Egy tehetséges asszony rögös útja Lisszabontól Sztambulig

Grácia (Hanna) Mendes, egy katolikus hitre kényszerített zsidó nő története, aki – miközben Európa egyik legnagyobb bankházának élén állt – újra és újra megpróbált ősei hitére visszatérni.

Midőn 1492-ben a mór fellegvár, Grenada elesett és véget ért a reconquista (az arabok által egykor elfoglalt spanyol területek végleges visszafoglalása), a Spanyol Királyságban gőzerővel működésbe lépett az inkvizíció. Még ugyanebben az évben ez a gyalázatos intézmény elkezdte a zsidók és mórok kiűzését a királyság területéről, a maradókat pedig a keresztény vallás felvételére kötelezték. Közülük számosan titokban régi vallásuk szokásait gyakorolták (őket nevezték marannusoknak, akiket a kora-újkori Európában titkos zsidóként is emlegették a keresztények).

Ebből az inkvizíció fenyegette miliőből menekült a Portugál Királyság fővárosába, Lisszabonba a vagyonos Mendes-Benvenisti család, akiket új hazájukban is utolért a sorsuk, mivel 1497-ben itt is kikeresztelkedésre kényszerültek. Ők azonban régi zsidó hitüket titokban gyakorló marannusok lettek.

Ebbe a családi és történelmi helyzetbe született bele 1510-ben Lisszabonban, történetünk hősnője, Donna Nasi Grácia (nevezték Grácia Mendesnek és Menedsianak is). Alloro de Luna és Felipe Mendes-Benvenisti leánygyermekeként a keresztségben a Beatrice de Luna nevet viselte (a zsidó neve Hanna volt). E zsidó-keresztény kettős identitása egész életét, sorsát meghatározta és mindig is nagyon zavarta. Gyakran kényszerült arra, hogy a titokban megtartott zsidó istentiszteletekre lopakodva, fején csuklyával, arcát álarccal takarva érkezzék.

1528-ban apai rokona, Francisco Mendes neje lett (egyéb források szerint 25 évesen, vagyis 1525-ben házasodott meg), aki a korszak egyik leggazdagabb személyeként a Mendes bankházat vezette. Francisco a vagyonát és bankügyletekből és fűszerkereskedelemből szerezte. Ez volt az a korszak, amikor az 1494-es tordesillasi szerződésben a spanyolok és portugálok felosztották egymás között az Európán kívüli felfedezett és felfedezendő területeket, amelyből számos fűszerekben gazdag hely a portugáloknak jutott. A Mendes bankház fiókjai és kölcsönüzletei (melyekben uralkodók, fejedelmek, arisztokraták voltak az üzletfelek) behálózták az akkori európai világot. A Francia Királyságban és Németalföld flandriai részén (Antwerpenben) is voltak fiókintézményeik. Az inkvizíció azonban már évek óta a portugál területeken is megvetette a lábát, de rövid ideig sikerült még nyugalomban élniük befolyásos római kapcsolataiknak köszönhetően, amelyeket pénzügyi támogatásokkal értek el. Egy baleset következtében 1536-ban Francisco elhalálozott, özvegyen hagyva szép és fiatal felségét, Reyna nevű kislányukkal. A házastárs elvesztése és az inkvizíció térnyerése arra ösztönözte Gráciát, hogy vagyonát kimenekítse külföldre, a Mendes bankház fiókintézményeinek segítségével. Ekkor a kor egyik legvagyonosabb asszonyának számított a megöröklött vagyona révén. Férje ugyanis okiratban rögzítette, hogy vagyona, így banküzleteinek is fele Gráciát illeti meg.

