Ellenálló bankárokról szóló film az év kasszasikere Hollandiában

A holland nemzeti bank amszterdami épületével szemben olyan emlékmű áll, amiről aligha hinnénk, hogy egy háborús hősnek állították. 

A fémből készült szobor Walraven van Hall, az ellenállás harcosának emlékét őrzi, de nemigen hasonlít a szokásos 2. világháborús emlékművekre. A „Kidőlt fa” annyira élethű, hogy 2010. évi felavatását követően a városi önkormányzat még hónapokon keresztül kapta a telefonhívásokat: távolítsa el a viharban szétszóródott faágakat.Ez illik is van Hall tevékenységéhez, aki ravaszságával és bátorságával zsidók százainak életét mentette meg – és amiről a közvélemény évtizedeken át mit sem tudott.

Ebben az évben viszont a történet a homályból kilépett a fényre. Köszönhető mindez a „The Resistance Banker” (Az ellenálló bankár) c. játékfilmnek. A filmet 2018 legjobb holland alkotásának választották, és az ország versenyfilmjeként jelölték a jövő évi Oscarra. Most első ízben dolgozták fel a van Hall fivérek – Walraven és Gijsbert, a prominens bankárcsalád tagjai –tevékenységét, akik három éven keresztül pénzelték a holland ellenállási mozgalmat, mai értéken mintegy 500 millió dollárral támogatva azt. A fivéreknek döntő szerepük volt abban, hogy Európában a holland ellenállás volt az egyik leghatékonyabb. A van Hall sztori a bátorság, árulás, önfeláldozás és halál példája, amibe egy elképesztő méretű bankrablás is belefért.

A holland nézők rövid idő alatt 400.000 jegyet váltottak a filmre, ami nemzeti vonatkozásban egyike minden idők legnagyobb sikerének.

„Amikor az emberek az ellenállásra gondolnak, ritkán jut eszükbe az, hogy mennyi pénzbe került azt működtetni” – nyilatkozta Joram Lürsen, a film rendezője. Az ellenállás vezetői annál inkább tisztában voltak ezzel. A van Hall fivérek 250 millió dollárnak megfelelő összeget loptak el a nácik által ellenőrzött pénztárakból, és további 250 milliót kölcsönöztek bankároktól, és azt fegyveres támadásokra, szövetséges pilóták biztonságos helyre mentésére és mintegy 8.000 bujkáló zsidó támogatására használták fel.

Mindezt „segítőtársak hihetetlenül bonyolult hálózatának segítségével, hamisítások és bürokratikus bűvészmutatványok bevetésével érték el, amit szinte lehetetlen egy kétórás játékfilmbe zsúfolni. Zseniális akcióik részletekbe menő bemutatásával elvesztettük volna nézőink túlnyomó részét” – mondja Lürsen. Éppen ezért a film a testvérek legvakmerőbb vállalkozására – a központi bankban őrzött kötvények ellopására és beváltására – fókuszál. Ez volt az addig ismert legnagyobb szabású európai bankrablás.

„Ebben az egyetlen elemben ott van mindaz, ami egy hollywoodi akciófilmhez kell. A cselekmény könnyen követhető és feszültséggel teli” – mondja Lürsen.

Távolról sem mindenki elégedett azonban Lürsen és csapata munkájával.

Harm Ede Botje, a Vrij Nederland magazin szemleírója és 2. világháborús szakértő kritikájában eltúlzott melodrámáról ír, és a történelmi részletek hanyag kezelését hozza fel. Megemlíti a nagy hatású jelenetet, amikor a kimerült van Hall a vonatablakból megpillantja a zsidókat szállító marhavagonokat, miközben a többi utas zavartan félrenéz. Ede Botje megjegyzi, hogy zsidókat fényes nappal soha nem szállítottak a megszállt Hollandiában. A filmben van Hall akkor szánja el magát arra, hogy csatlakozik az ellenálláshoz, amikor megtudja, hogy egy ismerős zsidó család kollektív öngyilkosságot követett el Zaandamban. Ugyanakkor semmilyen dokumentum nem szól arról, hogy ilyen öngyilkosságra sor került volna Amszterdam külvárosában.

„Valóban, a zsidóüldözés van a központban és ábrázolása talán eltúlzott” – mondja Lürsen. „Két bátor férfiről szól a film, így dramaturgiai döntéseket kellett hoznom, de a háttér emészthető bemutatása ugyanilyen fontos volt. Kevesebbet kellett volna talán foglalkoznom Hollandia történetének legborzalmasabb népirtásával csak azért, mert nincs bizonyíték arra, hogy Wallie szembesült volna azzal? Aligha.”

A történeti hitelességet rontja, hogy a filmben két hónappal a háború vége előtt a németek és kollaboránsok leleplezik a főhőst, akit egy körözött személlyel azonosítottak. Valójában a németeknek fogalmuk sem volt arról, hogy kit fogtak el. Egy náci tiszt ellen elkövetett gyilkosságért lőtték főbe, más ellenállókkal együtt – ám a történészek ma sem tudják, miért vették őrizetbe.

A van Hall történet furcsasága, hogy – fontossága ellenére – csupán egy, száraz stílusban megírt kötet jelent meg róla az1990-es években. És ez nem egyedül az ügy bonyolultságának tudható be.

Lürsen erről a következőket mondja: „Évtizedeken keresztül a bankszektor ódzkodott attól, hogy van Hall történetét szellőztesse, mert az felfedte volna a rendszer gyenge pontjait. Senki sem kívánta kiadni a tömeges bankcsalások kézikönyvét.”

Az idők azonban változtak, és a hallgatás megtört. Kiderült, hogy Gijsbert van Hall, az idősebb testvér, aki a háború után Amszterdam polgármestere lett, fillérre pontosan könyvelte az operáció bevételeit és kiadásait. A háború után auditorok vizsgálódtak, és mindent rendben találtak.

A JTA cikke nyomán Bassa László