„Férjem 44 nyarán megakadályozta a budapesti zsidók elhurcolását”

1952 szeptemberében meglepő helyről kapott segítségkérő-levelet Stöckler Lajos (1897-1960), a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség akkori elnöke. Ennek feladója nem volt más, mint az egykori testőr altábornagy Lázár Károly (1890-1968) felesége. Az egész Lázár-családot kitelepítették Füzesgyarmatra, a Budapesttől több mint kétszáz kilométerre lévő Békés-megyei településre.

Az ekkorra már bizonyára megtört, ugyanakkor szemérmes Lázár – aki helyett a felesége írt – az 1920 óta létező Magyar Királyi Testőrség egykori parancsnokaként a budai várpalota védelméért volt felelős. Az 1945 előtt a Vitézi Rend tagjaként is funkcionáló tiszt (Vitéz Csíktaplóczai előnévvel szerepelt), aki a felesége révén Horthy Miklóssal is rokonságban állt, a testőrség parancsnokaként ugyanis több olyan akcióban is részt vett, mely a magyar zsidóság életére is, mégpedig elemi és pozitív hatást gyakorolt.^[1] Magyarország német megszállása idején Lázár részt vett a németellenes hazai erőkkel való kapcsolat kiépítésében, Szent-Györgyi Albert professzorral is felvette a kapcsolatot, akit a lakásán is rejtegetett. Lázár Károly – nyilván nem önszántából – 1944. július 2-án értesítette Koszorús Ferencet (1899-1974), az első páncélos hadtest vezérkari főnökét arról (legalábbis Koszorús az emlékirataiban erről számol be^[2]), hogy nagyszámú és nem éppen barátságos szándékú csendőr vonul be Budapestre. Koszorús ennek következtében július 6-án megszállta a város stratégiai pontjait. Lázár pedig még hajnalban a várba vitette Paksy-Kiss Tibor csendőr ezredest, aki a budapesti zsidók deportálását irányította volna s (Paksy-Kiss későbbi vallomása szerint) az iránt érdeklődött, hogy Baky László politikai államtitkár (aki közvetlenül irányította a csendőrséget) nem akar-e puccsot előkészíteni a kormányzó ellen a sok csendőr felrendelésével.^[3] A csendőröket a főváros elhagyására utasították, ami még akkor is a budapesti zsidóság életének – legalább is – a meghosszabbítását jelentette, ha ennek az akciónak (mármint a csendőrök visszarendelésének) nem ez volt az elsődleges célja, hanem a kormányzó elleni közvetlen támadás és az elmozdítására tett kísérlet elhárítása. Ugyan nem ő (és nem is Koszorús Ferenc vagy mások) mentették meg egy személyben a budapesti zsidóságot, ám Lázár altábornagy pozitív szerepe kétségbevonhatatlan.

Lázár Károly amúgy a nyilas hatalomátvétel előtti hetekben – a Szent-Györgyi csoporttal együtt – Budapest környéki jugoszláv munkaszolgálatos alakulatok felfegyverzésén is munkálkodott. Eközben pedig a testőrparancsnok huszonhatezer, Budapesten és a főváros környékén állomásozó zsidó munkaszolgálatos felfegyverzéséről is tárgyalt a Zsidó Tanács képviselőjével, Gergely Györggyel, akivel korábban a Magyar Front részéről két legitimista gróf, ifjabb Pallavicini György és Pálffy József is egyeztetett a kérdésben.^[4]

Lázár Károlyt 1944. október 17-én a Gestapo Bécsbe hurcolta, majd több mint két hónapot töltött el a mauthauseni koncentrációs táborban. 1945. január 18-án a nyilas Honvédelmi Minisztérium „hűtlenség” vádjával lefokozta. Sopronkőhidára szállítják vissza (még január 10-én), majd gyalogmenetben Németország felé irányítják, ahonnan egy rövid német fogság után visszatér Budapestre. 1946. szeptember 1-én nyugállományba helyezték, majd megvonták tőle a nyugdíját. 1951-ben (családjával együtt) kitelepítik Füzesgyarmatra, itt 1953-ig tartózkodik. Élete utolsó éveit Pécelen töltötte, szegénységben.

A magyar zsidóság egykori vezetője, Stöckler Lajos – aki 1944 nyarán a Zsidó Tanács tagja, majd hozzávetőleg a Szálasi puccstól annak helyettes vezetője (és egyben irányítója) volt^[5] – ismerhette Lázár korábbi tevékenységét, mert utóbbi felesége által írott levél egyértelműen utal arra, hogy 1951 nyarán – amikor a nagy budapesti kitelepítések zajlottak – a Hitközség, egy formalevelet használva, segélyben akarta részesíteni az egykori testőrparancsnokot.

A levél – amelyből nem nehéz kiolvasni azt, hogy írója környezetében a zsidók és a magyarok külön csoportként voltak számon tartva – explicit módon fejezi ki azt, hogy szerzője szerint „most” a zsidók vannak olyan uralmi pozícióban, hogy segíthetnek. A levél hátterében meghúzódó előfeltevés abszurd, mert a kitelepítés éveiben a vallási/etnikai hovatartozás szerint éppenséggel nem tett különbséget a magát kommunistának tartó államhatalom. Lázár Károly egykori altábornagy és családja nem is tudhatta azt, mennyi magyar zsidót is kitelepítettek ugyanazon a nyáron, amikor ők a fent említett levelet megkapták a Hitközségről, s amelyet akkor még figyelmen kívül hagytak.