1536-ban elmenekült Antwerpenbe, a kora-újkori kereskedelem egyik jelentős központjába, amely a marannusok egyik fontos célpontja és gyülekezőhelye volt. A városban működött a bankház egyik központi fiókja, amelyet Franciso öccse, Diego Mendes irányított, aki szívélyesen fogadta és segítette Gráciát, leányát, fiatalabb húgát és két unokaöccsét (Joao Miquezt és Augustin Enriquezt). Itt műveltége és vagyona révén bekerült a legfelsőbb körökbe, miközben látszatra a keresztény hitet kellett gyakorolnia. Mivel azonban titokban itt is gyakorolta régi vallását, ezért meghasonlott és vágyakozott egy szabadabb élet után. Elhatározta, hogy egy jóval szabadabb helyre települ át, ahol visszatérhet régi vallásához. Közben változás állott be családjában, húgát férjhez adta sógorához, Diegóhoz 1537-ben. Sógorát sikerült rábeszélni, hogy vagyonukkal együtt költözzenek el a városból. Már megtörténtek az előkészületek, amikor Diego egy váratlan balesetben meghalt. Sógora nem bízott a kellemesebb életvitelt kedvelő nejében, így a bankház vezetését és vagyona kezelését Gráciára bízta (gyakorlatilag a húgának és annak kislányának gyámja lett, és pénzügyeik felett is rendelkezett).

Ekkor Gráciára újabb megpróbáltatás várt, ugyanis a Habsburg V. Károly német-római császár (1530-1556) és spanyol király, aki Németalföld felett is uralkodott, szemet vetett a Mendes-bankház vagyonára. Halála után Diegót azzal a gyanúval illette, hogy titkos zsidó, ezért a bankház vagyonát a kincstár részére lefoglaltatta és lepecsételtette az üzleti könyveket is. Gráciát unokaöccse Joao Miques segítette ki a bajból, aki kiváló kapcsolatokat ápolt V. Károly nővérével, Habsburg Máriával (II. Lajos egykori magyar király özvegyével), aki akkor Németalföld helytartója volt. Közbenjárására az uralkodó feloldotta a bank zárlatát. A Mendes-bankház ezután kétéves kamatmentes kölcsönt folyósított az uralkodónak, aki azt időben visszafizette.

1544-ben Grácia, leányával, húgával és unokahúgával elhagyta Antwerpent és a Velencei Köztársaságban telepedett le, hová vagyona jelentősebb részét is magával vitte. Erre válaszul V. Károly birodalma számos területén lefoglalta Grácia vagyonát. Grácia Velencében sem gyakorolhatta szabadon régi vallását, itt is keresztényként, Beatrice de Luna néven élt, ezért terveiben az szerepelt, hogy vagyonával, bankházával és családjával az Oszmán Birodalomba költözik. Az újabb bajok forrása húga volt, aki mint marannust, feljelentette Gráciát a velencei hatóságoknál. Húga jelezte a köztársaság vezetői felé, hogy ő mindenképpen keresztény vallású maradna és kérte, hogy a városvezetés saját lánya gyámjául őt nevezze ki és juttassák hozzá vagyonrészéhez. A Signoria gyorsan intézkedett, lefoglalta a Mendes család vagyonát, valamint Gráciát és néhány rokonát börtönbe vetették. Ráadásul a húga egy zsidógyűlölő küldöncöt küldött a francia udvarba, hogy ott is lefoglaltassa a Mendes bankház vagyonát és birtokait. A küldönc azonban a húgát is elárulta és jelezte II. Henrik francia királynak, hogy mindkét nő zsidó vallású. A francia király, aki tartozott a bankháznak, erre semmisnek nyilvánította a neki nyújtott kölcsönt és annak visszafizetését is megtagadta.

Unokaöccse, Joao ismét közbelépett, akinek Gracia leánya, Reyna ekkor már jegyese volt. Egyes források szerint Joao a menyasszonyát megszöktette Velencéből, más források szerint csellel kimenekítették a Mendes-vagyon egy részét is. Mivel a fiatalok már zsenge koruktól szerették egymás, ezért Grácia Joaonak kikötötte, hogy még a házasság előtt vegye fel a zsidó vallást.

Mindenesetre Joao ekkor már befolyásos személy volt a Portánál, ahol Szulejmán szultán pénzügyi tanácsosa volt, de segítette őt a szultán orvosa, Mózes Hamon is. Szulejmán felé jelezték, hogy a Velencében lefogott hölgy családjával, kíséretével és vagyonával az Oszmán Birodalomba költözne át. A szultán követet küldött fenyegető tartalmú levéllel a városállamba. Miközben a két állam huzavonája évekig eltartott, addig Joao hosszú utazásokat tett Európa-szerte, hogy egyenesbe hozza nagynénje banki és családi ügyeit. Járt Lyonban, Marseilles-ben, Rómában és Szicíliában, még a Francia Királyságból is szerzett ajánlólevelet egy sikeres sztambuli fogadtatáshoz.

