Elmesélni Budapest láthatatlan zsidó történelmét

Az If These Streets Could Talk (Ha ezek az utcák mesélni tudnának) egy innovatív projekt Budapest nyüzsgő zsidó negyedének utcáin, mely a legmodernebb kiterjesztett és kevert valóság technológiákat használva mutatná be az 1900-as évek budapesti zsidóságának mindennapjait a század eleji virágzástól napjainkig. Szász Barnával, a projekt ötletgazdájával és vezetőjével beszélgettünk.  

Legtöbben újságíróként ismerhetik a nevedet, hogyan kerültél a virtuális és kiterjesztett valóság területére?

2017-ig az Indexnél dolgoztam videós újságíróként és a Videó rovat vezetőjeként. Akkoriban már érlelődött bennem, hogy szeretnék hosszabb távú és mélyebb projektekkel foglalkozni, illetve láttam, hogy egyre növekszik az interaktív és immerzív média területe, ami nagyon érdekelt. Miután Amerikába költöztem, a Stanford Egyetemre jártam, ami azért is különleges hely, mert a Szilícium-völgy közepén van, így az átlagnál sokkal közelebb helyezkedik el új technológiákhoz, beleértve az általunk is használt virtuális és kiterjesztett valóságot. Eleinte volt bennem kétség, hogy a 3D-s mozihoz és tévéhez hasonlóan ez is egy lufi lesz, de minél többet tanultam a területről, annál egyértelműbbé vált számomra, hogy teljesen meg fog változni a digitális világhoz fűződő viszonyunk, és hogy itt egyáltalán nem egy múló szeszélyről van szó. Jól mutatják ezt a tech-óriások ilyen irányú mozgásai is.

A projekt keretében egy olyan séta fejlesztésén dolgoztok, amely ezeket az egyedi technológiákat fogja használni. Bemutatnád, hogy mi fog történni ezen a sétán?

Úgy tervezzük, hogy a sétáló valahol Erzsébetvárosban felvesz majd egy kiterjesztett valóság eszközt, és amikor elindul, az orra előtt alakul át az utcakép az 1900-as évek virágzó, pezsgő zsidónegyedévé. Akárcsak Kinszki Imre híres fotóján láthatjuk, hirtelen boltok és műhelyek százai között találja magát. Ahogy a felhasználó sétál a környék utcáin, úgy halad előre az időben is. Az 1900-as évek nyüzsgő időszakából fokozatosan lehet majd eljutni a jogfosztásokon át a gettóig, de természetesen a felszabadulást, valamint a jelent is fel fogjuk dolgozni. Mindemellett ez nem csupán egy élményalapú oktatási séta lesz, abban is megpróbálunk majd segíteni, hogy hogyan és hol lehet a tanulást, illetve a múlt feldolgozását folytatni. Magát a sétát csak egy első, de rendkívül erős élménynek szánjuk egy komplex folyamatban.

Miért éppen a zsidónegyed; és miért éppen ezzel az eszközzel érdemes megidézni a múltat?

Nekem Belső-Erzsébetváros közel húsz éve az otthonom, a nagymamám pedig mindig is itt élt, tehát erős kötelékem van a városrészhez. Az ötlet akkor született meg, amikor hazaköltöztem Amerikából és friss szemmel tudtam ránézni ugyanazokra az utcákra, amiket korábban már megszoktam. Például egy emléktáblára a Rumbach Sebestyén utcában a gettó utolsó működő vízcsapjáról, vagy egy másikra táblára a Csányi utcai Vanczák-műhelyről, ahol a tulajdonos házaspár rengeteg embert bújtatott.

Elkezdett egyre behatóbban érdekelni a zsidó negyed történelme, és közben arra is ráébredtem, hogy hiába van minden háznak külön-külön is nagyon gazdag története, ezekről egyszerű városlakóként alig tudunk valamit. Azt éreztem, hogy Budapest szívének ezt a láthatatlan zsidó történelmét nagyon jó lenne elmesélni, és a kiterjesztett valóság technológiája nemcsak alkalmas erre, hanem kifejezetten izgalmasan is tudja ezt megtenni. És itt nem csak az új technológiák által leginkább megérintett fiatalabb generációra gondolhatunk, hanem szélesebb célközönségekre is.

