„Igaz barátja volt felekezetünknek” – IV. Károly és a zsidók

Írta: Veszprémy László Bernát - Rovat: Történelem

Száz éve lépett a magyar trónra  az „utolsó koronás király”, vagyis az utolsó Habsburg, IV. (Boldog) Károly.

IV. Károly és Zita királyné esküvői képe

Az 1921-es visszatérési kísérleteiről is ismert, majd egy évvel később elhalálozott Károly nekrológjában az Egyenlőség című zsidó újság a következő kérdést tette fel: „Mit jelentett nekünk IV. Károly kora”?[1] Minket is ez a kérdés foglalkoztat, és ezért kanyarodjunk is mindjárt vissza 1916. december 30-ához, IV. Károly Mátyás templom-beli megkoronázásának napjához!

A koronázás alkalmából így köszöntötte Károly királyt az Egyenlőség: „Üdv a magyar királynak, kinek első ígérete, hogy a jogegyenlőség felett őrködni fog!”[2] A sor arra utalhatott, hogy Károly már koronázása előtt fogadta az osztrák zsidóság vezetőit, és nyilatkozott előttük: „A zsidó lakósság mindig bebizonyította Házam és hazája iránt való hűségét és ragaszkodását és a mai nagy időkben is áldozatra készen járult vérével és vagyonával az Isten kegyes segítségével elért sikerek kivívásához”.[3] Ez azonban nem puszta pragmatizmust takar, hiszen Fischer Gyula rabbi a mindenkori király iránti hűség zsidó vallási parancsára is utalt templomi beszédében:

IV. Károly magyar koronázási díszben

„Hallottuk a tanítást: »A földi királyság az isteni királyság visszfénye« . . . Mennyei Atyánk . . . áldd meg felséges IV. Károly urunkat, koronázd életét fénnyel és fenséggel, ékítsd homlokát a diadal és dicsőség babérjával”.[4]

Azonban IV. Károly rövid – majdnem napra pontosan két éves – uralkodása a lap szerint is utólag „a zsidó dicsőség és a zsidó tragikum korszaka volt”. Míg IV. Károly szentesítette Apponyi Albert 1917. december 21-i javaslatát, mely többek között 25 millió koronás állami támogatást adott volna a zsidó felekezetnek (a törvényt végül sosem tárgyalta meg a parlament), addig a korszak nagy antiszemita botrányai is uralkodásának idejére estek.[5] Károly kikelt az 1918 augusztusi felsőmagyarországi pogromok ellen is,[6] és két egymást követő kormányban is miniszteri tárcát adott – hazánk történetében először – egy zsidó vallású politikusnak, Vázsonyi Vilmosnak, majd titkos tanácsosának is kinevezte őt, dacára annak, hogy tartott attól: vajon mit szól majd a magyar közélet a zsidó politikushoz?[7] Vázsonyi utólag így emlékezett vissza Esterházy Móric miniszterelnökkel való beszélgetésére, aki bejelentette a hírt:

„»Tudja-e a király, hogy én milyen vallású vagyok?« »Igen! Megmondtam neki, és a király azt felelete: nem törődöm vele, hogy milyen valláson van. Az a kérdés, korrekt és becsületes ember-e?«”[8]

Mindez alátámaszthatja a lap konklúzióját Károly halálakor, miszerint az utolsó koronás király „igaz barátja volt felekezetünknek”.[9] A kérdést azonban árnyalják az antiszemitizmus azon vádjai, melyek – különböző megfontolásból – a királyt személyét érték, elsősorban már halála után. Balla Aladár kisgazda képviselő például fejből idézett egy olyan állítást, miszerint „Károly király . . . trónja felfoglalása után azt mondta . . . hogy: két nagy rákfenéje van az országnak: a zsidóság és a. bankokrácia”.[10] Albin Schager bécsi politikus is felemlegette Károly antiszemitizmusát, mire a király egykori személyi titkára így nyilatkozott 1925-ben:

„Károly ex-császár soha senki előtt nem tett olyan kijelentéseket, amelyekből arra lehetett volna következtetni, mintha a zsidóság ellen ellenszenvvel viseltetne. [Az antiszemitizmus] nagyon sok kellemetlen órát szerzett neki és hetekig bosszankodott fölötte. Inkább azt mondhatnám, hogy kedvelte a zsidókat. Többször tanúja voltam, amint Vázsonyi Vilmossal igaz szívélyességgel elbeszélgetett”.[11]

