„Egy magára valamit is adó közösségnek emlékeznie kell a múltjára és ennek részeként egykori zsidóságára is”

1950-ben Gyulán született, holokauszt túlélők gyermekeként. Kitüntetéssel végzett az ELTÉ-n 1973-ban. Azóta is az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetében (jelenlegi nevén a Wigner Fizikai Kutatóközpontban) dolgozik. 2018 óta emeritus kutató. Az MTA Doktora 2000-ben, az Akadémiai Díj tulajdonosa 2012-ben, az ELTE magántanára 2008-tól. Az 1980-as évek végétől vendégkutatott  többek közt a trieszti Nemzetközi Fizikai Központban, a koppenhágai Niels Bohr Intézetben, a londoni Imperial College-ban, a princetoni Institute for Advanced Studies-ban, a genfi, konstanzi, berlini és a jeruzsálemi (Héber) egyetemen és a haifai Technion Műszaki Egyetemen. Kutatási területei: a kvantummechanika alapjai, kvantuminformáció-elmélet, kvantum-gravitáció. Kezdeményezője és elnöke a Gyulai Zsidó Alapítványnak.

Akivel beszélgetek:

Diósi Lajos

 

Milyen  már működő eszközöket  használ az emberiség , melyek a  kvantumelmélet elvein alapulnak?

Például a tranzisztor, a lézer, a félvezető elektronika. Mindezek nélkül ma már a technika és a hétköznapi élet nem működne, például az orvosdiagnosztika, de még a háztartások sem.

A kvantumelméletet 1900-tól az atomi világra dolgozták ki. Törvényszerűségei a makró világban, akár a világűrben is érvényesek?

Mára már kiderült, hogy nincs határa a kvantummechanika kiterjeszthetőségének. Mindez további kutatásokat inspirált, többek között az én kutatásaimat is. Egy kissé megújított kvantumelméletet javasoltam a kvantumos működésnek a makró világra való kiterjesztésére. Hasonló javaslatot tett a 2020-ban egyéb ifjúkori eredményeiért Nobel-díjat kapott  Roger Penrose angol tudós is. Ez az elmélet a kettőnk neve alatt fut.

Olvastam valahol a kvantumos hatások  tudati szerepéről.

Létezik egy olyan megfontolás, hogy  az emberi agy szinte beláthatatlan teljesítőképességének alapja, hogy az eddig elképzelt mechanisztikus működés helyett kvantumosan működik. A folyó kutatásokban én nem veszek részt, de érintett vagyok. Penrose egy amerikai orvoskutatóval javasolt egy olyan elméletet, amely konkrétan a kettőnk által jegyzett, módosított kvantummechanikával magyarázná az emberi tudat működését. Így aztán az emberi agy kvantummechanikai működésével kapcsolatos szakmai irodalomban az én nevem is gyakran szerepel.

Idézlek: „Munkám eredményei mindenek felett új egyenleteimben öltenek testet.”

Kutatásaimban igyekszem elkerülni a  hosszas metafizikai, filozófiai vitákat, ugyanis szerintem a lényeg az, amit  egyenletben, tehát matematikailag prezentálni lehet. Persze ez nem jelenti, hogy elutasítom a matematikán túli szemléletes megközelítéseket vagy a metafizikai gondolkodást, csak ezek nem elegendők.

 

Beszélhetünk a családról, gyerekkorodról?

