Kaposvár zsidóságának kifosztása 1944 tavaszán

“A hivatalos kommunikáció széles tömegekben alakította ki azt az igényt, hogy zsidó vagyon megszerzésével magasabb életszínvonalat, jobb megélhetést, biztosabb egzisztenciát teremtsen magának, ezek a tényezők pedig messze felülírták a morális szempontokat.”

Akivel beszélgetek: Győrfi Gergely történész. Kérem, mutassa be önmagát röviden.

Történész mesterdiplomámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem 2021-ben, majd 2022-ben ugyanitt történelemtanárként végeztem. Jelenleg az egyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájának az elsőéves hallgatója vagyok.

Hogyan választotta doktori kutatása tárgyául a kaposvári zsidóság jog- és tulajdonfosztását?

A kaposvári zsidóság történelmének kutatását még a mesterképzés ideje alatt kezdtem és immár három éve folytatom. Témaválasztásomban a hiánypótló munka mellett fontos motivációm a jelenkori generációk figyelmének felkeltése az európai zsidó diaszpóra tagjai ellen intézett politikai, gazdasági és társadalmi agresszióra, amely aztán a történelem legjelentősebb népirtásába torkollott. A múlttal való őszinte szembenézés, és ennek részeként az egyes nemzetek holokausztban betöltött szerepének tisztázása elkerülhetetlen ahhoz, hogy hasonló genocídiumra többé ne kerüljön sor.

Milyen arányban volt jelen Kaposváron a zsidó lakosság a vészkorszakban?

Az 1941-ben elvégzett népességszámlálás adatai szerint Kaposváron közel 33 000 személy élt, az izraelita hitfelekezethez tartozó polgárok pedig a teljes lakosság 7%-át tették ki. Érdemes megemlíteni, hogy az izraelita lakosok közül csupán 25-en határozták meg önmagukat zsidó nemzetiségűként (amire az 1941-es népszámlálás adott lehetőséget), és ez a többség erős asszimilációs szándékára is utalhat. A tényleges zsidóság teljes lakossághoz való számaránya alapján a város a 6. helyet foglalta el egyébként Budapest, Miskolc, Győr, Debrecen és Szombathely városok után.

Hogyan zajlott a zsidók tulajdonuktól való megfosztása Kaposváron?

Az üzletek és üzemek zár alá helyezése 1944 áprilisában kezdődött meg, és 177 vállalkozást érintett a városban. Az üzletek többsége a belvárosban helyezkedett el. A Fő utcában 43 zsidó üzlet volt, de mellettük a Berzsenyi, a Korona és az Erzsébet utcában, valamint a Széchenyi téren is működtek zsidó boltok. A vállalkozások lezárása 127 kereskedést (az összes kereskedés 72%-a), 37 műhelyt, három – a kereskedelemben és az iparban is érdekelt – üzemet, valamint egy ruharaktárat érintett. Források hiányában pedig 9 vállalkozás bekategorizálása nem lehetséges. A zsidó üzletek közül 30 méter- és rövidáru bolt volt, 22 vegyeskereskedés, 16 divatáruüzlet, tíz pedig fűszerkereskedésből. A 37 műhely tulajdonos a városban található vállalkozások 21%-át tette ki – 18 különböző iparágban. A legtöbb iparos, szám szerint hét, szabóként kereste a kenyerét. Nagyobb számban képviseltették még magukat a kalapkészítők és az üvegesek, ilyen típusú üzlet négy-négy működött a városban. A vegyes profilú, tehát a kereskedelemben és az iparban is érdekelt vállalkozások közül egy az építőiparban; egy a só- és szeszkereskedelemben, valamint az építőiparban volt érdekelt; egy pedig szabóként, valamint méter-, és rövidáru kereskedőként tevékenykedett. A Kaposváron élő zsidók földtulajdonnal is rendelkeztek, de a tulajdonokról a dokumentumok jelentős különbségeket mutatnak. A birtokok nagyságát illetően a források egymástól eltérően számolnak be: például 210, 88 és 57 kataszteri holdakról beszélnek, sokszor a tulajdonosok személyét is eltérően határozzák meg. Az izraelita mező- és erdőgazdálkodás teljes felszámolására az ország más területeihez hasonlóan csak a német megszállását követően – a deportálásokkal párhuzamosan – került sor. A zsidóság lakóingatlanjait pedig az 1944. május 12-vel kezdődő gettóba zárásuk után vették el – ez alól kivételt jelentenek a német megszálló alakulatok általi lakásfoglalások –, melynek következtében mintegy 200–250 zsidó lakás és hozzávetőleg 800 szoba „szabadult fel”.