Vázsonyi Vilmos

Vázsonyival, mint titkos tanácsosával való kapcsolata valóban közeli volt, mint ahogyan arról Arthur Polzer-Hoditz, a király volt kabinet-irodai főnöke megemlékezett: szerinte kinevezésekor Vázsonyi könnyek között megígérte Károlynak, hogy élete végéig hűséges lesz hozzá.[12] Ezt a szavát Vázsonyi meg is tartotta, hiszen élete végéig a legitimista mozgalom aktív tagja maradt, és személyesen vállalta el Gratz Gusztáv és legitimista társai ügyének védelmét, mikor azokat lázadási perbe fogták a királylátogatások okán.[13] Vázsonyi, aki már 1918 februárjában (!) a bolsevizmus veszélyére hívta fel a figyelmet, méltó partnerre talált Károlynál vehemens antikommunizmusában is, mikor a király így szólt hozzá:

„Ugye, ön legjobban tudja, mennyire híve vagyok a demokráciának, de a bolsevizmus nem demokrácia. Ez irtózat! Ez szörnyűség! Kérem, ígérje meg nekem, hogy mindent megtesz a bolsevizmus alattomos terjesztése ellen. Ebben legyen szigorú, mert különben elpusztulunk!”[14]

Vázsonyi Károly mellett szólalt fel a Nemzetgyűlésben, miután az kimondta Károly és házának trónfosztottságát 1921 októberében, kimondva, hogy neki első zsidó miniszterként „kétszeres kötelessége, hogy az esküt, amelyet a királynak tett, meg ne szegje”. Vázsonyi haláláig tartotta magát a legitimista eszme mellett, és ezért igaza lehetett annak a zsidó lapnak, mely azt írta, hogy „az egyszerű zsidó kispolgárnak fia sokkal komolyabban veszi azt a kötelességet, amely előkelő közjogi állásából reá háramlott, mint évszázados főnemesi családok akárhány leszármazottja”.[15]

Károlyról a magyar – és a volt birodalom területén élő – zsidóság körében pozitív kép maradt meg. Vázsonyi Vilmos így szólította fel olvasóit a király meggyászolására 1922 áprilisában:

„Sirassuk el, mint magyarok, mint a hazának hűséges polgári és üljünk gyászt halála miatta, mert az ő szeretete mindnyájunké volt és a lelke nem ismert gyűlölködést”.[16]

Szabolcsi Lajos, az Egyenlőség szerkesztője arról írt, hogy az osztrák, cseh és lengyel zsidókban „meleg szeretet és ragaszkodás él . . . a habsburgi uralkodóház iránt”.[17] Ebben nem tévedett: osztrák zsidó vezetők még a harmincas évek elején is Zita királynőről, IV. Károly nejéről nevezték el lányaikat.[18] Zsidó szerzők novelláiban pedig a negyvenes években is szerepeltek anekdoták az erdélyi zsidó családok házában megszálló IV. Károlyról[19] vagy éppen mesék keringtek a pozsonyi zsidókról, akik állítólag Márton-napon ezüsttálcán adtak libát ajándékba az utolsó koronás királynak.[20]

A Kolozsváron megjelenő cionista napilap írása IV. Károlyról

A Habsburg-ház restaurálását támogató legitimista mozgalomnak számos zsidó tagja volt. Noha a cionista Zsidó Szemle direkt semleges maradt a kérdésben, még a lapnak is meg kellett állapítania, hogy „Magyarország zsidóságának igen kimagasló egyéniségei a legitimista táborban foglalnak helyet”.[21] Miksa főherceg, IV. Károly öccse 1933-ban is azt mondta, hogy „a zsidók . . . lelkesedéssel tartanak ki uralkodóik mellett. Különös érdemük, hogy ezt beigazolják most is, amikor a Habsburgok nincsenek uralmon. Légió a száma a királyhű zsidóvallású polgároknak”.[22] Talán ezért is vádolták Károly-pártisággal vagy „karlista szimpátiákkal” a zsidókat a főleg népi nacionalista Habsburg-ellenesek. Ők terjesztették 1921-ben is, hogy Károlyt „a zsidók hozták be”, mert „a zsidók mind karlisták egytől-egyig”.[23]

Lehet, hogy a Habsburg-ellenes népi irányzat antiszemitizmusa is késztethette a zsidókat Károly király következetes támogatására. A nácik később hevesen üldözték a legitimistákat – hiszen a Habsburg-restauráció gondolata szemben állt a náci birodalmi politikával –, s így az olyan cikkcímek is megerősíthették a hazai zsidókat Habsburg-pártiságukban, mint a liberális lapok szalagcímei: Zita királynét és Ottót támadja Hitler lapja, mert „zsidópártiak”, vagy Horogkeresztes fiatalemberek tüntetése a [legitimista] gyűlésen. Ez utóbbin éppen a zsidó politikus Sándor Pál szólalt fel, ám a náci fiatalok így zavarták meg: „Elég volt a Habsburgokból! A 400 éves szolgaságból!”[24]

