„Horthy Miklóst hajóparancsnoknak képezték ki”

Turbucz Dávid történész, a Horthy Miklós életrajz szerzője

 

– 2011-ben jelent meg könyve Horthy Miklósról, talán az első a rendszerváltás óta, amit történész írt. Bizonyára ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy azóta beindult valamiféle Horthy-vita. Mit tudna mondani Horthyról, az emberről, a személyiségéről?

 – Magánemberi arcáról azért nehezebb beszélni, mert például a vadászat része volt hivatalos életének is. Horthy rendszeresen sportolt, szívesen olvasott, az újságok mellett inkább sportról, vadászatról, utazásokról szóló könyveket. Szorgos opera- és színházlátogató volt. Jó kapcsolatteremtő képességekkel rendelkezett, társasági ember volt, több nyelven beszélt, kiválóan ismerte a protokollt.

– Könyvében megjegyzi, hogy Horthy nemigen volt felkészülve különböző tisztségeire.

– Horthy Miklóst hajóparancsnoknak képezték ki, ez volt az a terület, amiben igen kiváló volt. A flottaparancsnoki poszt betöltésekor is mutatkoztak hiányosságok felkészültségében. Majd úgy lett kormányzó, hogy jogi, közgazdasági és államvezetési ismeretekkel nem rendelkezett, mert korábban nem ezt tanulta. Bár világlátott ember volt, de ezt jobban is kamatoztathatta volna államfőként, elsősorban a külpolitikai döntések meghozatalakor.

– Horthy környezetét a korszak elején alapvetően radikális jobboldaliak alkották, akik katonai diktatúra bevezetésére törekedtek, nézeteiket meghatározta az antiszemitizmus, antibolsevizmus, irredentizmus és a rendpártiság. És a fehérterror jelenségéről sem feledkezhetünk meg. Hogy tisztjeinek terrorjával mennyire azonosult Horthy, bizonyítja, hogy az atrocitásokat „szükségesnek” és „elkerülhetetleneknek” nevezte.

– Horthy konzervatív-liberális gondolkodásmódja a világháborút és a Tanácsköztársaságot követően radikalizálódott. 1919-ben a Szegeden gyülekező tisztekkel, Prónay Pállal, Gömbös Gyulával, valamint Zadravecz Istvánnal, a későbbi tábori püspökkel jó kapcsolatokat épített ki, és miután nem voltak kidolgozott politikai elképzelései, a hatásuk alá került. 1919 őszén viszont már kapcsolatban állt a konzervatív Bethlen Istvánnal is. Horthy onnantól kezdve egyidejűleg állt kapcsolatban a radikális jobboldallal és a konzervatív Bethlen Istvánnal. Ez időnként ambivalens helyzetet teremtett. A radikálisok idővel kiábrándultak a kormányzóból, csalódtak benne, mert 1919 és 1923 között a konzervatív konszolidációs politika támogatójává vált. Horthy tehát lassan eltávolodott a jobboldali radikalizmustól.

– Mi volt Horthy politikai szerepe a két világháború között? Mennyire volt beleszólása a mindenkori miniszterelnökök döntéseibe?

– Külön kell vizsgálnunk az egyes időszakokat. A korszak elején a kormányzó aktívan részt vett a napi politikában, 1923 után azonban egyre kevésbé szólt bele döntésekbe, amelyekről, ennek ellenére, tájékoztatták őt, és inkább reprezentatív szerepeket vállalt. A világválság idején azonban már arról panaszkodott, hogy elégedetlen a tájékoztatás mértékével és módjával. Szerepfelfogása megváltozott. Ezt követően 1944-ig a kormányzó, természetesen nem azonos mértékben, de aktívabb szerepet töltött be a kormányzati politika alakításában. Ez a miniszterelnök-váltások esetében, illetve konkrét döntéseknél is kimutatható.

 – A kormányzó többször kifejtette, hogy a zsidók túl nagy befolyással rendelkeznek a gazdasági és szellemi életben, magát antiszemitának vallotta, megvetette a „galíciai” zsidókat, ugyanakkor közvetlen környezetébe tartozott a zsidó pénzarisztokrácia számos családja. Megkülönböztette a „jó” zsidókat a „rosszaktól”, akiknek, így a vidéki, polgárosodott és magyar érzelmű zsidók jó részét nem is ismerhette. Hogyan ítélte meg Horthy a zsidótörvényeket?  Könyvében azt írja például, hogy a numerus clausust Horthy „minden ellenvetés nélkül” aláírta.

