Emlék egy városról

Egy távol eső kelet-európai város, nem nagy, nem kicsi: Csernovic, az egykori Osztrák- Magyar Monarchia örökös tartományának, Bukovinának fővárosa. Bukovina, melyet „Bükk-vidéknek” is neveznek – az Észak-Keleti Kárpátoktól terül el a Kárpátalja erdő-borította hegyein és dombjain át a podoli sztyeppés táblavidékig északon, keleten a besszarábiai fennsíkig. A 14. század végén említik először hivatalosan „Bükkvidék” néven.

Déli részét ekkor a moldáviai hercegek uralma alatt lévő régi romániai anyaország alkotja. 1514-ben Bukovina negyed évezredig török fennhatóság alá kerül, 1775-ben a Habsburg kettős monarchia része lesz, amely a területet később önálló örökös tartománnyá teszi meg. A hozzávetőlegesen 160-170 ezer fős Csernovic városának népességét németek, ukránok, zsidók, románok, valamint lengyel és magyar kisebbségek alkotják. Egy tarka összetételű város, ahol a germán kultúrkincset a szláv, a latint a zsidó hatja át. 1924-ig – noha Bukovinát már 1918-ban, az első világháború után Romániának ítélték – az ország nyelve a román és a német, azután a második világháború végéig hivatalosan a román, lényegében továbbra is a német volt. A németet nemcsak a hétköznapi és a kulturális életben használták, ez volt és maradt is a népesség legnagyobb részének anyanyelve. Valójában Csernovic 1944-ig osztrák városnak tekinthető – aztán az ukrán Szovjetköztársasághoz tartozik. *

A különböző nyelvi hatások természetesen nyomot hagytak a bukovinai német nyelven, részben eléggé kedvezőtlen módon. De gyarapodott is általa új szavakkal és szófordulatokkal. Különleges arculatot, sajátos színezetet kapott. Az elmondható felszíne alatt nyúltak el a különféle kultúrák mélyen fekvő, messzire elágazó gyökerei, amelyek többszörösen egymásba fonódtak és a szólombokat, hang- és képérzeteket nedvekkel és erővel látták el. A népesség több mint harmada zsidó volt, és ez különleges jelleget adott a városnak. Régi zsidó népi kincsek, haszid legendák „töltötték be a levegőt”, az ember szinte belélegezte őket. Ebből a barokk nyelvi miliőből, ebből a mitikus-misztikus szférából német és zsidó költők és írók emelkedtek ki: Paul Celan, Alfred Margul-Sperber, Immanuel Weißglas, Rose Ausländer, Alfred Kittner, Georg Drozdowski, David Goldfeld, Alfred Gong, Moses Rosenkranz, Gregor von Ressori, a legjelentősebb jiddis lírikus Itzig Manger és mások.

Csernovic egyszerre volt rút és szép: építészetileg stílustalan, érdektelen, de tájrajzát tekintve kedves, és sajátos bájjal megáldott. A város lényegében egy roppant nagy dombság. A Prut folyóvölgyéből töretlenül emelkedik ki, megközelítően 150-200 méter magasra az erdő nagyságú népligetig. Más egyéb dombvidékes természeti park és sok virágos házi-kertészet is ékesítette a várost. Pompás, öreg bükkerdők láncolata veszi körül, ahol fekete- és másfajta rigók engedik szabadjára éneküket.

Keleti kulturális centrum, és 1875 óta egyetemi, de élénk ipari és kereskedelmi város is, egy nagy vízgyűjtő terület gazdasági központja, amely nemcsak egész Bukovinát, hanem Észak-Besszarábiát és Moldávia északi részét is magába foglalta. Lakói sokat olvastak, nemcsak újságokat, folyóiratokat, háttérirodalmat és szórakoztató olvasmányokat, hanem kiváló, legszínvonalasabb irodalmat is. Nagy buzgalommal vitatkoztak, zenéltek és énekeltek. A városi színházat mindig sokan látogatták, vendégjáték esetén telt-házzal működött. Az ifjúság jelentős része szellemileg nyitott volt, és csillapíthatatlan tudásvágy fűtötte. Több értelmiségi érdeklődésének középpontjában nem a jól jövedelmező karrier terve állt, a technikailag megalapozott életszínvonalé, sokkal inkább felismerésekben gazdag gondolatvilágra vágytak, akár a tudomány, a filozófia, a politika révén, vagy a misztikum, a művészet, a költészet és a zene átélésével. A fiatal értelmiség egy része politikailag elkötelezett volt, – és itt nem „szalon”-elköteleződésről beszélünk. Ezek a fiatal emberek a legnagyobb áldozatot hozták, börtönbe vetették és bántalmazták, és a rendőrség szörnyű módon megkínozta őket anélkül, hogy társaikra vagy ellenük bármit is vallottak volna. A fiatalság másik része zenei érdeklődésű volt. Ha a barátok összetalálkoztak, hajnalig tartó szenvedélyes vitába merültek filozófiai, irodalmi, művészeti témákról és problémákról. Vagy baráti összejöveteleket tartottak, népdalokat énekeltek németül és más nyelven is, szintén pirkadatba nyúlóan. Az ifjúságnak volt ideje, vagy szakított magának erre – a tanulmányok és a szakmai munka mellékes dolgoknak, kínos szükségszerűségnek számítottak.

