Jeruzsálem – Egy város életrajza

Júdás Makkabeus a középkori lovagkirály prototípusa és eszményképe lett Artúr királytól Nagy Károlyig.

Jeruzsálem – Egy város életrajza címmel jelent Simon Sebag Montefiore kötete a városról. A könyv kapcsán Kisantal Tamás irodalomtörténésszel, a kötet fordítójával Veiszer Alinda beszélget december 19-én (pénteken) 18 órakor a Bálint Házban (1065 Bp., Révay u. 16.)

8. A Makkabeusok

Kr. e. 164–66

 

Júdás, a pöröly

 

Kr. e. 164 telén Júdás, a Pöröly az Antiokhosz által frissen építtetett Acta erődítmény kivételével egész Júdeát és Jeruzsálemet elfoglalta. Amikor látta az elhagyatott, gazzal benőtt Templomot, siránkozni kezdett, majd tömjént gyújtva újra felszentelte a Szentek Szentjét, december 14-én pedig vezetésével ismét áldozatokat mutattak be. A lerombolt városban még annyi olaj sem volt, hogy a gyertyatartót megtöltsék, de a gyertyák valahogy mégsem aludtak ki. Még ma is ünnepli a zsidóság a Templom felszabadítását és újraszentelését: ez a hanukka (azaz a felszentelés) napja.

A Pöröly – azaz arámi nyelven maqqaba[1] – átkelt a Jordán-folyón, és testvérét, Simont küldte a galileai zsidók megmentésére. Júdás hiányában azonban a zsidó sereg vereséget szenvedett. A Makkabeusok visszavágtak, elfoglalták Hebront és Edomot, valamint lerombolták az asdódi pogány oltárt, mielőtt a jeruzsálemi Acra ostromához láttak volna. Ám a Betlehemtől délre lévő Beth-Zachariánál a Szeleukida helytartó legyőzte a Makkabeusokat, és ostromolni kezdte Jeruzsálemet. Vissza kellett azonban vonulnia, hogy az Antiokhiában kirobbant lázadással szembeszálljon. Így aztán megígérte a zsidóknak, hogy ezután „saját törvényeik szerint” élhetnek, és Templomukban imádhatják istenüket. Nabukodonozor után négy évszázaddal újra helyreállt a zsidó függetlenség.

A zsidók azonban még mindig nem érezhették biztonságban magukat. A polgárháborúk sújtotta Szeleukidák, bár a birodalmuk már nem volt olyan jelentős, mint korábban, még mindig félelmetes erőnek számítottak. Fő céljuk a zsidók legyőzése és Palesztina megszerzése volt. Húsz évig tartott a heves és szerteágazó háború. Nem is érdemes itt minden részletre kitérnünk, és az összes hasonló nevű Szeleukida trónkövetőt felsorolnunk. Bizonyos pillanatokban a Makkabeusok a megsemmisülés szélén álltak, ám ez a végtelenül leleményes és tehetséges család mindig képes volt talpra állni és visszaütni.

A Templomra néző Acta-erőd tovább gyötörte a kettéosztott Jeruzsálemet. Amikor megfújták a trombitákat, és a papok újra áldoztak, az Acta pogány zsoldosai és áruló zsidó katonái „nyomban kirohantak […], és megölték” a Templomba igyekvőket – írja Josephus Flavius. A jeruzsálemiek erre kivégezték főpapjukat, Menelauszt, aki „minden bajnak az oka” volt, és újat választottak.[2] Ám a Szeleukidák újból erőre kaptak, és Nikanor nevű tábornokuk elfoglalta Jeruzsálemet. Az oltárra mutatva a görög így fenyegetőzött: „Ha nem adjátok Júdást és seregét azonnal a kezemre, felgyújtom ezt a házat.”

Az életéért küzdő Júdás a görög királyságok ellenségéhez, azaz a rómaiakhoz fordult. Róma erre ténylegesen elismerte a zsidó függetlenséget. Kr. e. 161-ben a Pöröly megverte Nikanort, és megparancsolta, hogy vágják le és vigyék Jeruzsálembe a fejét és a kezét. A Templomban bemutatta ezeket a hátborzongató trófeákat, majd Nikanor kezét és kivágott nyelvét (melyekkel Isten házát fenyegette annak idején) cafatokra szedték és a madarak elé vetették, a fejét pedig az erődítmény tetejére tűzték. A jeruzsálemiek Nikanor napját a megszabadulás ünnepeként ülték meg. A Szeleukidák ezután legyőzték és megölték Makkabeust, Jeruzsálem elbukott, Júdás testét pedig Modinban égették el. Úgy tűnt, mindennek vége. Ám testvéreiben Júdás újra életre kelt.[3]

