Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a Soá 80. évfordulóján

I. rész

A Fischerek kiterjedt családja bonyhádi, neológ zsidó volt. Szegény, ronggyal-tollal- ócskavassal házalók, vásározó kereskedők, fuvarosok, földművesek, gyári cipészek.

A nők a háztartás és gyermeknevelés mellett fodrászok, paróka gondozók, manikűrösök, lámpaernyő festők, gyermek felvigyázók voltak. Vállaltak mosást és vasalást is a módosabb családoknak. Akinek lehetősége volt konyhakertet művelt, kacsát-libát hizlalt. Erre leginkább Fischer Mihálynénak, Janka néninek volt lehetősége patakparti házuk kertjében, a Gyár utcában. Janka néni maga is Fischer lány volt, de hát akkor a szegény sorsúaknál a harmadik és negyedik unokatestvérek egymás közötti házasságkötése nem ment ritkaság számba. Ez talán még az arisztokráciától sem állt távol, persze a mi családunkkal talán ez az egyetlen hasonlóságuk. Azért a Fischerek is szerettek felfelé nézni napi , nyomasztó megélhetési küzdelmük szorításában. Janka néni büszke volt, hogy a fodrászatot, a manikűr és pedikűrt Bécsben tanulta. Bécsbe úgy került, hogy az ő anyjának testvérei ott éltek. Az a sors különös, ma már kideríthetetlen fordulata, hogy a bécsi Kohn lány, Janka néni édesanyja hogyan ismerkedhetett meg a Tolnai dombok között megbúvó Hőgyész egyszerű pékmesterével, Fischer Samuval. Állítólag az egyik Kohn testvér tükörgyáros volt, de ennek csillogása, ha volt, Bonyhádra soha nem ért el. Aztán az is büszkeségre adott okot, hogy a bonyhádi jegyző és néhány orvos is vele kezeltette bőrkeményedéseit, hogy azért ne tyúkszemet emlegessünk.

Janka néni első házasságát a Mágocsi születésű Schön Bélával kötötte, aki 1913-ban, 21 éves korában tüzérként bevonult a háború kellős közepébe. Harcolt a szerb, a montenegrói frontokon, megsebesült Doberdónál, aztán 17-ben kikerült az orosz frontra. Itt aztán átlőtték a vállát. A golyó a tüdejét is érte.1919-ben tért haza, és februárban a hüpe alá vezette Fischer Jankát, akit már régen szeretett. Másfél éven belül jött két fiú, Pál és Sándor, az apa pedig eredeti szakmájának megfelelően a bonyhádi Pétermann és Glaser Cipőgyárban dolgozott. Sándor a Zárda utca 679-ben született. Ebben a házban volt Kirchner József kerékpár és varrógép üzlete, ő volt a ház tulajdonosa is. Ebben a házban volt még dr. Vidor Leo ügyvédi irodája. Ahány ház, annyi történet. Vidor Leó édesapja Berde/ Bergl/ Mózes 36 évig volt Bonyhád községi orvosa. Kovácsoltvas monogramja ma is látható a Perczel utca 17. bejárati kapuján. Leo fia ügyvédi munkája mellett 1914-től szerkesztője a Bonyhádi Újságnak. Szóval ebből a Zárda utcai házból indult a kisebbik Schön fiú élete. A kis Sándor talán még be sem töltötte az első évét, mikor az apa tüdőlövése alattomos hevességgel megtámadta az egész tüdőt és a család 1923 márciusában egyedül maradt. Kaposvárott volt a temetés, mert Schön Bélának ott két testvére élt, Sándor és Géza bácsik. Nekik aztán már nem volt részük az árván maradtak életében, minden bizonnyal nem is volt módjuk segíteni, és távol is voltak. Sándor nem tudta maga elé képzelni apját. Felnőttként néha meglátogatta a sírt, aztán már azt sem tehette, mert a cukorgyár bővítésekor felszámolták a zsidó temető azon részét.

