„Emlék-mozaikok Máramarosszigetről” – a tel-avivi Máramarossziget folyóirat

A Máramarossziget (Marmoros-sziget) 1959 és 1974 között Tel-Avivban időszakosan megjelenő, háromnyelvű (magyar, héber, jiddis) periodika. A Máramarossziget Reich Jehosua kezdeményezésére került először kiadásra, aki a Szigetről és környékéről származó zsidóságot összefogó Irgun Olej Máramarossziget Beisrael (Máramarosszigeti Olék Szervezete Izraelben) alapítója és első elnöke is volt. A kiadványt feleségével, Reich Helénnel szerkesztette, aki maga is számos fordítást és tárcát jelentetett meg a lapban.

A Máramarosszigetet kiadó olészervezet más, a Szigetről származó zsidóságot összefogó egyesülettel is kapcsolatban állt, így többek között a New York-központú Máramarossziget Relief Society (Máramarossziget Segítőegylet) és a First Maramarosher Young Men’s Aid Society (Máramarosi Fiatalemberek Első Segítőegylete) szervezettel, melyek részt vettek a folyóirat terjesztésében, és anyagi támogatást nyújtottak az izraeli alapszervezetnek. A Kaliforniában, Floridában, New Yorkban, Dél-Amerikában és Európában is alapított egyesületeket a Federacje fun Maramaroser jidn in Amerike un Jiszroel (Máramarosszigeti Zsidók Szövetsége Amerikában és Izraelben) ernyőszervezete fogta össze. Ez az ernyőszervezet a szigeti zsidóság történetének és emlékezetének megőrzésére nagy ívű terveket vázolt fel, többek között egy tel-avivi emlékház létesítését is. Az emlékházat (Hehal Sziget, Sziget-csarnok) végül Tel-Avivban (Bezalel utca 7.) alakították ki, megemlékezéseknek és rendezvényeknek adott otthont.

A Máramarossziget első számaiban elsősorban a holokauszt idején elpusztult szigeti zsidóságnak kívántak emléket állítani, több beszámolót is olvashatunk a jeruzsálemi Cion-hegyen az emlékezetüket megörökítő emléktábla elhelyezéséről és az azt követő azkara szertartásról. Annak ellenére, hogy ezek a minden évben megtartott azkarák és a róluk készült beszámolók, az ott magyarul, héberül, jiddisül elhangzó beszédek közlése továbbra is központi helyet kapott a folyóirat lapjain, a Máramarossziget későbbi számaiban a lap tematikája jelentősen kibővült, és egyre inkább a kárpátaljai magyar ajkú zsidóság kulturális örökségének és emlékezetének megőrzése került előtérbe. E kiszélesedő spektrumot jelzik az egyre nagyobb számban megjelenő héber, illetve jiddis cikkek, esszék, visszaemlékezések is, melyek a háború előtti Sziget vallási és kulturális életének különböző aspektusait tárták fel. Ez a váltás köszön vissza a Máramarossziget kiadványának fejlécén is. A fejlécet az első számban kizárólag magyarul, a második számtól kezdve azonban Sziget bevett jiddis–héber helységneve szerint írták, a magyar elnevezés az alcímbe került.

A Máramarossziget a karakterét két, a 20. századi zsidó memoárirodalmat meghatározó műfajból merítette. A folyóirat felépítése rokonságot mutat az Egyesült Államokban a két világháború között népszerűvé vált jiddis szovenir zsurnal (emlékirat-folyóirat) kiadványaival. Az amerikai szovenir zsurnal a kelet-európai térségekből érkező csoportok számára az „óhazához” (a jiddis szóhasználatban alte hejm) kapcsolódó híradásokat, visszaemlékezéseket, az újonnan érkezettek beilleszkedését segítő felhívásokat közölte. A folyóiratok kiadói és a köréjük szerveződő csoportok lancmansaftn néven váltak ismertté. A Máramarossziget egy további forrása a második világháború után különösen elterjedt, de a zsidó hagyományhoz szorosan kötődő jiszker-bukh volt. A jiszker-bukh vagy memorbukh (emlékkönyv) a zsidó közösségeket érő tragédiák dokumentumait gyűjti össze, és egy elpusztult zsidó közösség emlékét kívánja megörökíteni. A holokausztot követően nagy számban jelentek meg többségében héber, illetve jiddis, de más nyelveken, így magyarul is írt emlékkönyvek.

