Emlékezés az aranykorra

A XIX. század folyamán Szabadkán rohamosan emelkedett a zsidók száma. Erre a korszakra esik a város urbanizációja és a lakosság számának általános növekedése:

Év     Összlakosság  Zsidók azáma  %

1805 21 537            67                    0.31
1820 32 274            234                  0.7
1830 (33 318)          464                  1,3
1844 (41 707)          623                  1.49

A táblázatból kitetszik, hogy a XIX. század első felében Szabadka összlakossága megkétszereződött, a zsidók száma pedig a kilencszeresére nőtt: a vizsgált időszak elején részarányuk 0.3%, a végén pedig 1.5% volt.
Noha a zsidó népesség részaránya viszonylag alacsony, a város gazdasági életében mégis meghatározó a jelenlétük, mivel tevékenységük a kereskedelem és szolgáltatások fellendítését segítette elő.

A XIX. század negyvenes éveinek liberális légköre hatással volt a szabadkai zsidóság sorsára is. A már korábban engedélyezett házaló kereskedés mellett a zsidók számára lehetővé vált, hogy részt vegyenek a vásárokon és boltokat nyissanak. 1840-től földbirtokot is vásárolhattak.
A zsidók és a magyarok kapcsolatán sokat változtattak az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei. A zsidók támogatták a forradalmat, főképp azért, mert a polgári célok támogatása egyenjogúsítással kecsegtetett. Hasonló volt a helyzet Szabadkán is, ezt tanúsítja a város izraelita temetőjében a forradalom zsidó áldozatainak emelt emlékmű is. A szabadságharc bukása után Haynau a szegedi és szabadkai zsidók ellen rendeletet adott ki „rossz gondolkodásmódjok és törvényes császárjok s királyuk iránt tanúsított hűtlenségökért”. Külön-külön 25 000 bakancsot kellett volna fizetniök büntetésül „gyalázatos és törvényellenes magokviseletéért, úgy a lázadók többféleképpeni pártolása és gyámolításáért”. Ez a körülmény is elősegítette a zsidók és magyarok közeledését, amely később elvezetett ahhoz a szimbiózishoz, mely kisebb-nagyobb megrázkódtatásokat leszámítva, egészen az első világháború kitöréséig gazdasági és kulturális előnyére vált mindkét félnek.
Az 1848-as forradalom okozta pusztítások során Szabadka volt az egyetlen nagyobb város a megyében, amely sértetlen maradt. Így az áruforgalom itt összpontosult, és ez a város kereskedelmének javára vált. „A boltok és az egész kereskedelem most mind jobban a zsidók kezébe került” – írja Iványi. A kiegyezést követő politikai emancipáció tovább erősítette a szabadkai zsidóság helyzetét. A Kongresszus sem okozott nagyobb szakadást soraiban, mert viszonylag kevés volt az ortodox és a status quo ante beállítottságú zsidó.
A XIX. század folyamán tovább gyarapodott Szabadka lakossága, így a város zsidósága is, bár ők lassabb ütemben mint korábban:

Év     Összlakosság Zsidók száma %

1870 56 323           1331              2.36
1880 61 367           1647              2.68
1890 62 737           2540              3.49
1900 82 122           3024              3.68
1910 85 445           3256              3.81