Janka néni afféle tyúkanyó volt. Ott, a patakparti kertben, mindenféle gyümölcsfák alatt üdült, nyaralt a család apraja, fürödtek, visongva locsolkodtak a napra tett lavórokban. Janka néni így érezte jól magát és még befogadta Bécsből Kohn Betti nénit, a dédit is. Sanyit, a nagyobbik Schön fiú kisöccsét a magyarul nem tudó osztrák dédi Ecselének becézte, így ráragadt az Öcsi név. Még 80 éves korában is így hívtuk. Zsidó barátai pedig Pecselének nevezték. Janka néni 9 évi egyedüllét után hozzáment az unokatestvér Fischer Mihályhoz. 3 gyermekük született, Borbála, Piroska és László. A gyönyörű szőke kislány, Piroska talán egy éves lehetett, amikor az udvaron egyenesen nekitotyogott egy fának. Vizsgálták a szemét, de helyben semmit nem tudtak tenni az orvosok. Egy pesti professzor aztán megállapította, hogy ki kell venni az egyik szemét. Janka szinte önkívületben tartotta az ölében kislányát a műtét alatt. Sajnos nem telt egy év sem és a kislány másik szemét is el kellett távolítani. Piroskára ráborult az örök sötétség. Három éves korára Budapestre, a Mexikói úti vakok intézetébe került, itt tanult meg írni, olvasni és zongorázni. Nagy jövőt ígértek neki. 1940-ben, nyolc évesen gyermek koncertet adott a Zeneakadémián a vak kislány. A napi sajtó is írt róla – emlékezett Öcsi majd 60 évvel később. Bonyhádról csak ritkán volt mód látogatni Pindikét. Szerencsére Pesten élt a rokonság egy része, így a kislány nem volt teljesen magára hagyott. Jakab bácsi, a cipész és Vera, az unokatestvér mentek is. Még csak a folyosón jártak, Pindike már megismerte a lépteiket és boldogan indult eléjük.

Fischer Mihály és Fischer Janka 5 gyermeküket nevelték. Minden nehezen jött pengőt, minden egyes fillért megfogtak. Csurrant cseppent Jankának a jobb házaknál végzett munkáiból, esténként, éjszakába nyúlóan tollat fosztott a petróleumlámpa mellett, vagy éppen a gyerekek szakadt ruháját, harisnyáit stoppolta. Szerette, ha a családja tisztán, rendesen járt. Mihály pedig járta a vidéket egylovas kocsijával, gyűjtötte a haszonvasat, szétszerelte a talált, rossz gépeket és eladta az alkatrészeket. Egyszóval igyekeztek. Kaptak valami kis segélyt is, mivel Schön Bélát hősi halottnak nyilvánították , gyermekeit pedig hadiárváknak. Ebből a segélyből tudott aztán mindkét nagyfiú a gimnáziumba járni. Jutott még a nagycsalád náluk szegényebbjei támogatására, segítésére is. Életük egyszerűen folydogált. Hívő neológ zsidók voltak, betartották a szombatot, a nagy ünnepeket. Templomba már ritkábban jutottak el, Janka leginkább csak az ünnepeken. Nem vezettek kóser konyhát. A péntek esti vacsorák az egymás iránti óvó szeretet és zsidóságuk megélésének felemelő, de egyszerű, bensőséges szertartása szerint zajlottak. Janka napnyugta után meggyújtotta az ünnepet köszöntő gyertyákat, majd asztalhoz ültek. Ezután Mihály az ősi áldás szavaival megáldotta gyermekeit.” Áldjon meg az Úr és őrizzen meg. Ragyogtassa feléd szeretetét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd jóságát és áldjon meg békességgel!” szálltak az apai szavak a gyertyák lobogó fényében. Ezután kiddust mondott, megáldva az ünnepi vacsora elengedhetetlen kellékét, a barheszt. Ehhez a fonott kalácshoz a hagyomány szertartása szerint még bor járult, de Fischeréknél csak nagy-néha került ez is az asztalra, akkor is csak a nem túl nemes bonyhádi lőre. A forrón gőzölgő libahús mellé édes paradicsom- mártás társult a gyerekeket izgatott, éhes boldogsággal, a szülőket csendes hálával eltöltve sorsuk iránt.

Kedves olvasó. Ha eddig jutott az olvasásban, kérem, tartson egy kis szünetet. Sajnos nem tudok hangos könyvet átnyújtani. Szeretném azonban, ha hallaná a szívemben zengő hangokat. Kérem, hallgassa meg a család számára a Sabat ünnepet megteremtő Fischer Janka , az én anyám, és minden zsidó anya tiszteletére a La Yiddishe Mamma című dalt. A mai kor technikájával ez könnyen lehetséges. Nekem lelkembe mar, halljam bár Masa Anitát és Tabányi Mihály tangóharmonikáját, Tom Jones, vagy Charles Aznavour szenvedélyes vallomását, Itzhak Perlman varázslatos hegedűjátékát.