A Máramarossziget a holokauszt után kiadott emlékkönyvekkel szemben nem egy szerkesztett, lezárt, majd a pusztulás véglegességét kifejező összegzés, hanem a szovenir zsurnal tematikájához hasonlóan a folyóirat íróinak és olvasóinak jelenét és jövőjét is tárgyaló, illetve csoportidentitásukat kialakító és erősítő kiadvány.

A periodika szerkesztői és közreműködői többször visszatértek a tervükre, hogy egy, a Máramarossziget és környéke zsidóságának múltját megörökítő emlékkönyvet adjanak ki. Ez a terv azonban a Máramarossziget megjelenése idején nem valósult meg, hanem csak a folyóirat megszűnése után. Az első emlékkönyv 1983-ban a bibliográfus Jichak Kohen és a máramarosszigeti emlékház egyik alapítója, a politikus Slomo Jaakov Grosz szerkesztésében jelent meg, majd ezt 2003-ban egy második, szintén héber nyelvű kötet követte (rövidített angol nyelvű összefoglalóval, szerkesztők Yitzhak Alfassi, Szalai Anna, Eli Netzer).

A folyóirat két aspektusát, a közösségteremtést és az elpusztult kárpátaljai zsidóság emlékezetét tükrözi a Máramarossziget többnyelvűsége. A kiadványban használt három nyelv a Szigetről származó zsidóság eltérő nyelvi és kulturális igényeit próbálta kielégíteni. A periodika olvasóközönségének többsége a megjelenés helyénél fogva az Izraelbe érkezett magyar anyanyelvű közösség egy része, ezért a cikkek többsége magyarul jelent meg, hangsúlyozva a többi kelet-európai térségből érkező, jelentős létszámú lengyel–orosz–jiddis anyanyelvű és más kulturális orientációjú csoportoknak a magyar anyanyelvűektől eltérő igényeit. A jiddis cikkek megjelentetésével igyekeztek kibővíteni a folyóirat olvasóközönségét a térségből származó, de Európában, Dél- vagy Észak-Amerikában letelepedett, alapvetően a jiddist (és a helyi nyelvet) használó, héberül és magyarul kevéssé vagy egyáltalán nem beszélő olvasókkal. A nyelvhasználat egyrészt meghatározta a Máramarossziget tematikáját, másrészt a három nyelv szociológiai helyét is kijelölte. Jiddisül nagyrészt a két világháború közti zsidó kulturális életről, illetve a zsidó vallási élet képviselőiről, héberül az Izraelhez és a cionizmushoz kapcsolódó témákról írtak. A magyar a közvetítő szerepét töltötte be a Máramarosszigetben. A különböző nyelvek helye kronológiai síkon is érvényesült. A jiddis a lassan feledésbe merülő múltat jelentette, a magyar az olvasók nagy részének jelenét, a héber pedig az egész zsidó közösség jövőjét volt hivatott képviselni.

A Máramarossziget kulturális és nyelvi összetettségét az is jól mutatta, hogy a folyóirat számos olyan szerzőtől is rendszeresen közölt cikkeket, akik több kulturális térben is jelen voltak. Ennek egyik kiemelkedő példája a Szigeten született, onnan Auschwitzba deportált Elie Wiesel. A folyóirat számos részletet közölt Elie Wiesel 1956-ban Buenos Airesben megjelent, Un di velt hot gesvigen… (És a világ hallgatott…) című memoárregényéből. A regényből jiddisül, illetve Reich Helén eredetiből készített magyar fordításából is közöltek részleteket.