IV. Károly a halálos ágyon

Hogy a Habsburgok uralma 400 éves szolgaságot jelentett-e Magyarország számára, máig vita tárgya (nemrég éppen egy hazai hetilap hozta le egy címlapon Ferenc Józsefet és Kádár Jánost). Ám tény, hogy a zsidóság a két háború között is egy letűnt kor befogadó liberalizmusára emlékezett a Habsburgokkal kapcsolatban, az első zsidó vallású miniszter, az emancipáció és a recepció időszakára. Ahogy Gonda Moshe Elijahu debreceni származású izraeli történész írta a debreceni Nőegylet egy rendezvényéről: „Az a körülmény, hogy a városi hajdúk pompás kék huszáregyenruhában . . . díszőrséget álltak a bálterembe vezető széles lépcső két oldalán, nagy megelégedettséget váltott ki az estélyi ruhákban érkező zsidó bálozókból. Az idősebbek e festői képet látván, a Ferenc József-i kort idézték, amely pedig minden látszat ellenére örökre letűnt”.[25]

Jegyzetek

[1] IV. Károly és a magyar zsidók. Mit jelentett nekünk IV. Károly kora?, Egyenlőség, 1922. április 8., 7-8.

[2] A koronázás ünnepére, Ua., 1916. december 30., 1.

[3] IN MEMORIAM!, Magyar Zsidók Lapja, 1939. február 9., 6.

[4] Dr. Fischer Gyula: Koronázási beszéd, Ua., 1917. január 13., 9. Az idézet: Berachot 58a.

[5] IV. Károly és a magyar zsidók, i. m. A lap furcsa módon a botrányok dagasztói közé sorolja Bangha Béla SJ és Prohászka Ottokár mellett Wekerle Sándort és Tisza Istvánt is.

[6] IV. Károly és a magyar zsidók, i. m.; Középkor, Egyenlőség, 1918. augusztus, 17., 1.

[7] Christopher Brennan: Reforming Austria-Hungary: Beyond his control or beyond his capacity? The domestic policies of Emperor Karl I, November 1916 – May 1917 (London School of Economics disszertáció, 2012), 308-309., 36. sz. lj.

[8] Vázsonyi Vilmos: Meghalt a király. Emlékeim a királyról, Egyenlőség, 1922. április 8., 4.

[9] IV. Károly és a magyar zsidók, i.m.

[10] Balla Aladár felszólalása 1921. december 23-án, Nemzetgyűlési napló 1920. XIV. köt., 145.

[11] IV. Károly király nem volt antiszemita, Új Kelet, 1925. november 4., 4.

[12] Paál Jób: IV. Károly király kabinet-irodai főnökének érdekes visszaemlékezései Vázsonyi Vilmosról, Egyenlőség, 1931. március 21., 11.

[13] Csergő Hugó, Balassa József (szerk.): Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai, II. köt. (Budapest: Vázsonyi Vilmos Emlékbizottság, 1927), 369-376.

[14] Vázsonyi: Meghalt a király, i. m.

[15] Vázsonyi Vilmos és a zsidó eskü, Zsidó Szemle, 1921. december 23., 11.

[16] Vázsonyi: Meghalt a király, i. m.

[17] Szabolcsi Lajos: Különös jelenetek a zsidók történetéből. A Habsburgok és a zsidók, Egyenlőség, 1934. április 28., 9.

[18] Zita királynét és Ottót támadja Hitler lapja, mert „zsidópártiak”, Ua., 1933. május 20., 2.

[19] Ballagi Ernő: Szabolcsi Lajos posthumus könyve, Magyar Zsidók Lapja, 1943. december 9., 9.

[20] I. Ferenc József és a pozsonyi zsidók ludjai, Ua., 1942. január 8., 4. A cikk címével ellentétben IV. Károlyról is szól.

[21] A történelem szárnycsapása, Zsidó Szemle, 1921. október 28., 1.

[22] Paál Jób: Beszélgetés IV. Károly király öccsével, Miksa főherceggel a Habsburgok filoszemitizmusáról, Egyenlőség, 1933. március 11., 7.

[23] „A zsidók hozták be”, Zsidó Szemle, 1921. november 4., 4.

[24] Zita királynét és Ottót támadja, i. m.; Horogkeresztes fiatalemberek tüntetése a [legitimista] gyűlésen, Budapesti Hírlap, 1932. november 20., 7.

[25] Idézi: Tímár Lajos: Asszimiláció vagy cionizmus? A debreceni zsidóság társadalma a két világháború között, Múlt és Jövő, 1994/1, 38.

támogatás

Címkék:antiszemitizmus, IV.Károly, Vázsonyi Vilmos