Fegyveres önvédelem, zsidó karhatalmi századok 1918-ban

Írta: Róbert Péter - Rovat: Történelem

1918 októberében a Monarchia csapatai beszüntették a harcot, Tisza István miniszterelnök bejelentette: „A háborút elvesztettük!”. Sokat szenvedett katonák tömegei özönlöttek haza a frontokról. Felelőst kerestek szenvedéseikért, amelyekről egyre inkább kiderült, hogy nem hozták meg az eredményt, a célok, amelyekért elhagyták otthonaikat, családjaikat, békés foglalkozásaikat, nem valósultak meg. Iszonyatos kiábrándulás, elkeseredés lett úrrá az országon. Az évek óta egyre erősödő zsidóellenes érzelmek az egekig szöktek, noha a forradalom vezetésében, beleértve a nemzeti tanácsot, sok zsidó értelmiségi játszott vezető szerepet.

Lövészárok 1918-ban Képünk illusztráció (Forrás: Fortepan)

Vázsonyi Vilmos családjával november első napjaiban külföldre menekült, néhány órával azelőtt, hogy forradalmi katonák megostromolták villáját, így elkerülte Tisza István sorsát.

Közrend és vagyonbiztonság megingott az országban. Elsősorban a nemzetiségi vidékeken fordultak a zsidók ellen, de magyar falvakban, Óbecsén, Kapuvárott, Nagykállón, Mezőkovácsházán, Tabon és sok más községben is a söpredék a leszerelt katonákkal együtt megtámadta a zsidókat, feldúlták üzleteiket, lakásaikat. Halálos áldozatai is voltak a cári Oroszország pogromjaira emlékeztető zavargásoknak. Néhol a megmaradt zsidóknak hatósági írást kézbesítettek arról, hogy el kell hagyniuk a települést. Mikor később a károsultak kérvényeit a zsidó vezetés felterjesztette a belügyminisztériumba, a 6206 károsult vesztesége meghaladta az 1 milliárd koronát.

Közben folyt a még Vázsonyi által kezdeményezett zsidó nagygyűlés előkészítése, amelyet november 6-ra hívtak össze a Vigadóba. Tárgy: a magyar zsidóság helyzete a függetlenné vált országban és a Védelmi Liga megalakítása. 520 hitközségből 900 küldött jelentkezett, a megerősödött cionista mozgalom is kért 100 belépőjegyet. Ez volt az utolsó nagy-magyarországi zsidó képviseleti ülés, amelyen a később elcsatolt városok és területek küldöttei is megjelentek, a milliós Kárpát-medencei zsidóság képviseletében. Élénk vita, közbekiáltások jellemezték a gyűlést, amelyen végül hűségnyilatkozatot fogadtak el a magyar nemzethez, a magyar állam integritásáért, de ugyanakkor felkérték a kormányt, állítsa helyre a rendet Magyarországon. Nagy vita folyt az esetleges zsidó nemzetiség kérdésében, közben izgatott küldöttek érkeztek a Felvidékről és Erdélyből, amelyek már nemcsak a lakosság, hanem a román és cseh csapatok zsidóellenes ténykedéseiről, vérontásról, tömeges letartóztatásokról számoltak be.

A nagygyűlés elnöksége sürgönyt intézett a külügyminisztériumhoz, amelyben kifejezte, hogy „a magyar zsidók érzelmeinek és létérdekeinek súlyos sérelme volna az ezer éves Magyarország szétdarabolása. Legyen ez üdvére a nemes magyar nemzetnek és a kiegyenlítő igazságnak.”

Ezt az üzenetet francia és angol nyelven a csepeli rádió még az éjszaka sugározta a világ felé. Kedvező volt az itthoni visszhang is, a hadügyminiszter telefonon közölte, hogy kirendelte Tókos vezérkari századost karhatalommal a pogromok leverésére.

 

Az önkéntes karhatalmi századok

November első felében országszerte számos településen, főleg a nemzetiségi vidékeken zsidóellenes zavargások, Magyarországon addig ismeretlen pogromok söpörtek végig. Hosszú lista lenne a zavargások helyszínének felsorolása, ABC sorrendben Adától Vásárosnaményig több tucat helységben megtámadták a zsidókat. A hazaözönlő katonaság részvételével dúlták fel az üzleteket, lakásokat, gyakran a zsidók házait is felgyújtották. A zsidók sok helyütt elmenekültek, de például Tótkomlóson a még ott maradt zsidó családoknak írást kézbesítettek, melyben felszólították őket, hogy a falut 24 óra alatt hagyják el. Óbecsén Pongrác Sándor főhadnagyot, aki négy év után jött haza a frontról, testvéreivel együtt agyonverték. Kapuvárott a Sopronból a rend helyreállítására érkezett 50 katona is részt vett a fosztogatásban.