Wiesel jelentősen átdolgozta és rövidítve átszerkesztette a regényét a könyv francia és angol kiadására (La nuit, Night; Az éjszaka, 1960), a Máramarossziget viszont egyedülálló módon a jiddis eredetit vette alapul. Ezenkívül a folyóirat Wiesel több, a New York-i jiddis Forverts és az izraeli Jediot Ahronot napilapokban közölt (e két lap munkatársa volt) szigeti visszaemlékezését is megjelentette (Az én tanítóim, Hosszú út hazafelé…, Mint egy idegen a városomban, Ha-peszach ha-acharon; Az utolsó peszah) az eredeti jiddis vagy héber utánközléseként vagy magyar fordításban. Elie Wiesel egy jiddisül írott memoáresszéje (Sziget − majn amolike hejm; Sziget − egykori otthonom) jól példázza a Máramarossziget szellemiségét és a folyóirat íróinak és szerkesztőinek a szigeti múltról alkotott képét. „Sziget többször más fennhatóság alá került. Egyszer Osztrák–Magyarországhoz tartozott, aztán Romániának adományozták, később pedig Magyarországnak adták. Ma újonnan Románia részét képezi. A rezsimek váltakozása ellenére azonban Sziget soha nem volt sem román, sem magyar, de még orosz sem. Sziget egyszerűen zsidó volt.” Wiesel úgy mutatja be Máramarosszigetet, mint egy földrajzi és kulturális értelemben is a környezetétől elkülönülő birodalmat, hiszen az ott lakó zsidók vallási és kulturális életét a határok többszöri átszabása sem változtatta meg. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása után hiába csatolták Máramarosszigetet Romániához, majd a bécsi döntés után Magyarországhoz, a máramarosi zsidók nem asszimilálódtak a környezetükhöz, hanem ragaszkodtak a saját, „autentikus” zsidó hagyományukhoz és kulturális értékeikhez. Ennek a kultúrának központi része a város zsidó vallásos infrastruktúrája (zsinagógák, zsidó jóléti és oktatási intézmények), a zsidó közösség prominens szereplői (rabbik, tanítók, közösségi vezetők), illetve a zsidó kulturális orgánumok, a városban kiadott jiddis sajtó, és az azzal szorosan összefüggő irodalmi élet. A Máramarossziget számos esszéje, cikke erről szól.

Elie Wieselhez hasonlóan Schön Dezső is a különböző kulturális terek metszéspontjában alkotott. A magyarul, jiddisül és héberül író Schön Dezső kiemelkedő helyet foglal el a Máramarossziget lapjain, hiszen már Szigeten részt vett a helyi cionista mozgalom népszerűsítésében, Izraelben továbbra is tevékeny részt vállalt a magyar nyelvű kulturális életben, többek között a tel-avivi Új Kelet rendszeres szerzője és szerkesztője is volt. Az izraeli magyar kulturális életben betöltött szerepe miatt rendszeresen írtak a Máramarosszigetben az adott években megjelent köteteiről: Az örökség (1960), A jeruzsálemi per (1962), illetve az Istenkeresők a Kárpátok alatt átdolgozott kiadása (1964). Schön Dezsőt „a jiddis klasszikusai nyelvén író” szerzőként jellemezték, aki a szigeti zsidóság jelentős alakjait igyekezett a jiddis irodalmi köztudatban ismertté tenni. 1962-ben Jidn in grojsz-Rumenie (A zsidók Nagy-Romániában) címmel jelentetett meg egy hosszabb értekezést az Avrom Szuckever szerkesztésében Tel-Avivban megjelenő jiddis Di goldene kejt (Az Aranylánc, 1949−1995) című irodalmi és közéleti folyóiratban, melyben többek között Holder József munkásságának fontosságát hangsúlyozta. A Máramarosszigetben Schön Dezső írt az Auschwitzban meggyilkolt Jiszroel Dovid Izrael szerkesztői és riporteri tevékenységéről, aki 1933 és 1938 között Holder József közreműködésével Szigeten irodalmi folyóiratot adott ki Ojfgang (Ébredés) címen. Schön Dezső egy szigeti visszaemlékezésében megemlíti a harmincas évek egy fontos irodalmi eseményét is, a Kárpátaljáról származó héber író, Avigdor Hameiri látogatását Szigeten (Avigdor Háméiri Máramarosszigeten). Hameiri a Keren Kajemet megbízásából, a cionizmus népszerűsítése és anyagi támogatások gyűjtése céljából tartott előadás-sorozatot Bécsben, Pesten, majd Munkácson és Szigeten is. Utazásáról és kárpátaljai élményeiről Hameiri maga is megemlékezik Masza be-Europa ha-prait (Utazás a vadregényes Európában, 1938) című riportregényében.

