„Rendteremtés” a hitközségben 1956 után

A kádárista hatóságok a forradalom után elég gyorsan nekiálltak a zsidó hitközségen belüli „rendteremtéshez”.

Az itt közölt két dokumentum az Állami Egyházügyi Hivatalnak a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratai közül származik (MOL, XIX-A-21-d-0029/1957). A dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a kádárista hatóságok a forradalom után elég gyorsan nekiálltak a zsidó hitközségen belüli „rendteremtéshez”. A hitközség és a rabbikar 1956. november 2-án kibocsátott egy nyilatkozatot, amelyben kinyilvánította, hogy „a vallási szabadságát visszanyert magyar zsidóság lelkesen üdvözli a forradalom vívmányait… Egynek érzi magát a független szabad hazával. Felkéri a külföldi zsidó szervezeteket, nyújtsanak e sokat szenvedett hős magyar népnek gyors, hathatós anyagi segítséget” (Elhangzott a Szabad Kossuth rádió 1956. november 2-i adásában. Idézi: A forradalom hangja, a Századvég kiadó és a Nyilvánosság Klub közös kiadása, 1989. 414. old.). A hitközségen kívül a cionisták is aktivizálódtak (lásd Szombat, 1992, október 1.). Mindezen kívül azonban nem sok történt a zsidó intézmények berkeiben, és már csak ezért is különös, hogy az újraszerveződő pártállam ilyen sürgősnek tartotta, hogy a zsidó hitközséget is teljes ellenőrzése alá hajtsa.

A hitközség elnöke a forradalom napjaiban dr. Heves Lajos, budapesti ügyvéd volt, aki 1953 júniusától, azaz a Nagy Imre-kormány hivatalba lépésétől fogva töltötte be ezt a tisztséget. A visszaemlékezések szerint működése alatt élénkebbé és szabadabbá vált a hitközségi élet – azaz ott is megjelent a reformpolitika szelleme. Hivatalba kerülése után Heves nem volt hajlandó megadóan tovább követni a hitközségtől elvárt „anticionista” vonalat, és a forradalom után sem mutatkozott késznek irányváltásra. Sőt, mint az első – BM-es forrásból származó, de az ÁEH-nak címzett, és az ÁEH iratok között fellelhető – dokumentum jelzi, vonakodott együttműködni a politikai rendőrséggel. Mindezért lemondásra kényszerítették, majd azt is megszervezték, hogy támogatói az új hitközségi vezetésből kiszoruljanak, és a vezető pozíciókba olyanok kerüljenek, akik készségesen követik majd a politikai és belügyi elvárásokat.

A második irat az a kormányhatározat, amely azt dokumentálja, hogy az elérendő cél érdekében hogyan hozták működésbe a pártállami nomenklatúra rendszert. Ez a rendszer minden kommunista országban működött, Magyarországon a zsidó hitfelekezet tekintetében az 1957. évi 22. sz. törvényerejű rendelet kodifikálta. Ennek alapján a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának előzetes hozzájárulása volt szükséges a MIOK elnöki, elnökhelyettesi, főtitkári, a Budapesti Izraelita Hitközség elnöki és elnökhelyettesi, valamint a neológ és ortodox rabbitanács elnöki állásainak betöltéséhez, illetve az azokból való felmentéshez. Ezen felül az ÁEH elnökének hozzájárulása kellett a rabbiszeminárium és a zsidó gimnázium igazgatói állásának betöltéséhez, illetve az ezen állásokból való felmentéshez. Ez a rendelkezés a rendszer bukásáig érvényben volt.