Jeruzsálem, 1948: a zsidónegyed megadja magát
„Mit jelentsen a fehér zászló, amit a maceszgyártó üzem közelében vittek?” – állt abban a sürgönyben, amely a jeruzsálemi katonai körzet parancsnokságától az óvárosi zsidónegyed parancsnokságára érkezett 1948. május 28-án.
![](https://www.szombat.org/files/2021/04/4-3-701x600.jpg)
1948: Az óváros zsidó negyedének lakosai élelemért állnak sorba
A zsidó államot két hete kiáltották ki, a Függetlenségi Háború pedig gyakorlatilag már fél éve tartott.
„Tárgyalásokat kezdtünk a holttestek eltakarításáról. Az arabok fegyverszünetet hirdettek. További részletek nem ismertek” – válaszolta Moshe Rusnak, a zsidónegyed Hagana által kinevezett parancsnoka. Órákkal később a negyed megadta magát; az arabok szinte az összes épületet fölrobbantották, számos katonát foglyul ejtették, az életben maradt polgári lakosok pedig az újvárosba távoztak.
1948. augusztus 17-én még javában tartottak a harcok, amikor David Shaltiel, jeruzsálemi körzeti parancsnok bizottság fölállítását rendelte el – annak kivizsgálására, hogyan adták meg magukat az óváros védői a jordániai Arab Légiónak.
1948. február 14-én Clement Attlee brit miniszterelnök bejelentette, hogy az angolok visszaadják az ENSZ-nek a palesztin mandátumot. Négy hónappal azt követően, hogy az Egyesült Nemzetekhez fordult, hogy az bizottságot állítson föl az ország „jövőjét illetően”, a szervezet előterjesztette a „felosztási tervet”, amely két egymás mellett létező független – arab illetve zsidó – állam megalakítását javasolta.
A terv mindkét fél számára nehezen emészthető része Jeruzsálem jövője volt. Jeruzsálem egyik állam fővárosa sem lett volna, hanem az ENSZ által felügyelt nemzetközi terület. Bár David Ben-Gurion, aki akkor a Zsidó Ügynökség (gyakorlatilag a születőben lévő állam kormányának) elnöke beleegyezett a döntésbe, a legtöbb jeruzsálemi zsidó érezte, hogy ugyan erőszakos cselekményekre még nem került sor, „de egy láthatatlan izom megfeszült. Többé nem volt ajánlatos az óvárosba menni.” (Ámosz Oz, Szeretetről, sötétségről)
![](https://www.szombat.org/files/2021/04/5-2.jpg)
Az óváros védői állásokat építenek ki
Az ENSZ 181. számú határozatát – a Felosztási Tervet – 33 ország szavazatával fogadták el, mire azonnal kitört a Függetlenségi Háború. Aznap este arabok tucatjai özönlöttek a város központjába, és zsidókat inzultáltak. A túlerőben lévő arab egységek megkezdték a zsidónegyed ostromát. A harcok kiéleződésével a zsidó vezetésben egyre inkább eluralkodott a meggyőződés, hogy Jeruzsálemet nem tudják tartani.
A vizsgálóbizottság 1948. augusztus 17-i ülésén négyen vettek részt: Avraham Erst Hagana parancsnok; Gideon Hausner katonai ügyész; Mordechai Weingarten, az ostrom idején az óváros tanácsának elnöke, és az ülést vezető Zohara Wilbush titkár.
Először Erst és Hausner a megadást megelőző katonai fejlemények után érdeklődtek. Azt kérdezték Weingartentól: „Az ’áttöréstől’ a fegyverletételig sok területet vesztettek a zsidók?” ’Áttörésen’ nyilván azt értették, amikor május 18-áról 19-ére virradó éjszaka a Palmach (a Hagana elit alakulata) elfoglalta a Ción kaput. A támadás azonban megrekedt, és az arabok nemsokára megrohamozták a zsidónegyedet, és egyre inkább teret nyertek. A maroknyi védő bátran és elszántan védekezett, és visszaverték őket a Sha’ar HaShamaim utcától, a zsidók egyik utolsó erősségétől.
