Emberek és könyvek – a Soá idején

A vilnai gettó könyvtára

Csaknem két évtizede, hogy a Madách Színház társulatának előadásában, Mácsai Pál rendezésében, átéltem Joshua Sobol dokumentumjátékát, a Gettót. Szerencsés voltam, mert második lehetőséget is kaptam, 2014-ben, amikor Omri Nitzan, a Cameri Színház főrendezőjének, a „Ghetto” című héber nyelvű előadását a Vígszínházban láthattam.

Mindkét színházi produkció a maga művészi eszközeivel dolgozza fel a vilnai gettóban összezsúfolt kisvárosnyi ember történetét, akik közül talán háromezer maradt életben! A két évig létezett elkülönített helyről, amelynek lakóit szisztematikusan gyilkolták, viszonylag sokat tudunk. Miközben rokonaikat, házastársukat, gyermekeiket vesztették el, e leírhatatlan borzalmak közepette is működött a zeneiskola, a színház, jiddis és héber kórus. A színház repertoárjában zenés produkciók, verses előadások és drámák szerepeltek. A színházban összesen 111 előadást tartottak.

Csak kevesen tudják, hogy a gettó határai között maradt még két fontos intézmény: a Zsidó Kórház és a Meficéj Haszkala, a gettó közkönyvtára. Mindkét intézmény fontos szerepet töltött be a gettó életében. Ezúttal csak a könyvtárnak a szellemi ellenállásban, az egyetemes és zsidó kultúra folytonosságának megőrzésében betöltött szerepére koncentrálunk. Szerepe volt, az egykori „Litván Jeruzsálem”, Vilna héber-jiddis kulturális értékeinek megmentésében és a gettóba kényszerített emberek szellemi ellenállásának kialakításában.

A Strashun utca 6. sz. alatti gettókönyvtár története 1910-ben kezdődött.

A „Hevrat Meficéj Haszkala” (חברת מפיצי השכלה), az 1863-ban alakult Műveltség Terjesztő Egylet célkitűzése az oroszországi zsidók kulturális tevékenységének előmozdítása volt. A szervezet jelentős oktatási és könyvkiadói tevékenységet folytatott. A Szentpéterváron működő központ 1909-ben hozta létre vilnai fiókszervezetét. A 19. század végén az orosz uralom alatt álló Vilna lakóinak közel egyharmada zsidó volt. A soknemzetiségű város a zsidó, a litván és a lengyel nemzeti mozgalmaknak is fontos központja volt. Ezért is itt nyitotta meg az egylet a Meficéj Haszkala könyvtáraként ismert bibliotékát 1910-ben.

Emellett még számos zsidó könyvtár volt a városban, köztük a kb. 7000 kötetes híres Strashun-könyvtár, amelyben becslések szerint mintegy 1000-2500 judaika, továbbá számos ősnyomtatvány és kézirat is volt.

A Strashun-gyűjtemény 1893-ban nyilvános könyvtár lett majd 1901-ben a XVII. században épült Nagy Zsinagóga melletti épületbe költözött, amelynek környékén 12 másik zsinagóga és a rituális fürdő volt. A helyválasztás tehát nem volt véletlen, hiszen a zsidóság több évezred óta vallásos hittel kötődik az Íráshoz. A zsinagóga és a könyvek összetartoznak. A héber sohasem vált holt nyelvvé, több mint két évezred óta a tóratanulás és a zsinagógai imádkozás, nemkülönben a zsidó tudományos irodalom nyelve.

Az akkor Lengyelországhoz tartozó Vilnában, 1925-ben alapították meg, a Yidisher Visnshaftlekher Institut a Jiddis Tudományos Intézetét, amelynek az eredeti jiddis betűszó szerinti megnevezése a JIVO volt. (Jelenleg az intézet New Yorkban, a YIVO Institute for Jewish Research néven működik.) A JIVO 1926-ban a Nagy Zsinagóga szomszédságában Wiwulski utca 18. sz. alatt felépült új épületbe költözött, ahol a 70 alkalmazottból 20 volt tudományos munkatárs. A kutató intézet operatív vezetőségének tagjai Max Weinreich, Zelig Kalmanovitch, Zelman Reisen, a Kuratórium elnöke Simon Dubnow, tagjai Albert Einstein, Sigmund Freud, Moses Gaster, Edward Sapir és Chaim Zhitlowsky voltak.