A családunk Gyulán élt. Szüleim viszonylag szerencsések voltak, mert a családjaikból nemcsak ők, hanem egy-egy testvér is visszajött, de azért a veszteség rettenetes volt és soha többé nem tudták úgy folytatni az életüket ahogy az üldözés és a gyilkolás előtt, amikor boldogan éltek. Édesapám Szegeden végzett jogász volt, egy gyulai tehetős kereskedő négy gyermeke közül a legkisebb. Édesanyám és húga ugyancsak Gyulán, de egy szegényebb, a román városrészen élt családnak a lányai. Édesapjuk csendőr volt, Nagybánya mellett Feketefalun, nagycsaládban született ortodox zsidó volt, akit kereskedőnek taníttattak, de ő a katonai pályát jobban szerette és már 1907-ben katonának állt. Az első világháború után aztán a csendőrséghez került a Trianon utáni Magyarországra és egészen a nyugdíjazásáig ott volt. Én őt nem ismerhettem, mert Auschwitzban elpusztították. Ugyanúgy az apai nagyanyámat, akinek idősödő asszony lévén semmi esélye nem volt a szelekciónál az életben maradásra.

Téma volt a családotokban a zsidóság?

Kis család lettünk a háború után és sokat beszéltünk a háború előtti boldog életükről, Auschwitzról, apám munkaszolgálatáról, a család tagjainak szenvedéstörténetéről. Mindez kisgyerek koromtól mindennapi téma volt és az is maradt 99 éves édesanyám közelmúlti haláláig. Tehát részletesen és bensőségesen ismerem az ő történetüket. Másfelől viszont a zsidó felekezettel hosszú ideig nem volt kapcsolatunk. 1944 előtt a szüleim, életben maradt nagyszüleim a rutin szerinti tradicionális zsidó életet élték. Nem az ortodox életet, de a nagy ünnepeken ott voltak a templomban. Soha nem voltak ellenségesek egyetlen vallással sem, de én már ateista szellemben nőttem fel. Azért voltak gesztusaink a tradíció felé. Felnőttkorban találtam meg az utat a felekezethez. Ekkor jöttem rá, hogy  érdeklődő emberként a keresztény kultúráról szinte mindent tudok, viszont sokkal kevésbé ismerem a zsidó vallást, a tradíciót.

Mindig fizikus szerettél volna lenni?

Amikor már komolyan lehetett venni a terveimet, akkor igen. Ez a barkácsolás iránti szeretetből alakult ki. Valamikor a felsőtagozat táján elkezdtem az Ezermester című lapot járatni. Gyakorlati oldalról ez indított el a fizika tudománya felé, másfelől a Középiskolai Matematikai Lapok, ami ma is létezik.

Térjünk át személyesebb ügyekre. Mit  jelent, hogy önkéntes előadó vagy az ELTÉ-n?

A matematika, a fizika oktatásában generációk óta részt vesznek  nem egyetemi alkalmazásban álló kutatók, így én is. Ingyenesen vállalunk speciálkollégiumokat, hogy segítsük az egyetemi oktatást, és hogy közvetlen kapcsolatunk legyen az egyetemi hallgatókkal.

Melyik elismerésedre vagy a legbüszkébb?

Magyarországon 2012-ben Akadémiai Díjat kaptam.

A Gyulai Zsidó Alapítvány kezdeményezője és elnöke vagy, amely az egykori hitközség spirituális szerepének pótlásán fáradozik, gyakorlatias és konkrét cselekvéssel. Kifejtenéd ezt ?

A legfontosabb az emlékek megőrzése, felkutatása, bemutatása, ha a spirituális feladatról beszélünk. Ez negyven éve kezdődött, ma is tart. Többek között ennek egyik eredménye a mintegy 400 oldalas, sok-sok képpel illusztrált „A gyulai zsidóság emlékkönyve” – kutatók, segítők és a szerkesztők többéves gyönyörű munkája.

Milyen szerepet töltött be Gyula zsidósága a város modernizációjában?