 

Simon Sebag Montefiore: Jeruzsálem – Egy város életrajza, fordította: Kisantal Tamás. Alexandra Könyvkiadó, 2014. 736 oldal, 5999 forint

[1] Pontosabban családját Hasmoneus dinasztiaként ismerjük, de az egyszerűség kedvéért a könyvben Makkabeusoknak nevezzük őket. Júdás Makkabeus a középkori lovagkirály prototípusa és eszményképe lett Artúr királytól Nagy Károlyig. Martell (Pöröly) Károly, aki Kr. u. 732-ben a tours-i csatában legyőzte az arabokat, majd a 12. században Oroszlánszívű Richárd és I. Edward (1272–1303) modern Makkabeusoknak hívták magukat. Később Rubens festményt készített Júdás Makkabeusról, Händel pedig oratóriumot írt a tiszteletére. A Makkabeusok főként Izraelben a mai napig is nagy hatással bírnak: számos futballcsapatot neveztek el róluk. A hanukka hőseiként a zsidók hagyományosan a népirtó zsarnok (Hitler előképe) ellen harcoló szabadságharcosokként néznek fel rájuk. Manapság azonban, a dzsihád terrorizmus és az amerikai demokrácia közti küzdelem hatásaként sokan máshogy értelmezik a múltbeli eseményeket. E nézőpont szerint a civilizált görögök a vallási fanatikus (afféle zsidó tálibokhoz hasonló) Makkabeusok ellen harcoltak.
[2] Az új főpap már nem Óniás zádokita dinasztiájából származott. A jogszerű örökös IV. Óniás lett volna, aki követőivel Egyiptomba, az őt szívesen fogadó VI. Ptolemaiosz Philométórhoz menekült. Az egyiptomi uralkodó megengedte, hogy a Nílus deltájánál lévő Leontopoliszban, egy használaton kívüli kegyhelyen zsidó templomot építsenek. Így Óniás létrehozta saját Jeruzsálemét, amely manapság Tell el-Yehudiye (a Zsidók dombja) néven ismert. Ezek a zsidó hercegek Egyiptomban nagy hatalommal bíró hadvezérek lettek. Óniás temploma Kr. u. 70-ig maradt fenn, amikor Titus ezt is leromboltatta.
[3] Júdásról és a Makkabeus-felkelésről: Josephus Flavius: A zsidók története. 90–114; 1Mak 2–4. A Pörölyről: 2Mak 5:27; a hasszideusokról az esszénusok és az apokaliptikus gondolkodás gyökereit alkotó műben: Énok könyve 85–90 és 93:1–10 és 91:12–17; Josephus Flavius: I. m. 54. Liziászról: 1Mak 4:2; 2Mak 11. A hanukkáról: 1Mak 4:36–39; 2Mak 10:1–8; Josephus Flavius: I. m. 97.. Júdás Jeruzsálemben: 1Mak 4:69. A hódításokról: 1Mak 4–6. V. Antiokhosz visszaállítja a zsidó jogokat: 1Mak 6:59. Liziász Jeruzsálem ellen: 2Mak 11:22–26. Alkimuszról: 1Mak 7; 8 és 9; 2Mak 13:4–8; 14; 15; Josephus Flavius: I. m. 99–112. Nikánor fenyegetőzéséről, vereségéről és levágott fejéről, kezéről, nyelvéről: 1Mak 7:33–39; 2Mak 14:26; 2Mak 15:36; 2Mak 15 28–37; 1Mak 8:1. Bakchideszről és Júdás haláláról: 1Mak 8–9; Bevan: I. m. 2. 171–203; Joseph Sievers: The Hasmoneans and their Supporters: From Mattathias to the Death of John Hyrcanus I. 16–72; Michael Avi-Yonah: The Jews of Palestine: A Political History from the Bar Kochba War to the Arab Conquest. 4–5; Sartre: I. m. 9–14. A feltámadásról és az apokalipszisről: Lane Fox: I. m. 98–100; Dán 12:2–44, Ézs 13:17–27; Jer 51:1. Az Acra erődítményről: Reich – Avni – Winter: I. m. 45; Patrich: I. m. 37–73.