Milyen hatással járt Kaposvár egészségügyi ellátására az orvosok és gyógyszerészek megfosztása praxisaiktól és ingatlan-ingó tulajdonuktól?

A Kaposváron praktizáló 57 orvos 44%-a, azaz 25 fő volt zsidó. A vármegyében kialakult kritikus állapotot –, amelyet a zsidó orvosok ellehetetlenítése idézett elő – jól szemlélteti a megyei tisztifőorvos június 28-án kelt, alispánnak címzett üzenete is. A tisztifőorvos levelében arra igyekezett rávilágítani, hogy a rendeletek végrehajtása miatt a vármegye fül-orr-gégész szakorvos nélkül maradt. A tisztifőorvos emellett aggodalmát fejezte ki, hogy a korábban izraelita tulajdonban álló öt gyógyszertár esetében az átállás nem volt zökkenőmentes. A patikák átmeneti (mintegy másfél havi) bezárása veszélybe sodorta a gyógyszerellátást. A zsidó orvosok lakóingatlanjait és rendelőit keresztény orvosok számára adták át, míg a gyógyászati célokat szolgáló ingóságaikat –, mint például a röntgen- és elektrokardiográfia berendezést, a különféle orvosi műszereket és a gyógyszereket – összegyűjtötték és beszolgáltatták a városi kórház igazgatójának.

Hogyan zajlott a zsidó ügyvédek kizárása?

A Kaposvári Ügyvédi Kamara 1944. április 30-án megtartott ülése határozott a zsidó tagok kizárásáról. A döntés eredményeként 27 ügyvédet, két ügyvédhelyettest és három ügyvédjelöltet töröltek a nyilvántartásból. Az elbocsátott ügyvédek irodáinak karbantartására a kamara gondnokokat jelölt ki. A kamara igyekezett kivárni az országos rendelet végrehajtásával, mert a kamara elnökének nyilatkozatai szerint is a helyi zsidó ügyvédek jelentős számú ügyben voltak jogi képviselők.

Kik kértek zsidó lakó- és üzleti ingatlanokat Kaposváron?

 A zsidó tulajdonokat igénylők közül a pályázatot benyújtó magánszemélyek, a különféle szervezetek, a városi önkormányzat és a fegyveres testületek teljesen más pozícióval bírtak. A fegyveres testületek például számos esetben komoly pressziót gyakorolt a hatóságokra. A német katonai egységek és tisztjeik már a gettó kialakítását megelőzően is ingatlanhoz jutottak, majd a gettósítást követően is ők szereztek elsőként ingatlant. A német katonai alakulatok önhatalmúlag, a magyar hatóságokat megkerülve vettek igénybe zsidó ingatlanokat. A hazai katonai és a csendőri szervek, illetve az állomány tagjainak pályázatai elsőbbségi, illetve különleges elbírálást élveztek. Magánszemélyek lakóingatlan-igénylésre – már a náci megszálló erők megérkezése előtt rendszeresített –formanyomtatvány kitöltésével volt lehetőség, de beadhatták igényeiket saját kérvényeikkel is. A kérelmet benyújtó személynek pontosan meg kellett indokolnia, hogy mely tényezők teszik szükségessé a zár alá helyezett lakóingatlan számára történő kiutalását. A jogi személyek ingatlan igénylése ugyanígy történt, maga Kaposvár városa– „az összeférhetetlenség kiküszöbölése végett” –a Belügyminisztériumhoz nyújthatta be kérvényeit zsidó ingatlanokra.

