Etűdök családtörténetre

Az egykor romjaiban is varázslatos, immár megújult Rumbach utcai zsinagóga visszanyerte szakrális funkcióját és az utcafronti épülettel együtt multifunkciós közösségi térként is kitárta kapuit.

Ami az eredeti állapotból megmaradt, autentikusan renoválták, megőrizve az Otto Wagner-i tervezés lényegét. Megmenekült a pusztulástól a kupola, a női karzat alatti fakazetták, a bima rácsai, stb. Az egykori fapadok már rég az enyészeté lettek, helyettük ideálisak a mobilizálható székek, mivel a felújított zsinagógatér egy gombnyomásra koncerthelyszínné alakulhat: a rekonstrukciót vezető építészek, Kőnig Tamás és Wagner Péter a tóraolvasó emelvényt– látványos színpadtechnikai megoldásként – egy hidraulikus emelőszerkezetre helyezték.

A felújítás során a női karzat nem kapta vissza eredeti funkcióját; kiállítótér lett.

Vessünk egy futó pillantást a karzatra,

ahol Klein Rudolf és a Magyar Zsidó Levéltár és Múzeum stilizált tóratekercsekből (henger alakú oszlopokból) álló, állandó, modern, körbejárható tájékoztató tablója mutatja be a Rumbach utcai neológ zsinagóga építését, fénykorát és a vészkorszak alatti szomorú históriáját, beleszőve mindezt a pesti zsidónegyed és a közösség történetébe.

A pesti zsidó hitközség 1793-ban önállósult, levált az óbudaitól. A közösség mini univerzuma a Király utca sarkán lévő Orczy-ház lett, bérelhető lakásokkal, raktárakkal, üzletekkel, kávéházzal, imaházzal (zsinagógával) és mindennemű kóser infrastruktúrával. Amikor 1840-től a zsidók is letelepedhettek Pesten, lassan kezdetét vehette a zsinagógaépítési boom, és a zsidó élet az Orczy-ház környékéről erőteljesen sugárzott mindenfelé.

A pesti zsidóság egy csoportja számára a Dohány utcai nagy zsinagóga reform liturgiája idegen volt, és felmerült az igény egy kisebb, konzervatívabb zsinagóga építésére. A hajdani Orczy-ház mögött fekvő telket (az utcát is később nevezték el Rumbach Sebestyénről) 1865-ben vásárolták meg, és tervpályázatot írtak ki a zsinagógára, amit a később világhírre jutó, bécsi szecessziós építész, az akkor 27 éves Otto Wagner nyert el, aki már a Dohány utcai zsinagóga tervezésénél asszisztált Ludwig Förster mellett. Az ifjú építésznek a városi tanáccsal nem volt könnyű dolga: a modern, fémvázas könnyűszerkezetes zsinagóga tervére nem könnyen kapott engedélyt. A hívek nagylelkű adományainak köszönhetően, akik jó előre ülőhelyet váltottak maguknak, a romantikus-eklektikus, bizánci – mór stílusjegyeket viselő, az arany-kék és vörös színeiben pompázó épületet 1872-ben avatták fel.

1941 nyarán a kormányzat a rendezetlen állampolgárságú zsidók internálótáborává nevezte ki a helyet, innen deportálták Kamenyec-Podolszkijba azokat, akik a 16-18 ezer „rendezetlen állampolgárságú” magyar zsidóval ott lelték halálukat. A pesti gettó idején (is) internálóhely volt és gettókórházként is működött.

Budapest ostrománál egy bombatámadásban megsérült a mennyezet, az üvegablakok betörtek, és a lépcsőház is megrongálódott, de 1946-ban még helyreállíthatták a túlélő hívők. A veszélyessé vált zsinagógát 1959-ben bezáratta a hitközség. Az omladozó épület teteje 1979-ben beszakadt. 1988-ban az akkori hitközségi vezetés eladta az Alba Regia vállalatnak, amely irodákat és konferencia-központot tervezett ide, ám csődbe ment. 1994-ben került az Állami Vagyonkezelőhöz, majd 2006-ban visszakapta a BZSH.

Családtörténet audiovizuálisan, titkokkal, rejtélyekkel

Ábrázolható-e a magyar zsidóság története, történelmi tapasztalata egy létező család jól dokumentált közel 300 éves múltján keresztül?