A Máramarossziget vezércikkben közölte a romániai jiddis sajtó és irodalom ismerője és kritikusa, Slojme Bikl egy esszéjét, melyben A szigeti Sólem Aléchem (Der szigeter Solem Alejkhem) címen írt a szigeti származású jiddis íróról, Hercl Apsanról, aki a második világháború előtt, 1939-ben jelentette meg Bejsz Jiszroel − vizsnicer rebesz hojf (Izrael háza − a vizsnici rebbe udvara) címen a Monarchia korabeli szigeti haszidizmus, a vizsnici rebbe udvara köré szövődő zsidók életének mindennapjairól szóló, önéletrajzi elemekben gazdag regényét. A szigeti irodalmi központ fontos szereplőiként beszélnek a Máramarosszigetben megjelent több esszében Berl Snobl jiddis költőről és Jekhezkel Ring lapszerkesztőről és elbeszélőről is (Eliezer Bas: A literaris vinkl in Sziget, A szigeti irodalmi sarok; Berl Snobl − der zinger fun Maramaroser oremkajt, Berl Snobl − A máramarosi szegénység megéneklője). Snobel és felesége Izraelbe érkezéséről 1961-ben a Máramarossziget híradásából értesülhetünk. Ring, aki a második világháború után Stockholmban telepedett le, a Máramarossziget lapjain vetette fel egy kiadó létesítését, mely Sziget közösségi múltjához kapcsolódó könyvek kiadását gondozta volna. A folyóirat irodalmi tematikájában kitüntetett helyet kapott a Szigeten született, magyarul és jiddisül alkotó fordító, költő és lapszerkesztő Holder József is, „az utolsó jiddis költő Budapesten”, akivel a lap egyik cikkírója a háború utolsó hónapjaiban találkozott a magyar fővárosban, és e találkozás alkalmával szerzett benyomásairól számol be (Gervai Sándor: Az utolsó drámai beszélgetés Holder Józseffel a jiddis nyelv sorsáról). Holder József számos versét közölték a Máramarosszigetben, többségében magyar fordításban, de jiddisül is (Testvér, zárd be a kaput…, Tűzből kimentett üszök, Ict hejszt esz…, Most azt mondják…). Több esszé is szól a háború után az Egyesült Államokba emigrált Jekutiel/Jekusziel Greenwald rabbiról, a magyar zsidó vallásos élet történetírójáról és Hirs Lejb Gottlieb marsalikról, „a máramarosi tréfacsinálóról”, kinek népszerű, népies, a zsidó ünnepekre írt verseit a szigeti zsidók kívülről tudták, és különböző dallamokkal énekelték is (Khanike, Hanuka; Kojszoj sel Elijohu ha-novi, Illés próféta serlege; Der ejbiker jid, Az örök zsidó). Gottlieb nem csupán a közszájon forgó verseiről lett híres, hanem a szigeti sajtó kialakulása és a korai cionizmus terjesztése is sokat köszönhetett a tevékenységének. A 19. század végén a modern politikai cionizmus alapítója, Herzl Tivadar támogatásával adott ki egy héber–jiddis folyóiratot Szigeten Cien (Cion, 1902−1906) címen. A szigeti jiddis irodalmi élet kimagasló szerzője, Volf Tambur több esszét jelentetett meg a Máramarosszigetben: Sziget − majn hejm fun jugent jorn, Sziget − fiatalságom otthona; A briv fun Sziget…, Levél Szigetről. Volf Tambur a második világháború utáni romániai jiddis irodalmi élet központi alakja lett. Már a Máramarossziget megszűnése után a szigeti emlékeit feldolgozó elbeszéléskötetet jelentetett meg Maramerosaner (Máramarosi elbeszélések, Kriterion, 1975) címmel.

