Judah Benjamin – a „Konföderáció esze”

„Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által.” (Mózes második könyve, 6:6, Károli Gáspár fordítása)

Az 1860-as években, a polgárháború kitörésekor a 32 milliós Egyesült Államokban mintegy 150-200 ezer zsidó élt.[1]

Többségük a szefardi hagyományokat követte és a Karib-tenger szigeteiről valamint Angliából érkeztek. Voltak németországi zsidók is, de a kelet-európai zsidó tömegek bevándorlása csak jóval a polgárháború után, az 1880-as években kezdődött.

A rabszolgaság kérdése dilemmát jelentett az akkori rabbik számára, akik közül egyesek a Tóra alapján próbálták igazolni annak elfogadhatóságát. Mert az, úgymond, meg van írva a Tórában is, és így része a világrendnek. Felesleges tiltakozni ellene még akkor is, ha morális kételyek merülnek fel.

De volt egy másik, ha úgy tetszik, „felvilágosultabb” rabbinikus magyarázat is. Számos rabbi érvelt úgy, hogy a vallásos zsidók számára a rabszolgaság támogatása elfogadhatatlan hiszen „mi is rabszolgák voltunk Egyiptomban”. A szolgaság támogatása szembemegy a bibliai zsidók történetével és a Tóra szellemével. Pészach éppen az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás vallási ünnepe.

Ugyanez a kettősség jellemezte az amerikai zsidók részvételét a polgárháborúban is. Sokan vonakodtak, míg mások önkéntesként vonultak be. Köztük sok volt a frissen érkezett bevándorló, akik így akarták bizonyítani lojalitásukat új hazájukhoz. Mintegy 10.000 zsidó katona harcolt a háborúban, 7.000 az északiak és közel 3.000 a déliek oldalán. Néha rokonok harcoltak egymás ellen. A polgárháború Amerika történetének egyik legvéresebb konfliktusa volt, J. David Hacker 2011-ben 750 ezerre becsülte a halottak számát, a sebesültek száma ennél is nagyobb volt.[2]

A rabszolgaság ma is vitatéma a zsidó közösségekben. Részben azért is, mert Louis Farrakhan – a Nation of Islam nevű szélsőséges, antiszemita szervezet alapítója – kampányt indított, azzal vádolva “a zsidókat” hogy profitáltak a rabszolgakereskedelemből és felelősek a rabszolgaságért. Követelte, hogy a zsidó közösségek ismerjék el “bűnösségüket”.

Tény, hogy voltak zsidó származású rabszolgakereskedők és ültetvényesek, de számuk elenyésző volt. A déli államokban viszonylag kevés zsidó élt.

A déli államok zsidó közösségei ma nem büszkék azokra a felmenőikre, akik egykoron a rabszolgaságot támogatták. A Szombatban is megjelent a tudósítás, hogy Észak-Karolina állam Charlotte városának két zsinagógája kérvényezte: távolítsák el Judah Benjamin, a konföderációs kormány egykori vezető politikusának emlékművét. Tették ezt azért, mert a zsinagógáik neve, Temple Beth El és Temple Israel is szerepelnek az emlékművön, annak ellenére, hogy soha nem támogatták annak felállítását.

Habár Judah Benjamin neve Magyarországon nem ismert, de az egykori nagytehetségű amerikai politikus igencsak ismert az USA-ban, különösen Louisiana államban. Emléktáblák méltatják, könyvek foglalkoznak a zsidó származású politikussal, aki a végsőkig kitartott a Konföderáció mellett.

Benjamin nem gyakorolta a vallást, de zsidó származású volt és zsidónak vallotta magát. Nem tért át más vallásra, és emiatt a múltban egyfajta zsidó hősként is ünnepelték.

1811-ben született a karib-tengeri Saint Croix szigetén, amelyik akkoriban Dániához tartozott. Szülővárosát akkor Christiansted-nek hívták. A szigetcsoport ma Amerikai Virgin-szigetek néven az USA-hoz tartozik.