A modern épületben, a kéziratok archiválására és muzeális feladatok ellátására, természetesen megfelelő terek is rendelkezésre álltak. A zsidó kultúra minden területét kutatták: a zsidó irodalomtól, történelmen, folklóron át a zenéig. A világ minden pontjáról gyűjtötték és archiválták a zsidó vonatkozású kéziratokat és családi levelezéseket. Így kerültek például a gyűjteménybe 1931-ben Theodore Herzl 1903. augusztus 16-i vilnai látogatását megörökítő feljegyzései. Vilnius első szovjet megszállása (1940. június 15.) után az intézmény a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság Tudományos Akadémia felügyelete alá vonták és nevét Zsidó Kulturális Intézetre változtatták.

A könyvtárakat, így a Meficéj Haszkala könyvtárát szintén államosították. A könyvtár a német megszállást (1941. június 22.), illetve a gettó létrehozását követően az elkülönített városrészbe került. A könyvtár igazgatója, a gettó krónikása Varsóból menekült tudós könyvtáros Hermann Kruk (1897-1944) lett. A hagyományos könyvtári tevékenység mellett hozzáláttak a gettó történetének dokumentálásához. Zelig Kalmanovitch (1881–1944), a JIVO tudományos munkatársa, jiddis nyelvész, fordító, filológus, történész irányításával létrejött tudományos osztály titkos archívuma gyűjtötte a német hatóságok utasításait, a gettó iratait, a tömeggyilkosságokról szóló beszámolókat.

Vilniusban a német megszállásig 57 000 zsidó élt.

1941 júliusában, körülbelül 5500 férfit gyilkoltak le. 1941. augusztus 31-e és október 6-a között a vilniusi gettó létrehozásakor 10–12 ezer zsidót öltek meg, férfiakat, nőket és gyerekeket. Szeptember 15-e és december 22-e között mintegy 17-18 000 embert gyilkoltak le Painerai-ban, a közeli erdőkben. 1941 decemberére a vilniusi gettóban 20 000 zsidó maradt.

Tömeggyilkosságok 1941 decembere és 1943 márciusa között nem voltak, mert a német hadiiparnak munkaerőre volt szüksége a gettóban működő üzemekben.

A két részből álló túlzsúfolt gettó területén két fontos intézmény maradt: a Zsidó Korház és a Mefitse Haskalah könyvtár.

A Meficéj Haszkala 36 ezer kötetes könyvtári állománnyal kezdte meg működését, aztán az elhurcoltak lakásaiból begyűjtött könyvekkel együtt 45 ezresre gyarapodott. (Az elhagyott könyvek könyvtárba szállítását a Zsidó Tanács rendelte el)

A könyvtári állomány összetételéről és nyelvek szerinti százalékos megoszlásáról egy 1942. szeptember 15. keltezésű kimutatás ad tájékoztatást.

 

	Jiddis	Héber	Lengyel	Orosz
Szépirodalom	59	59	71	52
Gyermekirodalom	5	12	16	6
Ismeretterjesztő és szakirodalom	30	24	13	30
Periodikák	6	5	0	12
	100	100	100	100

 

A könyvtár a gettó kulturális központjaként funkcionált,

ott volt a gettóarchívum, valamint az úgynevezett gettómúzeum. A könyvtár kisebb letéti állományokat helyezett ki a Gettó börtönben (200 kötetet), a szőrmeüzemben (150 kötetet), a szállítási szolgálatnál (28 kötetet), a gyermekotthonban (53 kötetet) és az ifjúsági klubban (150 kötetet). Itt jegyezzük meg, hogy a gettóban a hagyományokra épülő iskolák is voltak 1400 beiratkozott gyermekkel és két ifjúsági klub is működött.

