Leo Amery, egy magyar zsidó fia a brit kormányban

1939. szeptember 2-án, a Lengyelország elleni német agresszió másodnapján a brit kormány még kereste a lehetőséget Hitler háborújának a leállítására. Chamberlain és külügyminisztere, Lord Halifax, egy új, müncheni jellegű konferenciára gondolt, lengyel terület feladását békéért.

Az Alsóházban Arthur Greenwood emelkedett szólásra, „a Munkáspárt nevében.” „Anglia nevében beszélj, Arthur!”, kiáltotta be a konzervatívok hátsó sorából a korábbi gyarmatügyi miniszter, Leo Amery. Churchill egykori iskolatársa, Hitler békítgetésének hangos ellenfele ezzel hozzájárult a másnapi hadüzenetet melletti döntéshez. Amikor fél évvel később Németország megtámadta Norvégiát és az angolok elégtelen katonai erővel próbálták megakadályozni a skandináv ország elfoglalását, május 7-én, a fiaskó alsóházi vitájában Amery méltán híres beszédben támadta Chamberlain erélytelen politikáját. A miniszterelnökre rámutatva beszédét az 1653-ban a Hosszú Parlamentet feloszlató Cromwellt idézve zárta: „You have sat too long for any good you have been doing. Depart, I say, and let us have done with you. In the name of God, go.” (Túl hosszú ideje ül itt ahhoz, hogy bármi jót tegyen. Távozzon, ajánlom, többé ne is lássuk. Isten nevében tűnjön el!)^[1] Chamberlain várt lemondásához még kellett Belgium és Hollandia három nappal későbbi megtámadása, de május 10-én este 6-kor már Churchill volt a miniszterelnök. Az új kormányban Amery lett az India-ügyi miniszter.

Ki volt ez a megalkuvást nem ismerő, a jelent jól értő és a múltat jól fölhasználó politikus?

Leopold Moritz Stennett Amery, írásaiban és a politikai életben közszereplőként Leo Amery (1873. november 22. – 1955. szeptember 16.) apja az indiai brit kormányzat tisztviselője volt, fia is Indiában született.^[2] Anyja az 1843-ban (több forrás tévesen 1841-et ad meg) Pesten született Saphir Erzsébet Johanna, a zsidó vallásból a skót ritusú református hitre tért neves Saphir család tagja.^[3] Erzsébet apja, Saphir Leopold (vagy Lipót) gyapjúkereskedő, fiatalon elhunyt, a családi legenda szerint a szabadságharc tisztjeként, vagy azt követően a törökországi emigrációban,^[4] vagy még 1845-ben. Tény viszont, hogy anyja, Marie Henriette Herzberg, férje halála után valahogyan Konstantinápolyba került és ott férjhez ment az ott katonaorvosként működő, ugyancsak protestáns hitre áttért magyar zsidó Johann Leitnerhez, aki bátyjával, a később neves orientalista Gottlieb William Leitnerrel együtt adoptálta.^[5]

Szülei Angliába költözése után Leopold Moritz, immár Leo Maurice, Winston Churchill iskolatársa volt Harrow-ban, ahol kitűnt kimagasló fizikai és szellemi képességeivel, díjak és ösztöndíjak sorát nyerte. Kiváló sportember, hegymászó és síző volt. Angol és magyar [!] anyanyelvén kívül a hindi, továbbá német, francia, olasz, török és bulgár nyelvet beszélte. Részt vett a búr háborúban és szerkesztette, jórészt megírta annak történetét hét kötetben. Foglalkozott a vámpolitikával, szociális kérdésekben a Munkáspárt megalakulásában fontos szerepet vivő Fábiánus Társasággal állt kapcsolatban. Mint a Brit Birodalom eltökélt hívét 1911-ben a rövidesen a Konzervatív Párthoz csatlakozó Liberális Unionista platformon Dél-Birmingham képviselőjévé választották, mandátumát egészen 1945-ig megőrizte. A világháború alatt – nyelvismerete révén, kapitányi rangban – hírszerzőként vett részt a balkáni hadműveletekben. 1916-ben David Lloyd George miniszterelnök parlamenti magántitkára lett.