Egyáltalán, mi az, hogy zsidó? Nép, vallási közösség?

Hogyan jelent meg a kényszerűségből is mobil zsidó közösség életében a felvilágosodás, névváltoztatás / névmagyarosítás, reformkor, emancipáció, Gründerzeit, asszimiláció, modernizáció, stb.?

Hogyan határozta meg a közösség önazonosságát a micveként értelmezett jótékonykodás?

Miképp akadályozta életlehetőségeiket a koronként változó intenzitású, de jelenlévő antiszemitizmus?

Sőt, miért tabusította sok család a holokauszt után a zsidó eredetét?

Többek között ezekre keresi a választ a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár állandó tárlata a Rumbach harmadik emeletén. (A kiállítás koncepciójának kialakításban aktívan részt vevő Gyekiczki András és Rajk László már elhunytak, az ő emléküket is őrzik.)

Politzer Saga előzetes

No Description

A Forgács Péter filmjére (Politzer Saga) – vagyis a Politzer család 1740-2020 közötti történetére – épülő audiovizuális kiállítás a Politzerek sorsfordulóit, megpróbáltatásait, döntési dilemmáit, és a származást övező titkokat tárja fel.

A történet tíz, hét perces filmetűdből bontakozik ki, a filmvásznaktól lebegően látványszínház szerű a nagy kiállítótér. Az első és különösen az utolsó filmrészlet többrétegű fátylon át látható, utalva a legendákra és a titkokra.

Egy-egy Politzer leszármazott vázlat-portréján át tekinthetünk az ország és a magyar zsidók történetére; a felvillantott élethelyzetek az integráció lehetőségeit járják körül. A cselekménysor kontextusát a falakon térképek, kronológia és fogalmak rövid magyarázata erősítik.

A filmetűdök montázsszerű filmkockák, a korai időszakot festményszerűen és színpadszerűen jelenítik meg animáció részekkel és figurákkal, festett háttérdíszletekkel, lakásbelsőkkel és utcarészletekkel, régi fotó és képeslapokkal.

Politzer Zsigmond építési vállalkozó mindent papírra vetett 1912-ben, amit tudott a felmenőiről sírkövek, legendák, történetek alapján. Családi fotók a korai időkből értelemszerűen nincsenek, kevés szegény zsidó engedhette meg magának, hogy portréját megfestesse. Alakjuk, életük nagy pillanatai a korabeli szertartási és imakönyvek festett jelenetei alapján vizionálhatók a filmvásznakon, környezetük reprodukálását múzeumi és levéltári források képi világa segíti.

A család 1930-40-es évekbeli élete Politzer Lili fia, Virány Gábor (1933-2005) önéletrajzi írása, levelek, iratok segítségével vált feltárhatóvá. A családi fotók hétköznapokat és ünnepeket őriznek. A vészkorszak árnyai korabeli sajtófotók és filmhíradó részletekként kúsznak a filmkockákba.

A visszaemlékezéseket kutatásokkal egészítette ki a múzeum.

Sem autentikus tárgyak, sem replikák nem találhatók a kiállításon, nem is maradtak fenn. A menekülések, költözések, vagyonelkobzások során elsodródtak, vagy nem eszméltek rá a családtagok, hogy létezhetnek körülöttük túlélő tárgyak.

A családtörténet dióhéjban: Forgács Péter etűdökre bontott filmje 1740-ben kezdődik, kissé meseszerűen; amikor egy szegény zsidónak, Eiziknek menekülnie kell szülőfalujából, Politzból, Magyarországra jön, mint sok sorstársa. Politzernek nevezték el őt és leszármazottait. Egyik fia, Mojse, arisztokraták és szegények orvosa volt Köpcsényben. Özvegye, Ráhel óriási nehézségek árán taníttatta gyermekeit. Közülük Ábrahám tanító, majd írnok lett (Albert)irsán. Tíz fia és négy lánya született, sorsukat a reformkor befolyásolta. Illés a szabadságharc katonaorvosa lett, Ádám Bécsben világhírű fülészprofesszor, Zsigmond vállalkozóként, bérpaloták építtetőjeként, bank-és váltóüzlet tulajdonosként a modern Magyarország egyik úttörője volt.