Nagy Endre

Állandó rovat lett az Egyenlőségben és a Zsidó Szemlében a beszámoló falvak zsidó lakói elleni fosztogatással párosult támadásokról. Ennek ellenére a főváros lekicsinyelte a veszélyt. Nagy Endre, a zsidó származású kabarészerző a Pesti Hírlapban nem átallott viccelődni a pogromokon. A 8 órai Újság is bagatellizálta a vidéki zsidóság szenvedéseit. Pedig ezeket a lapokat a közvélemény zsidó lapoknak tartotta.

Később – az antiszemitizmusban élenjáró – Bangha páter is elítélően nyilatkozik a pogromokról.[1]

Szabolcsi Lajos így irt a helyzetről: „Kétségbeesve és tehetetlenül áIlottunk a rémhírekkel szemben. Karhatalom kellett volna!”[2]

 

Nagy szükség van karhatalomra!

Már szeptember-októberben felvetődött az önvédelmi szervezkedés igénye, az előrelátható összeomlás kísérőjelenségeinek kivédésére, az élet és vagyonbiztonság védelmére. Arról, hogy forradalmi helyzetben – az eredeti szándékoktól függetlenül és a vezetők akarata ellenére – zsidóellenes atrocitások várhatók, az orosz és lengyel hírek nem hagytak sok kétséget.

A hivatalos csatornákon kívül a hazatérő zsidó hadifoglyok is bőségesen szolgáltak információkkal. Körükben megerősödött a cionizmus befolyása. Itt utalnunk kell az oroszországi hadifogolytáborok sajátosságaira. Míg a legénységi állományúak rossz körülmények között robotoltak és tömegesen pusztultak el járványtól és hidegtől, a tiszti táborokban nem kellett dolgozni és havi 50 cári rubel zsoldot kaptak. Élénk volt a társadalmi és szellemi tevékenység. Nagyszámú zsidó. tartalékos tiszt itt ismerkedett meg a cionizmussal, amely ekkor mar az orosz zsidók többségét hívei közé számíthatta. Még a fogságba kerülés előtt találkozhattak a hadműveleti területen szenvedő zsidókkal, a táborokban pedig osztrák, német, török hadseregben szolgáló zsidó tiszttársaikkal. Ugyanakkor a hazai hírek hatására itt a távolban is megjelent az antiszemitizmus, különösen a hivatásos tisztek körében. Visszahatása szintén a cionizmust erősítette.

Volt egy kicsiny, számban talán jelentéktelen katonai csoport, akik a háborús események során megfordultak Palesztinában. Ugyanis ott húzódott a török front, és a Monarchia hadvezetése segédcsapatokkal (pI. magyar tüzérséggel) segítették szövetségesüket. Nekik kialakult némi kapcsolatuk zsidó pionír telepesekkel és erről hazaküldött levelekben, ill. személyesen is beszámoltak.

Mindez pozitívan hatott a hazai cionista mozgalomra. A háború alatt gyarapodtak a fiókegyesületek és a helyi csoportok, számuk elérte a 300-at. 1918-tól hetilapként működött a mozgalom újságja, a Zsidó Szemle. A belügyminiszter ugyan nem hagyta jóvá az alapszabályokat, de ez nem túlságosan zavarta a tagokat, akik egymást hol „havér”, hol érdekes módon „elvtárs” megszólítással illették.

Friedrich István

Amikor november első napjaiban megsokasodtak a pogromhírek és Friedrich István hadügyi államtitkár önkénteseket kért a rend fenntartására, nem csoda, hogy a hadviselt cionisták, elsősorban a Makkabi cionista diákegyesület tagjai aktivizálódtak. November 3-án, vasárnap a cionista intézőbizottság „kötelességének tartotta, hogy azonnali orvoslásért forduljon a Nemzeti Tanácshoz. A Tanácsban történetesen Magyar Lajos hírlapíró tartott szolgálatot, aki az Egyenlőségnél elsajátított ideológiájához híven, riadtan és idegesen kérte a cionista vezetőséget, ne csináljon felekezeti kérdést az ügyből és álljon el egy cionista önvédelmi gárda megszervezésétől” – írja a Zsidó Szemle 1918. 44-45. száma, nem mulasztva el egy oldalvágást tenni a félhivatalos zsidó sajtóorgánum feIé, majd így folytatja:

„Másnap a hadügyminisztériumhoz indult Strausz Adolf Keleti Akadémiai tanár, a magyarországi cionista szervezet elnöke, egy makkabeista tisztekből és Guttmann intézőbizottsági tagból álló küldöttség éIén és kifejtette Friedrich István, hadügyminiszteri áIlamtitkár előtt, hogy a harctérről hazatérő zsidó katonák és tisztek karhatalmi századokat akarnak szervezni a vidéki zavargások elfojtására.