Az összlakosság a XIX. század három utolsó évtizedében 46%-kal gyarapodott, a zsidóság pedig 227%-kal, illetve részarányuk 1,32%-kal. Ez Szabadka történetében a minőségi változások időszaka. Az alföldi vasút (1869) és a Budapest–Zimony vonal (1882) kiépítésével a város forgalmas közlekedési gócponttá vált. E közlekedési útvonalak kelet-nyugati irányban Erdélyt kötötték össze Horvát–Szlavón fiumei kikötővel, észak-déli irányban pedig a Balkánt Közép-Európával. Mindez a kedvező természeti adottságokkal együtt (igen termékeny a föld és a mezőgazdasági termelésnek több évszázados a hagyománya) elősegítette a fokozatos iparosodást. A kereskedelemben és a bankéletben a zsidóknak jelentős szerep jutott. Először malomtulajdonosok, ecetgyárosok, szappangyártók, nyomdászok és élelmiszeripari létesítmények (Hartmann és Conen) megteremtői, majd megjelennek a fémiparban (Rotmann Imre, Goldner fivérek), téglagyártásban (Glied Bernát), kartongyártásban (Fischer Ernő), csokoládégyártásban (Ruff fivérek). A XIX. század végéig felbukkan a zsidó orvosok, ügyvédek, újságírók, szerkesztők és ismert művészek első nemzedéke, mint például Milkó Izidor író.
/…/
A soknemzetiségű, viszonylag toleráns vidéken a zsidókat nemigen sújtotta a környezet türelmetlensége. Az antiszemitizmus Szabadkán a Monarchia általános politikai és szellemi áramlatainak begyűrűzéseként jelentkezett leginkább. Röviddel a várva várt emancipációs törvény kihirdetése után (1869) a bécsi tőzsdekrachot (1873) követő gazdasági krízis antiszemita hullámot vont maga után az egész birodalomban. Ebben az időben (1887) volt Szabadka egyetlen jelentősebb antiszemita kilengése. Egy az országgyűlési választásokkal kapcsolatos politikai botrányt követően Jankovics főispán kénytelen volt megválni hivatalától. Pártfogoltja, a fiatal Mukics (a polgármester fia), elveszítve politikai támaszát, a pesti antiszemita körök hatása alá került és „A szélső baloldal antiszemita programja” című röpiratok terjesztésébe kezdett. A tiszaeszlári vérvád után, amelyben a zsidókat súlyos bűntettel vádolták, a szabadkai zsidók is fokozott érzékenységgel reagáltak az antiszemitizmusra. Megrettenve az általános felháborodástól, Mukics a Negyvennyolcasokra fogta tettét. A szabadkai antiszemitizmus vezéralakja hamarosan véget vetett csapodár életének. Ezt követte a Szabadka melletti Csantavér falu antiszemita botránya. Dankó Takács János megvádolta Fürst Sámuel kereskedőt, hogy legyilkoltatta kiskorú öccsét, és vérét rituális célokra felhasználta. A szabadkai hatóságok pártatlanságának köszönve az ügyre hamarosan fény derült: az elveszett gyereket sértetlenül találták meg Zenta város környékén.
Az említett két incidens hamarosan feledésbe merült és a zsidók továbbra is zavartalanul éltek ezen a békés vidéken.

A szabadkai zsinagóga rendkívüli vállalkozás volt mind a viszonylag szerény zsidó közösség, mind pedig az építészeti remekművekben egyáltalán nem bővelkedő, nemzetiségileg és kulturálisan erősen megosztott, óriásfalunak tisztelt hatalmas mezőváros számára, valamint kimagasló teljesítmény a még nem igazán befutott építészpáros, Jakab Dezső és Komor Marcell életművében is. Mindhárom téren vízválasztó ez az épület: a megizmosodott vidéki magyar zsidóság magára ébredésének, a város hirtelen fellendülésének, építési lázának hajnalát, és az építészek pályájának felívelését jelzi. A zsinagóga térkoncepciójából és majdnem minden részletéből a frissesség és innováció árad.
/…/ A stilárisan jobbára jellegtelen századfordulós eklektizáló zsinagógáktól eltérően sajátságos szecessziós-magyaros építészeti formanyelv új szellemet képvisel az Osztrák–Magyar Monarchia építészetében is.
Az építészettörténeti prominencia mellett jelentősek a helytörténeti, történelmi, zsidótörténeti szempontok is. Az épület négynemzetiségű és háromfelekezetű városban áll, és topográfiai helye összefügg a zsidóság pozíciójával, sőt fényt vet a többi nemzetiség életkörülményeire és egymás közötti viszonyára is.
A zsinagóga új korszak hírnöke a városban. Felépítését egész sor magyaros-szecessziós középület követte Szabadkán, melyek nemcsak a városképet változtatták meg, hanem az egy nemzethez kötődő stílust – a magyar szecessziót, melyet a fővárosban némelyek zsidósnak bélyegeztek – nemzetek feletti helyi jellegzetességgé tette. A zsinagóga a városházával együtt urbánus egységet teremtő jelképként is szerepel. A még-soha-nem-volt, „gyökértelen”, magyarnak szánt, de sokak szerint zsidó(s) fiktív építészeti formanyelv, mint később látni fogjuk, eszperantóvá lett, mely a helyi, szabadkai, nemzetiségek feletti építészeti identitás meghatározó elemévé vált.
A zsinagóga a szecesszió úttörője Szabadkán: mind középületek, mind polgárházak sora követi, miáltal a város korábban jellegtelen építészeti arculata sajátságossá változik. Az addig stilisztikai önazonosság híján levő álmos mezőváros az ország építészeti élvonalába emelkedik. /…/
Így történt, hogy Szabadkán nem a zsinagóga vette át a környezet formanyelvét, hanem fordítva, a zsinagóga hozta a városba a magyar szecessziót, mely aztán a város identitásának meghatározó elemévé vált. Architektonikus szempontból nem asszimilációt végzett a zsidóság, hanem meghatározta a város építészeti irányvonalát az elkövetkező évtizedben, aminek a kortársak is tudatában voltak.