A Máramarosszigetben leginkább az Izraelben letelepedett írók, költők és újságírók írtak magyarul, és szinte kivétel nélkül a cionista mozgalomhoz tartoztak már a második világháború előtt. A legtöbb beszámoló a vallásos cionista ifjúsági csoportok, ceirei mizrachi (ifjú mizrahisták) két világháború közti kulturális, politikai és sporteseményeiről szól. Ezért a folyóiratban kialakuló Sziget-képnek ez a politikai irányvonal hangsúlyos része lett. A két háború közti szigeti cionista mozgalom tevékeny tagja volt a Máramarossziget lapjain gyakran megjelenő Kaczér Illés költő és író, Marton Ernő ügyvéd, publicista, szerkesztő. Kaczér Illés az izraeli magyar anyanyelvű közösség népszerű irodalmi személyisége volt, a húszas évektől kezdve számos zsidó-cionista tárgyú írást jelentetett meg. Az álomtelepes (Kolozsvár, 1923) című ideologikus regényére több, a Máramarosszigetben megjelent cikk úgy emlékszik vissza, mint a legerősebb érzelmi élményre, amely a fiatal zsidókat az alijára buzdította. A magyar és héber nyelvű visszaemlékezések alapján Sziget fontos cionista központnak számított, és a cionizmus számos vonulatát népszerűsítő csoportosulások alapvetően meghatározták a város arculatát. De ez csupán a két világháború között felnövő, a világháború előtt vagy a holokauszt után alijázó nemzedék Sziget-képe, mivel ez a generáció meghatározó élményként hozta magával a Kárpátalján tevékeny cionista mozgalomban kialakított csoportidentitást. A Máramarosszigetben kirajzolódó városkép-topográfia más emlékkönyvekhez hasonlóan az ábrázolt települést egyedi nézőpontból mutatja be. Sziget a folyóirat lapjain úgy tűnik fel, mint egy teljesen zsidó földrajzi és kulturális egység, melyben nem zsidók csak elvétve vagy egyáltalán nem jelennek meg. A nem zsidókat a Máramarosszigetben kirajzolódó kulturális emlékezetben csak elmosódott, sablonos vonásokkal, valódi személyiségjegyek nélkül ábrázolják. Ezek a személyek vagy elzsidósodott nem zsidók (farjidiste gojim), vagy a zsidóság esküdt ellenségei.

A Máramarossziget utolsó száma 1974 júniusában jelent meg, a holokauszt áldozatainak emléknapja után.

A „harmincadik évforduló” kapcsán Reich Jehosua nemcsak a megemlékezés fontosságára szólított fel, hanem kijelölte a szigeti zsidóság múltat és jövőt összekapcsoló küldetését is, melyet a Máramarossziget az évek során igyekezett teljesíteni. „Máramarossziget egyetlen pont a zsidó térképen. De úgy érezzük, ahogy annak idején a szigeti zsidóság példát mutatott zsidó hűségben – ʻváros és anya’ volt Izraelben − ugyanúgy a szigeti maradékzsidóság [sic!] kötelessége elöljárni az összefogás, a zsidó szolidaritás terén.”

*

Nyomtatott lapunk szeptemberi számában részleteket közöltünk a Szalai Anna által szerkesztett A Kárpát-medencétől a Földközi-tengerig. A magyar anyanyelvű izraeliek története című antológiából. A fenti írás is itt jelent meg.