Löw Immánuel a börtönben

Írta: Hidvégi Máté - Rovat: Történelem

Löw Immánuel (1854–1944) korának egyik legnagyobb tudósa volt: nemzetközi hírű orientalista, művelődéstörténeti író, vallástudós és botanikus. Életpályája egybeesett a magyar zsidóság felemelkedésével, virágzásával és tragédiájával. Kéziratos hagyatéka máig jórészt feldolgozatlan.

Löw Immánuel Szegeden, 1898. február 6-án (Hidvégi-gyűjtemény)

E hiányt hivatott pótolni a Scolar Kiadó most induló sorozata, melynek célja feltárni és minél teljesebben közreadni az egyetemes műveltségű és érdeklődésű szegedi főrabbi hagyatékát. A sorozat első kötetét (Löw Immánuel válogatott művei – Virág és vallás ) Hidvégi Máté átfogó Löw-életrajza indítja és Ungvári Tamás tanulmánya zárja. Löw korszakos munkásságának jelentőségét olyan munkái is érzékeltetik, mint első zsinagógai prédikációja, emlékbeszédei, a hit és a tudomány kapcsolatát sűrítő tanulmányai vagy a szegedi Új zsinagóga fölszentelésekor mondott beszéde.

 

Részlet a könyv Hidvégi Máté: Löw Immánuel élete című fejezetéből:

1920. április 20-án este, egy nappal Pészach után, Löw családi körben megemlítette, hogy két holland újságíró járt nála, George Nypels, az amszterdami Allgemeen Handesblad és Alexander Hollósy, a Maasbode munkatársa, akikkel elbeszélgetett. Néhány nap múlva, április 23-án péntek délben Löw családjának mesélte, hogy tudomására hozták, hogy a budapesti Nemzeti Ujságban Hollósy cikket jelentetett meg a nála tett látogatásról. Elmondta, hogy a cikket a nemzetgyűlésen Bozsik Pál képviselő felolvasta, és annak tartalma a jelenlévők között roppant nagy felháborodást keltett. Délután Löw éppen a háza mögötti kis kertben foglalatoskodott, amikor megjelent Bottka Sándor szegedi rendőrfőkapitány és igen udvariasan megkérte, hogy kihallgatásra szíveskedjék vele menni a hivatalába. Felajánlotta Löwnek a konflisát, és azzal mentek. Löw Lipót utánuk szaladt a városházára, ahol a főkapitányság hivatala is volt. Apját nem találta. Bizonyára az ügyészségen lesznek – mondták Lipótnak.

A szegedi ügyészség a Széchenyi tér másik oldalán álló törvényszéki épület második emeletén volt. „Az út oda Balassa Ármin ügyvéd háza előtt vezetett el, kihez be is mentem” – emlékezett vissza Löw Lipót. „Balassáról a közvélemény azt tartotta, hogy egészen kiváló büntetőjogász. Egyben szerkesztője és tulajdonosa volt a Szeged és Vidéke politikai napilapnak és mint ilyen, még ebéd előtt értesült a kőnyomatos útján a nemzetgyűlésen lejátszódott eseményekről, miket az Édesapám iránti tiszteletből azonnal közölt is vele. Balassa tanácsára azonnal felmentünk az ügyészségre. Amint ide benyitottunk, ott láttam Papát a (helyettes) főügyész, Harsányi Elemér előtt állva.” A nemzetgyűlés aznap délelőtti vitájában Bozsik Pál plébános, Gyöngyös képviselője felolvasta a Nemzeti Ujság vezércikkét: – „Hogy a zsidóság jelenlegi vezetői milyen érzelmekkel viseltetnek a magyarság iránt, arra kommentár nélkül jónak látom itt előadni, mit mondott Löw Immánuel, Szeged főrabbija Magyarországról és a magyarokról egy hollandi hírlapíró előtt. A Nemzeti Ujságból olvasom föl ezt a jellegzetes nyilatkozatot.”