Miután Friedrich felocsúdott meglepetéséből, azonnal megadta az engedélyt és munícióval látta el a tiszti csoportot.”

Megegyeznek a források abban, hogy ekkor kapták meg a Lehel úti Albrecht laktanyát is. Hivatalosan felvettek az Önkéntes Karhatalmi Századok nevet, de a lakosság általában cionista századoknak nevezte őket, és helyenként a kormány hivatalos jelentései is.

A november 4-én megalakult zsidó önvédelmi gárda önkéntesei a Dohány utcai zsinagóga előtti téren sorakoztak (a Zsidó Szemle szerint a Király u. 36. szám alatti cionista központi helyiség előtt) – onnan vonultak be az angyalföldi laktanyába, ahonnan még aznap este elindultak a „terepre”.

1319 ember és a tisztikar volt az induló létszám. Élükön mint karhatalmi parancsnok, Beregi Ármin százados[3], a cionista szervezet országos bizottságának tagja állt. Mellette Brünn Jenő főhadnagy, Schwarz Miksa és Widder Dávid hadnagyok és Rappaport Izrael zászlós (valamennyien a Makkabea cionista diákegyesület tagjai) látták el az Albrecht-kaszárnyában elhelyezett önvédelmi századok vezetését.

A kóser élelmezést Schwarz Mózes tábori lelkész intézte, a pénzügyek vezetője óbudai Freudiger Dávid tábori lelkész és Blau Jenő voltak. Megnyíltak a pénztárcák is. Pártállásra való tekintet nélkül tettek felajánlásokat, a közismerten anticionista Szabolcsi Lajos szerkesztő 5000 koronát adott.

A megalakulást kővető napon az összes lapok kedvezően írtak a kezdeményezésről. Sok lap „cionista gárda” megnevezéssel irt róluk. Viszont ez ellen némely újság tiltakozott.

Például a Pesti Napló november 7-én így ír: „A cionista gárda valóban nem alakult meg, hanem a magyarországi cionisták a kormány ismert felhívására, mely minden katonát a közrend védelmére szólít, karhatalmi századokat szerveztek a belső rend helyreállítására. Csapataik, legénysége és tisztjei között igen sok nem is zsidó felekezetű, így például egy holnap Homonnára induló osztag legénysége ötven százalékban nem zsidó. A csapatok, amint tudósítónk jelenti, semmiféle vallási befolyás alatt nem állanak, zsoldjukat és élelmezési költségeiket a magyar állam fedezi.”

Ne felejtsük el, hogy előző nap volt a meglehetősen zajos és gyakorlatilag botrányba fulladt zsidó nagygyűlés a Vigadóban, ahol a tettlegességig menő éles vita folyt a cionisták és a hagyományos hitközségi vezetés között. Buza Barna miniszter barátságos szavakat intézett mindkét féIhez, de ő és Juhász Nagy Sándor államtitkár hamar elhagytak a zajos gyülekezetet.

A kihívás nagyságát jelzi, hogy a hivatalos zsidó segélyszervek 100.000 koronát osztanak ki a pogrommenekültek között. Ugyanakkor a cseh csapatok is elhurcoltak jelentősebb számban zsidókat.[4]

Beindult gőzerővel a szervezés. A Zsidó Szemle külön megszólítja a harcedzett volt tiszteket: „Cionista tisztek! Jelentkezzetek a forradalom vívmányainak biztosítására, népünk becsületének szolgálatára a karhatalmi század parancsnokságának, VI. Király u. 36. sz. alatti (Cionista otthon) helyiségében.”