Milyen indokok álltak a kérelmekben?

A magánszemélyek a legtöbb esetben lakásuk rossz – esetenként balesetveszélyes – állapotára, kis alapterületére hivatkozva kérték a kiszemelt ingatlan kiutalását, míg a hajléktalanná vált bombakárosultak lakhatásuk elvesztésével érveltek. Érvként jelent meg a kérelmező vagy valamely családtagjának a haza védelmében vállalt szerepe is. Egykori honvédek korábbi frontszolgálatukra, katonai kitüntetéseikre alapozva adták be pályázataikat, az özvegyek és árvák pedig a fronton elesett hozzátartozók áldozatvállalására hivatkoztak. Akadtak szép számmal olyan későbbi kedvezményezettek is, akik beadványuk pozitív elbírálását pusztán informális kapcsolataiknak, valamint társadalmi, illetve munkaerő-piaci státuszuknak köszönhették. Helyi szervezetek – közöttük egyházak – a közösség életében betöltött feladatuk hatékonyabb ellátására hivatkoztak és részesültek a zsidó ingatlanvagyonból. A zsidó tulajdonban lévő és zár alá helyezett üzletek és üzemek megszerzése erősen foglalkoztatta a helyi polgárokat, aki kérvények sokaságával árasztották el az illetékesnek vélt intézményeket. Kérelmeikben nyomatékos érvként jelent meg a várossal szemben tanúsított lojális magatartás, a lokálpatriotizmus, esetenként a szakmai tapasztalat és tudás kiemelése. Több igénylő hangoztatta a „keresztény–magyar” alapokon nyugvó kereskedelmi élet újjáépítésében való aktív részvétel iránti vágyát is. A vállalkozások kiutalásáról az illetékes minisztérium határozott. A gettó területén üzlethelyiséggel rendelkező keresztény kereskedők számára viszont a város gyors döntésekkel új üzlethelyiségeket biztosított az egykori zsidó üzletek átadásával. A rendeletek értelmében közérdeket szolgáló és a hadiüzemi szempontból nélkülözhetetlennek minősített zsidó vállalkozásból Kaposváron három téglagyár és kettő fakitermelő működött. Ezek állami leltárba vétele, majd új, keresztény vállalati vezetőik kinevezése még 1944.május elején megtörtént.

Milyen volt a tulajdonfosztás kommunikációja a helyi sajtóban?

A korszakban Kaposváron két meghatározó napilap működött: a Somogyi Újság és az Új-Somogy, amelyeket antiszemita retorika jellemzett. A nem zsidó lakosság magatartásának alakulásban a zsidóellenes propagandát folytató országos és helyi sajtónak nagy szerepe volt. Azt hirdették, hogy az izraeliták a magyaroknál jóval magasabb életszínvonalon élnek, vagyonukat pedig a keresztény lakosságot megkárosítva, annak rovására szerezték. Ezzel lényegében összekapcsolták az antiszemitizmust és a szociális problémák megoldását. A közvélemény számára így magától értetődő volt, hogy a társadalmi-gazdasági problémákat a zsidó ingatlanok, egyéb vagyonok kisajátításával, és a keresztény állampolgárok számára történő átadásával kell megoldani. A hivatalos kommunikáció széles tömegekben alakította ki azt az igényt, hogy zsidó vagyon megszerzésével magasabb életszínvonalat, jobb megélhetést, biztosabb egzisztenciát teremtsen magának, ezek a tényezők pedig messze felülírták a morális szempontokat. A német megszállást követő zsidó vagyonok zár alá helyezése, majd értékesítése, újraelosztása a lakosság többsége számára így természetesnek hatott és teljesen jogosnak ítélt intézkedés volt.

Hogyan nyilvánult meg a lakosság igény a zsidó ingatlanokra? Gondolok itt a „Költözködési láz”-ra és annak karhatalmi csillapítására.