Gyula  a XIX század utolsó évtizedében  Békés-vármegye székhelye volt. Itt voltak a vármegyei intézmények és a város szellemi elitjének jelentős része a megyei és városi igazgatásában tevékenykedett. Gyula városa három nemzetiségű volt és ezt a városrészek is tükrözték. Volt magyar, román és német Gyula.1890-ben  a városban 736 zsidó vallású ember élt. A zsidóság szerepe a polgárosodás minden területén jelentős volt. Kiemelkedik a kereskedelem, a pénzügyi intézmények létrehozatala, kisebb-nagyobb vállalkozások alapítása, de még a kézművesség terén is számottevő zsidóság működött. Zsidók hozták létre Gyulán Magyarország első és sokáig egyetlen tejporgyárát. Ők  finanszírozták társalapítók ként a városban az egész Monarchia második legnagyobb kötőgyárát, a harisnya üzemet.  Említhetem a konyakgyárat, a műjéggyárat,  a gyufagyárat, gőzmalmot, több fatelepet, ecetgyárat, a zsidó kis és nagykereskedéseket, a népszerű zsidó üzletek sorát.  Számarányukat meghaladó súllyal szerepeltek a szabadpályás értelmiség, orvosok, ügyvédek között és a kultúra területein. Volt, hogy nemzeti ünnepen vagy jeles alkalmakra zsidó polgár írta a helyi lap vezércikkét.

Kiemelkedő gyulai zsidó személyiségek?

Nehéz lenne egyet-egyet kiemelni.

Gyula híres zsidó szülöttje Székely Aladár fényképész, aki országos elismertséget szerzett többek között azzal, hogy Ady Endre legismertebb fényképeit ő készítette. Ugyancsak gyulai zsidó fotóművész volt Rónai (Rosenberg) Dénes, aki Bartók Béla híres cigarettás portréját készítette, de lefotózta  Rippl-Rónai József festőművészt is. Rónai filmrendező is volt, 1913-ban mellette dolgozott segéd rendezőként Korda Sándor, a később világhírű angliai filmes.

A monarchia korától  két emberöltőn át volt meghatározó alakja a város közéletének Kohn Dávid. Újságíró, főszerkesztő, kezdeményezője és szolgálója városi és civil terveknek, akár gazdasági akár kulturális téren,  a sikeres parcellázástól az iparos  betegsegélyzőn át a legjobb színtársulatok meghívásáig, hogy csak néhányat említsek. Újságcikkek, publicisztikák mellett megírta a monarchia korának anekdotikussá formált gyulai történeteit, élete alkonyán 1937-ben pedig visszaemlékezéseit. Népszerű volt, nem érte meg, hogy a zsidóüldözés utólag mindenből kitagadhassa.

Említhetem dr. Gáli Gézát, a  nemzetközi tekintélyű, szanatórium igazgató tüdőgyógyászt.  Kulturális és közügyekben rendszeresen cikkeket is írt a helyi lapban, műveltséggel és odaadással. Őt és családját meggyilkolták a Soában, egyedül a fia maradt életben. Apor Vilmos püspök közbenjárása sem menthette meg őket. A fiú, Gáli József, későbbi József Attila-díjas író. Az 1956-os események  egyik szervezőjeként halálra ítélték, majd  végül a nemzetközi tiltakozás hatására ítéletét felfüggesztették, tizenöt év börtönbüntetést kapott.

Én is ismerek egy kiemelkedő gyulai zsidó személyiséget, a kvantumfizika nemzetközi hírű tudósát. Éppen most beszélgetek vele.

Köszönöm.  Talán nem annyira ismert, hogy Gyulán született, itt járt iskolába a zsidó Bródy Imre fizikus, feltaláló, aki  szintén foglalkozott a kvantumfizikával. Bródy a  göttingeni egyetemen az 1920-as évek elején munkatársa volt  a fizikai Nobel díjas Max Bornnak.  Bródy Imre  feltalálta majd kifejlesztette a modern kripton-gázas villanylámpát. 1923 nyarától élete végéig tagja és vezető munkatársa volt az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutató laboratóriumának. 1944-ben Bay Zoltán fizikus – később a  radarcsillagászat  új tudományágnak megalapozója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Világ Igaza kitüntetés birtokosa – mentességet szerzett Bródy Imrének az elhurcolás alól, ő azonban  sorsközösséget vállalt a családjával és velük ment. 1944 novemberében Németországban a mühldorfi lágerben halt meg.