A könyvtárnak, egyes források szerint 15 ezer, mások szerint 6800 beiratkozott olvasója volt. A kölcsönzések napi átlagos száma 400 könyvtári egység volt.

A könyvtári statisztika szerint 1941. szeptember és 1942 szeptembere között 88697 könyvtári egységet kölcsönöztek az alábbi tematikai megoszlás szerint:

Szépirodalom:                                    78,3 %

Gyermekirodalom:                             17,7 %

Ismeretterjesztő és szakirodalom:        4,0 %

 

Az adott időszakban, kölcsönzött könyvek nyelvek szerinti megoszlásban:

Jiddis                         19,43 %

Héber                            1,27 %

Lengyel                      70,38 %

Orosz                            7,46 %

Egyéb                           1,46 %

Az 1942. év nyarán megnyílt olvasótermét havonta kb. ötezren látogatták. Krug feljegyzései szerint nagyon keresettek voltak a világirodalom klasszikusai és a zsidó történelemről szóló művek. Népszerű olvasmányok voltak például a Háború és béke, vagy az örmény népirtásról szóló A Musza Dagh negyven napja.

Az egyik gettólakó a 16 éves korában meggyilkolt Rudashevsky (1927-1943) naplójának (1942. december 13. vasárnapi) bejegyzésében ezt olvashatjuk: „A gettó könyvtára ma ünnepelte a 100 000. könyv kikölcsönzését. Ebből az alkalomból a teátrum színháztermében jöttünk össze. Különféle beszédek hangzottak el, amelyet kulturális program követett. […] Emberek százai olvasnak a gettóban. […] A könyv kapcsol egybe minket a jövővel, a könyv tesz eggyé a világgal…”

A vilnai gettót 1943 szeptemberében számolták fel. A munkaképeseket az észt (Klooga, Vajvera) és a lettországi (Kaiserwald, Salaspilsk) táborokba deportálták, a munkaképteleneket pedig Paineraiban és Szobiborban kivégezték.

A vilnai gettó két évig létezett. Története különleges volt.

„Habent sua fata libelli” – azaz a könyveknek is megvan a maguk sorsa.

A gettó felszámolásának tragikus napját csaknem egy évvel előzte meg Omar Kalifa szellemének visszatérése Vilniusba. A könyvtárak kirablása, a könyvek elpusztítása, mind-mind a zsidó kultúra megsemmisítését célozta.

Már 1942 márciusában Vilniusba érkezett a Rosenberg Műveleti Csoport

(Einsatzstab Rosenberg), azzal a feladattal, hogy a Frankfurtban am Main városában 1941-ben létrehozott Zsidókérdés-Kutató Intézet (Institut zur Erforschung der Judenfrage) részére, a megszállt területeken, zsidó kulturális javakat (könyveket, kéziratokat, képzőművészeti alkotásokat stb.) gyűjtse össze és azokból a legértékesebbeket, kifejezetten a náci propaganda alátámasztása érdekében, Németországba vigyék. A szakértő csoportot a vatikáni egyetemen doktorátust szerzett hebraista, a Dr. Johannes Pohl (1904-1960), a héber nyelv és a rabbinikus irodalom ismerője vezette. Dr. Pohl elrendelte, hogy a vilnai térségben található zsinagógák, zsidó magángyűjtemények, és könyvtárak állományát a JIVO-épületében gyűjtsék egybe. A náci „világmegváltás” jegyében csak a kiváló állapotban lévő és értékes dokumentumokat szándékoztak Németországba küldeni, a többit bezúzásra ítélték. A feladat végrehajtása érdekében Pohl 20-20 tagból álló, két csapatot szervezett. Fizika munkára, a gettóból 20 főt rendeltek ki. A másik csoportba, a szakértelmet igénylő válogatásra, a gettókönyvtár 20 tudós, munkatársát kényszerítették, közöttük Avraham Szuckever (1913-2010) költőt, írót, Shmerke Kaczerginski (1908-1954) költőt, zenészt, zeneszerzőt, Zelig Kalmanovichot (1885–1944), a JIVO első igazgatóját, filológust, fordítót, történészt, levéltárost. A válogatást végző csapat tagjai pontosan tudták, hogy egy nép sem képes kultúrája nélkül megmaradni. Ellenálltak, akár életüket is készek voltak feláldozni a kulturális értékek megmentése érdekében. A csapat magát könyv-kommandónak nevezte, ezért az angol nyelvű szakirodalom a „Paper Brigade” megnevezést használja.

