Galánta, Mátyusföld zsidó központja

Írta: Hrbácsek-Noszek Magdaléna - Rovat: Történelem

Szlovákia délnyugati részén található Galánta a hajdani zsidó kultúra egyik székhelyének számított. A 17. század végén Galántán 6 morvaországi zsidó család telepedett le.

A galántai zsinagóga egy régi képeslapon

1728-ban már 13 családról tudunk és az „öreg“ zsidó temetőt egy 1726-ból származó sírfelirat is bizonyítja. 1729-ben Eszterházy gróftól a zsidó családok privilégiumokat és néhány telket kaptak örökös bérbe az imaház és a temető céljaira. Az első zsinagóga 1758-ban épült fel, 1849-ban már volt iskola, zsinagóga és rituális fürdő is. A 19. században Galánta lakosságának már egyharmada zsidó. Az 1869-es budapesti kongresszus után Galántán két különálló hitközség alakult: az eredetileg ortodox hitközség újabb két ortodox hitközségre oszlott, anélkül, hogy megalakult volna egy új, neológ hitközség. A két ortodox hitközség 1944-ig működött. 1899-ben szentelték fel a klasszicista stílusban épült 16 x 22 méteres újabb zsinagógát. A galántai rabbinátushoz a környék 29 falva tartozott. 1850-ben a nagyobbik hitközségben megalapítják a galántai jesivát, a másik, a kisebb zsidó közösség élén ekkor  Benjamin Zeidlt rabbi állt, aki később szintén megalapította a maguk kis jeshiváját, de mindkét hitközségnek volt magyar nyelvű ötosztályos elemi iskolája is. A két hitközség együtt működtette a szeretetotthont, a Talmud Tóra iskolát, 2 tantermet, a jótékonysági szervezeteket, a zsidó nők egyesületét, a jótékonysági pénztár is közös volt.  Csehszlovákia megalakulása után is elismert volt a Dusinszky által felvirágoztatott galántai jesiva, felsőfokú intézményként kezelték, melynek 1922-től Buxbaum rabbi volt a vezetője. 

Politikai elkötelezettségük is figyelemre méltó volt, hiszen a galántai zsidók nagyon aktívan kivették a részüket a közéletből, sokan vezető funkciót is vállaltak, mint például a járásbíróság közjegyzője, a kataszteri hivatal elnöke,  a városi tanácsban 1938-ban 9 zsidó ült. 

Nem csak a közéletben volt beható szerepük, hanem a gazdaságban is. Egyik ilyen markáns példa Neufeld Sámuel nyomdája, aki 1890. április 24-én költözik a városba és megalapítja az Első Galántai Könyvnyomdát, ami később Kosmos néven futott. 1930-ban a zsidó emberek a galántai populáció negyedét alkották, számszerűsítve 878 vallották magukat zsidónak.  A kereskedelemben fontos szerephez jutnak, a járás 130 „üzeme“ közül 115 a zsidók tulajdonában volt. A sztereotíp zsidó foglalkozások közül megtaláljuk szinte mindet. Rengeteg a kereskedő, orvos, bankár, de a művészetek fele is sokan inklináltak. 

Az egykori galántai zsinagóga

1938 novemberében Galántát ismét Magyarországhoz csatolták. Amikor 1944 tavaszán a németek megszállták Magyarországot, Galántán 1105 zsidó élt, iskoláikban 270 diákkal. Azok a férfiak, akik 1923-ban születtek, április 14-én munkaszolgálati behívót kaptak.  1944. június 5-én reggel 5:00-kor a zsinagóga melletti gettóba gyűjtötték össze a környékbeli 1700 zsidót, innen 1944. március 13-án Auschwitzba deportálták őket. A deportáltak közt voltak Buxbaum és Zeidl rabbi is.  Az elhurcoltak mindössze 19%-a tért vissza, azaz 250-en. Az élet lassan beindult. Felújították a zsinagógát, a rituális fürdőt, a hitközség kóser-konyháját pedig megnyitották a szegények számára. A Tóra-tekercsek és a hitkönyvek megmaradtak, mert egy Janega nevezetű férfi elrejtette, s a háború után maradéktalanul visszaadta a hitközségnek. A hitközségen belül újjászerveződött a Chevra Kadisha (Szent egylet), amely az elhunytak temetéséről gondoskodott. A megkérdezettek elmondása szerint a galántai zsidó hitközség Csehszlovákia legerősebb hitközségeihez tartozott. 1948‒49-ben a zsidók 70-75%-a, a galántai és a környékbeli zsidók többsége Izraelbe, néhányan pedig az Egyesült Államokba emigrált. Galántáról százötvenen.  A titkosszolgálat (ŠTB) éveken át zaklatta, pontosabban kihallgatta a rabbit és a hitközség minden tagját.  Napjainkban a Galántai Zsidó Hitközségnek 45 tagja van, elnöke Fahn Béla. A galántai zsidó hitközség meghatározó épületeit: a zsinagógát, a jesivát, a rituális fürdőt a 70-es években lebontották, napjainkban kultikus objektumai a zsidó temető, ahova ma is temetkeznek a galántai zsidók, sőt a környékbeli településekről is ide temetkeznek, valamint az imaház, melynek a liturgián felül közösségépítő szerepe felbecsülhetetlen.  