La Yiddishe Mama by Charles Aznavour

Uploaded with TubeShack http://www.shacksoftware.com

Visszatérve az ünnepre, szombaton Fischerék, ebéd után néha sétáltak Bonyhád utcáin, köszöntve, barátsággal beszélgetve más zsidó családokkal. Legtöbbször azonban csak vették a székeiket és kiültek a házuk elé. Át-át szóltak a szomszéd ház előtt ülőkhöz és tökmagot rágcsáltak. Szombat múltával, vagyis napnyugta után sürgősen felseperték a sok tökmaghéjat.

Fischerék a Gyár utca 13. számú házukat ’ 35-ben vették, banki kölcsönből. A ház három szobából , két konyhából állt, és persze volt egy istálló is az udvaron. A patak öntözte a konyhakertet, a kert etette a háziakat és a házi szárnyasokat.

Pali, az idősebb fiú érettségi után az 1842-ben alapított Magyar Izraelita Kézműves és Földművelési Egyesület kertészképzőjében tanult tovább és a kalocsai, püspöki uradalmak főkertésze lett. Innen Tótkomlósra került, ahol fák nemesítésével foglalkozott. Pesten együtt végezték a kertészképzőt a bonyhádi Somogyi Jóskával, aki a bonyhádi kertészetben tudott aztán elhelyezkedni.

1941-ben Palit behívták rendes, gyalogos katona kiképzésre, Hódmezővásárhelyre. Ősszel aztán már nem volt fegyvere. Átminősítették munkaszolgálatosnak, irány Szerbia, a bori munkatábor.

Öcsi tanító szeretett volna lenni, de érettségi után nem vették fel a képzőbe. Nem fért be a numerus clausus által megszabott zsidó tanulói keretbe. Raubitschek Izór felvette a nyomdájába, de gyenge szeme miatt alkalmatlan volt a munkára. Szerencsére Hesser Artúr felvette textil üzletébe kereskedő tanulóként. Két évig tanulta a szakmát és még 10 Pengőt keresett is.

Jól jött a pénz. Ebből fizették a banki házrészletet. Öcsi jó kereskedőnek bizonyult. A tanuló idő leteltével kereskedő segédként már 30 pengővel tudta a nagycsaládot segíteni. Márpedig a Fischer rokonsághoz talán hatvanan is tartoztak. Persze nemcsak Bonyhádon éltek, hanem Sásdon, Mágocson, Pécsett, Szekszárdon is, és sajnos a legtöbbjük rászorult a segítségre. Fischer Mihály és Janka pedig segítettek.

De hát közben sötét, alattomos felhők gyülekeztek a magyar égen. Életbe lépett a II. zsidótörvény és a Hesser kereskedés két zsidó alkalmazottja közül csak egy maradhatott. A másik segéd idős ember volt, így Öcsinek mennie kellett. Nyáron cséplésnél dolgozott és fizetésként búzát vitt haza, aztán Kohn Ábrahám olajgyárában magvakat zsákolt. Sajnos két hónap után , egy tűzben leégett a gyár, így újra munka nélkül maradt. Segédkezett kőművesek mellett, majd a kilátástalan helyzetben Pestre utazott munkát keresni. Felkereste az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció/ OMZSA/ központját a Bethlen téren, mely elhelyezte a parafagyárban. Nagybácsija Fischer Jakab cipész pedig befogadta műhelyét is magába foglaló, kis lakásába. Ez a kegyelmi állapot talán 4-5 hónapig tartott, amikor sorozásra hívták és ’42 október 5-én Mohácsra vitték, munkaszolgálatra. Öcsi, gondos kereskedőként ruhaneműjét szépen összehajtogatta kis katonaládája alján, tisztálkodó szereit a felső, fiókos részbe tette és nekiindult élete legnagyobb próbatételének.

II. rész

 

A cikksorozat további részei:

Ahol már egy zsidó sem él – Emlékezés a-bonyhádi-Zsidó közösségre

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján I.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján II.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján III.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján IV.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján V.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján VI.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján VII.

A bonyhádi zsidók hazaszeretetéről

A zsidók részvétele Bonyhád modernizációjában

A bonyhádi zsidó közösség