Weingarten elmondta, hogy a katonai helyzet rosszabbodásával a védők lelkesedése alábbhagyott. „A hangulat elkeseredett volt. Sok férfi a zsinagógába húzódott be. Különböző hírek keringtek az utánpótlásról. Nem voltak gránátjaik, és minden töltényt számolni kellett.” Ezzel ellentétben az araboknak aknavetőik, géppisztolyaik és robbanószereik voltak.
![](https://www.szombat.org/files/2021/04/2-5-717x600.jpg)
Arab katona figyeli a zsidónegyedet
Az ellenség előretörésével a negyed főhadiszállása és a szétszórtan küzdő harcosok között megszakadt a kapcsolat. „Az utolsó napok káoszba fulladtak. Az egyik pillanatban úgy tűnt, hogy Mordechai Pinkas, az egyik parancsnok ura a helyzetnek, azután ismét „egérfogóban” találták magukat. Az élelem elfogyott, a pékségek az arabok kezére jutottak. A védők lisztből, sóból készítettek maguknak pitát, amire némi lekvárt kentek.
A támadás kezdete után két nappal az Arab Légió 6. zászlóalja betört az óvárosba. 650 arab katona állt 131 zsidó védővel szemben. A zsidónegyed eleste csupán idő kérdése volt.
A Palmach harcosai ugyan a Ción kapunál álltak, de az utánpótlás késlekedése elkeseredést váltott ki. Weingarten szerint a katonai vezetők nem próbáltak kommunikálni a civilekkel. Azzal áltatták őket, hogy a segítség ’30 vagy 15 perc múlva érkezik’, de nem úgy lett, és abból nagy csalódás származott.
A napok múltával a muníció elfogyott; volt ki tovább küzdött, mások inkább elbújtak. A megadást először az arabok javasolták. „Minden nap hangosanbeszélőkön ajánlották föl három nyelven. Nem válaszoltunk.”
Május 28-ra világossá vált, hogy nincs remény az óváros fölmentésére, és ha nem adják meg magukat, a zsidónegyed lakóit akár le is mészárolhatják. Weingarten szerint Rusnak ekkorra már ingadozott, de még mindig elutasította a kapitulációt. Később rabbik Weingarten vezette küldöttsége próbálta őt megkörnyékezni, de csak abba ment bele, hogy a sebesültek gondozása és a tetemek eltakarítása legyen a tárgyalások témája. Ekkor indultak el, élükön fehér zászlós parlamenterrel.
![](https://www.szombat.org/files/2021/04/profile715x537-9.jpg)
Miután elfoglalták, az arab légió katonái a földdel tették egyenlővé a zsidónegyedet
A küldöttség délelőtt tíz körül találkozott az Alsheich kávéházban Abdullah El Tell tábornokkal, a jordániai zászlóalj parancsnokával. Ő minden kérésre nemet mondott, egy dolgot követelve, a feltétel nélküli megadást. A válaszra egy és egy negyed órát adott.
Déli egykor a zsidónegyed parancsnokai és a delegáció tagjai összeültek, hogy a kapitulációról tárgyaljanak. Mindenki a megadás mellett szavazott; csak az Irgun képviselője tartózkodott. Ezúttal Rusnak és Weingarten indultak bejelenteni a döntést a jordán tábornoknak. Percekkel korábban Rusnak táviratot küldött a körzeti parancsnoknak azzal, hogy a sebesültekről és halottakról mennek tárgyalni, nem pedig a megadásról. Jichák Levy történész arról ír, hogy Shaltiel és Rusnak egyaránt tisztában volt a helyzet kilátástalanságával, de az igazságot még egymásnak sem merték bevallani.
blog.nli.org.il – Bassa László
Címkék:1948, fegyverletétel, Izrael Függetlenségi háború, Jeruzsálem, óváros