Botrány támadt. Közbekiáltások hangzottak el: „Még nincs letartóztatva?!”, „Fel kell akasztani!”. Ugron Gábor javaslatára a nemzetgyűlés indítványkönyvébe a következőket jegyezték be: „A Nemzeti Ujság 1920. április 23-i számában dr. Löw Immánuel szegedi főrabbinak egy állítólagos nyilatkozata jelent meg, melyet ő hollandi újságíróknak mondott volna. Mivel a főrabbi kijelentései a legsúlyosabban sértik az érzelmeket, amelyek magyar ember előtt szentek és mivel, ha e kijelentések valóban megtörténtek volna, a legsúlyosabb hazaárulással állanánk szemben, indítványozom, hogy a nemzetgyűlés utasítsa az igazságügyminisztert, hogy a kérdés felderítése iránt a szükséges lépéseket a legsürgősebben tegye meg és a nyilatkozat megtörténte esetén gondoskodjék a legsúlyosabb törvényes megtorlásról.”

Az ülésen Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök is felszólalt: „Az itt hallott adatok oly megdöbbentőek, ez a nyilatkozat olyan halmaza a gonoszságoknak és hitványságoknak, hogy a kormány egy pillanatig sem hallgathat. Kijelentem, hogy táviratilag intézkedem, a legsürgősebben meg fogom tenni a lépéseket a tényállás kiderítésére, mihelyst hivatalosan beigazolást nyer a nyilatkozat. Az egész kormány becsületével felelek érte, hogy a legszigorúbban fog az eljárás folyamatba tétetni.” Haller István közoktatásügyi miniszter kijelentette: „A képviselőházban már több beszédben alludáltak arra, hogy azok a hírek, amelyek külföldön Magyarország renoméját a legnagyobb mértékben rontják és amelyek nagyon megnehezítik a békedelegáció eredményes munkáját, innen Magyarországból származnak. Ez is volt a közérzés már hónapok óta. Bizonyítani azonban e feltételezésnek helyességét nagyon nehéz. De ilyen megnyilatkozások, aminőket ez a hollandi újságíró kapott, csakugyan megerősítik azt a közérzést, hogy a nemzet megrágalmazását nemcsak az elmenekült kommunisták folytatják szívós kitartással, hanem itthon is vannak cinkosaik. Kétségtelennek tartom, hogy a zsidóság maga is elítéli az effajta »információkat«. Éppen a zsidóság feladata kirostálni a maga köréből azokat, akik minduntalan újabb hasábokat dobnak arra a tűzre, amelynek lángja azután itt-ott ártatlanokat is meg szokott pörkölni.”

Löw hosszú ideig tartó kihallgatása alatt Lipót és Balassa az ügyészség folyosóján várakoztak. Egyszer csak megjelent Löw egy börtönőr és egy foglár között, akik a lépcsőhöz kísérték. Harsányi közölte Balassával és Löw Lipóttal, hogy Löwöt az 1919. évi 4039 sz. M.E. rendelet alapján letartóztatta. (A rendelet a Tanácsköztársaság érdekében elkövetett bűncselekményekről szólt.) Löwöt az ügyészség utolsó (harmadik) emeletén, a bádogtető alatti, fullasztóan meleg fogdába zárták. „Mikor az esti templomi istentisztelet előtt hazaértem – emlékezett vissza Löw Lipót –, a hívek nagy tömege ment a templomba a Korona utcán át. Már elterjedt, hogy papjukkal valami baj történt. A házunk kapujában ott állt Fuchs Vilmos, iskolánknak remekhangú kántortanítója. Nagy izgatottan rám szól: Hol a főrabbi úr?! Letartóztatták! felelem. Mire ő mintegy eszét vesztve torkonragad. Csak nehezen tudtam lecsillapítani.” A zsinagógai istentisztelet után a szegedi hitközség elnöke, Biedl Samu és Löw Lipót elmentek Wégman Ferenchez, az ügyvédi kamara akkori elnökéhez, hogy felkérjék az ügyvédi teendők ellátására. Wégmant elsősorban a honorárium érdekelte, nem az ügy. A család másnap közölte vele, nem kérik közreműködését.

