“…joguk van, hogy meghódítsanak bármit, amit csak tudnak”

Részlet Timothy Snyder: Fekete föld című, könyvhétre megjelent kötetéből.

1938 folyamán, miközben Hitler azon fáradozott, sikerrel, hogy szétrombolja az osztrák államot, valamint – ezúttal sikertelenül –, hogy szövetségesévé tegye Lengyelországot, megpróbált konfliktust provokálni Csehszlovákia ügyében. Az ürügy annak a hárommillió csehszlovák állampolgárnak a státusza volt, akik németnek tartották magukat. 1938 februárjában, Hitler, miközben azon fáradozott, hogy megfélemlítse Ausztria vezetőit, egyúttal saját személyes védelme alá vonta a hárommillió csehszlovákiai németet. Ennek nem volt jogi értelme, de éppen ez volt a lényeg: az államok nem számítanak, a faj viszont igen; a konvenciók nem számítanak, a Führer személyes döntései viszont igen. Amikor 1938 márciusában Ausztria elesett, Csehszlovákia jövője borússá vált.

Hitlert igazából nemigen érdekelte a német kisebbség helyzete sem Csehszlovákiában, sem bárhol máshol. Világnézete szerint a németek egy fajt képeznek, és joguk van rá, hogy meghódítsanak bármit, amit csak tudnak. Hitler arra akarta használni a kisebbségi kérdést, hogy megzavarja az ellenséget, és szítsa a háborút, amelyben a németek be fogják bizonyítani fajuk harci erényeit. Olyan követelésekkel állt elő a csehszlovákiai németek nevében, amelyeket maga is elfogadhatatlannak tartott, és maga is elképedt, amikor Csehszlovákia és szövetségesei mindent megadtak neki, amit akart. A következmény egy újabb szomszédos állam improvizált szétrombolása és ezáltal az európai zsidók pozíciójának további romlása lett.

Csehszlovákia, akárcsak Ausztria, az első világháborút követő békeszerződések terméke volt. Csakhogy Ausztria mint a Habsburg Monarchia töredékutóda, a legyőzött ellenségnek járó büntetésben részesült, az új Csehszlovákia viszont egy szövetségesnek tartott nép jutalma volt. Az első világháború előtt

a cseh politikusok mindig elég jól érezték magukat a Habsburg Monarchián belül,

melynek multinacionális természete és liberális alkotmánya megvédte a cseheket a németek dominanciájától. Csak akkor kezdtek egy önálló államról beszélni, amikor a monarchia léte veszélybe került. Az első világháború közepe felé már valószínűnek látszott, hogy a régi monarchiának vége, akár megnyeri a háborút, akár elveszíti. Ha megnyeri, nem lesz belőle más, mint Németország szatellitállama, amely el fogja nyomni a cseheket. Ha elveszíti, a nyugati győztes demokráciák fogják szétrombolni. Ebben a helyzetben néhány cseh politikus házalni kezdett a nyugati fővárosokban, hogy elismertessék a függetlenségüket. Minthogy kis népet képviseltek, azt állították, hogy a szlovákok ugyanahhoz a nemzethez tartoznak. Minthogy pedig védhető határok között óhajtottak élni, hegyes területeket kértek, amelyeket azonban főképp németek laktak. Csehszlovákia az önmeghatározás elve alapján jött létre, egy jó adag politikai realizmus hozzáadásával.

Csehszlovákia ilyenformán olyan volt, mint a régi Habsburg Monarchia: soknemzetiségű és liberális. Ez az ország a szomszédokkal ellentétben 1938-ban fenntartotta a demokratikus rendszert. Hitler darabokra akarta bontani Csehszlovákiát, ezért a németek lakta területeket elnevezte „Szudéta-vidéknek”, amivel azt a hamis látszatot keltette, hogy egy történelmi egységről van szó. Bár a Hitler által definiált régió egészét tekintve a németek többségben voltak, akadtak benne olyan körzetek is, ahol csehek voltak többségben. Erre a területre estek Csehszlovákia természetes védvonalai és azok a tekintélyes erődítmények, amelyeket a csehszlovák hadsereg épített. Akkoriban a csehszlovák fegyvergyártás Európa élvonalába tartozott, és több kulcsfontosságú üzem éppen a Hitler által kiszemelt zónában működött. A híres Škoda művek, Európa egyik legnagyszerűbb ipari komplexuma a kitalált „Szudéta-vidék” határától három mérföldnyire beljebb volt található.