A brigád” tagjai, életük kockáztatásával, ruhájukba, cipőjükbe bújtatva mentették az értékes műveket. Az egyik rejtekhely a gettó könyvtára volt, a másik szintén a gettóban található bunker lett, ahol az ellenállási mozgalom fegyverei is voltak. A potólhatalan műveket később lakások közfalaiba gondosan befalazták. A JIVO épületének tetőterében is elhelyeztek könyveket, amelyeket onnan kalandos utakon titkos helyekre menekítettek. A gettóba rendszeresen bejárt, Ona Šimaitė (1894 -1970), litván könyvtáros, aki titkon élelmiszert, fegyvereket, gyógyszert vitt be- és kifelé jövet könyveket csempészett ki. A könyveket részben lakásának padlója alatt, részben munkahelyén a vilniusi egyetemi könyvtárban rejtette el. Tevékenységét a Yad Vashem, a Világ Igaza címmel ismerte el 1963-ban.

A gettó 1943 szeptemberében történő felszámolásával a „Paper Brigade” sok tagját megölték, de Szuckevernek és Kaczerginszkinek is sikerült a zsidó partizánokhoz csatlakozniuk. Az összerabolt értékes könyveket vonatra pakolták és elindították Németország felé. Kaczerginszki partizánként, a várost visszafoglaló (1944. július 13.) szovjet csapatokkal együtt harcolva tért vissza Vilniusba. Hamarosan Szuckever, majd Aba Kovner (1918 –1987) költő és partizánvezér is megérkezett. Azonnal megkezdték a „Paper Brigade” általuk ismert rejtekhelyeinek feltárását és számos dokumentumot meg is találtak és méltó elhelyezésük érdekében megalapították Vilniusban a Zsidó Művészeti és Kulturális Múzeumot. Hamarosan, nyilvánvalóvá vált, hogy tevékenységüket a szovjet hatóságok akadályozzák, munkájuk már nem folytatható. Önkéntesek segítségével megkezdték az értékes dokumentumok menekítését. A kézitáskákba, bőröndökbe rejtett dokumentumok útja Lengyelországon át, – az 1946-os kielcei pogromot is átélve – Párizsba vezetett. A kimentett dokumentumok útja innen kettévált. Kaczerginszki a dokumentumok egy részét 1948-ban New Yorkba vitte, másik részét Szuckever őrizte és azokat az izraeli Nemzeti Könyvtárnak adta át.

A Kaczerginszki, Szuckever és mások által kimentett könyv és iratanyag értékes és tekintélyes mennyiségű volt,

azonban a Vilniusban még hatalmas mennyiség maradt elrejtve.

A Litván Szovjet Szocialista Köztársaság Könyvpalotája (a Litván Nemzeti Könyvtár) első igazgatója 1946-ban lett Antanas Ulpis könyvtáros, bibliográfus. Ulpis, zsidó származású helyettesével Isidor Kisin bibliográfussal együtt, szisztematikusan felkutatták, gyűjtötték és rejtegették a megtalált judaica-irodalmat. Ritka nyomtatványok, kéziratok után keresgélve hulladéktárolókat, tetőtereket vizsgáltak át. Akkoriban, a Szent György templom a Könyvpalota raktáraként szolgált. A héber-jiddis kultúrát üldöző szovjet hatóságok elöl a gyóntatófülke alá rejtették el a ritkaságokat.