Amery anyját mindig magyarnak tüntette föl, és így zsidó származását élete végéig titkolta. Ugyanakkor rokonszenvezett a cionizmussal, sőt ő írta a zsidó államot megalapozó 1917-es Balfour-deklaráció szövegét. Támogatta a háborúban a Ze’ev  (Vladimir) Jabotinsky által létrehozott és a közel-keleti hadszíntéren harcoló Zsidó Légiót.^[6] Származásán felül az a remény motiválta, hogy a Palesztinában létrehozott zsidó állam Britannia hálás szövetségese lesz, egyben pedig okafogyottá fogja tenni az európai antiszemitizmust.^[7] 1925-29-ben mint gyarmatügyi miniszter nagy mértékben hozzájárult a palesztinai brit mandátumterület gazdasági fejlődéséhez, egyúttal elősegítette a zsidó bevándorlást. Ugyanakkor sikerrel gátolta meg az arab és a zsidó közösség közötti konfliktusokat, amelyek utódai alatt rendkívül fölerősödtek.^[8]

Amery zsidó hátterét alaposan kikutató és bemutató tanulmányában Rubinstein tévesen állítja, hogy – ellentétben a zsidó ügyek iránti elkötelezettségével – Magyarország és annak problémái iránt nem mutatott érdeklődést. Az egyik legtekintélyesebb negyedéves folyóirat, az Edinburgh Review 1898-ban alapos, elemző ta­nulmányt közölt Ausztria-Magyarország belső problémáiról és perspektíváiról. A szerző – emlékiratai szerint is – Amery volt.^[9] „A magyarok li­beralizmusa nem egészen olyan, mint amilyennek azt Nyu­gat-Európával ők láttatni szeretnék, de rendelkeznek a va­lódi politikai tradíció és a jó politikai érzék fölbecsülhetetlen örökségével, ezért a nacionalista fanatikusokat leszámítva, mindenki csak sikerüket kívánja.” Amery szerint Ausztriában semmi sem történt a problémák megoldása érdekében, a liberálisok csődöt mondtak, a feudalizmus és a klerikalizmus erői egész Euró­pában itt a legerősebbek, Magyarország viszont Tisza Kálmán koncepciózus irányítása mellett egységes, modern országgá fejlődött. Időszerű ugyan egy sor belső reform, mégis ”az általános bizonytalanság közepette Magyarország képezi a legstabilabb elemet.” Még hallani fogunk ugyan a nemzetiségi kérdésről, de ”valószínűbb, hogy a jelenlegi magyarországi kormányt nem a nemzetiségi, hanem a társadalmi kérdések fogják veszélyeztetni, amennyiben nem szánja rá magát, hogy ezekkel az eddiginél komolyabban és figyelmesebben foglalkozzék.”

Amery a magyar Függetlenségi párttal szemben előny­ben részesítette ifj. Andrássy Gyula véleményét, aki az Ausztriával fönntartott kapcsolatban látta a formális függet­lenséggel szembeállított tényleges függetlenség garanciáját. A Monarchia fölbomlását csak egy általános európai háború idézheti elő, állapította meg a szerző, aki nem utalt magyar hátterére.^[10] Előrelátását bizonyítja az I. világháború alatt Közép-Európával kapcsolatos gondolkodása. 1917-18 fordulóján szerepe volt abban, hogy Lloyd George miniszterelnök titkos tárgyalások útján kedvező különbékét kínált az Osztrák-Magyar Monarchia számára.^[11] Wilson amerikai elnöknek a nemzeti önrendelkezésről meghirdetett elvét felületesnek és károsnak tartotta, helyette a nagyobb államok egyensúlyában látta a stabil nemzetközi viszonyok kulcsát. Ezért a Monarchia fölosztását szorgalmazó csoport, kiemelten pedig a Times külpolitikai szerkesztője, H. Wickham Steed, élesen támadta, mint aki az elfoglalt német gyarmatok megtartása ellenében kész Németországgal kompromisszumos békét kötni.^[12]