Stöckler Lajos, bár a fő kezdeményezője és végrehajtója volt a híres 1951. július 15-i magyar össz-zsidó nyilatkozatnak, amely – a nyugati „rágalmakra” reagálva – a nagy nyilvánosság előtt élesen visszautasította, hogy a kitelepítést zsidóüldözésnek „tüntessék fel”^[6], szabadabb körülmények között máshogy beszélt. A belső ügynöki jelentések szerint – a kitelepítéseket kegyetlenkedésnek, a polgárság felszámolásához vezető útnak tekintette és mindenféle segítségben próbálta részesíteni a kitelepítetteket.^[7]

A Lázár-család azt sem tudhatta, hogy a levél címzettjét – készülve a nagy „cionista” perhullámra – 1953 januárjában az Államvédelmi Hatóság emberei letartóztatják. Így került a történelem forgószínpadán hasonló szereposztásba Horthy Miklós rokona és testőrparancsnoka, valamint a Zsidó Tanács egykori vezetője, a magyar zsidóság 1945 utáni egyik legnagyobb hatalmú irányítója. (A levelet betűhíven közöljük – A szerk.)

 *

– Kedves Stöckler úr  !

Tavaly nyáron kaptunk az Önök jóvoltából egy felszólítást ivvel mellékelve, hogy bizonyos megjelölt kérdésekre válaszoljunk, egy esetleg nyujtandó segély érdekében. Akkor bizony még nem voltunk olyan rossz és szűkös helyzetben, hogy arra igényt tartva, másoktól kik jobban rászorultak, elvonjuk a támogatást. Sajnos azóta azonban odajutottunk, hogy most már kénytelen vagyok azzal a kéréssel Önhöz fordulni, hogy a méltányosság szemelőtt tartásával a Joint és esetleg a Hitközség némi támogatásban részesítsen bennünket. Nem tudom, de feltételezem, hogy ösmeri férjem Lázár Károly, a testőrség volt parancsnoka szerepét, aki a 40-es évek zsidóüldöztetései alatt számtalan hozzáfordulót részesített segítségben, majd mentesített a sárga csillag viselése alól. 44 nyarán megakadályozta a budapesti zsidók elhurcolását, erről a zsidók a “Fekete Könyv” ben^[8] is megemlékeztek.
Fenti tetteiért Sopron Kőhidára, majd Mauthausenbe hurcolták a németek Életbenmaradását a felszabadító szovjet hadseregnek köszönheti.
Jelenleg ki vagyunk telepítve, minden jövedelem nélkül nehéz viszonyok között élünk. Munkaalkalmat férjem nemigen tud igénybe venni, hisz 62 éves, beteges, és a nehéz fizikai munkát, mely sajnos sok gyaloglással jár, némiképp igyekszik vállalni, hogy nincstelenségünket szerény keresetével enyhítse.
Magunkat jóindulatába ajánlva maradok tiszteletem
kifejezésével
aláírás (kézzel: Lázár Károlyné)

Füzesgyarmat, Békés megye
Petőfi tér, Csató Ferenc címen

1952.szept.11

In: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

IV_44_1(A-512_2)
Zsidó Hitközség         

^[1] Lásd erről: Lázár Károly testőr altábornagy visszaemlékezései. Nyiregyháza, 2007.

^[2] Koszorús Ferenc: Emlékiratai és tanulmányainak gyűjteménye. 1987. Universe Publishing Comp.

^[3] Molnár Judit: Jeszenszky kontra Karsai. In: Élet és Irodalom 2019. augusztus 16. https://www.es.hu/cikk/2019-08-16/molnar-judit/jeszenszky-kontra-karsai.html

^[4] Dezsényi Miklós: Hősök és árulók. A magyar összeomlás katonai története. Magyar Téka, Budapest, 1946. 145. Randolph L.Braham: A népírtás politikája. A Holocaust Magyarországon. Második kötet. Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1997.  1080.és 1088. (Itt megköszönném Bartha Ákos segítségét, aki Lázár Károly pontos szerepének a tisztázásában volt segítségemre.)

^[5] Tevékenységéről részletesen ír Karsai László a Vádirat a nácizmus ellen IV. című kötet előszavában („Zsidósors Budapesten a nyilas uralom idején”).. Balassi Kiadó, Budapest, 2014. 7-69.

^[6] A nyilatkozatot az akkori teljes magyar zsidó establishment aláírta: Magyar Izraeliták Országos Intézőbizottsága nevében:
Stöckler Lajos, dr.Földes István, Csengeri Leó, Spiegel Menyhért alelnökök.
A Magyar Izraeliták rabbitanácsa nevében: dr.Schwartz Benjámin főrabbi-elnök, dr.Scheiber Sándor, dr.Róth Ernő, dr.Salgó László, dr.Richtmann Mózes
A Magyar Izraeliták (orthodox) Rabbitanácsa nevében:
Czitron József főrabbi-elnök, Grünfeld Márton nyíregyházi főrabbi, Gold L.Osiás bonyhádi főrabbi, Lemberger Nándor makói főrabbi, Moskovits Bernát paksi főrabbi.
A Budapesti Izraelita Hitközség rabbisága nevében: dr.Fischer Benjámin főrabbi-elnök. A Budapesti Izraelita Hitközség (orthodox) Rabbisága nevében:
Czitron József főrabbi, Jungreisz Sándor rabbi, id.Schück Jenő rabbi.
A Budapesti Izraelita Hitközség Chevra-osztálya nevében:
Steiner Marcell elnök.

^[7] A 18/32.sz.ügynök jelentése. Budapest, 1952. október 9. In: ÁBTL IV_44_1(A-512_2)Zsidó Hitközség

^[8] Lévai Jenő: Fekete Könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről. Budapest, Officina, 1946. 176.