Löw Immánuel a képen balra

Éjszaka pesti katonatisztek bezúzták a Löw-ház földszinti ablakait. Szombat reggel Löw kérésére az egyik börtönőr, aki őt mint rabbit ismerte, elment az Új zsinagógához megnézni, minden rendben van-e. Löw csak neki hitte el, hogy a templomának és híres kertjének az éjjel semmi baja nem esett. Balassa javaslatára, aki a délvidék egyik legkiválóbb kriminalistája volt, megkérték Baracs Marcel pesti ügyvédet, Löw Immánuel unokaöccsét nagybátyja ügyének intézésére. Baracs 1920-ban már legendás védőügyvéd, a Lipótvárosi Kaszinó elnöke és a Pesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese volt. A proletárdiktatúra idején sikerrel védte a fellázadt ludovikás hallgatókat. A per költségeit Krausz Simon bankár, filantróp, a család barátja fedezte. Baracs hétfőn Szegedre érkezett Löw Lóránt ügyvéd (Löw Immánuel unokaöccse) kíséretében. Löw Immánuellel való találkozásuk az ügyész jelenlétében zajlott. „Úgy látszik, ez hiányzott a biográfiámból” – szólt a főrabbi mosolyogva. Az első kihallgatás már megtörtént. Löw tagadta a neki tulajdonított kijelentéseket. Az ügyész megjegyzésére: „Ugyan, hogy állíthatja ezt?! Hiszen két tanú állítja ennek ellenkezőjét!” – a jegyzőkönyv szerint Löw ezt válaszolta: „Igen, két tanú, de zsurnaliszták!”

Letartóztatásának tényében a főrabbi politikai okot látott, s ezt Baracséknak – az ügyész távollétében – megmondta: Apponyinak a béketárgyalásokról küldött jelentéseiből tudjuk, hogy jóval nagyobb területeket kaphattunk volna, ha a fehérterror alatti vérengzések, zsidóüldözések nem történnek meg. Mikor Apponyi a tárgyalások során Magyarország térképének felmutatásával kívánta álláspontja helyességét bizonyítani, Clémenceau felkiáltott: „És hol fekszik Orgovány meg Izsák?!” A jelentésnek ezt a részletét Simonyi-Semadam miniszterelnök a nemzetgyűlés előtt felolvasta. A gyilkosoknak tehát bizonyítaniok kellett: a külföld által annyira védett magyarországi zsidóság valójában gonosz, és a nemzet ellensége. „Miután Kohn Sámuel pesti főrabbi március 11-én meghalt, rajtam kell bemutatni a magyarországi zsidóság gonoszságát” – mondta Löw Immánuel. Jegyzőkönyv rögzítette az alábbi kihallgatást is: Zombory János vizsgálóbíró – régi szegedi család tagja – lekísértette Löwöt a fogda alatti emeleten lévő hivatali szobájába, és ezzel kezdte: „Bocsánatot kérek, Főtisztelendő uram, hogy idefárasztottam, de az ügyésztől azt az utasítást kaptam, hogy kérdezném meg Öntől, hogy az ország mely részét mely antanthatalomnak mennyiért adta el?” „Van jobb dolga az antantnak, mint vidéki rabbinustól földet vásárolni!” – felelte Löw.

A Löw Immánuel elleni vádirat napok alatt elkészült. A szegedi királyi ügyész április 23-án telefonon megkereste a pesti vizsgálóbírót, hogy kezdje meg a holland újságírók tanúkihallgatását. Másnap – szombaton – megkezdték a kihallgatást és vasárnap befejezték. A két újságíró, Nypels és Hollósy a vádat megerősítették. Kihallgatták továbbá Huszár Károlyt, Sándor Pált, Vasek Ernőt, Szabolcsi Lajost, Kosztolányi Dezsőt és báró Szterényi Józsefet. A Nemzeti Ujságbeli cikket „kiszínezték a főrabbi rovására” – vallotta Kosztolányi, Nypelsre hivatkozva. A szegedi ügyészség vádat emelt Löw Immánuel ellen felségsértés bűntette, nyomtatvány útján elkövetett osztály, nemzetiség és hitfelekezet elleni gyűlöletre izgatás bűntette és Magyarország kormányzója ellen elkövetett sértés vétsége miatt, és egyúttal a vizsgálati fogságot is elrendelte. „Terhelt célja nyilvánvalóan az volt, hogy az általa elmondott és a kihallgatott tanúk vallomásában írtak a Hollandiában megjelenendő tekintélyesebb lapokban tanúk által közzététessenek és ezután annak tartalmát a Magyarországgal ma még hadban álló hatalmak népei elolvassák és ezen az alapon a velünk még hadilábon álló hatalmakat arra igyekezzék rábírni, hogy Magyarországnak úgy az ellenség által már megszállott, mint meg nem szállott területét a magyar szent koronától, Magyarországtól elszakítsák és a velünk szomszédos négy hatalom uralma alá juttassák.” Április 25-én délben Horthy háromnegyed órás kihallgatáson fogadta Nypelst és Hollósyt.

