Elfelejtett évforduló: a zsidóság kiutasítása Prágából

277 évvel ezelőtt, 1744. december 18-án Mária Terézia, Ausztria főhercegnője, Csehország és Magyarország királynője aláírta a zsidók kiűzetéséről szóló rendeletét. A rendelet kimondja, hogy a zsidóknak először Prágát kell elhagyniuk (1745. január végéig), majd június végéig Cseh- és Morvaországot is.

Mária Terézia mindenkit, aki nem volt római katolikus, az államra veszélyes elemként kezelt és igyekezett elnyomni. A protestánsok és a zsidók iránti ellenszenvét mélyen vallásos, katolikus neveltetésének tulajdonították. Zsidóellenességét nem is kendőzte, 1777-ben így írt a zsidókról: “Nem ismerek nagyobb csapást, mint ez a faj (a zsidó), amely csalárdsága, uzsorája és kapzsisága miatt koldusbotra juttatja alattvalóimat. Ezért amennyire lehetséges, távol kell tartani és el kell kerülni a zsidókat.” Gyűlölete olyan mély volt, hogy hajlandó volt inkább a protestáns üzletembereket eltűrni, például a svájci születésű Johann Friest, csak azért, hogy a zsidó bankárok befolyását megtörje. Rendeletei alapján kiérdemelheti a korszak leginkább antiszemita uralkodója címet.

Amikor 1744-ben kitört a második sziléziai háború, a zsidókat azzal vádolták, hogy támogatták a porosz hadsereget Prága megszállásában. Miután a megszállás 1744. november 16-án véget ért, a város gettóját nem sokkal később megtámadták.

Ilyen előzmények után került sor a rendelet aláírására 1744. december 18-án. Eredetileg január végéig nemcsak Prága, de Ausztria, Csehország és Morvaország teljes zsidóságát ki akarta utasítani. Tanácsadói a terv megvalósíthatatlansága mellett érveltek, szerintük ilyen rövid idő alatt (alig 1,5 hónap!) nem lehet ennyi embert kiutasítani. Hatásukra módosította a rendeletet, s több időt adott a zsidóság eltávolítására: Prága január 31., Csehország és Morvaország június 30.

December 19-én a prágai zsidó közösség vezetői elrendelték, hogy a közösség tagjai böjtöljenek és imádkozzanak, hogy a Teremtő „változtassa meg a királynő szívét”. Ezzel egy időben leveleket küldtek hitsorsosaiknak Európa számos városába, ezekben a levelekben keserűen panaszkodva a szenvedésről, amit otthonaik elhagyása okozhat nekik, főleg télvíz idején a nagy hideg közepette. Közbenjárásukat kérték, hogy ha vissza nem is vonja Mária Terézia a rendeletet, legalább a végrehajtást halasszák el. A levelek célt értek, s a zsidó vezetők, üzletemberek, bankárok Európa számos udvarában felemelték szavukat a prágai zsidók mellett. A királynő kancelláriáját elárasztották a levelek, írt többek között a velencei szenátus, a dán király, a brit lord-kancellár, a török porta, a freiburgi gróf és sokan mások. Ezekben a levelekben Európa uralkodói és vezetői azt fejtegették, hogy a kiűzetés milyen elviselhetetlen szenvedést okozhat, milyen sokan veszíthetik életüket. Azt sem felejtették el megemlíteni, hogy a zsidók távozása negatívan hatna a gazdasági életre.

Sajnos ezek a levelek túl későn érkeztek meg a bécsi udvarba, ráadásul a királynő éppen terhessége végén járt, amikor már érdemben nem foglalkozott államügyekkel. Bekövetkezett a január vége és a zsidóknak el kellett hagyniuk Prágát. A bécsi udvar a levelek hatására szembesült a rendeletet követő ellenérzésekkel.

Mária Terézia ugyanakkor azért lobbizott, hogy férjét, Lotaringiai Ferenc István herceget válasszák meg Német-Római császárnak, viszont a hét választóból három a zsidók mellett foglalt állást, amiről levélben tájékoztatták is a bécsi udvart. A királynő nem akarta kockáztatni a választás eredményét, ezért tanácsadóinak egyetértése mellett a további kiutasítási rendeletet, amiben a cseh és morva zsidóknak is távoznia kellett volna, először felfüggesztették, majd törölték. A zsidók tíz éves, „ideiglenes tartózkodási engedélyt” kaptak. Négy évvel később a prágai zsidók is hazatérhettek, feltéve, ha vállalták egy új adónem, a „türelmi adó” megfizetését. A hatalmas adók és egy tűzvész nyomán a korábban Európa egyik legtehetősebb zsidó közösségének tartott prágai elszegényedett és eladósodott.

Azt nem tudjuk, hogy a rendelet visszavonása milyen mértékben játszott szerepet a császárválasztásban, az viszont tény, hogy Lotaringiai Ferenc Istvánt 1745. szeptember 13-án, Frankfurban Német-Római császárrá választották. A sikeres választás után Mária Terézia  megenyhülhetett a zsidóság iránt, ezt támasztja alá, hogy  uralkodásának harmadik évtizedében, zsidó udvaroncának, Abraham Mendel Thebennek a hatására, Mária Terézia rendeleteket adott ki, amelyek védelmet biztosítottak a Birodalom zsidó alattvalóinak. Majd 1762-ben megtiltotta a zsidó gyerekek erőszakos keresztény hitre térését, 1763-ban pedig megtiltotta a katolikus papságnak, hogy a zsidókat adóztassák. 1764-ben elrendelte azoknak a zsidóknak a szabadon bocsátását, akiket vérvád miatt börtönöztek be Orkuta faluban.

Ezek az események két fontos dologra mutatnak rá: a 18. századra a zsidó diplomácia annyira megerősödött, hogy közvetve hatással lehetett az európai politikára, feltéve, ha a zsidóság sorsáról volt szó. Ahogy a téma szakértője, Shlomo Avineri professzor fogalmazott: „az események ezen láncolata önmagában is sejteti, hogy megváltozott a zsidóság helyzete az európai társadalomban. A zsidóság akkor is tudott mozgósítani, amikor éppen óriási veszély fenyegette őket és sebezhetőnek tűntek.” A másik dolog, amire az események rámutatnak: a 18. század végén már annyira szervezett volt a közigazgatás, hogy Európa egyik legnagyobb zsidó közösségét alig másfél hónap alatt sikerült kiutasítani!