Macron francia elnök nyitotta meg a Dreyfus Múzeumot

Írta: Szombat - Rovat: Történelem

Az emlékhely a Dreyfus-üggyel kapcsolatos dokumentumokat mutatja be. Az anyagot Émile Zola tíz év után ismét megnyitott villájában állították ki.

Alfred Dreyfus a francia hadsereg zsidó származású kapitánya volt, akit igazságtalanul vádoltak meg és ítéltek el kémkedésért és hazaárulásért. Az ügy hátterében a hadseregben és az igazságszolgáltatásban 1894-től eluralkodott antiszemitizmus húzódott meg. Dreyfust véglegesen csak 1906-ban rehabilitálták.

Emmanuel Macron a következőket mondta az avatáson: „Ne felejtsük el a múltat, mert arról szól, hogy a világ amiben élünk, hazánkkal, köztársaságunkkal együtt, nem vehető természetesnek… Amit ebben a múzeumban látnak, elválaszthatatlan nemzetünktől és a Francia Köztársaságtól: eszméink, nyelvünk és az igazság és igazságosság szeretetéről tanúskodik…Dreyfus sorsa különleges: a legrosszabbat szenvedte el: megaláztatást, elhallgattatást, magára hagyatottságot. Az ügyet nem felejthetjük el, nem hagyhatjuk, hogy hasonlók megismétlődhessenek.”

Az elnök Manuel Valls korábbi miniszterelnök és Haïm Korsia franciaországi főrabbi társaságában tekintette meg a múzeumot, amiben a Dreyfus-üggyel kapcsolatos több mint 500 dokumentumot állítottak ki. Köztük van a hírhedt hamis jelentés facsimiléje, aminek alapján vádat emeltek a kapitány ellen, valamint az Émile Zola írót és publicistát gúnyoló számos antiszemita plakát. Zola volt az, aki Félix Faure, akkori köztársasági elnöknek “J’accuse!” (Vádolok!) címmel küldött nyílt levelében hangoztatta, hogy Dreyfust igazságtalanul börtönözték be, és száműzték és hogy a hadsereg vezetői fedezték a téves ítélethez vezető hamisságokat.

Zola nyílt levele a L’Aurore c. napilap címoldalán jelent meg és vad vihart váltott ki. A kapitánynak 1899-ben adott kegyelmet a francia elnök, miután kiderült, hogy az ellene fölhozott vádak hamisak voltak, és végül a Semmítőszék mentette föl 1906-ban.

A múzeum a pompás Zola villa egyik szárnyában kapott helyet, amit az író 1878-ban vásárolt meg, és ahol számos művét írta. Tízéves felújítás után ismét fogadja a látogatókat.

Ejpress.org

 

Címkék:Alfred Dreyfus, Émile Zola, Emmannel Macron

[popup][/popup]