Jobb, ha nem tudod?

November 25-e a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ebből az alkalomból szeretnénk emlékezni azokra a nőkre, és együttérzésünket kifejezni irántuk, akiket bármilyen erőszak ért, vagy ér. Ungár Utas Klára tragikus története csak egy a sok ilyen máig elhallgatott, és máig velünk élő történet közül.

Suzanne-nak és Sz. M.-nek

Jó nevű történészek, akik Berend Béla rabbi periratait, a róla fennmaradt dokumentumokat vizsgálták, találkoztak Ungár Utas Klára nevével. Ismerték mindazt a borzalmat, amelyen ez a fiatal nő keresztül ment, de Ungár Utas Klára számukra csak egy adat volt a Berend perben.

Nekünk nem az, ahogyan egyetlen bántalmazott nő sem adat, éljen akár a múltban, akár napjainkban. A Szombat szerkesztősége szolidalítást vállal velük.

*

Egy családfa és családtörténet kutató oldalon, a Geni.com-on találtam meg a néhai Steiner Dezsőné Ungár Utas Klára nevét. Sikerült felvennem a kapcsolatot lányával, Suzanne Bailey-vel. Ő kért meg rá, hogy meséljem el neki édesanyja történetét.

Nemcsak neki meséltem el mindezt, hanem Szmola M.-nek is, ifjabb Szmola Emil unokájának.

Szmola M. annyit tudott nagyapja múltjáról, hogy börtönben volt az 50-es évek elején. Arról, hogy miért, fogalma sem volt. Meghallgatott. Szomorúsággal a hangjában jegyezte meg, hogy nem olyan régen a pszichológusával beszélgettek arról, hogy valami sötét, és nyomasztó titkot érez maga körül. Talán jobb lenne, mondta, ha nem is tudná meg soha mi az a titok, amiről az egész családja hallgat.

 

A Berend-per egyik tanújának, özvegy Steiner Dezsőné Ungár Utas Klárának megrázó története

„Steiner Dezsőnét kivették a téglagyári csoportból. Piroska Lajos Pannónia 24. szám alatti lakására felvitték. Kozma Károly, Ifjabb Szmola Emil a nővel egész éjjel szórakoztak, rajta mindnyájan erőszakot követtek el, a legbecstelenebb dolgok elkövetésére kényszerítették. Mivelhogy féltek attól, hogy emiatt kellemetlenségük lesz, a nőt a Svábhegyre vitték, ahol tarkón lőtték. Véletlen folytán az áldozat életben maradt, és feljelentést tett ellenük az akkori rendőrségnél. A rendőrség le is tartóztatta az elkövetőket, de a Szent István körúti nyilas ház fenyegetőzésének következményeként elengedték őket.”

Az első adat Steiner Dezsőné Ungár Utas Kláráról a fent idézett pár sor volt, amely több ponton téves állításokat tartalmazott, és amelyet Pintér Józsefné és társai peranyagában találtam. A Szent István körút 2. szám alatt lévő Megtorlás házaként elhíresült nyilaskeresztes pártház hírhedt ifjúsági csoportjának tevékenységét is ismerteti a dokumentum.

Becker Emil (1924), Kozma Károly (1924), Piroska Lajos (1924), Szmola Emil (1928) Flack József (1926) 16 és 20 év közötti fiatal férfiak zömében a katonaság elől menekültek a nyilas pártba. Kaesmann Baritz István az V. kerületi pártszolgálat vezetője 1945-ös kihallgatásakor a következőket mondta el az Ifjúsági csoport működéséről:

„Én az Ifjúsági csoporttal nem rendelkeztem. Teljesen önálló hatáskörrel működött az V. kerületi pártszervezetben az Ifjúsági csoport. Vezetőjük Kozma Károly volt. Hitler Jugend alapon volt megszervezve. Az az elv dominált, hogy a vezetőik között se legyenek felnőttek. Katonai kiképzésük a Hungarista Ifjúsági Légió részére a Hárshegyen történt. Magatartásukban sok kifogásolni valót találtam, nem vették tudomásul, hogy a katonai szellem reájuk nézve is kötelező, pajtáskodó modorban igyekeztek közeledni felém, amit nem voltam hajlandó eltűrni.”

Szemtanúk beszámoltak arról, hogy Kaesmann Baritz egy alkalommal nyilvánosság előtt felpofozta és megrugdosta Kozma Károlyt, az Ifjúsági csoport vezetőjét, mert az engedélye nélkül bepofátlankodott a párthelyiségbe.