Egy egészen más tudományterületen dolgozott a gyulai zsidó Vermes Géza, akiből oxfordi brit vallástörténész, ezen belül  a zsidó-keresztény szakterület kutatója lett. Vermes a Holt-tengeri tekercsek elismert szakértője,  akit korunk egyik legnagyobb Jézus-kor tudósának tartanak. Vermes Géza hazajárt, ott volt Gyulán az 50 éves érettségi találkozón.

A gyulai zsidók szenvedéstörténetéről kérdezlek.

Gyula zsidósága a német megszállásig nem érezte magát igazán veszélyben. Munkaszolgálatosok nyom nélküli eltűnése, a sárga csillag viselés elrendelése és aztán a gettózás – példaként éppen a zsinagógában – már fájdalmat, törést, megaláztatást hozott számukra. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért szisztematikusan, gördülékenyen, minden erőszaktól , minden tiltakozástól mentesen  tudták beköltöztetni a zsidókat a két gettóba, amelyeket a zsinagógában és egy villa környékén alakítottak ki. A város történetében ennyi embert  még soha nem zsúfoltak össze, zártak be ilyen bestiális módon csecsemőktől  egészen az aggastyánokig. Ugyan egy pofon sem csattant el, de a hatóságoknak, a lakosságnak azért érzékelnie kellett volna, hogy itt valami olyan történik, amit még soha nem követtek el. Aztán a gyulai és a teljes megyei zsidóságot Békéscsabára szállították, ott történt a bevagonírozás Auschwitzba. A deportált, mintegy háromszázötven gyulai zsidóból 33 nő és öt fiatal férfi maradt életben.

A Soá túlélői közül először a munkaszolgálatosok jöttek vissza, már 1944 novemberében. A haláltáborokból jóval kevesebben, és később, először 1945 május végére érhettek haza. Édesanyámék a németországi Krempendorfban szabadultak fel május másodikán. Általában felmerül az a kérdés, hogy miért jöttek vissza Gyulára?  Erre két válaszom van. Egyrészt azt remélték, hogy a családjaik tagjai is visszajönnek, másrészt haza vágytak, mert Gyulán a legutolsó ideig nekik boldog életük volt. Ami rossz történt , azt nem feltétlenül vetítették rá a városra. Meghallgattam túlélőket, hogy volt néhány gonosz antiszemita a városban, de a szomszédjuk nem volt az, a gyulaiak többsége sem. Hiába volt kiírva a promenád padjaira, hogy zsidóknak leülni tilos ez mégsem égett beléjük, erősebbek voltak a szép emlékek. Gyulát 1944 október elején már elfoglalták az oroszok, így itt nem volt nyilas hatalom, pár hét múlva már itthon voltak túlélő munkaszolgálatosok. Ez nagy különbség Budapesthez képest, ahol a zsidók retteghettek a nyilasoktól,  és Nyugat-Magyarországhoz képest, ahol a munkaszolgálatosokat  ezrével mészárolták. Gyulán mindeközben  a hazatérő muszosok már biztonságban voltak, de nem tudták még, ki jön majd vissza a deportált családjukból és ki már soha.

Milyen volt az újrakezdés, a kárpótlás Gyulán?