Máramarossziget 1918 előtt

Máramarosszigeten Zsidó Nemzeti Tanács alakult és a nemzetiségi miniszterré kinevezett Jászi Oszkár támogatta a zsidó nemzeti mozgalmat. A Cionista Szövetség Intéző Bizottsága külön üdvözölte Buza Barna földművelésügyi miniszter kijelentését a már említett vigadói nagygyűlésen. A politikus „Éljen a zsidó nemzet!” felkiáltással fordult a jelenlevőkhöz.[5]

Szemléletváltást mutat, hogy pl. a Józsefvárosban Zsidó Népkör alakul, héber kurzusok indulnak. ÁItalában megfigyelhető bizonyos erjedés a hitközségekben, sok helyütt leváltják a vagyonos, erősen asszimiláns beállítottságú vezetőket és a jiddis nyelvvel és kultúrával erősebb kapcsolatot tartó, a cionizmussal jobb viszonyt ápoló emberek kerülnek posztokra. Nagy a várakozás Anglia palesztinai jelenlétével kapcsolatban, a pesti kávéházakban már a leendő zsidó állam határairól vitatkoznak.

Magyarország történelmi határai nem tarthatóak, így zsidók tömegei kerülnek új fennhatóság alá. Ez különösen Románia esetében, amelynek zsidóellenes politikája az elmúlt évtizedekben nemzetközi felháborodást váltott ki, nem volt jó perspektíva.

 

A gárda működése

A Zsidó Szemle már a megalakulás bejelentésével egy időben működő alakulatként irt róla:

„A cionista gárda kitűnően működik. Eddig 2000 embert kűldött el veszélyeztetett vidékre. A gárda Galgócon igen vitézül harcolt. Alig szálltak Ie a vasútról, sortűzet bocsátottak a martalócokra és száz halott maradt a helyszínen.” Szereden is megakadályozták a fosztogatást.

Mint a fentiekből látszik akcióik nemzetiségi területen zajlottak, s később gyakran hivatkoztak arra apologetikusan, hogy a lakosok magyar csapatkent kezeltek őket. Az Egyenlőség november 9-i 45. száma még középkori mintára „zsoldos védelmi egységek” felállítását sürgeti, pedig akkor már megalakultak az önkéntes karhatalmi századok. Ezeket a lap nem tartja cionista gárdának, amelynek meg a tervéről is negatívan irt. Egy hét múlva „a galgóci skandalumról” számol be az Egyenlőség, másképpen mint a Zsidó Szemle. Előbbi szerint a lakosság lefegyverezte a cionista alakulatot. Sajtóvitát okozott, hogy a cionisták viszont sikeres rendfenntartást jelentettek ugyanonnan.

Tény, hogy a századok, ahol lehetett, igyekeztek a fegyverhasználatot megelőzni és a lakossággal jó kapcsolatot kiépíteni. Például Szilágysomlyón az önkéntes Karhatalmi Századok különítménye novemberben „felolvasó estélyt” rendezett.

Szilágysomlyó 1910 körül

Patai József lapja, a Múlt és Jövő is megemlékezett a cionista karhatalomról. 1918 végén óbudai Freudiger Dávid tollából Az önkéntes karhatalmi századok címmel jelent meg írás, amely következetesen cionista gárdának nevezi a rendfenntartókat. Erre utal az alcím is: Az igazság a cionista gárdáról, hiszen még a szolgálati jegyeken is „cionista gárda” megjelöIés szerepel. Hivatkozik Fényes László kormánybiztos utasítására, amellyel 40 csapatot küld a Felvidékre.

Viszonyuk a felbomlóban levő hadsereg alakulataival jó volt, nem találunk nyomot nézeteltérésre, hatásköri vitára.

Fent említett Múlt és Jövő 1919. februári Máramarosszigeti beszámolója hol „cionista gárdát”, hol „zsidó őrséget” említ. Ez a csapat „a református líceumban kapott elhelyezést, rituális ellátást”. A közrendvédelmi jelleg vezetett 1919 tavaszára a keresztény tisztek egyre nagyobb számú megjelenéséhez a századokban.

 

A századok működésének vége

Egyes visszaemlékezések szerint az igény a rendteremtésre komoly létszámgondokat vetett fel. Ezzel foglalkozva a Zsidó Szemle 1923-ban így emlékezett:

„…a magyarországi cionista szervezet minden hadviselt tagja jelentkezett… Később a parancsnokok által egyenként ismert cionisták elfogytak.” Ekkor a védelemre szoruló segélykérők pénzért szereztek hazatérő katonákat, akiket továbbra is a cionista alakulatok szereltek fel. „Nem voltak megbízhatóak, ami által a gárda elhatározta feloszlatását. Ez alkalommal a hadügyminisztertől hazafias munkájukért elismerő okmányt kaptak.” – említi röviden a lap nov. 2.-i 32. számában egy névtelen írás.