A Megtorlás házának nyilas palántái különös kegyetlenséggel vettek részt foglyok kínvallatásában, az Ifjúsági szoba egyébként külön kínzókamraként funkcionált. Piroska Lajos, Flack József, Becker Emil foglyokat kísérek a Duna partra, ahol agyonlőtték őket. Nem egy esetben, az áldozataiktól elrabolt értékeket egymás között elosztották. Ezzel is borsot törtek Kaesmann Baritz orra alá.

A kerületi lakosok 1944. november- decemberében a pártvezetőségnek az Ifjúsági csoporttal kapcsolatban rengeteg garázdaságot jelentettek, mindhiába, mert a vezetőség szemet hunyt az aljasságok felett. Ennek a ténynek szomorú példája Steiner Dezsőné Utas Klára 1944-ben tett feljelentése a Magyar Királyi Rendőrségen az őt csoportosan meggyalázó nyilas suhancok ellen. 1944 utolsó hónapjaiban az országon eluralkodó anarchia, még inkább megnehezítette a rendőrség dolgát, melynek állománya is megosztott volt. Soraikban éppúgy megtalálhatóak voltak a nyilas érzelműek, mint azok, akik elhatárolódtak Szálasi pártjától, és törekedtek a rendfenntartásra.

„Becker Emilt és társait a rendőrség le is tartóztatta, de a Szent István körúti nyilasház fenyegetésének a hatására az eljáró rendőrtiszt kénytelen volt szabadon engedni őket. 1944. december 24-én a királyi törvényszék vizsgálóbírája arról értesítette a királyi ügyészt, hogy Flack József a Steiner Dezsőné ellen elkövetett bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban van.”

A nyilas ház vezetői Flackot, akinek nem ez volt az első rendőrségi ügye, szintén „kiszabadították” az előzetesből.

Flack József Szerencsen született törvénytelen gyermekként, ahol jelentős sváb kisebbség élt. Ennek a közösségnek volt tagja a leányanya Flack Stefánia és fia. 1944 nyarán Flack is SS-egyenruhába öltözött sváb katonaként indult a frontra, aztán inába szállt a bátorsága. Barátnője, Bognár Róza elmondása szerint „ebben az időben udvarlóm volt Flack József, aki megszökött az SS-től, és, hogy ne kelljen bevonulnia, jelentkezett az V. kerületi nyilasoknál.”

Piroska Lajos az Ifjúsági csoport másik réme az iskolapadból érkezett a szervezetbe. Szülei házfelügyelők voltak a Sziget (Radnóti) utca 24-ben. Ide hurcolták 1944. december 19-én az éjjeli órákban Steiner Dezsőné Ungár Klárát a Megtorlás házának pincéjéből. (Szent István krt. 2. – Az épület pincelejárata a Pozsonyi út felől megközelíthető).

Becker Emil gimnáziumot végzett, érettségizett, később magántisztviselőként dolgozott. Menyasszonya Pintér Ilona, Pintér József nyilas pártszolgálatos lánya volt.

Kozma Károly az Ifjúsági csoport vezetője civilben kereskedősegédként dolgozott a nyilas hatalomátvétel előtt, több szexuális bűncselekményt elkövetett már, mielőtt a csoportos erőszakban részt vett. A Megtorlás házába hurcolt fiatal lányokat szexuálisan bántalmazta.

Az erőszaktevő csoport legfiatalabb tagja az alig 16 éves Szmola Emil. A Szmola családot az egyik legkegyetlenebb nyilas családként ismerte Újlipótváros. Szmoláék a Tisza utca 11-ben egy kis garzonban laktak. 1944. március 19-től módszeresen zaklatták a házban élő zsidókat. A fiatal Szmola zsidó kislányokat vert meg, és nyilas propaganda plakátokat ragasztatott ki velük hirdetőtáblákra, betörte a zsidó szomszédjaik ablakát. Apjának, idősebb Szmola Emilnek segédkezett a Szent István krt. 2 pincéjében történő kínvallatásoknál.

1944. december 9-én Szmoláék a nyilas kitelepítő vonattal Németországba menekültek. Az nem derült ki, hogy miért hagyták magára Budapesten 16 éves fiúkat.