A munkálatok jó ütemben haladtak, amit az mutat a legjobban, hogy hamarosan megszólaltak az antiszemita hangok /…/
A rémhírt a főkapitányság így cáfolta:
„Minthogy garázda, lelketlen izgatók azt a galád hírt terjesztik, hogy a zsidó templom felépítéséhez leány vér kell, s galád rágalmuk látszólagos megerősítése végett azt állítják, hogy ezt a városháza előtt kidoboltatták, s mert ezen galád hírek következtében két zsidót már tettleg inzultáltak is, ezentúl rendőrőrjáratok fognak a városban cirkálni, s a hír terjesztőit a legszigorúbban megbüntetik. Egyúttal a legszigorúbb intézkedések foganatosíttattak, hogy a hír terjesztői kézre keríttessenek. Ezek a büntetőtörvénykönyv 153. paragrafusa értelmében 5-10 évig terjedő fegyházra ítéltethetnek.”
1902 őszén – nem egész másfél év után – a zsidó Újévre, a zsinagóga nagyjából elkészült. Az ünnepélyes felszentelésre csak egy évvel később került sor. A budapesti Egyenlőség, a zsidóság első számú hetilapja, így számolt be róla:
„Szabadkán szeptember 17-én adták át rendeltetésének a szabadkai zsidó hitközség remek új templomát. A templom pompájánál s az ünnepélyességnél sokkal jobban megkapott a testvériségnek az a szent érzelme, mely megaranyozta az egész ünnepélyt, s a napot nem egyszerű templomszentelés napjává, nem egy hitfelekezet, hanem egész Szabadka ünnepévé tette. Az állam képviselőjétől, a főispántól kezdve le az egyszerű polgáremberekig, pár órára Szabadka egész élete központosult az új zsinagóga körül.

Az oltár körül foglaltak helyet Szabadka hivatalos és vallásos életének vezetői: a hatóság, az állami tisztviselők, a katonaság képviselői és valamennyi religio papjai. Kint, a templom körül pedig rendben, tolongás nélkül sorakozott a nem hivatalosok serege. Délután, bár az ég be volt borulva, igen szép idő kedvezett az ünnepnek, melyről a következő tudósítás ad számot: Az esti ima eléneklése után Kuttna Mór főrabbi rövid megható beszédben elbúcsúzott a régi templomtól, majd kiemelték a tórákat a frigyszekrényből és a szabadkai, valamint vendégpapok és a hitközség legöregebb tagjai karjaikra vették, és két sátor alatt megindultak az új templom felé. A sátorok körül városi hajdúk díszben, kivont karddal haladtak, előtte a tűzoltó zenekar régi zsidó imákat játszott, mögötte nagy közönség haladt. Négy óra felé járt az idő, amikor a menet az új templom terére ért, ahol már több ezerre menő közönség várta. A templom bezárt kapuja előtt a város polgármestere, városi főhivatalnokok és a hitközségi elöljáróság állt, és amikor a tórák megérkeztek a lépcsők elé, Jakab Dezső építész, ki Komor Marcell fővárosi építésszel együtt tervezte a remek templomot, beszédet intézett a hitközség elnökéhez, s az aranyozott templomkulcsot átadta, mely bársony vánkoson nyugodott. Az elnök, Blau Géza dr. átvevén a kulcsot Bíró Károly dr. polgármestert kérte lendületes beszédben, hogy vegye át tőle és adja át a templomot szent rendeltetésének. Bíró Károly dr. hosszabb beszédben felelt, amellyel, mint az erkölcsi jó szolgálatában álló hajlékot, megnyitotta a templom kapuit.
Óriási éljenzés zúgott végig a széles utcán, és a menet megindult az intelligens közönséggel már teljesen megtelt templomba.”