 – Horthy antiszemitizmusát nehéz néhány mondatban értékelni. Kétségtelen, hogy antiszemita volt, ezt ő maga is elismerte. A korszak elején nem áll távol a radikális antiszemitáktól. Később azonban, mint említette a kérdésben, már szelektív antiszemitizmusról beszélhetünk. A „jó” és a „rossz” zsidók közötti megkülönböztetés alapja az volt, hogy a zsidók hűek-e a nemzethez, a nemzet felemelkedését szolgálják-e. Horthy nézeteinek állandó eleme volt e megkülönböztetés, ahogyan az is, hogy a zsidóság befolyását korlátozni kívánta, ezért írta alá e törvényeket (amiket nem ő kezdeményezett). Nézeteit jellemezve arra is rá kell mutatni, hogy bizonyos beszédhelyzetekben inkább hangsúlyozta (például amikor Hitlerrel tárgyalt), máskor pedig – az angolszász diplomaták társaságában – tompítani igyekezett antiszemitizmusát. A zsidóság fizikai megsemmisítése azonban már nem tartozott a kormányzó céljai közé. Hitlernek ugyanis azt mondta 1943 áprilisában, hogy ő mindent megtett, amit „törvényes úton” lehetett, de „mégsem ütheti őket agyon”.

 – Utolsónak maradt Horthy felelősségének a kérdése a második világháborúba való belépésért, illetőleg a zsidók deportálásáért. Mit gondol ezekről?

– Horthy Miklós egyszemélyi felelősségéről nem beszélhetünk. Az ország külpolitikáját nem csak ő határozta meg. A revíziós törekvéseket szintén nem csak ő támogatta. Az ország mozgásterét a nemzetközi erőviszonyok is meghatározták, elég csak a hegemón helyzetbe került hitleri Németországra utalni. Látható, hogy nem kérhető minden a kormányzón számon. Azonban az 1941-es hadba lépés esetén kijelenthető, hogy erről ő maga döntött június 26-án, anélkül, hogy elrendelt volna vizsgálatot vagy feltette volna azt a kérdést, hogy milyen érdeke fűződött a szovjeteknek Kassa bombázásához. (Horthyt ugyanis úgy tájékoztatta Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke, hogy a szovjetek bombáztak.) Ráadásul akkor még lett volna lehetőség a kivárásra, igaz, a háborúba lépést – az adott geopolitikai helyzetben – nem lehetett elkerülni.

– Még nem beszéltünk a Horthy-kultuszról („Visszakaptuk délvidékünk, visszaadta Horthy nékünk”).

– Horthy Miklóst egy szinte emberfölötti képességekkel rendelkező vezérként festette le a propaganda, már 1919-ben is, majd ennek intenzitása a későbbiekben nőtt. A kultusz csúcspontja 1938 után volt, a revíziós sikerekkel is összefüggésben. A hivatalosnak tekinthető Horthy-kép szerint a korszak összes eredménye, így például a népiskolák építése, a revízió, az ő „bölcs” országlása eredményének tekinthető.

– Mit tudott Horthy Kamenyec-Podolszkijról és a ’44-es deportálásról, illetve miért csak júniusban állította le azt?

 – Levéltári iratok hiányában nem tisztázható pontosan a kormányzó szerepe az 1941 nyarán történt deportálásokat megelőző döntéshozatalban. Az viszont bizonyos, hogy az 1942-es német nyomás ellenére – a miniszterelnök és a kormányzó döntéséből következően – 1944 márciusáig nem került sor deportálásokra.

– Ma is vannak történészek, akik azt állítják, hogy Horthy csak az Auschwitz-jegyzőkönyvekből értesült a deportált zsidók sorsáról. Tudjuk, hogy szabad kezet adott a Sztójay-kormánynak. Maga a magyar zsidóság is bízott Horthyban! Miért hagyta Horthy elpusztulni a vidéki zsidóságot? Miért nem lépett korábban?

– Az 1943-as Horthy, Hitler és Ribentropp találkozón egyértelművé tették a náci vezetők a zsidópolitikájuk lényegét. Horthy legkésőbb akkor szembesült azzal, hogy a nácik célja a zsidók kiirtása. A német megszállást követően a helyén maradt, gyakorolta államfői jogait, nem vonult passzivitásba, és csak egyetlen területen tekinthető a magatartása viszonylag passzívnak: a zsidóság sorsát illető döntésekben. Úgy, hogy tudatában volt annak, mit szándékoznak tenni a németek a zsidókkal. Mindez a június elején a miniszterelnöknek írt kormányzói leiratból is kiderült. Horthy azért nem mondott le március 19-én, mert hitelt adott Hitler átlátszó ígéretének, ami szerint ha a magyar állam bizonyítja, hogy megbízható szövetségese Berlinnek, akkor véget fog érni a megszállás. Horthy tehát úgy gondolta, hogy van lehetőség az ország szuverenitásának visszaszerzésére, de ennek feltétele a német igények teljesítése, az ország gazdasági és katonai kizsákmányolása, illetve a magyar zsidók sorsának „rendezése” lehet.