Az újrakezdés nagyon nehéz volt, annak ellenére, hogy a hazatérők valamennyire rendezetten hozzájutottak az ingatlanjaikhoz és némely ingóságaikhoz. Az ingóságok zárolt raktárban voltak, persze ebből a németek, magyarok és az oroszok azért el-el vittek, amit tudtak. A visszatért zsidók a zárolt raktárból és városszerte idegen lakásokból jutottak a saját tárgyaikhoz. Lakásaikat visszakapták. Ez távolról sem így történt mindenütt az országban. Készült is erről egy film, egy kis község példáján, a címe 1945.  Persze az állam és tőle jó pár kérelmező Gyulán is véglegesen rátette a kezét zsidó vagyonok egy jelentős részére. Ilyenek voltak az árukészletek. Az elkobzott arany és egyéb értéktárgyak sosem kerültek elő. Az egyéni élettörténetek mások és mások. Apai nagyapámnak például egy rendkívül prosperáló divatáru üzlete volt a városközpontban. Ő hazakerült Mauthausenből, de a feleségét és egyik fiát, sógorát, annak családját elveszítette. Megtört, de újra belevágott volna a vállalkozásba, de ez lehetetlen volt – gazdaságilag is és már  a  lelki ereje sem volt elegendő. Voltak, akiknek ez sikerült, de 1949-től kezdve mindenkit elért az államosítás.  Másokhoz hasonlóan a zsidó magánvállalkozók, egyéb szellemi szabadfoglakozásúak is talajukat vesztették a városban, így  megkezdődött a túlélő zsidóság elvándorlása, ami oda vezetett, hogy a gyulai ember ma már nem lát zsidót a városában.

Visszatérve a kárpótláshoz. Méltatlan kis német pénzbeli kárpótlásért – Gyulán éppúgy, mint másutt –, a túlélők először és sokáig utoljára az 1960-as években folyamodhattak. Évtizedek múltán, az Antall-kormány idején megszületett a magyar kárpótlási törvény. Ennek inkább csak a közösségi részét említem, melynek értelmében vissza lehetett kérni a zsidó közösségi ingatlanokat, vagy azokra pénzbeli megváltását igényelni. Ezt a folyamatot Gyulán én intéztem, és meg kell mondanom, hogy nem volt könnyű, de a kilencvenes évek közepére sikerült megkapni az ingatlanok töredék értéke utáni pénzbeli kárpótlást.

Beszéljünk a Gyulai Zsidó Emlékezet Programról.

Mindez már Gyula város önkormányzata által felvállalt program is. Az önkormányzat tizenöt évre átvállalta a gyulai zsidó temető fenntartását, ami egy nagyon nagy dolog.  A rekonstrukció keretében megtörtént a síremlékek, az első világháborús hősi halottak parcellájának felújítása pályázatok segítségével. Elkészült egy dvd-anyag egy virtuális emlékhelyről, mely  alapját képezheti majd az elhagyott rabbiházban tervezett, valóságos, állandó  zsidó helytörténeti kiállításnak és látogató centrumnak. Ha elkészül, ez lesz a gyulai zsidó emlékezet 80 évének legnagyobb vállalkozása. Ez a centrum jelentős hozzájárulás lehet Gyula város múzeumi, illetve idegenforgalmi struktúrájához.

Lehetséges egy zsidók nélküli kisvárosban a zsidó emlékezet fenntartása?

Mintegy negyven éve munkálkodom a gyulai zsidóság emlékezetének megőrzéséért. Talán tizenöt éve kezdeményeztem egy  városi kerekasztal beszélgetést. Elmondtam a résztvevőknek, hogy nemsokára a gyulai zsidók fájáról az utolsó levél is lehullik, és Gyulán már nem lesz zsidóság. Attól kezdve a város magára marad, hogy az emlékezetet fenntartsa. Nem kellett további magyarázattal szolgálnom.

Egy magára valamit is adó közösségnek emlékeznie kell a múltjára, és ennek részeként az egykori zsidóságára. A gyulai zsidó temetőben 1946 óta mindig megemlékeztünk az 1944. június 29-i jahrzeitről. Az állampárti évtizedek alatt mindvégig csak magunkban, a várostól elfeledve. Ez megváltozott mostanra. A megjelent emlékezők túlnyomó többsége már nem zsidó, ezeket a gyulai polgárokat a történelem ismeret, a jóakarat, humánum, kegyelet vezeti. Az emléknapot az önkormányzat is számon tartja és szervezi. Így lesz 2024-ben is,  június utolsó vasárnapján istentisztelet és kegyeleti gyászünnepség emlékeztet a mártírokra.