Csehszlovákia a nyugati demokráciák teremtménye volt, és ezek egyikének tartotta magát. Szövetségese volt Franciaországnak, és Nagy-Britannia is bizonyos szimpátiát tanúsított iránta, bár nem akkorát, amekkorát megérdemelt volna. Párizsban a bölcsebb koponyák rájöttek, hogy a Hitler által a németeknek ígért védelem Csehszlovákia inváziójának politikai előkészítését jelenti, ami, ha a franciák beváltják a szerződésben vállalt szövetségesi kötelezettségeiket, általános európai háborúhoz fog vezetni. A Szovjetunió kinyilvánította, hogy érdekében áll Csehszlovákia épségének megőrzése, és kezdeményező lépéseket tett Párizs felé. A francia vezetők olyan megállapodásra törekedtek Moszkvával, amely képes lenne elrettenteni Hitlert, vagy legalább is elháríthatja annak a lehetőségét, hogy a franciák egyedül maradnak Németországgal szemben.

A franciák balszerencséjére a szovjet NKVD, Sztálin parancsára, éppen azon buzgólkodott,

hogy egy iszonyatos terrorhullámmal lemészárolja a Vörös Hadsereg legfelső vezetésének a felét.

Bár a francia vezérkar nem ismerte a részleteket, a francia tiszteknek és diplomatáknak feltűnt, hogy a szovjet tisztek, akikkel kapcsolatban álltak, egymás után nyomtalanul eltűnnek. De még ha ez a zavarba ejtő helyzet nem is lett volna, a franciáknak meg kellett volna győzniük Lengyelországot vagy Romániát vagy mindkettőt, hogy engedjék át a területükön a szovjet csapatokat. A Szovjetuniónak nem volt közös határa Csehszlovákiával, így a Vörös Hadsereg bármilyen beavatkozása azzal járt volna, hogy a szovjet csapatok átvonulnak egy harmadik országon. A csehszlovák válságot Varsóban és Bukarestben egyre inkább egy közép-európai szovjet intervenció ürügyeként tekintették. A lengyelek és a románok jobban tartottak egy országuk elleni szovjet inváziótól, mint Csehszlovákia német inváziójától.

1938 szeptemberében a második nagy európai válság elérte csúcspontját. Hitler májusban parancsot adott egy Csehszlovákia elleni háborúra, amelynek várható kezdő időpontja október volt. Utasította továbbá a német nemzeti kisebbséget, hogy eszkalálják követeléseiket. Szeptember 12-én Hitler nagyhangú, de tényszerűn abszurd beszédet mondott arról, hogy a németeket meg kell szabadítani a csehek népirtásától, és le kell számolni Csehszlovákiával. A dolog egyáltalán nem látszott elkerülhetetlennek. A csehszlovák állam a legtöbb szempontból igazán tekintélyes volt, a prosperitás és a szabadság olyan kombinációját mutatta fel, amely igazából páratlan volt Közép-Európában, sőt talán az egész kontinensen. A Csehszlovákia szétrombolásáról szóló nyílt beszéd azonban valószerűvé tette, hogy az invázió be fog következni, különösen, ha az európai vezetők meg tudják győzni magukat, hogy ha engednek ennek a retorikának, azzal voltaképpen a józan észnek engednek.

Miközben London és Párizs tovább sürgette Prágát, hogy kössön kompromisszumot, a szovjetek jelezték, hogy hajlandóak beavatkozni Közép-Európában Csehszlovákia védelmében. Négy szovjet hadseregcsoport fel is vonult a lengyel határ mentén. Három nappal Hitler beszéde után a szovjet rezsim fokozta a Lengyelországgal szomszédos határvidéken az etnikai tisztogatást.