A Nemzeti Ujság már nemzetközi zsidó összeesküvést emlegetett: „A megszállott területek magyar zsidai, a Bécsben és Prágában meglapult ghettó-söpredék az árulásnak, a lelki hitványságnak és cinizmusnak régi hazájuk iránt annyi bizonyítékát szolgáltatták, hogy a naiv magyarság szemének fel kellett nyílnia s azt kellett gyanítania, hogy ez nem szórványos esetleg [sic!], hanem végigfertőzte a zsidóság nagy részét, amely a vörös uralom alatt elkövetett bűneinek tudatában iparkodik kifelé és befelé aláaknázni a konszolidáció és az újjáépítés folyamatát. Reb Immánuel felszólalása mögött ez a faji história reszket …” A lap szerint a Magyarország ellen irányuló nemzetközi cionista összeesküvés vezérei Löw és a bécsi főrabbi, Chajes. Szeged a Magyarország ellen való rágalmazás központja, Varsó „az új Lengyelország ellen acsarkodó zsidó patkányfészek”.

A bebörtönzött Löw kiszabadítása érdekében világméretű mozgalom indult. A letartóztatás utáni napokban a holland királynő táviratozott Horthynak, kérve a főrabbi szabadon bocsátását. Horthy válasza ennyi volt: Löw már otthon van. Diplomáciai úton az osztrák, holland és a német külügyminisztérium kérte Löw szabadon engedését, és közbenjárt érte az amerikai kormány is. Svájcból elsősorban keresztény orientalisták, egyetemi tanárok és a Nemzetközi Vöröskereszt elnöke táviratoztak Horthynak Löw érdekében.

Magyarország kormányzója válaszra sem méltatta őket. A szegedi görögkeleti szerb templom esperesplébánosa, a különben halk szavú Sevity Lázár, hívei előtt felkiáltott: „Ugyan mit is csinálnának velem, ha az újszegedi Tisza-parton nem lennének a szerb ütegek beásva és az ágyúk csöve a városra irányítva, ha ezzel a félisten Löwvel így bánnak el!” A Korona utcai öreg levélkihordó postás felkereste a Löw családot, mert tanúskodni akart „a főtisztelendő úr mellett”. Az ügyészség – heti egyszeri látogatásra szóló – belépési engedélyt adott Löw családjának, háziorvosának, Schreiber Fülöpnek és a hitközség elnökének, Biedl Samunak.

A fogoly olvasnivalót kért. Jókai-, Tömörkény- és Mikszáth-könyveket vitt a család. „Nem vihetők be! Nincsenek cenzúrázva!” – mondta az ügyész. Hetekkel később végül megengedték, hogy Löw a cellájában dolgozhasson. Elkészítette a Gustav Dalman evangélikus püspök által szerkesztett szótár második kiadásának jegyzetanyagát. (Az anyagot tartalmazó, ajánlva feladott boríték több mint két évig feküdt a szegedi postahivatalban.) Németre fordította és kibővítette fiatalkori munkáját, A csókot, amely az alábbi szerkesztőségi megjegyzéssel ellátva jelent meg: „Aus besonderen Gründen war der Verfasser nicht in der Lage, die zwelte Korrektur dieses Aufsatzes selbst zu lesene.” Fogva tartása alatt kezdte meg több évtizedes botanikai-művelődéstörténeti gyűjtőmunkája jegyzet- és cédulaanyagának kötetekbe rendezését. Végül ez lett élete főműve. A Die Flora der Juden, melyen „nem érződik a fogság doha”. „Ha vizsgálati fogságának tizenhárom hónapja nem kényszeríti hivatalos teendői szüneteltetésére, félévszázados tudományos adatgyűjtését aligha tudta volna tető alá hozni” – írta Scheiber Sándor, még Löw életében.