Szmola Emil 1944. december 19-én Piroska Lajos Sziget utcai lakásán lábadozott. Beismerő vallomásából, melyet 1948-ban tett a népbíróság előtt tudjuk, hogy hetek óta lázas, beteg volt.

Az elkövetők közül a népbíróság egyedül Szmola Emil ellen hozott valóságos ítéletet.

Becker Emilt 1946. július 6-án az elsők között akasztották fel. Halálos ítéletében semmilyen szerepet nem játszott az, amit Steiner Dezsőné ellen elkövetett.

1967. április 24-én a BM nyilas brigantikról, többek között az V. kerületi pártszolgálatosokról készített egy kimutatást, mely a gyilkosságban részt vett személyekre fókuszált. A dosszié fotó mellékletet is tartalmaz. Az említett forrás beszámol arról, hogy 1948-ban a népbíróság Flackot távollétében életfogytiglanra ítélte. „Tartózkodási helye ismeretlen” – áll a bejegyzés alatt. Majd mintegy kiegészítésként, a BM-es munkatárs a következőket jegyezte meg róla: „A 2. sorszám alatt szereplő Flack József adataink szerint Franciaországban Molnár Sándor név alatt él.”

1959-ben Kaló József rendőrszázados így jelentett Flackról: „A Flack által külföldről írott levelet beszereztem és az ORFK bűnügyi nyilvántartó osztályának küldtem tovább. Kiadatásnak helye nincs”.

A dosszié tájékoztat továbbá Kozma és Piroska ítéletéről is: „Piroska Lajost 1948-ban távollétében életfogytiglanra ítélték. Kanada a tartózkodási helye. Kiadatásnak helye nincs.”

„Kozma Károlyt 1948-ban a Népbíróság 8 évre ítélte. Tartózkodási helye ismeretlen.”

Megjegyzem: Kozma Károly 1945. január első heteiben Pilisvörösváron a harci események során elesett, a népbírák három évvel a halála után ítélték el. Ezt az állítást több tanú is igazolta.

A Magyar Királyi Rendőrség 1945. május 7-én nyújtott be vádiratot a Népbírósághoz. A vádirat a Steiner Dezsőné Ungár (Utas) Klára ellen elkövetett bűntényt ismerteti. 1945-ben a hat elkövető közül már csak Szmola Emil volt életben és tartózkodott Magyarországon.

Steiner Dezsőné Utas Klára ügye fölött elsiklott volna a népbíróság, ha a szerencsétlen nő 1945 májusában nem tanúskodik az ártatlanul elítélt Dr. Berend Béla rabbi perében. ( Dr. Berend Bélát azzal a koholt váddal tartóztatták le, hogy német besúgóként az V. kerületi nyilasokkal kooperált, vagyonos zsidók neveit és címeit adta le a pártszolgálatosoknak.)

Utas Dr. Berend perében tett pozitív tanúvallomást, személye felkeltette a népbíróság érdeklődését. (A BM egészen 1967-ig szimatolt Utas Klára után.)

Tanúvallomásában Utas Klára a következőket mondta Dr. Berend Béláról: „A vádlottat hírből már 1940 óta ismerem, mert a bátyámat ő mentette ki a munkaszolgálatból. Személyesen csak 1944. decemberében találkoztunk. Ekkor a Wesselényi utca 44. szám alatt lévő szükség kórházban feküdtem tarkólövéssel és egyéb igen súlyos sérülésekkel. A vádlott megkeresett a kórházban, jegyzőkönyvet vett fel a velem elkövetett nyilas kegyetlenségekről, megígérte, hogy igyekszik megtoroltatni a gaztettet, és, hogy Sarlósynak (az V. kerületi nyilas ház egyik vezetője) fogja a jegyzőkönyvet benyújtani.

Az ügyben nyomozás volt, és a főtettest, akitől a golyót kaptam ki is végezték. A vádlott a kórházba élelmet és cigarettát hozott be nekem, és buzdító szóval lelket öntött belém.”

A fenti tanúvallomás Berend jóindulatát bizonyítja, és arra is rá mutat arra, hogyan játszották ki az V. kerületi nyilas pártház vezetői a korabeli igazságszolgáltatást. Sarlósy az öt nyilas közül egyiket sem végeztette ki, sőt megfenyegette a Magyar Királyi Rendőrséget, hogyha nem engedik ki nyilasait az előzetesből, a Gestapóhoz fog fordulni.

