Kövek!

Bonyhádon április 24-én, vasárnap, hivatalos holokauszt megemlékezés keretében botlatókövek elhelyezésére került sor a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kezdeményezésére. Bonyhád alpolgármestere, Szabó Tibor hangsúlyozta: „a deportálás során Bonyhád teljes lakosságának 15 százalékát hurcolták el lakhelyéről.” Az emlékbeszédet Sós Csaba György, a bonyhádi zsidóság kutatója írta, és Hetesi Beáta, a Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke mondta el.

A kövek nem hervadnak el, mint a virág; a sírkövek, a zsidó sírokra tett kavicsok kifejezik, hogy a lélek örök. Auschwitz krematóriumainak elszálló füstjébe sem virág, sem kő nem helyezhető.

Radnóti Miklós írta:

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,…
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható.

Mi, itt élők, tudjuk hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Tudjuk hol lépdelt Bonyhád utcakövein, együtt is Radnóti népével, a bonyhádi magyar zsidókkal. „A kétszázötven év alatt, mióta itt éltek sok tízezer zsidót neveztek „ bonyhádi zsidónak”! Volt közöttük: bölcs és együgyű, művelt és tanulatlan, Istenfélő és Istent tagadó; jószívű szegény és szívtelen gazdag, alázatos és kevély, derűs és búslelkű; bátor és gyáva, hűséges és álnok, akadályt nem ismerő és minden előtt megtorpanó; akinek lényéből szeretet áradt és ki mindenkit elriasztott. De mindannyian bonyhádi zsidók voltak!”- írta róluk Eisner János egykor.

Sírköveik már nem gyarapodnak, de őrzik emlékezetüket két temetőjükben. Homokkő Mózes szobruk is rájuk emlékeztet a katolikus templom homlokzatán, Szent Péter mellett, immáron 1782 óta. És itt vannak még a zsinagógáik is. Az ózsinagóga 226 éve áll, bejárata felett a már alig olvasható Ézsaiás idézettel, „Imádság háza minden nép számára”. Így hirdeti a bonyhádi népek békés együttélését, a zsidókat befogadó Perczelek óta egészen 1944-ig, kivettetésükig és elpusztításukig.

Most újabb kövek kerülnek Bonyhád utcái emlékezetébe. Botlatókövek kilenc áldozat emlékére, egykori lakásaik előtt a járdákba. Kilenc új emlékjel a több mint ezer elpusztított bonyhádi zsidó emlékezetére is.

Legyenek ezek az emlékjelek beszélő kövek az arra járóknak az idők végtelenjében, mint írja azt Joel könyve: „Mondjátok el fiaitoknak, s fiaitok az ő fiainak, azok meg az újabb nemzedéknek.”

Fischer Mária, született 1888-ban.

Lakása: Bonyhád, Rákóczi utca 1.

A Fischerek kiterjedt családja bonyhádi, neológ zsidó volt. Szegény, ronggyal-tollal- ócskavassal házalók, vásározó kereskedők, fuvarosok, földművesek, gyári cipészek. A nők a háztartás és gyermeknevelés mellett fodrászok, paróka gondozók, manikűrösök, lámpaernyő festők, gyermek felvigyázók voltak. Vállaltak mosást és vasalást is a módosabb családoknak. Fischer Máriának kevés öröm jutott. Egyedül élt, nehezen, fájós lábbal. Két unokáját még láthatta. A kislány hat éves, a kisfiú három hónapos volt, amikor elnyelte őt a bonyhádi gettó. Két éves unokahúgával a karján ment utolsó útjára, Auschwitz poklába.

Berde (Bergl) Mózes (1866) – Berde Mózesné- Kohn Fanni (1876).

Lakásuk: Bonyhád, Perczel Mór utca 17. A ház kapuján kovácsoltvas monogramjuk ma is látható.

Berde Mózes a bonyhádi Ágostai Hitvallású Evangélikus Algimnázium tanulója volt. 1898-től 1934-ig Bonyhád községi orvosa, majd tisztiorvosa. Tagja volt a községi képviselő-testületnek, és vezette az egészségügyi bizottságot. Fogorvosi szakképesítést is szerzett, fogorvosként is működött. Általános magánorvosi és OTI orvosi gyakorlatot is folytatott. Az 1910-es években a zárda iskolaorvosa volt, az 1920-as években vezetője lett a Tolnamegyei Munkásbiztosító Pénztár mellett működő orvosi tanácsnak.

Vidor (Weingarten) Leó (1888) – Vidor Leoné-Berde Margit (1896)

Gyermekeik: Vidor Marianna (1923) – Vidor Judit (1926).

Lakásuk: Bonyhád, József utca 7.

A három nyelven beszélő, szegény családból származó Vidor Leó Kolozsvárott szerzett jogászdoktori diplomát, 1913-ban Bonyhádra költözött. Ügyvédi irodáját az akkori Zárda (ma Szent Imre) utcában nyitotta meg. Átlagon felüli műveltségével rövidesen a közélet elismert alakja lett. 1914-től a Bonyhádi Újság felelős szerkesztője. A háborúban tartalékos zászlósként vett részt az orosz fronton. Hároméves fogságot követően tért haza. Megházasodott, felesége Berde Margit, Bonyhád községi orvosának lánya lett. Házasságukból három gyermek született. Jogi ügyekben Bonyhád község képviselője lett. Anyagilag támogatta a helyi gimnázium egy-egy kiemelkedő tehetségű szegény-sorsú tanulóját. Jelentős adófizetőként tagja lett a nagyközség képviselő-testületének.