Mindeközben Grácia kibékült őt feljelentő húgával.

Miután a börtönéből szabadon engedték, 1449-1450 táján néhány rokonnal a ferrarai d’Este reneszánsz fejedelmi udvarba menekült, ahová húga, unokahúga és annak férje, Samuel Nasi is követte. Ekkor az egész család visszatért a judaizmushoz, szabadon gyakorolhatták vallásukat és ismét felvették a Nasi nevet. Innentől zsidó neve ismét Hanna lett. Már Ferrarában is jótékonykodott, így többek között a három hitsorsosa, az Usque-fivérek javára is.

Samuel Usque, a költő A vígasz Izrael szenvedései felett című könyvét neki ajánlotta „[…] Senora, az ön talpra segített embere vagyok, bár tettekkel, írásokkal, könyvekkel kellene köszönetet mondanom azokért a jótéteményekért, melyeket adakozó kezéből kaptam. […]”A szerző művében valóságos ódát zengett Grácia és egész népe nemeslelkűségéről, és Gráciát a zsidó történelem legnagyszerűbb nőalakjaihoz (Mirjam, Debóra, Eszter és Judit) hasonlította.

Grácia a ferrarai spanyol Biblia fordító-kiadó, Abraham Usque és társa spanyol-héber nyelvű nyomdáját is bőségesen támogatta, amit ők a Biblia előszavában megköszöntek: „Kegyelmességednek ajánljuk ezt a fordítást, mint olyan személyiségnek, kinek érdemei népünkben mindig az első helyen állanak. Fogadja el Kegyelmességed, kedvelje és védelmezze azzal a lélekkel, amely mindég kegyelte azokat, kik segedelmet kértek tőle.”

Az 1552. év fordulópontot jelentett Donna Nasi Grácia életében, mivel ekkor Sztambulba települt, ahová rokonai mellett ötszáz fős kísérete élén vonult be. Joao, aki 1554-ben elvette Reynát, ekkor már zsidó hiten volt és a Joseph Nasi nevet viselte.

Mielőtt végleg visszatért vallásához, Grácia hitsorsosai védelmére kelt az itáliai kereskedővárosban Anconában, ahol a zsidóellenes IV. Gyula pápa (1555-1559) hatására üldözni kezdték a marannusokat, többeket máglyára, sokukat börtönbe vetettek. Unokaöccsével közösen rábírták Szulejmánt, hogy intézzen fenyegető levelet a pápához. Grácia nyomására a zsidó kereskedők 1556-57-ben hat hónapig kereskedelmi bojkott alá helyezték Anconát, amelyet segített az is, hogy a szaloniki rabbinátus átkot mondott ki a várossal üzletelőkre. Mivel Ancona gazdasága ezt megsínylette, ezért a foglyokat elengedték.

Grácia számos menekülő zsidót és marannust telepített le a Szentföldre, ahol egy új zsidó állam létesítése is foglalkoztatta. Ezen ötletét azonban a szultán elvetette. Szulejmán azonban adóbevételei emelkedése fejében Tiberiast és környékét bérletbe adta Grácia részére 1558-ban. Ő és unokaöccse érdeme a város jelentős fejlesztése és nagyszámú zsidó menekült letelepítése.

Grácia már az Oszmán Birodalomban élve sem feledkezett el a jótékonykodásról. Számos zsidó imaház, zsinagóga, iskola, kórház és egyéb intézmény építését támogatta, emellett bőkezű mecénása volt a tudományok művelőinek, valamint rabbiknak és minden más rászorulónak. A nagyvonalú, művelt és tehetséges üzletasszony Sztambul környékén hunyt el 1569-ben, ötvenkilenc évesen. Emlékét ma Tiberiasban egy múzeum és egy emlékkő őrzi.