Fogsága idején írta meg önéletrajzát. „Éltem hivatásomnak, tudományomnak és családomnak. Távol állottam politikától, pártoktól, még kaszinóba sem léptem be. Nem valamely politikai párthoz csatlakoztam, hanem hazámhoz ragaszkodtam. Nem cseréltem fel mással, ámbár a külföld sokfelé hívott, búsás jövedelem és nagy városok igézete csalogatott. […] Itt maradtam hazámban. Jól esett, hogy Wekerle Karslbadban bátyámnak azt mondotta akkor, hogy tudta, hogy én nem hagyom el hazámat. Amikor ugyanakkor a protestáns és görögkeleti kartársakkal az új csanádi püspököt, Glattfelder Gyula dr. őméltóságát ünnepeltük, ő is barátságosan emlékezett meg elhatározásomról. Így öregedtem meg Szegeden a nemzeti érzület ápolásában. […] A magyar nép szeretetéből fakadt nálam a magyar néplélek minden nyilvánulásának szerető gondozása. Híres gyűjtőnk, a minap elhunyt Kálmány Lajos jól mondta ezt. Mikor már senkivel sem érintkezett, engem még felkeresett, ha valami új népmese-variánst, ballada-töredéket fedezett fel. Szalay József kerületi főkapitány úr, a mi bibliophilunk tanúja, hogy ott két felekezet papja egy nép szolgájának érezte magát …” Az ügyészségi fogdába az élelmet Löw unokahúga, Máy Ferencné Breitner Amália vitte naponta háromszor. Löw Immánuelt május elején az ügyészségi fogdából átszállították a Csillagbörtönbe, ahol korábban börtönlelkész volt. Az őrök mindvégig a személyét megillető tisztelettel viseltettek iránta, emlékeztek prédikációira. A börtönben Löw csak kenyeret és sajtot evett.

*

Löw Immánuel válogatott művei – Virág és vallás (Scolar Kiadó 2019, szerkesztette: Ungvári Tamás és Hidvégi Máté, 320 oldal, 4.999 Ft)

A könyv Löw Immánuel önálló kötetekbe foglalt, 2140 oldalt kitevő és napjainkra jórészt hozzáférhetetlen magyar nyelvű zsinagógai prédikációiból nyújt reprezentatív gyűjteményt, 1874-ben elmondott első zsinagógai beszédétől az év zsidó halottairól 1940-ben tartott emlékbeszédéig. Olvashatjuk Löw prédikációit édesapjáról és a magyar reformkor más jeles alakjairól, vagy berlini rabbiképzői mesteréről, és megemlítjük a botanika és teológia határterületét érintő beszédét, amelynek címe jelen kötetünk borítóján is szerepel. A könyvben találunk két nem prédikáció műfajú írást is Löwtől: a drágakövekről szóló gyönyörű kis tanulmányát és Ágai-szószedetét, amely a nyelvművelők számára napjainkban is örömteli meglepetést fog okozni. Hidvégi Máté Löw-életrajza, az ahhoz tartozó gazdag képmelléklet-tel, és Ungvári Tamásnak a második magyar nyelvújításról szóló tanulmánya, Löw Terézzel készült beszélgetésével méltóan foglalják keretbe Löw Immánuel írásait.

A Löw Heritage Alapítvány Löw Immánuel emlékének gondozására, életművének és hagyatékának megismertetésére jött létre a francia Antalis cég magyar leányvállalatának támogatásával és kezdeményezéséből. Az Alapítvány kuratóriumának, e könyv szerkesztői mellett, harmadik tagja Péter László szegedi irodalomtörténész professzor.

Március 24-én vasárnap 11.00 órától a BZSH-Mazsihisz székházában, a budapesti Goldmark teremben (Wesselényi u. 7.) lesz könyvbemutató esemény

Március 26-án kedden 17.00 órától a Szegedi Zsidó Hitközség székháza dísztermében (Szeged, Gutenberg u. 20.) mutatják be a könyvet.