérlő között mindig akadtak elégedetlenek, akik nem riadtak vissza attól, hogy kiabáljanak és átkokat szórjanak rá az utcán. Ilyenkor Zanwill rabbi – mintegy tisztelete jeléül – megemelte a kalapját a kiabáló előtt, amikor elhallgatott, megrázta a kalapot, mintha csak kirázná belőle az átkokat.

Pinhasz David Klein rabbi, a közösség titkára

A Falak Őrzői irodáit az évek során elöljárók vezették, részt vettek az irányításban, a tanácskozásokban, a döntésekben. Mégis kétségtelen, hogy aki már kezdő tisztviselő korától, majd a ranglétrán fölfelé haladva pénztárosként és titkárként is mindent irányított, az a jó szemű és megértő Pinhasz David Klein rabbi volt.

Jó választás volt, a megfelelő ember került a megfelelő helyre, személye remek példája a tisztakezű és becsületes köztisztviselőnek. Bölcs és nagy tudású ember, aki egyszerre különböző dolgokkal is tudott foglalkozni. Megértette az egyszerű lakókat és az elöljárókat, a tanácskozások és a döntések során segítette őket.

Klein rabbi árva gyerek volt; számos fontos területen kitűnt képességeivel; egyenes, becsületes ember, emlékezőtehetsége fenomenális, erényes és végtelenül türelmes; kényszerítő körülmények miatt sem ment el az országból, és szent elhatározása volt, hogy hivatali feladatát egyetlen napra sem hagyja el. Hivatala volt a Magyar Házak közösségének éltetője; innen felügyelték a zsinagógákat és a Tóra-iskolákat, a tanulók sorsát különösen a szívén viselte, és mindig mindenkit meghallgatott, bárki legyen bármilyen panasszal.

Mint mondottuk, sokoldalú tehetség volt; előimádkozó, a különböző imarendek kiváló ismerője, erős hangján imája a magasba szállt. Ezt látták és hallották, és a függetlenségi háború harci zajában előimádkozónak hívták fel az ünnepi pótimákhoz. A különleges pillanat, a környezet és az emelvényen álló személy felejthetetlen hatású volt. A Magyar Házak öregjei azóta is emlékeznek, újra és újra felidézik a forró hangulatot, amikor másként imádkozott, mint élete során bármikor.

1972-ben Jeruzsálem díszpolgára címmel tüntették ki.

Héberből fordította Sebő Anna

 

Nyomtatott lapunk szeptemberi számában részleteket közöltünk a Szalai Anna által szerkesztett A Kárpát-medencétől a Földközi-tengerig. A magyar anyanyelvű izraeliek története c. antológiából.

A fenti írás is itt jelent meg.