A teljes Berde- Vidor családot 1944 májusában a bonyhádi gettóba zárták, majd onnan Auschwitz-ba hurcolták. A hét tagú családból egyedül a munkaszolgálatos fiú, Vidor György maradt életben. A család ma is őrzi azt a 23 levelet, melyet munkaszolgálatosként, szüleitől és testvéreitől kapott a bonyhádi, végül a pécsi gettóból.

1944. Július 3. ” Édes fiam! Itt vagyunk Pécsett. Elmegyünk munkára, de ezen ne búsulj, mert jó dolgunk lesz, és együtt leszünk.”

1944.Július 5. : ” Édes Gyurkám, még itt vagyunk, úgy hírlik, hogy holnap tovább megyünk.”

Ez volt az utolsó lap. Bonyhád postabélyegzővel Vidor György a család bonyhádi címére írott lapját ezzel a hivatalos közléssel kapta vissza: „Elköltözött”. Csak ez állt ott, ez az iszonyú, érthetetlen, felfoghatatlan szó.

Július 6.: A bonyhádi zsidókat Pécsen bevagonírozták és elindították Auschwitz felé.

Engelman (Bresnitz) Nina  született 1897 -ben.

Lakásuk: Bonyhád, Perczel Mór utca 32.

Bonyhádon több Engelman család élt. Kereskedelemmel foglalkoztak így Engelman Nina családja is. Nekik textil kereskedésük volt.  Az üzlet, illetve a ház ma is áll,  a Szent Imre herceg utcában, szemben az általános iskolával. Nina és férje, Engelman Áron házasságában hat gyermekük született. Az apához kegyes volt a sors, 1942-ben tüdőgyulladásban halt meg, a bonyhádi ortodox temetőben nyugszik. Nina és a gyermekek sorsát  a családban 1923-ban született egyik kislányt, Lilly (Engelman Lívia) Ebertet – ma is közöttünk lévő túlélőt – világhírű média beszámolóiból és megjelent könyvéből, a Lily Fogadalma történetből ismerjük. Az idősebb fiút munkaszolgálatra vitték . Ninát, az anyát öt gyermekével a bonyhádi gettóból Pécsen át Auschwitzba deportálták.

1944. Július 9.: Vasárnap délelőtt a bonyhádi zsidók megérkeztek Auschwitzba.

Ninát a kisebbik fiával és legkisebb lányával  Bélával és  Bertával a szelekció jobbra vezényelte. Ők a több, mint ezer bonyhádi, már nem fiatal nővel-férfival, valamennyi kisgyermekkel néhány órán belül a gázkamrák áldozatává váltak. A család  három idősebb lánya,  Lily , René és Piri túlélte Auschwitz poklát és életben maradt az idősebb, munkaszolgálatos fiú, Imre is . Lily  dédunokája Dov  segítségével a világháló  közösségi médiáiban millióknak mesélt a holokauszt átélt borzalmairól  az újrakezdésről és a szeretet  minden gyűlöletet legyőző erejéről. Lily Ebert a Brit Birodalom kitüntetettje a holokauszt-oktatásért nyújtott szolgálataiért.

Schwarz Lajos 1905-ben született.

Lakása: Bonyhád, Alkotmány utca 16.

Üvegező-képkeretező szakmát és kereskedést tanult. 1938-ban került Bonyhádra, ahova nősült. Egy Ausch nevű zsidó kereskedőnél volt alkalmazott, feladatát képezte az is hogy Tolnában, Baranyában járja a szatócsboltokat és terítse a megrendelt üveg és porcelánárut. A családban három gyermek született, két fiú és egy kislány. Az apa életvidám, családszerető ember volt billiárdozott, szeretett futballmeccsre járni, úszott a bonyhádi strandon, a Lukács cukrászdába vitte a gyermekeit. 1939-ben vitték először munkaszolgálatra, aztán 1942-ben, akkor már Ukrajnába. A család az apával 1944 őszén találkozott, amikor az egység Hidason a vasútállomáson utazott keresztül. Felesége utoljára Marcaliban láthatta. A főnökétől kapott, de kitöltetlen szabadságos levéllel a zsebében fogták el a magyar nyilasok és 1945. február 16-án Veszprém piacterén tarkón lőtték. A holttestet ráültették a piacteret körülvevő kőkerítésre és egy oszlophoz kötözték. Nyakába akasztottak egy táblát „Így járnak a szökött katonák”.

Radnóti Miklós, a meggyilkolt magyar zsidó költő 1944-ből így üzent nekünk:

“Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, –
hordozd szívedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.”

Bonyhád, 2022. április

*

“A magyar társadalom máig nem heverte ki a holokauszt emlékét! – jelentette ki Szabó Tibor alpolgármester Bonyhádon vasárnap, a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartott programon.  Hozzátette: „a deportálás során a zsidókat, Bonyhád teljes lakosságának 15 százalékát hurcolták el lakhelyéről.”

A neológ zsinagógában, majd a Rákóczi, József, Perczel és Alkotmány utcában zajlott programon Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, valamint Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke is szólt a hallgatósághoz, mindketten az emlékezés fontosságát hangsúlyozva..