De mi is történt valójában 1944. december 19-e éjszakáján?

Tanúskodjon erről az a jegyzőkönyv, melyet Dr. Berend Béla főrabbi vett fel 1944. december 23-án, szombaton este 6 órakor a Wesselényi utcai kórház III. emeletének 56-os kórtermében.

„Tarkólövéssel behozott sérült, Steinerné született Utas (Ungár) Klára szombathelyi születésű fiatalasszony vérveszteségtől és az átélt izgalomtól elerőtlenedett, elfúló, bágyadt suttogással az alábbiakat beszéli el.

Szüleimet, testvéreimet, közöttük Dr. Utas Ungár Imre kórházi orvost Szombathelyről deportálták. Jómagam érettségiztem. Három évig éltem együtt társammal, akit muszként vittek el, és róla nincs semmi hírem. Egyedül maradtam nagy családomból. Fiatal vagyok, és, mint eddig megmenekedett féltem bemenni a gettóba, mert a vidéki gettókat is elszállították, vagy kiirtották, és a németektől megszállt többi országok nagy városainak gettóit is kiirtották. Élni szeretnék még, és ezért csillag nélkül ugyan, de eredeti lánykori nevemen, és nem hamis okmányokkal keresztény házban laktam. Az utcán 1944. december 19-én kedden délután három óra tájban egy nyilas igazoltatott. Bekísért a Szent István körút 2 alatt lévő pártházba, ahol Bácsi testvér elé kerültem. Itt semmit sem tagadtam. Őszintén megmondtam, hogy zsidó fajú, izraelita vallású egyén vagyok, nem is bántalmaztak, sőt a pénzemből 100 pengőt nálam hagytak és úgy rendelkeztek, hogy minden további végzés nélkül a gettóba, vagy a rendőrségre, és onnan a gettóba kísérnek. Ilyen értelmű jegyzőkönyvet vettek fel. Azután kivittek a folyosóra ott álltam egy ideig. Majd onnan a pincébe vittek. Itt sem maradtam sokáig. A pincéből fiatalabb fegyveres, pártszolgálatosok este autón egy magánlakásra vittek, vacsorát adtak, de egész éjszaka nemi érintkezésre vettek igénybe. Hatan voltak. Fejenként 3 – 4szer azaz kb. 18-20szor közösültek velem. Azután arról beszéltek, mivel én olyan jó voltam hozzájuk, ők elhatározták, hogy meg fognak menteni, amúgy is megelégelték már a sok nyilas rablást és kegyetlenkedéseket, amit a zsidókon elkövettek. Csak legyek irántuk bizalommal. Reggel elvisznek a Gestapohoz, ez most egyelőre a legbiztosabb, és a legjobb hely, ott biztosan hamarosan jó dolgom lesz, mivel németül is jól tudok.

Erre huszadikán reggel kb. 7 –kor már autóban ültünk, hogy megyünk a Gestapohoz, ahová engem elszállásolnak, rengeteget legalább egy óra hosszat autóztunk. Az autóban bekötötték a szememet, mert míg alaposan le nem prioritálták megbízhatóságomat, nem szabad tudnom hová visznek, hol leszek. A sok autózás után nyolc és fél kilenc táján megálltunk, ketten közre fogtak, és karjaimnál fogva vezettek fölfele vivő magaslati úton, majd lehajolva egy korláton kellett átbújnunk, és nemsokára a harmadik testvér közvetlen közelről a tarkómba lőtt. Eszméletemet vesztettem. Pár órára magamhoz tértem, barlangos szakadékban találtam vértől borítva magam. Elvánszorogtam egy darabig, ahol honvédet láttam, azok siettek segítségemre, beszállítottak a Siesta szanatóriumba, ott kioperálták a golyót, amely bámulatos véletlen folytán irányt tévesztett, és nem volt halálos, majd ide hoztak. A hat ifjú nyilas Bácsitól meghagyott száz pengőmet elvette, és mindazt, ami megmaradt a téli kabátomat sealbunda a pártházban cserélték kopott nyári ruhára. Mivel egész éjszakát voltam velük, mind a hatot határozottan fel tudnám ismerni. Közülük csak három kísért, azaz vitt el a végzetes autóútra.

Utas Klára sírógörcsök között kért, hogy vallomásáról senkinek említést ne tegyek, mert, ha a tettesek megsejtik, hogy ő életben van, felkutatják és most már végérvényesen végeznek vele. Pedig olyan fiatal és nagyon szeretne még élni a szeretteit viszont látni.”