Röviddel a Monarchia 1918. októberi fegyverszüneti kérelme és összeomlása előtt, október 20-i dátummal Amery „The Austro-Hungarian Problem” címmel hosszú memorandumban fordult Balfour külügyminiszterhez, figyelmeztetve a felosztási politika veszélyeire, az új Balkán-félszigettel fenyegető kisállami rendezés megelőzése érdekében. „Ha Ausztria-Magyarország problémáját azon az alapon oldjuk meg, hogy győzelmünk révén kielégítjük barátaink ambícióit, ez az elrendezés elkerülhetetlenül a nyugtalanság és bizonytalanság légkörét fogja megteremteni, ami előbb vagy utóbb egy új háborúra vezet. […] Tartós stabilitást és jólétet legin­kább egy új Dunai Konföderáció létesítésével lehetne elérni. Ennek része lenne Német-Ausztria, Csehország, Magyaror­szág, Jugoszlávia, Románia és valószínűleg Bulgária is. […] Azoknak a gazdasági és katonai tényezőknek, amelyek a világ jelenlegi állapotában természetes egységgé kovácsolták ezt a térséget, hosszú távon győzniük kell a túlzó nacionalizmus fölött – legyen az német, magyar, szerb, bolgár, cseh -, ami e háború gyökere volt. […] Mindenesetre Közép-Európa különböző nemzetiségei úgy össze vannak keveredve, etnikai határaik annyira alkalmatlanok arra, hogy ténylegesen független szuverén államok határai legyenek, hogy számukra az egyetlen kielégítő és tartósan működőképes politika, ha egyesülnek egy nem-nemzeti szuperállamban. Ennek a szuperállamnak a létrejövetelét késleltethetjük, de meg nem akadályozhatjuk.” A memorandum először komoly figyelmet keltett a Foreign Office-ban, de a szakértők, elsősorban a politikai hírszerzés osztályon dolgozó lengyel-zsidó származású, de élesen lengyel-ellenes, friss brit állampolgár Lewis Namier, sikerrel semlegesítették Amery érveit.^[13]

A háború után Amery 1922-ben az Admiralitás Első Lordja, azaz tengerészeti miniszter lett, 1924-29-ben pedig gyarmatügyi miniszter. A Brit Birodalmat egy preferenciális vámrendszerrel kívánta erősebb egységbe tömöríteni, ez szembefordította régi barátjával, a szabadkereskedelem mellett elkötelezett Winston Churchillel. Az 1930-as évek második felében viszont ő is élesen ellenezte Neville Chamberlain megbékéltetési politikáját és – mint láttuk – jelentős szerepe volt abban, hogy 1940. május 10-én Churchill váltotta föl Chamberlaint a kormányfő posztján. Az új, koalíciós kormányban Indiáért és Burmáért felelős miniszter lett és a domíniumi, quasi független státus megadásával remélte Indiát a birodalmi keretek között tartani, szemben az Indiát az önkormányzatra még nem érettnek tartó kormányfővel. Az elmérgesedő zsidó-arab viszony nem tartozott Amery-hez, ő a kérdést másként kezelte volna.