Valószínűleg a jövőbeni résztvevőitek közül sokakat kötnek családi traumák ehhez a környékhez és a holokauszthoz. Ez milyen kihívásokat okoz, amikor visszarepítenétek őket egy ennyire nehezen feldolgozható időszakba?

Először is, fontosnak tartom elmondani, hogy a séta mindenkinek fog szólni, és kifejezetten szeretnénk, hogy ne csak zsidó közönség vegyen rajta részt, hiszen elsősorban azt szeretnénk megmutatni, hogy az ide köthető történelmi veszteség nemcsak a zsidó közösséget, hanem az egész várost és az egész társadalmat érte. Válaszolva a konkrét felvetésedre, itt valóban van feszültség a történelmet dramatikus eszközökkel feldolgozó módszerek (köztük az immerzív történetmesélés) és a holokausztoktatás alapvetései között. Ez egy érzékeny területe a projektnek, és ennek megfelelően kiemelten is foglalkozunk vele. Ebben Victoria Walden, a University of Sussex kutatója a partnerünk, akinek szakterülete a digitális holokauszt reprezentáció, és pont azokkal a kérdésekkel foglalkozik, hogy hogyan lehet etikusan, érzékenyen bemutatni a holokauszt eseményeit digitális eszközökkel.

Hol tart jelenleg a projekt?

Az előkészítésen már több mint két éve dolgozom, és közben sikerült egy nagyon jó csapatot is építeni. A fejlesztési munka egyrészt nagyon izgalmas, másrészt igen költséges is. Részben az új technológiák miatt, de azért is, mert nagyon sok történelmi és pszichológiai kutatást kell elvégezni. A fókuszunk most a forrásteremtésen van, hiszen a szükséges források csupán 60-70 százaléka áll jelenleg rendelkezésre – ezek egyébként túlnyomó részben külföldről érkeznek. Magyarországon szakmai együttműködés keretében dolgozunk a Centropa Alapítvánnyal, a Haver Alapítvánnyal és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárral, de keressük a kapcsolatot és a továbblépési lehetőségeket a nagy zsidó közösségi intézményekkel is. Ezzel párhuzamosan szeretnénk együttműködni állami intézményekkel is, és fontosnak tartjuk, hogy állami forrásokat is sikerüljön bevonni. Nagyon szeretnénk, hogy a projektünk ne úgy jöjjön létre, mint még egy dolog, amit zsidó közösségi szervezetek készítenek a zsidó közösségnek. Magyarországi projektet szeretnénk, magyarországi állami intézmények részvétével, a teljes magyar közönségnek. Ami a tartalmi és módszertani fejlesztéseket illeti, igyekszünk mindent úgy csinálni, hogy ezeket később más európai országokban is jól lehessen majd használni a zsidó történelem elmesélésére, illetve a holokauszt helyi történetének bemutatására.

Egy új, holokauszttal (is) foglalkozó projekt létrehozásával véleményed szerint mik a legnagyobb kihívások és lehetőségek ma Magyarországon?

A lehetőség szerintem abban rejlik, hogy ennyire frisset és újszerűt alkothatunk. Az eddigi szakmai visszajelzések is azt a szempontot emelik ki, hogy sem ezt a médiumot, sem pedig a holokausztot nem közelítették meg így korábban. Ez nagyban segít majd minket abban, hogy valóban elérjünk egy szélesebb társadalmi közeget. Ha pedig kifejezetten a hazai kihívásokra gondolok, akkor azt emelném ki, hogy a vártnál lassabban találjuk meg a támogatást azon állami- és zsidó közösségi intézmények részéről, amelyekkel pont a széles célközönség miatt fontos lenne, hogy megfelelő kapcsolatot alakíthassunk ki.

A beszélgetés a Szombat folyóirat és a Mozaik Zsidó Közösségi Hub együttműködésében készült interjúsorozat része. (x)