Ki írja meg a történelmünket?

Írta: Polgár György - Rovat: Történelem

Január közepén vetítette a német-francia arte tévéadó a Ki írja meg a történelmünket? című dokumentumfilmet, Roberta Grossman művét.

Jelenet a filmből

A tavaly bemutatott alkotás a holokauszt egyik – nem eléggé ismert – hősies epizódjának állít emléket: menekülés helyett hogyan kezdett egy bátor fiatal történész, Dr. Emanuel Ringelblum naplót vezetni, majd miként szervezte meg és vezette a hatvanfős, Oyneg Shabbat (a Sabbat Öröme) fedőnevű csapatot, amely egyedülálló titkos levéltárával szinte percnyi pontossággal dokumentálta a varsói zsidóság, majd a mintegy félmillióssá duzzasztott gettó szenvedésekkel teli életét, a német megszállók kegyetlen bűntetteit. „A gonosz hulláma vonul végig a városon”, írja Ringelblum. Dacolva a náci-terror borzalmaival, a csoport tagjai fényképeket, nyomtatványokat, náci hirdetményeket gyűjtöttek és rendszereztek, személyes tanúvallomásokat jegyeztek fel, rajzokat, plakátokat, verseket rendeztek levéltárba. Céljuk az utókor számára egy objektív, közvetlen és minél szélesebb krónika összeállítása volt.

Emanuel Ringelblum 1900-1944

„Ki jegyzi fel történetünket? Hogyan biztosítjuk, hogy az átélteket, hagyományainkat és szenvedésünket saját tanúságunk alapján ismerhesse meg az utókor, nem pedig a nácik embert megalázó szemszögéből?” Ezeket a kérdéseket tette fel magának a történész Ringelblum, aki annak idején a középkori varsói gettó történetéből írta disszertációját. A háború elején, 1939 októberében kezdett el felkeresni megbízhatónak tűnő személyeket, hogy vegyenek részt e hatalmas és nem veszélytelen vállalkozásban. A csapat végül 1940. november 22-én kezdte meg a munkát, vagyis még jóval a gettó kialakítása előtt.

A tárolásra használt dobozok és tejeskannák

A résztvevők alig különbözhettek volna egymástól jobban. Volt közöttük, nem-vallásos zsidó, rabbi, munkás és újságíró. Többen a zsidó adminisztrációban is tevékenykedtek, népkonyhát tartottak fenn vagy árvaházat működtettek. Az eleinte maroknyi csoport végül mintegy hatvanfős hálózattá nőtte ki magát. A földalatti mozgalom csatornáin keresztül sikerült a gettóból négy beszámolót kicsempészni Londonba, ahonnan a BBC 1942 nyarán először tudósított a lengyel zsidók tömeges elpusztításáról. Amikor a nácik elkezdték a deportálást, az Oyneg Shabbat sebtében fémládákba és tejeskannákba helyezte az összegyűjtött hatalmas anyagot, hogy azután elássák ezeket. Csak kevesen tudták, hová. Így akarták biztosítani, hogy a tagok, ha netán fény derülne munkásságukra, még kínvallatás esetén se tudják felfedni a rejtekhelyeket. Mindez már nem sokkal a gettó-felkelés előtt történt.

A Soát a csapat tagjai közül csak hárman élték túl. Magát Ringelblumot feleségével és kisfiával együtt 1944 márciusában főbe lőtték a németek, miután Varsó lengyel részen valaki elárulta a bunkert, ahol elrejtőztek. A túlélők közül Hersh Wasser volt a titok egyik őrzője. A romhalmazzá ágyúzott gettóban szinte lehetetlen volt megtalálni a fémtartályokat. A háború előtt készült légi felvételek és egy nagyjából épen maradt templomtorony segítségével 1946 szeptemberében mégis sikerült az egyiket bemérni és 1208 archívum-egységet megtalálni. 1950-ben munkások véletlenül fedeztek fel két nagy tejeskannát, melyek további iratokat tartalmaztak. Egy harmadik rejtekhelyet mind a mai napig nem sikerült felfedezni. A jelenlegi kínai követség épülete alatt sejtik.

A film egy másik túlélő, Rachel Auerbach újságíró szemszögéből mutatja be a történteteket: hogyan állt kötélnek Emanuel Ringelblum unszolására, miként működött a konspiratív hálózat, hogyan csomagolták be sebtében az összegyűjtött bizonyítékokat, és végül hogyan találták meg őket. A dokumentum műfajba épített játékfilm-szerű betétek, a történészek kommentárjai, a korabeli – sokszor sokkoló – felvételek és a megtalált anyagokból kölcsönzött idézetek révén a gettó-élet sok, eddig alig ismert, szívszorító részletéről szerezhetünk tudomást.

Roberta Grossman

Roberta Grossman zsidó történelemre specializálódott amerikai rendező, aki maga is történelem-szakot végzett. Filmjének alapja Samuel D. Kassow történelem-professzor 2007-ben megjelent azonos című kötete. Grossman többször meg is szólaltatja őt a filmben.

A hatvanezer oldal terjedelmű archívum anyagát ma a varsói Zsidó Történeti Intézetben gondozzák. 1999-ban az UNESCO három lengyel gyűjteményt vett fel a Világemlékezet (Memory of World) programjába: Kopernikusz munkásságát, Chopin műveit és az Oyneg Shabbat levéltárát.

 

A film 2019. április 22-ig – sajnos csak Németország területéről – itt megtekinthető az ARD adó médiatárában.

 

Címkék:Emanuel Ringelblum, Ki írja le a történetünket?, Roberta Grossmann, Varsói gettó

[popup][/popup]