Szeptember 15-től a szovjet hatóságok szovjet állampolgárok tömeges kivégzését hajtották végre,

akiket mindenfajta vizsgálat nélkül bűnösnek nyilvánítottak a folyamatban lévő lengyel művelet ügyében. A helyi hatóságok „trojkákat” – hármas csoportokat – hoztak létre, melyeknek tagja volt a helyi pártfőnök, az ügyész és az NKVD vezetője. A trojkáknak jogukban állt mindenfajta bizonyíték nélkül halálra ítélni bárkit. A felülről kapott szóbeli utasítások világossá tették, hogy „a lengyeleket meg kell semmisíteni”.

1938 szeptemberében Ukrajna Lengyelországgal határos területén nagy számban lőttek agyon lengyeleket. Vorosilovgrádban (ma: Luhanszk) például a csehszlovák válság idején végrehajtott lengyel műveletben a hatóságok pontosan 1226 esetet vizsgáltak, és pontosan 1226 agyonlövésre adtak parancsot. 1938 szeptemberében Ukrajna Lengyelországgal határos területén szovjet alakulatok jártak kivégzőosztagokként faluról falura. A lengyel férfiakat agyonlőtték, a nőket és gyermekeket a Gulagra transzportálták, amiről utólag jelentések készültek. A Zsitomiri körzetben a szovjet hatóságok szeptember 22-én 138, szeptember 28-án 408 főt ítéltek halálra.

Ez volt az a nap, amelyet Hitler a Csehszlovákia elleni invázió határidejeként kitűzött. A német hadsereg a csehszlovák határon állt. A Vörös Hadsereg a lengyel határon várakozott, és a NKVD az ellenséges nemzetként számon tartott lengyelek tömeges agyonlövésével már megtisztította a hátországot a gyanús elemektől. Egy Csehszlovákia elleni német invázió valószínűleg ürügyet szolgáltatott volna Lengyelország szovjet inváziójára. A Vörös Hadsereg benyomult volna Csehszlovákiába, és kereste volna az összecsapást a német hadsereggel. Még valószínűbb, hogy egyfajta tűzszünetet igyekezett volna elérni a németekkel, amely lehetővé tett volna Lengyelország területének az elfoglalását anélkül, hogy összecsaptak volna a németekkel. Ezt a gyanút erősíti, hogy a szovjet csapatok tizenegy hónappal később ismét felvonultak a lengyel határ mentén, miután Moszkva megállapodást kötött Berlinnel. Ezt azonban nem lehet biztosan tudni, mert a válság ezúttal megoldódott. Münchenben Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország vezetői úgy határoztak, hogy Csehszlovákia adja át Hitlernek a követelt területeket.

Csehszlovákia nem vett részt a müncheni paktumban, és a szerződés jogilag semmilyen értelemben nem kötötte.

Miután az országot elhagyták a barátai és szövetségesei,

vezetői úgy határoztak, hogy egyedül nem szállnak szembe Németországgal. Amikor a csehszlovák csapatok és rendőri erők októberben kivonultak „Szudétaföldről”, a területen úrrá lett a politikai erőszak: ennek során többnyire németek támadtak németekre, a náci pártiak lemészárolták a rivális szociáldemokratákat, akiknek irányzata ekkor már öt éve be volt tiltva a náci Németországban. Novemberben „Szudétaföldet” a németekkel, a csehekkel, a hegyekkel, erődökkel, fegyvergyárakkal együtt Németországhoz csatolták. A területre bevonult egy Einsatzgruppe, azzal a feladattal, hogy számoljon le a politikai ellenfelekkel. A tagok meggyilkolását egyértelműen megtiltották. A területen élő mintegy harmincezer zsidó, akárcsak néhány hónappal korábban Ausztriában, egyik percről a másikra meg lett fosztva mindenfajta állami védelemtől. Közülük mintegy tizenhétezret a németek deportálták, vagy elmenekültek, és elvesztették minden vagyonukat. Abban az országrészben, amely Csehszlovákiából megmaradt, a zsidók joggal rettegtek attól, hogy államukat szétverik, és így elveszítik tulajdonjogaikat. A csehszlovák bank- és ipari tőke mintegy harmada zsidó kézben volt; 1938 végén és 1939 elején ennek jó részét hihetetlen kedvezményesen németek kaparintották meg.