Két évet kapott a haláltábor titkárnője, aki „csak” legépelte a megsemmisítésről szóló parancsokat

A most 99 éves Irmgard Furchner 1943 és 1945 között a Lengyelországban található Stutthof (ma Sztutowo) koncentrációs táborában a parancsnok titkárnőjeként dolgozott. Schlewsig-Holstein tartomány bírósága 2022-ben két év, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte 10.500 esetben elkövetett emberölésben és öt rendbeli emberölési kísérletben való bűnsegédletért.

A büntetés enyhe, mert az asszony a bűncselekmények elkövetésekor még csak 18-19 éves volt, így a fiatalkorúakra vonatkozó jogszabályok alapján született meg az ítélet. A védelem mégis törvényességi óvást nyújtott be ellene. Azzal érvelt, hogy Furchner titkárnőként „általános” tevékenységet végzett. Szerinte nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy tudatosan és szándékosan támogatta a táborban elkövetett bűncselekményeket. Ezért védencét fel kell menteni. A bíróságnak most azt kellett tisztáznia, hogy beosztásából adódóan tudhatott-e a koncentrációs táborban folyó tömeges megsemmisítésről, és hogy azt elősegítette-e.

A bírók nem fogadták el a védőügyvéd okfejtését. Indoklásuk szerint Irmgard Furchner „tudott a fő elkövetők bűncselekményeiről”, és „szolidaritást mutatott velük az általa nyújtott szolgáltatások révén”. A vádlott a táborparancsnoknak és adjutánsainak segített az adminisztratív munkában. Velük „a bizalom szellemében” dolgozott együtt, megbízható és engedelmes beosztottként támogatta őket. Tevékenysége így egyértelműen elvesztette semleges jellegét. Ráadásul a munkája lényegbevágó jelentőségű volt a tábor működése szempontjából, hiszen ő gépelte le a deportálási és kivégzési parancsokat is. Ítéletével Németország legfelsőbb bírósága, a Szövetségi Bíróság ezzel megerősítette azt a nemrégen bevezetett joggyakorlatot, amely szerint a lágerekben a gyilkoló gépezetet közvetve segítő személyek is felelősségre vonhatók akkor is, ha sajátkezűleg nem gyilkoltak. Az ítélet jogerős.

A stutthofi koncentrációs táborban 65 ezer embert öltek meg. Furchner az első civil elítélt, aki koncentrációs táborban dolgozott. A korábbi perek ugyanis az SS szolgálatában állt személyek ellen zajlottak.

A Szövetségi Bíróság 1969-ben kimondta, hogy az elítéléshez egyértelműen be kell tudni bizonyítani, hogy közvetlenül hozzájárultak a gyilkosságokhoz. E magas korlát révén sok náci bűnös elkerülte felelősségre vonást. Ez csak 2016-ban változott meg, amikor John Demjanjuk, a sobibori koncentrációs tábor hajdani őre esetében a bajorországi tartományi bíróság eltért ettől az elvtől. 28.060 ember meggyilkolásában való bűnrészességért öt év börtönbüntetésre ítélte, annak ellenére, hogy semmilyen konkrét bűncselekmény sem volt bizonyítható ellene. Ez fordulópontot jelentett a német jogtörténetben, amely ezután több olyan pert tett lehetővé, mint amilyen a Furchner elleni is volt.

Egy nagyon öreg, törékeny, idősek otthonában élő kerekesszékes vádlottat, akinek tárgyalóképességét egy orvos folyamatosan ellenőrizte, közel nyolcvan év elteltével ítéltek börtönbüntetésére, aki ráadásul csak egy apró fogaskerék volt egy hatalmas gyilkolási gépezetben. (Jóllehet, annyira mégsem lehet törékeny: 2022-ben, az eredeti per megkezdése előtt meg akart szökni. A rendőrség a pályaudvaron tartóztatta le.) Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen körülmények között az eljárás célszerű-e és főként méltányos-e? Thomas Walther jogász, aki annak idején Demjanjukot bíróság elé állította, majd hasonló perekben a magánvádlókat képviselte, úgy véli, igen: „Egy büntetőeljárásban hozott ítélet esetében az észszerűség vagy „méltányosság” kérdése a bizonyítékok értékelése után jogilag nem releváns. Amennyiben a bűncselekmény nem évült el (márpedig gyíkosság és gyilkosságban való részvétel nem évül el), az illetőt vagy el kell ítélni, vagy fel kell menteni” – fejti ki a Szombatnak. Szerinte nem lehet az életkorra vagy fogyatékosságra tekintettel lenni a határozat meghozatala során. Továbbá az sem számít, hogy nyolcvan év telt el a háború óta. Az viszont igen, hogy az áldozatok civilek voltak, akik nem vettek részt harci cselekményekben. Mindemellett a vádlott szerepe egyáltalán nem volt jelentéktelen. „Közel három évig ő volt a parancsnokság vezető titkárnője. Ő írta le a halálba küldendők listáját , minden Ciklon-B-re vonatkozó megrendelést és minden „különleges bánásmódra” (értsd: elgázosításra – PGy) vonatkozó utasítást” – magyarázza az ügyvéd.

Németországban még három hasonló eljárás van folyamatban. Ezeknek nem csak jogi, de fontos erkölcsi és szimbolikus jelentőségük is van. Nélkülük az az üzenet maradt volna hátra a jövő nemzedékei számára, hogy nincs semmi kivetnivaló abban, ha valaki annak a gépezetnek volt a része, amelynek feladata emberek tömeges kisemmizése, megkínzása, majd elpusztítása volt. A Süddeutsche Zeitung egy, a minap megjelent kommentárjában találóan fogalmaz: „Minden bizonnyal túl későn jött ez a felismerés. De még időben jött, nehogy a történelemben igazságszolgáltatási rendszerünk úgy jelenjen meg, mint amely a tömeggyilkosságokért viselt felelősséget mindenféle jogi kibúvókkal akarja láthatatlanná tenni.”