A távoli Politzer rokonok közül páran ragaszkodtak az ortodox életformához, de a 14 testvér az asszimilált zsidó polgárság életmódját követte. A következő generációk közül volt, aki magyarosította a nevét. Az első világháború után, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával véget ért a nosztalgikusan aranykorként emlegetett időszak. A háború, a forradalmak, a proletárdiktatúra és a trianoni trauma folytán erősödött az antiszemitizmus, tovatűnt a biztonság és jogegyenlőség. A zongoraművész, Politzer Margit, vagy az ügyvéd Misner Ignác, Ambrus Sándor és sok családtag vált jogfosztottá. A gettósítás és a deportálások idején Misner Ignác lánya, a 68 éves Margit szervezte a család megmentését, és volt, akit sikerült megmentenie. Fiát, Ambrus Gyulát keresztény menyasszonya bújtatta. A háború után a túlélők próbálták újraépíteni az életüket, de a kommunista hatalomátvétel a korábbi üldözötteket se kímélte. Misner Margit körúti bérházát államosították, őt kitelepítették Nagyrédére. A Politzer-Misner család túlélői kivándoroltak Amerikába. A Dachauban meggyilkolt Ambrus Sándor fia, Ambrus Gyula mindent eltitkolt a lányai előtt: nem tanultak meg magyarul és nem tudtak zsidó elődeikről. Lassan feltárultak a titkok.

Két, kissé spekulatív „időkapszula”, címkefelhő keretezi a kiállítást, amelyek az 1740-es és a 2020-as év hétköznapi jelenségeit, változásait hasonlítja össze.

Két apró terem tartozik a fő kiállítási egységhez. Az első digitális kisteremben videón Gyekiczki András családtörténeti bevezetője hallható a Politzer famíliáról; a falakra egy szerteágazó, indaszerűen fonódó családfa vetítődik, bevonva a nézőt.

A második terem a „Légy része!” közösségi projekt és a digitális archívum meditációs tere. A fókusz a közösségi részvételen alapuló, szakadatlan gyűjtésen van, és a bővülő adatbázisban tárgyak, családi fényképek és történetek böngészhetőek, kivetíthetőek egy digitális pulton.

Szólhat-e a felújítási tervben eredetileg (magyar és zsidó) Együttélés Házának tervezett Rumbach zsinagóga kiállítási koncepciója az együttélésről? A Politzer Saga alcíme: „Se együtt, se külön” rátapint a kettősségben rejlő tragikumra. Zsákutcába vezetne bármilyen szépítés.

A film, ha önálló alkotásként tekintjük, és nem mint az állandó kiállítás részekre bontott építőelemét, szerkesztettségében, készítésmódjában is figyelemreméltó, bár nem hinném, hogy Forgács Péter tudna gyenge filmet, vagy videómunkát rendezni.

Némi hiányérzetet kelt, hogy kevés fény vetül az ortodoxiára, mert az átsugárzik, hogy a (jórészt) asszimilált zsidó nagypolgárság volt a modernizáció éllovasa a félig feudális országban, de az ortodox zsidó lakosságról se felejtkezhetünk el, hiszen a holokauszt előtt a zsidók jó része ortodox volt.

Egyetlen család életén keresztül ábrázolni a magyar zsidók sorsát, persze értelemszerűen leegyszerűsítő modell. Mindez akkor nyerne tágabb értelmezést, kitekintést, ha egy univerzális, ámde kifürkészhetetlen történet hiányzó, vagy implicit láncszemeit, különféle egyéni sorsokat és mintákat, pl. különféle programokon, esetleg kapcsolódó időszaki kiállításokon fel lehetne tárni, élővé tenni, mert az egyéni zsidó élet sokféle és színes, még ha többször tragikus is, mint vidám.

A MAZSIHISZ ill. a Rumbach zsinagóga vezetősége nyitott az első emeleti kiállítótermekbe tervezhető zsidóságra, vészkorszakra reflektáló kortárs képzőművészeti kiállításokra; a megvalósíthatóság a járványhelyzet függvénye is. A Rumbach tereiben a lehetőség adott, a Politzer Saga koncepciója mellett kibontakozhat a jövőben számos, további ötlet, és ez már jó.

Se együtt – se külön / Politzer Saga

kutatás: tématerv: Gyekiczki András

forgatókönyv, szövegek: Toronyi Zsuzsanna

rendezte: Forgács Péter

zeneszerző: Melis László