De úgy tűnik nem ez volt a valódi ok. 1919. február 19-én Friedrich István bejelenti a Nemzeti Gárda felállítását és arra kéri Beregi Ármint, hogy a Cionista KarhataImi Századok olvadjanak be abba. Már előzőleg sok keresztény tisztet irányított a századokba, azok zsidó jellegének megváItoztatására.

Beregi nem fogadta el ezt, lemondott a parancsnoki tisztségről és 1919. március elsején feloszlatta a századokat. Még idejében, mert a néhány hét múlva kikiáItott tanácshataIom Vörös Őrsége valószínűleg nem szívesen fogadta volna be a cionista alakulatot. (Betiltották a cionista szervezetet is!)

Volt ugyan a magyar Vörös Hadsereg nemzetközi ezredében egy külön zsidó csapat, de ők a cári hadsereg fogságba esett zsidó nemzetiségű katonáiból rekrutáIódtak, nem magyar zsidókból.

Három és fél hónap után a zsidó karhatalmi alakulatok feloszlottak. Feladatuk egy részét átvette a hadsereg. Feloszlatásuk előtt a zsidó karhatalom már akkor is gyakran beavatkozott, ha nem zsidók voltak a zavargások áldozatai. (Földfoglalások, bányászzavargások, leszerelő katonák elégedetlensége).

Márciusban a Zsidó Szemle arról számol be, hogy amikor a Szepességben a zsidók után a dzsentriket is támadni kezdik, a katonaság leveri a szlovák felkelőket.

 

A karhatalom utóélete

Később kevés szó esett e csapatokróI. Az asszimiláns „izraelita” szervek hallgattak a fegyveres zsidó önvédelem megvalósulásáról, ha mégis írtak róluk, akkor a nemzetiségi vidékeken rendet teremtő alakulatok magyar jellegét hangsúlyozták.

Jobboldalról viszont azzal vádoltak a csapatokat, hogy előkészítették a proletárdiktatúrát. Erre válaszul a zsidó újságok gyakran emlékeztetnek a zsidó egyesületek és sajtó tanácsköztársasági betiltására, a jelentős zsidó személyiségek letartóztatására. Ezeket a vádakat Friedrich István is visszautasította a Tisza István meggyilkolása ügyében tartott bírósági tárgyaláson. Ennek ellenére később Milotay István jobboldali publicista és parlamenti képviselő megismételte a rágalmakat. 1938-ban igen élesen kirohant Beregi Ármin ellen is, megpróbáIta szerepét bemocskolni. Beregi akkor már Tel-Avivban éIt, onnan írta önérzetes váIaszlevelét a vádakra.

Néhány magyar lap (pI. a Jövő című) is támadta a gárdát. Terrorizmussal, a lakosság megfélemlítésével vádolták őket. Ez nem volt igaz, a századok erélyes fellépése mindenütt humanizmussal párosult. Sehol sem hajtottak végre kivégzéseket, holott statáriális felhataImazásuk volt Távozásuk utánra helyi vezetőséget hagytak a rend további biztosítására.

 

Jelentőségük

Az önkéntes karhatalmi századok a magyar történelem és hadtörténet, valamint az újkori zsidó hadtörténet egy dicső, de sajnos teljesen elfeledett epizódját alkotják.

Magyarországon először – és tulajdonképpen utoljára – valósult meg fegyveres zsidó önvédelem, ugyanakkor forradalmi időkben ritkán látott módon egy politikailag semleges katonai erő tevékenykedett a békés polgárok életének és vagyonának védelmében. Résztvevői semmiféle elismerésben nem részesültek sem akkor, sem később. Az 1918-19 évi forradalmakkal foglalkozó hatalmas emlékező és tudományos irodalom nem tudott mit kezdeni velük, a zsidó történelem kutatói már nagyon kevés élő katonájukkal tudtak találkozni, a fennmaradt anyag kevés és nehezen hozzáférhető volt.

Pedig megérdemlik az utókor tiszteletét!

 

[1] Egyenlőség,1918. dec. 14. 50. sz.

[2] Szabolcsi Lajos: Két emberöltő. MTA Judaisztikai Kutatócsoport Bp.1993. 242p.

[3] A híres és kedvelt Beregi Oszkár színész mérnök öccse, aki a fronton megsebesült.

[4] Csehszlovák részről felvetették 5000 zsidó család kitelepítését a Felvidékről.

[5] Viszont a hivatalos szervek semmit sem tettek a kifosztott zsidókért. Búza Barna kormányrendelete leállította az ügyészségi eljárásokat ezekben az ügyekben.

támogatás

Címkék:zsidó karhatalmi századok