Hogyan élik ma meg zsidó mivoltukat, milyen tendenciák mentén szervezik a közösséget, hogyan reprezentálódik az identitástudat, ezekre kerestem kvantativ és kvalitativ módszerekkel a választ. Néhány vázlatos eredményből mazsolázgattam. A zsidó identitás kérdéséről a térségben a 70-es évek végén kezdtek el beszélni. Ekkor már a háború utáni második generáció is eszmélni kezd. A holokauszt  ködösítése, tabuizálásának ideje lassan lejár. Már túl vagyunk a két hullámban Izraelbe kivándorlók idején, akik az erősödő cionizmus és az öntudatra ébredés hatására meghozták a döntést, hogy Izraelt tekintsék hazájuknak, és elhagyják az országot. Galántán ekkor már a zsinagógát is lebontották. Katz Izidór is elmegy, aki a háború utáni első nemzedéket még héberül tanította imádkozni. A pártállami nyomás hatására is sokakban elhalványult a zsidó identitástudat, a vegyesházasságok is gyengítették az egyén és a közösség csoporttudatát.  Hatalmas nyomás nehezedett a túlélőkre is.  Ez a hátszél  sokakban az asszimilációt, másokban a zsidó identitást erősítette meg.

A zsinagóga helyén álló emlkmű, mely egyben a Holokauszt áldozatainak emlékműve

Kutatásom homlokterében az identitás állt, amihez a haza fogalmának értelmezése is hozzátartozik. A haza fogalma, a táj-térségi (regionális) kötődés egyes variánsainak képe érdekesen rajzolódik ki. A reszpondensek 21%-a Izraelt véli hazájának. A válaszadók 29%-a csak Szlovákiát, 32%-a pedig mindkét országot (Szlovákia és Izrael) hazájaként emlegeti. Amennyiben a két értéket összesítjük, a válaszadók 61% otthonként tekint Szlovákiára, „belakták a teret“, azonosulni tudnak, vagy igyekeznek azzal a térrésszel, ahol élnek, ámbár a helyi identitás mögött néha megválaszolatlan kérdés húzódik: „Mindig elgondolkodtat a cseh himnusz kezdete: „Hol a honom, hol a hazám… Ez a fontos identitáselem hol árnyaltan, hol megvallásszerűen visszaköszön az élettörténetekben is. A haza fogalma ugyanis az egyén egyik legmélyebb, legstabilabb önazonosító eleme. A  liberálisan gondolkodók a haza fogalmának lazább kötődéséről beszélnek, vagyis előtérbe kerül a pragmatikus gondolkodásmód, az ember boldogulása, saját életük privatizálása, ami felülírja a haza fogalmával párosuló emocionális töltetet. A haza kérdését tovább görgettem azzal a kíváncsiskodó kérdéssel, hogy jártak- e Jeruzsálemben/ Izraelben. A „hazalátogatás“ magas százalékarányban mutatja a néphez, nemzethez, valláshoz való kötődés egyik formáját. A galántai zsidók 67%-a járt Izraelben, többször is.  Az Izraelbe való kivándorlás nagyban érintette a Galántai Zsidó Hitközséget, mely két nagy hullámban valósult meg: 1948-ban és 1965-ben, aztán még kisebb mértében a 68-as események után, vagyis sok a szétszakított család. Rokonlátogatásokról beszélhetünk, mégpedig oda-vissza. Van, akinek a testvére, másnak a gyermeke vagy az unokája tért „haza“. A mélyinterjúkból is kikövetkeztethető a hazához való hozzáállás: „Itt élek, Izraelbe hazalátogatok.“ –fűzte hozzá az egyik reszpondens. Amikor Galántára jönnek, így fogalmaznak: „Hozzánk jönnek az unokák, gyermekek, rokonok, Galántára…“ 