Utas Klára állapotáról készült orvosi jelentés egy részében az alábbiak olvashatók:

„A sérültet december 20-án súlyos, életveszélyes állapotban a Vöröskereszt Postás Kórházba (korábbi Siesta szanatórium) szállították, még aznap megoperálták.

A 3. nyaki csigolya tövisnyújtványa mellett revolvergolyót távolítottunk el.”

A fiatalasszony 1944. december 30-án a Magyar Királyi Rendőrség Budapesti Főbűnügyi Osztályán tett vallomása pár pontban eltér a Dr. Berend Béla által felvett jegyzőkönyvétől. Utas vallomását annyiban módosította, hogy a nyilas házban elvették tőle krokodilbőr pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel, négy aranygyűrűjét, ezüst cigarettatárcáját, púderszelencéjét, és Parker töltőtollát. Elmondta, hogy a nyilasok, miután vacsorával kínálták, kezeit, lábait lefogták, és erőszakkal közösültek vele.

Utas Klára rendőrségi tanúvallomását egy megrázó résszel egészítette ki. Megpróbáltatásának erre a pontjára a Dr. Berend-féle jegyzőkönyvben egyáltalán nem tért ki.

„ Az utazás alatt a fiatalember, aki állítólag összekötő a párt és a német gestapo között, velem erőszak alkalmazásával közösült. Helyesbítem vallomásomat. Nem közösült, hanem fajtalankodott velem ez a férfi. Fejemet ölébe nyomta, elővéve hímvesszőjét, kényszerített, hogy azt számba vegyem, nem volt megelégedve és a fejemet erősen nyomkodta ölében. Nem élvezett el, mert a számba nem ömlött ondó.”

Flack József 1944. december 30-i kihallgatása során megerősítette mindazt, amit Utas Klára elmondott. „ Beismerem, hogy december hó 19-én éjjel a sértettel annak lelkiállapotát kihasználva közösültem több ízben is. Beismerem, hogy a sértettet folyó hó 20-án 6 és 7 óra közötti időben arra kényszerítettem, hogy hímvesszőmet szájába vegye, és vele fajtalankodjon. A sértett nem ellenkezett. Szájába vette a hímvesszőmet és így velem fajtalankodott.”

Később Flack azt is beismeri, hogy már a kezdetek kezdetén „az volt a szándékom, hogy a nőt elteszem láb alól, mert zsidó nő.”

Piroska, Flack bűntársa így emlékezett vissza az autóban történtekre: „Útközben Flack engem meglökött, és intett, hogy nézzek az ölébe. Láttam, hogy a sértett Flack hímvesszőjét szopta. Nem láttam azt, hogy Flack fogta volna a nő fejét, és a hímvesszőjéhez nyomta volna.”

Piroska Lajos kihallgatása során határozottan kijelenti: „Nem akartuk átadni a rendőrségnek, mert attól féltünk, hogy a nő beszélni fog arról, hogy mi vele közösültünk. A volán mellé Pista ült, mellé én, hátul ült Flack a sértettel.”

Utas Klára kivégzésénél Piroska Lajos és Flack József volt jelen. A másik három nyilas Piroska lakásán maradt. Flackot, Piroskát és bekötött szemű áldozatukat Horváth István katona vitte a Sas-hegyre. Flack és Piroska Utast egy elhagyott víztározóhoz vezette, ahol Flack közvetlen közelről tarkón lőtte őt.

Kozma, Becker, Szmola, és Piroska, vallomásukban mindvégig tagadták, hogy megerőszakolták foglyukat. Mindhárman úgy adták elő a történteket, hogy az Utas beleegyezésével történt, mivel az áldozat a menekülés reményében felkínálta magát nekik. Kozma még arra is kitért vallomásában, hogy Utas megkérte segítsen neki megszökni, amit ő jó hungaristához méltón elutasított. Piroska vallomásában azt hangsúlyozta, hogy Utas megkérdezte tőle, szabad-e nyilasnak zsidó nővel közösülni? Mire ő azt válaszolta, senki sem fogja megtudni.