A kereskedőcsalád Angliából vándorolt volna az Újvilágba, de a szigeteken rekedt, és csak 1814-ben sikerült a dél-karolinai Charleston kikötővárosába költözniük. Akkoriban a karibi szigetvilág és az amerikai kikötők között élénk kereskedelmi kapcsolat volt és a legtöbb kikötőben volt szefárdi zsidó közösség. Benjamin családja is egykori spanyol zsidók leszármazottja volt.

Judah jól tanult és már 16 évesen felvételt nyert a Yale Egyetemre. Nem tudni, hogy miért, de onnan két évvel később távoznia kellett. New Orleansban ügyvédbojtárnak állt és mivel a helyi ügyvédi vizsgához francia nyelvtudás is szükségeltetett, ezért tanítói állást vállalt egy franciául beszélő gazdag kreol családnál. Angolra tanította a kislányukat, míg tőle franciául tanult. (A kreolok a francia-spanyol gyarmatosítók és a karibi szigetlakók leszármazottai. New Orleans-ban vezető szerepet töltöttek be.)

1833-ban a 22 éves ügyvédjelölt feleségül vette 16 éves tanítványát Natalie St. Martin-t. Ezzel benősült a helyi katolikus kreol „arisztokráciába” és hamarosan jövedelmező ügyvédi praxisa épült ki. Ültetvényt vásárolt 140 rabszolgával.[3]

A St. Martin család segítségével 1853-ban már Louisiana állam szenátora. De igazi befolyásra az 1861-ben kezdődött polgárháborúban tesz szert. Benjamin a Konföderáció egyik meghatározó politikusa, Jefferson Davis elnök bizalmasa, jobbkeze. A “Konföderáció eszének” tartják. Igazságügy-miniszter, majd a hadügyeket intézi, végül külügyminiszterként sikertelenül próbálta rábírni Angliát és Franciaországot a Konföderáció elismerésére. Leghíresebb javaslata az volt, hogy fegyverezzék fel a rabszolgákat a rabszolga-felszabadító északiak elleni harcra. Habár javaslatát elfogadták, annak megvalósítására már nem volt idő.

A polgárháború bukása után menekülnie kellett. Nem kis szerencsével a Bahama szigetekre hajózott, majd onnan Londonba, ahol ismét sikeres ügyvéd lett, de politikával többé nem foglalkozott.

Házassága sikertelen volt. Francia anyanyelvű felesége évtizedekkel korábban Párizsba költözött kislányukkal. Külön éltek, de nem váltak el. Egyik párizsi látogatása során az idős Benjamin leesett a lóvasútról, majd sérüléseibe belehalt. 1884-ben a párizsi Père Lachaise temetőben katolikus szertartás szerint temették el a St. Martin család kriptájában.

Száműzetése során nem beszélt korábbi nézeteiről. Politikusi szerepét külföldön titokban tartotta, és Amerikába sem tért vissza. Teljes levelezését, valamint a politikai tevékenységére vonatkozó dokumentumait elégette.

Benjamin azt akarta, hogy elfelejtsék Amerikában, és ez sikerült is neki, hiszen ott sokáig azt sem tudták, hogy hol van eltemetve. A zsidós Judah nevet Philip-re változtatta.

Olyanokat pletykáltak róla, hogy a Yale Egyetemen egykoron lopáson kapták, hogy egy Lincoln elnök elleni merényletben is benne volt a keze, hogy gyermeke nem is tőle való – mivel felesége elhagyta és szeretőket tartott.

Valószínű, hogy a róla terjesztett történetek többsége nem igaz, de Benjamin a mai napig az egyik legellentmondásosabb amerikai történelmi alak. A zsidó közösség elhatárolódott tőle, és ma már az észak-karolinai zsinagógák is kínosnak tartják, hogy nevük Benjaminéhoz kapcsolódjon.

Jegyzetek

[1] Barry R. Chiswick, The Occupational Status of Jews in the United States on the Eve of the US Civil War, 2018, George Washington University

[2] A Census-Based Count of the Civil War Dead, Kent State University Press, 2011

[2] Eli Evans, Judah Benjamin: The Jewish Confederate, 1989