Így azután a népesség szellemi érdeklődésű részénél egy a háborút megelőző időszakban is szokatlan életstílus alakult ki: világidegenség, a komor valóság figyelmen kívül hagyása, mint az ideák és ideálok lényegesebbnek érzett valóságában megmutatkozó élet kifejeződése. Szobrászok, festők, zenészek, költők, ha nem űztek egyéb foglalkozást, akkor barátaik és polgártársaik csodálatából éltek, akik megvásárolták a műveiket, látogatták koncertjeiket és felolvasásaikat. Az emberek kötelességüknek érezték a művészek és költők támogatását, segítését. Nemcsak a kiadók által ismertté vált, magas példányszámban hírnévre szert tett műveket becsülték, hanem a legkomolyabb tisztelettel adóztak alkotóknak és műveiknek, még mielőtt megjelentek volna. Amikor meghalt a nagyszerű jiddis meseköltő, Elieser Steinbarg, akinek fabulái először a halála után jelentek meg (csak részben és hiányosan ültették át németre, – Paul Celan mondta nekem, hogy fordítóként nem mer Steinbarg alkotásaihoz nyúlni), a gyász határtalan volt. Ezrek alkottak zárt láncot, kéz a kézben tették meg a mérföldes utat a temetőig. Nem az özvegy omlott össze a temetésen: Steinbarg barátai, ismert jiddis írók, meglett férfiak képtelenek voltak befejezni a gyászbeszédeiket és könnyekben törtek ki.

Csernovic rajongók és hívek városa volt. Schopenhauer szavaival élve: őket „a gondolkodás iránti érdeklődés, és nem az érdekből eredő gondolkodás vezérelte”. Az ortodox zsidók egyik vagy másik „szent” rabbi hívei, a „chassidim” voltak. A gyakorlati élet dolgairól gondoskodás lényegtelen volt számukra. Sokuknak nem is volt foglalkozásuk, feleségeik tartották el őket, akik büszkék voltak rá, hogy „tudós ember” a férjük, élethossziglan tanulmányozták a „Szent Könyveket”, és elragadtatva lesték rabbijuk szavait. Az asszimilálódott zsidók és a művelt németek, ukránok, románok szintén követők voltak: filozófusok, politikai gondolkodók, költők, komponisták vagy misztikusok hívei. Karl Krausnak Csernovicban egész nagy csodáló tábora volt; a Fackel-lel** a kezükben lehetett találkozni velük az utcákon, parkokban, erdőkben és a Prut partján. Egy lelkes Krausiáner, egyetemi docens a háború utáni New-York-ban mutatta nekem egyszer a Fackel egyik számát a következő szavakkal: „Nézze csak meg, hát nem a „K” az ábécé legszebb betűje?” És ezt nem viccnek szánta. Egy egész sereg vallotta magát a jelentős berlini filozófus Constantin Brunner tanai követőjének, aki csak mostanság, angol és francia fordítások nyomán kezd ismertté válni. Semmilyen más városban, még az ő Berlinjében sem volt annyi odaadó híve, mint Csernovicban. – Itt akadtak schopenhaueristák, Nietsche-követők, spinozisták, kantiánusok, marxisták, freudisták. Rajongtak Hölderlinért, Rilke-ért, Stefan George-ért, Traklért, Else Lasker-Schülerért, Thomas Mannért, Hesse-ért, Gottfried Benn-ért, Bertold Brechtért. Falták az idegen nyelvű, különösen a francia, az orosz, az angol és az amerikai irodalom klasszikus és modern alkotásait. Valamennyi tanítványt áthatotta mesterének küldetése. Önzetlenül és heves lelkesedéssel ünnepeltek. Lelkesedés: egy szó, amit a modern kritika, mint „pátoszt” vagy szentimentalizmust elutasít. Ebben a légkörben egy szellemi érdeklődésű embernek éppen hogy kötelessége volt a filozófiai, politikai, irodalmi vagy művészeti problémák megvitatása, vagy, hogy maga is e területek valamelyikén tevékenykedjen. –

Egy elsüllyedt város. Egy elsüllyedt világ.

Füredi Andrea fordítása

Jegyzetek

*Csernovic ma Ukrajna délnyugati részén található, a Csernyivci terület székhelye

**Die Fackel (Fáklya) című osztrák szatirikus folyóiratot Karl Kraus jelentette meg 1899 és 1936 között

Forrás:

Ausländer, Rose: Erinnerungen an eine Stadt. In: Rose Ausländer. Materialien zu Leben und Werk. Kiadó: Helmut Braun. Frankfurt am Main, Fischer Taschenbuch Verlag GmbH, 1991.