Litvánia 1991-ben nyerte vissza függetlenségét. A templomban 1994-ben véletlenül találták meg a különböző méretű piszkos, gyűrődött, penészes, nedves, szakadt, muzeális értékű dokumentumokat. A műveket összesen 173 dobozban adtak át a Központi Levéltárnak. A felbecsülhetetlen értékű örökséget, az YIVO restaurálta, és a 170 ezer oldalnyi digitalizált anyag 2017 októberétől vált kutathatóvá. Ezek között volt például:

• a Strashun könyvtár gyűjteményéből Issachar Ber Carmoly, az egyik franciaországi jesiva rabbijának kézzel írott csillagászati műve,
• a Ramailes jesiva és a zsidó vízhordók szerződése (1857), amely lehetővé tette, hogy a nyomorgó vízhordók szombatonként és ünnepnapokon a jesivában imádkozhassanak,
• Abraham Goldfaden (1840-1908) elveszettnek hitt, kézzel írt jiddis költeménye a „Das Yidele”,
• Abraham Sutzkever, a vilniusi zsidó költő tíz verse,
• Shmerke Kaczerginski, szintén a vilniusi gettóban írt verseinek kézirata,
• Simon Dubnov (1860-1941) történész, Zalmen Reizennek (1887-1941) jiddis irodalmárnak küldött levele,
• Sholem Aleichem (1859-1916), a modern jiddis irodalom megteremtőjének levelezése,
• Marc Chagall (1887-1985) festőművész saját kezűleg készített levelezőlapja, amelyen a mester jiddis nyelvű üdvözletét küldte,
• Theodor Herzl 1903-ban írt, vilnai naplójának kézirata.

Miközben Vilniusban a könyvek és az értékes kéziratok rejtegetése a szovjet uralom idején is folytatódott, 1954-ben Bécsben, egy egykori bank épületében 330 ezer külföldről elrabolt könyvet találtak. Kiderült, hogy a megtalált könyvek jelentős része a vilnai JIVO tulajdonában volt. A könyvek Friedrich Weihsenstein nevű osztrák-zsidó ügyvéd közreműködésével a New York-i YIVO-ba kerültek.

A nácik az utolsó szálig ki akarták irtani a zsidó népet és emlékét is el akarták törölni. A kultúrában, a zsidó szellemiséget őrző betűkben veszélyt láttak. Már hatalomra kerülésük első évében, 1933. május 10-én Berlinben, a Humboldt Egyetem közelében, az akkori Opernplatzon, a tömeg ujjongása közepette, 25 ezer könyvet a máglyára hordtak. A könyvégetés helyén, a mai Bebelplatzon, üveglapokon keresztül üres polcokkal berendezett, könyvtárt jelképező emlékmű áll, a feliraton Heinrich Heine mondása: „Ahol könyveket égetnek el, ott végül embereket is fognak égetni.”

A kultúra megtartó erő, különösen igaz ez a „Könyv népére”.

Irodalom

A gettó könyvtárának históriáját, illetve a vilniusi jiddis, héber irodalom mentésének történetét tárgyaló mű magyar nyelven nem jelent meg. A Gettó könyvtárának történetét bemutató művek között több visszaemlékezés, napló is található. A legfontosabb 14 művet felsoroló összeállítást Judy Baston készítette el, amely az interneten is elérhető: J. Baston: Documenting the Vilna Ghetto Library

A JIVO- gyűjteményére értékes forrásanyagok találhatók az YIVO és a Yad Vashem internetes oldalain. A vilnai könyvek, kéziratok megmentésének történetét Fishman, E. David, (The Book Smugglers: Partisans, Poet, and the Race to Save Jewish Treasures from Nazis.  ForeEdge Press, 2017. 312 pages.) c. kiváló művében tárgyalja.

Illusztrációk

Írásunkhoz kapcsolódó illusztrációk, interneten is megtalálhatók. Így például 22 kép érhető el az alábbi link segítségével:

A vilnai gettó térképét ezen a webhelyen találhatjuk meg.