JEGYZETEK
* Részlet Klein Rudolf A szabadkai zsinagóga címû, hamarosan megjelenõ könyvébõl.
1 Az adatokat Iványi mûvébõl vettem. Mivel 1830-ból és 1844-bõl nem rendelkezünk az összlakosság számával, a megfelelõ sorokba az 1829-es illetve 1846-as értékeket helyettesítettem be, zárójelben.
2 Megerõsíti ezt az 1831-es zsidó összeírás, mely szerint 464 izraelita, azaz 81 család lakott Szabadkán: 1 boltos, 65 kereskedõ, 7-7 iparos, bérlõ és koldus. Évi összjövedelmüket az adószedõk 3389 forintra becsülték (Szabadkai Történelmi Levéltár M. 12. A 42/pol. 1832.)
3 Ettõl függetlenül megtaláljuk õket a császáriak soraiban is.
4 Iványi i.m. I. kötet. 487. Iványi a 337. oldalon megjegyzi, hogy a forradalom alatt Szabadkán antiszemitizmusnak nyoma sem volt. A forradalom vérbe fojtását követõen a szerbek részérõl mutatkozott jelentõsebb antiszemitizmus a zsidók forradalmi elkötelezettsége miatt. Szerencsére ez itt nem volt olyan jelentõs, mint más bácskai városokban. (Zentán a szerb felkelõk – a forradalom ellenzõi – számos zsidót gyilkoltak meg, beleértve Ullmann Isert rabbit. Hasonló pogrom áldozata lett az adai Halprin Jakab rabbi, és még a híres óbudai Minc Mózes rabbi fia is.) Részletesebben lásd Dušan Jeliæ: Kratak pregled istorije subotickih Jevreja i njihovog doprinosa razvoju grada. Zbornik 5, Studije, arhivska i memoarska grada o istoriji subotickih Jevreja. Jevrejski istorijski muzej. Beograd, 1987, 29.
5 Iványi i.m. II. kötet, 229.
6 Ua. 229. Ezért – amint azt Jeliæ kiemeli – a zsidók a keresztényekkel, elsõsorban a szerb kereskedõkkel kerültek öszszeütközésbe. (Jeliæ i.m. 33.)
7 Az Ortodox Imaegyesületet 1903-ban alapították a Nemzeti szálló 8-as szobájában, és mindössze 32 résztvevõje volt. 1915-ben megvették a Hevra Kadisától a Frangepán utca 14-es számú épületet, és zsinagógává alakították át. Addig az újhitû templomban vagy magánházakban gyülekeztek. 1921-ben hitközségi autonómiát nyertek, majd 1923-ban beiktatták az elsõ fõrabbit. A 100 tagot számláló hitközség 1925-ben rituális fürdõt építtetett.
8 Az 1890-es adatokat Iványi idézett mûvébõl vettem, az 1900-as és 1910-es adatok pedig a hivatalos népszámlálás értékei.
9 Mivel a zsidók jelentõs szerepet játszottak a kapitalizmus meghonosításában Magyarországon, a gazdasági pangások és válságok korszakában felélénkült az antiszemitizmus.
10 A Pimasz koholmány címû cikkbõl. Szabadkai Közlöny, 1901. június 6.
11 Ebbõl az alkalomból fel is szentelték a templomot 1902. szeptember 30-án, és itt tartották az istentiszteletet RosháSána alkalmából. (Lásd. Templomfelszentelés. Szabadkai Közlöny, 1902. szeptember 28., A szabadkai izraelita templom felavatása, Szabadkai Közlöny, 1902. október 5.)
12 A szabadkai zsidóság ünnepe. Egyenlõség, 1903. szeptember 20. 7–8.
13 Ez a „processzió” jelképes cselekedet volt: a Tórákat áthelyezték a városszéli, toldozott-foldozott régi zsinagógából a központi fekvésû, városképet meghatározó templomba.