A tágasabb, a jobb állapotban lévő vagy a kedvezőbb elhelyezkedéssel bíró lakóingatlanok megszerzése igencsak csábítóan hatott. A város polgárain valóságos lakáshisztéria uralkodott el, amely kaotikus állapotok kialakulásához vezetett. A „költözködési láz” – a Somogyi Újság egyik cikke jellemezte így történteket – eredményeként a lakáshivatalban számos alkalommal tömegjelenetek zajlottak le, több esetben dulakodás is kialakult a kérvényezők között, ezért több ízben be kellett vetni a karhatalmat. Stephaich Pál alispán 1944. június 8-án kelt körlevelében leírta, hogy „a zsidó lakások igénylése körül teljes zűrzavar uralkodik.” A lakáshivatal május folyamán 400 lakásutalványt adott ki, ebből 137 lakást kaptak a bombakárosultak és a gettó területén élő, kiköltözésre kötelezett keresztény állampolgárok. A város polgármestere, Kaposváry Vétek György július 22-én megelégelte a rendezetlen állapotokat és a pályázati eljárások leállítása mellett döntött. Hasonló volt a helyzet az üzemek és üzletek esetében is. A zsidó vállalkozásokra vonatkozóan is széles tömegek nyújtottak be jogigényt, de a Polgármesteri Hivatal a szükséges állami szabályozás hiányában e kérvényeket rendre elutasította.

Érdekes, hogy senkiben nem merült fel: ha a zsidókat csak „munkára vitték el”, akkor vajon a tulajdonukat hogyan lehet már májustól másoknak adni? Mi volt a Baross Szövetség szerepe a zsidó tulajdonok kisajátításában?

A kaposvári események irányításában mindvégig meghatározó szerepet játszott a Baross Szövetség helyi szervezete. A Baross Szövetség egyébként egy 1919 és 1945 között működő keresztény kereskedőket és iparosokat tömörítő országos érdekvédelmi szervezet volt. 1944. április 17-i ülésükön létrehozták egy hét főből álló testületet, amely a zsidó vállalkozások zár alá helyezével kapcsolatos teendők koordinálásért felelt. Ők feleltek például a leltározások levezényléséért, de ami ennél sokkal lényegesebb, hogy javaslattevő, véleményező szerepet kaptak a zsidó vagyonok kiutalási eljárásában is. Az illetékes minisztériumok a kiutalási határozataikat a Baross Szövetség helyi szervezeteinek felterjesztései alapján hozták meg.

Mi történt a kaposvári zsidó felekezeti tulajdonokkal?

Kaposváron a helyi zsidótanács 1944. május 5-én alakult meg. A rendelkezések értelmében ez a szervezet volt hivatott ellátni a helyi zsidóság önkormányzati és érdeképviseletét. Az országos rendeletek ezzel párhuzamosan kimondták a zsidónak tekintendő egyesületek és szervezetek azonnali feloszlatását is, amelyek ingó és ingatlan vagyona az újonnan létrehozott zsidótanács kezelésébe került. Így, az egyébként szoros hatósági kontroll alatt álló helyi zsidótanácshoz került a három felszámolt kaposvári zsidó szervezet, az Izraelita Krajcáregyesület, az Izraelita Nőegylet és a Bikur Cholim Betegsegélyező vagyona. Az izraelita közösségek vagyonának későbbi sorsára vonatkozóan nem találtam forrást a levéltárban.

Az Ön további kutatási tervei?

Folytatom az eddigi kutatásaimat és tervezem a zsidó lakóingatlanok topográfiájának elkészítését is. Doktori kutatásaimat – a zsidóság jog- és tulajdonfosztása folyamatát komplexebbé téve – ki kívánom terjeszteni a háború utáni zsidó közösségi és egyéni kártalanítások, kárpótlások és jóvátételek megvalósulására is. Szeretném majd kutatásaim eredményeit publikációk, előadások révén is minél szélesebb körrel megosztani.