Mit jelent Ӧn számára zsidónak lenni?/ Hogyan, mikor tudja megélni hitét, a szokásokat? –kérdések esetében a válaszadók többsége a zsidó ünnepekhez kötődő szokásokat jelölte meg. A hagyományok, a rítusok, az adott népcsoport kultúrája, melyet ma egységesen értelmezünk, az emberi létezés sajátos mozgásterét alakítják. Az ünnepi rítusok „újrajátszása“ közben olyan integrációs és kommunikációs folyamatok lépnek életbe, melyek alapjait képezik az identitás megformálódásának, esetünkben „ráerősítésének”, hiszen a csoport átlag életkora 58,5 év. A rendszeresen újraélt szokások mind az Én-tudatot, mind a Mi-tudatot erősödik, melyek a közös tudásban és emlékezetben való osztozáson alapszanak, a beszéd, pontosabban egy közös szimbólumrendszer használata révén osztoznak. Az ünnepek hagyományainak megélése során felelevenedik annak  szimbolikus rendeltetése, a szűkebb és tágabb közösséghez való tartozás tudata. („Engem mentett ki I.ten a babiloni fogságból“, „…nem volt hol megsütnünk a kenyeret a pusztában, ezért van ma is a kovásztalan kenyér ünnepe…vagy: „Eszter királyné kimentett minket“) A kollektív tudat fenntartásának alapja a közös biblikus tudás,  közege ma Galántán a család és a hitközség. A szombatot a vallásosabb családok megtartják, a nagy ünnepeket szinte valamennyien. Egy érdekes megemlékezést azért kiemelnék, még pedig Zajin adart, Mózes születésének és halálának az emléknapját, amely ádár hónap hetedikére esik. Galántán nagy hagyománya van az emléknapnak. A legenda szerint az ünnepet 1806-ig, Telč rabbi székfoglalójáig, szporadikusan tartották, de egy járvány idején csoda történt. Telč rabbi megkérdezte, hogy megtartanak-e minden ünnepet, hagyományt. Ekkor döbbentek rá, hogy elfeledkeztek Zajin adarról. Imádkoztak, böjtöltek, minden zsidó családot meglátogattak, s míg a városban a járvány durván szedte áldozatait, addig a zsidó családokat elkerülte. Azóta minden évben megemlékeznek egyrészt a csodáról, másrészt a zsidó vallás legnagyobb alakjáról, Mózesről. Napjainkban a megemlékezés reggel kezdődik, a Chevra Kadisa tagjai meglátogatják  a zsidó családokat, énekelnek, áldást mondanak a zsidó háznépre, meglátogatják a temetőt is, majd az adományokat az imaházba viszik, ahol este találkoznak a hitközség tagjai, imádkoznak, hálát adnak, s egy tipikus halvacsora mellett elbeszélgetnek, a jövő évi célokat, feladatokat is átbeszélik.  Zajin adar közösségépítő szerepe hatalmas, hiszen az imaház megnyitja kapuit más zsidó közösségek előtt is, a déli régiókból (Dunaszerdahely, Komárom, Újvár, Galánta, Pozsony), de a távolabb eső városokból is ellátogatnak az emlékestre. Ez Zajin Adar Galántaiul.

Galánta – A napjainkban használatos imaház

A zsidó hitélet szakrális nyelve a héber. A diaszpórában élők a helyi nyelvi dominanciához igazodtak és igazodnak. A jiddist is sokan gyakorolták, meséli az egyik interjúalany. A galántai zsidók legalább három nyelvűek voltak a háború előtt.  „A nagyszüleim jiddisül beszéltek, mert nagyapám magyarul tudott, nagyanyám meg szlovákul beszélt. Az összekötő nyelv a jiddis volt.“ Héberül imádkozni a háború utáni nemzedék megtanult: „Mi vagyunk a háború utáni első generáció. Héberül csak olvasni tudunk, de nem értjük, amit olvasunk… Egy-két fiatal maradt csak itthon. Úgy néz ki, ha mi meghalunk, nincs, aki utánunk átvegye a hagyományokat. Mi vagyunk többen, akik tudunk előimádkozni, gyakran járunk Dunaszerdahelyre is, mert ott nincs, aki ezt tudná csinálni. Mi még vagyunk tízen.“- Ehhez hozzátenném, hogy nagyon büszkék arra, hogy Galántán van még minján. Az életút egyes szegmenseinek vizsgálata során arra is fény derült, hogy a brit milát inkább Prágában végezték, a bar micvat sok esetben Budapesten, az utolsó zsidó esküvő 1972-ben volt, ma Bécsbe járnak, mert itt van rituális fürdő, és az 1950-es években még egy levirátus házasság is köttetett. A 