A nyilasok igyekeztek Utas Klárát egy laza erkölcsű nőszemélynek feltüntetni, aki örömmel vett részt perverz partijukon. Kozma és Becker könnyű, táncos esteként emlékezett vissza a Piroska Lajos lakásán történtekre, sőt Becker magát szűzies ifjúként tüntette fel a kihallgatáson, aki semmi esetre sem akart szexuális kapcsolatot létesíteni foglyukkal, mivel ő borzad mindentől, ami már a jó ízlés határát is súrolja. Kihangsúlyozta, hogy az esetet leszámítva, még soha nem volt nővel.

„ A sértett felém fordult, átkarolta a nyakamat, és valósággal magára húzott.” – adta elő kihallgatása során szüzessége elvesztésének „megrázó történetét” Becker. „A sértett reggel ránk nézett és azt mondta, de ki vagytok fáradva! Közösülés után a sértett azt a kijelentést tette, hogy de benne vagyok, nem vagytok még többen?!” – ilyen és ehhez hasonló ízléstelen fordulatokkal próbálták a nyilasok áldozatukat lealjasítani, és az irhájukat menteni.

Piroska kihallgatási jegyzőkönyvében azonban van egy olyan momentum, amely egyértelműen igazolja, hogy az Ifjúsági csoport tagjai előre megfontolt, aljas szándékkal cselekedtek.

„Estefelé mondtam Flacknek, hogy a pincében egy jóképű nő van. Mire Flack azt válaszolta, hogy meg kéne baszni! Bácsi testvér azt utasítja, hogy a nőt vigyük az V. kerületi kapitányságra, ott adjuk át. A nőt a lakásomra vittük.”

Az 1948-as népbírósági perrel mindössze annyi a baj, hogy az elkövetők közül egyedül Szmolát sikerült kézre keríteniük a rendőröknek. Mint korábban említettem, Beckert 1946 júliusában kivégezték, Kozma 1945 januárjában Pilisvörösváron golyót kapott, Flack és Piroska külföldre szöktek.

Egyedül Szmola bömbölte végig a tárgyalást, és könnyei megindították Dr. Holló Olivér tanácsvezető szívét, aki a következő enyhítő körülményeket vette figyelembe. A „vádlott fiatalkorát, mindössze 16 éves volt, rossz egészségi állapotát, mert beteg volt, beismerő vallomását, és a szeméremelleni bűncselekmény alkalomszerűségét”.

Az ítéletet 1948. október 19-én hirdették ki. Ifjabb Szmola Emil 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott. 1956. július 8-án Szmola ügye Felülvizsgáló Bizottság elé került, melynek következményeként 1956. augusztus 2- án szabadlábra helyezték. Ifjabb Szmola a Kőbányai Textilgyárban kapott állást, mint kötőgépkezelő. Jó munkájáért többször is jutalomban részesült.

Hiába vált a régi kisnyilas élmunkássá, 1960. szeptember 6-án a XVII. kerületi Rendőrkapitányság előállítatta a szorgalmas kötőgépkezelőt, és a Kozma utcai országos börtönbe szállíttatta, hogy letöltse hátralévő büntetését.

1961 májusában Özvegy Szmola Emilné (férjét Szmola Emil Manót, a Megtorlás házának fő kínzóját1950-ben kivégezték) kegyelmi kérvényt nyújtott be a fia ügyében, melyben többek között arra hivatkozott, hogy egyre romló egészsége miatt hamarosan munkaképtelenné válik, egyetlen támasza marad csak, a fia. Szmola büntetéséből egy év három hónap volt még akkor hátra.

Steinmacher Imre BV. Őrmester-nevelő, hogy segítse mielőbbi szabadulását, pozitív véleményt írt az elítéltről. „Kőművesek mellett dolgozik, mint segédmunkás. Munkáját a legnagyobb szorgalommal, fegyelmezettséggel végzi. Körleten magatartása példamutató. Tiszteletet ad az elítélt társai és a személyi állomány részére. Bűncselekményével kapcsolatban teljes őszinteség tapasztalható nála. Részleteiben is elismeri bűncselekményét. Bűncselekményének megbánása a nevezett elítéltnél elérte a kívánt eredményt, mert annak megbánása őszintén látható nála. Elítélt társai azért szeretik, mert csendes és szerény. Nagyon szereti az édesanyját és a nagynénjét.”