Amery életének nagy tragédiája, hogy elsőszülött fia, John Amery (1912-1945) kezelhetetlen, apja ellen lázadó fiatal, Mussolini, majd Hitler csodálója lett. Nem tudni, hogy ismerte-e zsidó hátterét, éles kommunista-ellenessége antiszemitizmussal párosult. A háborúban a Vichy Franciaországban élve a németekkel kollaborálástól eljutotta ahhoz, hogy a német rádióban a német-brit béke mellett érvelt, és biztatta a brit hadifoglyokat, hogy lépjenek be egy Szovjetunió ellen harcoló önkéntes brit légióba. Ezért 1945 decemberében hazaárulás címén halálra ítélték és felakasztották. Apja ekkor hivatalos életrajzában a két fiúgyermek bejegyzést egyre változtatta.[14]

Halálakor Winston Churchill államférfinek, kitűnő írónak és nagy hazafinak nevezte.[15]

 

Jegyzetek

[1]  A.J.P. Taylor: English History, 1914-1945. Oxford: Clarendon Press, 1965. 452, 472-474; William Roger Louis: In the Name of God, Go!: Leo Amery and the British Empire in the Age of Churchill. New York: W.W. Norton, 1992.

[2]  L.S. Amery: My Political Life. I. England before the Storm 1896–1914. London: Hutchinson, 1953. 25-27. ; William Rubinstein: The Secret of Leo Amery. Historical Research, Vol. 73. No. 181. 175-193. Ld. még https://en.wikipedia.org/wiki/Leo_Amery

[3]  Saphir Izrael és családjára: http://www.izrael-immanuel.net/?p=3814. Saphir Izrael öccse volt Saphir Moritz, ld. Huszár Ágnes: Moritz Gottlieb Saphir. Egy elfeledett magyar zsidó író. Múlt és Jövő, 79. évf. (2018), 1.sz. 26-28. Saphir Izrael Dr. Duncan skót missziós lelkész hatására elfogadta, hogy Jézus Krisztus a megígért Messiás volt, és az 1840-es évek elején családjával együtt megkeresztelkedett. Adolf fia (Pest, 1831 – London, 1891) Angliában mint presbiteriánus lelkész és hittérítő működött, számos vallási tárgyú könyv szerzője.

[4]  Amery fia, Julian így tudta (ld. Rubinstein, id. mű 195.. de Bóna Gábornak a szabadságharc tisztikaráról kiadott könyveiben nem szerepel Saphir nevű tiszt.

[5]  Leitner Vilmos (Pest, 1840 – Bonn, 1899) a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt. https://hu.wikipedia.org/wiki/Leitner_Gottlieb_Vilmos.

[6]  Amery, id. mű. II. köt. 116-118.

[7]  Rubinstein, id. mű, 184-185.

[8]  Uo. 185-186.

[9]  Amery, id. mű, I. 84.

[10]  The internal crisis in Austria-Hungary. Edinburgh Review, July, 1898. 1-36. V.ö. Jeszenszky Géza: Az elveszett presztízs. Magyarország megítélésének megváltozása Nagy-Britanniában (1894-1918). Budapest: Fekete Sas Kiadó, 2020. 152-153.

[11]  Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria‒Magyarország felbomlasztásához. Századok, 153. évf. (2019) 1. sz. 19-25. és uő: Az elveszett presztízs... 379, 388-392.

[12]  Rubinstein, id. mű, 194-195.

[13]  The Austro-Hungarian Problem. L.S. Amery memoranduma, 1918. okt. 20. Magyar fordítása: Egy előrelátó angol javaslat Közép-Európa föderatív rendezésére. Leo Amery memoranduma, 1918. október 20. Közli Jeszenszky Géza. Archív-net. XX. századi történeti források, 17. évf. (2017) 6. sz. http://www.archivnet.hu/egy-elorelato-angol-javaslat-kozep-europa-foderativ-rendezesere-leo-amery-memoranduma-1918-oktober . Bővített változata: Egy előrelátó angol javaslat Közép-Európa föderatív rendezésére. Leo Amery memoranduma, 1918. október 20. Korunk, XXX/8. 2019. augusztus, 94-103.

[14]  Rubinstein, id. mű, 187-189.

[15]  Ez olvasható az apja szülőfaluja, Lustleigh, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomában elhelyezett emléktáblán.