Visszatérve a nyelvhasználatra, van még egy szociolingvisztiaki érdekesség, ugyanis 1945 után a galántai zsidó vallási iskolákat bezárták ‒ ahol a háború előtt magyarul, szlovákul, németül és héberül tanítottak ‒ a Beneš-dekrétumok értelmében három évre Csehszlovákiában a magyar tannyelvűeket is, s ekkor szinte kivétel nélkül úgy döntöttek a zsidó családokban, hogy szlovák tannyelvű iskolába íratják gyermekeiket. „Tudja, nem akartuk, hogy a gyerekeink kétszeres hátrányba kerüljenek. Nem elég, hogy zsidók vagyunk, még magyar bélyeget is nyomjanak ránk?” – magyarázza az egyik riportalany. Ma az idősebbek beszélnek magyarul, többségük autodidakta módon olvas is magyarul, a gyermekeik viszont már alig vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet. A galántai zsidó családokban ezért elmondható, hogy 1945 után javarészt  nyelvváltás történt. 

A Galántán megkérdezett válaszadók 83%-a tartja fontosnak a hagyományok átörökítését a következő nemzedékre, 8%-a  gondolja úgy, hogy gyermeke választhat, s döntse el maga, hogy fontos-e a zsidó hagyományok ápolása vagy sem.  Egy kulturális, etnikai vagy vallási csoport számára központi kérdéssé válik, hogy milyen tanítási, tanulási mechanizmusokon keresztül tudja megőrizni és átadni értékeit, s hogy az egyén milyen folyamatok révén válik a csoport tagjává. Vertikális átörökítés során módja van a gyermeknek a szülőktől, nagyszülőktől tanulni. Horizontális átörökítés esetében a társaitól és az iskolai intézményektől közvetett formában történik a kulturális jellemzők átadása. Zsidó iskola 1944 nem csak Galántán és a környéken szűnt meg, de ma nincs! Szlovákiában egyetlen zsidó vallási iskola sem, a gyermekek hitoktatása „gyerek híján“ szintén szünetel, így marad a család, és az imaházban eltölthető közös idő, hogy a kulturális, vallási mintázatokat átadják a szülők, a felnőttek az utódoknak. Félő, hogy az átörökítés hiánya, vagy annak megfelelő foka lehetetlenné teszi a nemzedékek közötti összehangoltságot. Ebben az esetben azokról a fiatalokról beszélek, akik nem mentek külföldre, hanem itt élnek Szlovákiában. Akad ellenpélda is, amikor a gyermek magától kéri, hogy megismerhesse az elődök kultúráját, értékeit: Érdekes módon a fiam követelte, hogy lehessen bar micvája. Tud héberül is olvasni, érdekli őt a történelmünk, a zsidó tradíciók, a környezet, ahol felnőtt, annak a történelme.“ A megkérdezettek 65%-a, ha nem is gyakorolja rendszeresen a vallást, életük fontos, megtartó identitáseleme az ünnepek megtartása és a hagyományok ápolása. Mivel kóser üzlet, vágás nincs a közelben, kóser háztartást szinte senki sem vezet, de az ünnepek idején, vagy ha mód van rá, akkor kóser ételeket fogyasztanak, melyet Bécsből, Budapestről biztosítanak be. (42%). Ennek ellenére azok a rituális tárgyak, melyek az egyes ünneptartásokhoz szükségesek, szinte valamennyi háztartásban megtalálhatóak. 

Galántán a törésvonal, a soá utáni állapot máig érződik, ma ez a közösség cseréptöredékeket mutat, rabbi nélkül, zsinagóga nélkül… de hittel emlékezik meg ez a maroknyi kis csapat az imaházban minden jelentős zsidó ünnepről. Szombat beköszöntével a férfiak imádkoznak az imaházban, megemlékeznek a Szentély pusztulásáról is, a maga idejében kibomlik Eszter tekercse, büszkeséggel mesélnek Zajin adarról, Peszah estéjén ott van a szédertál az otthonokban, Svieszkor zöld ágak hirdetik: Mózes megkapta a kőtáblát, a Jom-kippuri bűnbánat csendjében megtisztul a lélek, a Sátoros ünnepeken újraélik a pusztában töltött éveket, Rosh hasána ünnepén felcsendül a sófár hangja, s bízunk benne, a galántai zsidók is, meg a többi hitközségbeliek is jó évre lesznek beírva. 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]