1948 októberében Utas Klárát, mint tanút hiába idézték be ifjabb Szmola tárgyalására, nem jelent meg. Utoljára 1945-ben állt népbíróság elé, akkor sem a saját ügyében, hanem Dr. Berend Béla mellett tanúskodott. Nagy a valószínűsége annak, hogy 1948-ban Utas már nem tartózkodott Magyarországon. Amilyen könnyedén elengedte a BM Flack Józsefet és Piroska Lajost, olyan nehezen szállt le áldozatukról, Utas Kláráról.

1967-ben a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályán, 1967. október 20-i keltezéssel Szombathelyen készült egy érdekes jelentés, melynek tárgya Steiner Dezsőné ellenőrzése volt.

„Jelentem, hogy ellenőrzést folytattam özvegy Steiner Dezsőné született Utas (Ungár) Klára Szombathely 1919. április 13, aki Szombathely Brenner János utca jelenleg Derkovits utca 14 szám alatti házban lakott és az alábbiakat állapítom meg.

Nevezett apja Ungár Károly postaellenőr volt. Édesanyja tanítónő volt és a második felesége Ungár Károlynak. Három testvére volt. Két mostohanővére és egy édesbátyja, aki orvos volt, és Utasra magyarította a nevét. Nevezett a harmincas években ment férjhez Steiner Dezsőhöz, aki Szombathely környékén lakott. Lány korában és később is sokat tartózkodott Bajánsenyén Lőwensohnéknál, akik gazdag emberek voltak. Övék volt a malom és a fatelep. A Lőwensohn családot 1944-ben deportálták, csak Lőwensohn Imre tért haza Bajánsenyére, azonban 1948-ban meghalt. Az Ungár család ma is élő rokona Fürst László Bp. XIII. kerület Szent István Park 23. IV. emelet alatti lakos, aki Utas Ungár Klárinak apai ágon első unokatestvére. A budapesti 86. számú Sportáruháznak volt az igazgatója. Szombathelyen és környékén rokonságából senkit sem sikerült felderítenem. Nevezett édesapja a harmincas évek végén halt meg. Édesanyját és testvéreit 1944-ben hurcolták el. Ő ebben az időben nem tartózkodott otthon, valószínűleg a budapesti rokonainál volt.

1944. szeptember 11-én áttért izraelita vallásról katolikus vallásra. 1945-ben családi nevét Utasra változtatta a BM. 45739/45. II.A. SZ. alapján.
1945. májusában járt ismét Szombathelyen, és felkereste volt házukat, az iránt érdeklődött, hogy az édesanyja és a testvérei deportálásakor ki vitte el a család holmiját.

1946 nyarán találkozott vele DR. Nyírő Aladár nőgyógyász főorvos (Szombathely Vak Bottyán u. 16.), aki bátyjának jó barátja volt, és beszélgetést folytatott vele.

Nevezett ekkor elmesélte, hogy 1944-ben Budapesten őt többedmagával a nyilasok a Duna parton tarkón lőtték, és miután beesett a vízbe, hosszabb távolságot úszva kimászott a partra. Szombathelyen élő ismerősei 1946 óta nem látták, és nem tudják megmondani jelenlegi nevét, és tartózkodási helyét. Valószínű, hogy Amerikában tartózkodik.

Tavaly nyáron járt Szombathelyen egy család Amerikából, és megtekintették a Derkovits utca 14. szám alatti házat, majd fényképfelvételeket készítettek. Egy 70 év körüli úr és egy 50 év körüli hölgy egy középkorú férfi és egy nő valamint két gyermek volt a társaságban. Az idősebb hölgy magyarázott a társaság többi tagjának, hogy annak idején hol voltak a szobák, a konyha, az ágy, a szekrények és egyéb holmik. A lakóknak nem mutatkoztak be. Valószínűleg az idősebb hölgy az Ungár család valamelyik tagja lehetett. Szombathelyen olyan családot nem sikerült felkutatnom, akiket meglátogattak volna.

Bőhm Sándor rendőrőrmester”

 

Hogy mi történt Utas Klárával?

Feltehetően 1947-ben elhagyta Magyarországot. Angliába vagy Amerikába menekült, és egy nála jóval idősebb angol férfival, Archduke Swallow-val kötött először házasságot. Férje 1949-ben meghalt. Klára Ausztráliában folytatta tovább életét, ott ismerkedett meg a varsói születésű Alexander Joseph Monkkal (Monkiewitz). Yvonne Klara Monk 1968-ban halt meg. 49 évet élt. A lányának soha nem említette, hogy mi történt vele 1944. december 19-e éjszakáján.